A tó

Nincs televíziónk, de azért mi is használunk okos eszközöket, és igen, szoktunk filmeket, sorozatokat is nézni Picurkával.

Az egyik kedvencünk a Monk, a flúgos nyomozó, amiben többször elhangzik, hogy a nyomozó még nem tudta eldönteni, hogy a fóbiákkal tarkított zsenialitása átok vagy áldás.

Mindenkinek van szuperképessége. Legfeljebb még nem tudja, hogy az az.

Nem tudja, hogyha azt, ami a mélyből, vagy sokszor azt sem tudja honnan jön, de egyszer csak ott van, a jó irányba fordítja, akkor áldás lesz.

Iszonyatosan szórt figyelemmel rendelkezem. Egyszerre látok mindent, ami nagyon fárasztó tud lenni és közben persze elfelejtek ezt-azt. Ráadásul rettentően rosszul tűröm a monoton feladatokat.

Amikor pedagógiát, majd gyógypedagógiát tanultam jöttem rá, hogy egy másik nézőpontból mindez amúgy teljesen rendben van. Nem velem volt a normál oktatásban a baj, hanem azzal, hogy a normál oktatás egyszerűen nincs felkészülve a másként gondolkodókra.

Nekem az egész egy darabja nehezen értelmezhető, de látom az egészet egyben szinte minden részletével.

Valaki feldob egy témát, és látom hozzá a tréninget, a foglalkozást, a projektet az elejétől a végéig teljes egészében. Majd az egészből bontom le az egyes részeket.

Az agyam valószínűleg kizárólag asszociációs pályákkal van huzalozva, mert mindent egyből hozzákapcsolok valami máshoz.

Történetekben és képekben gondolkodok.

A tréner képzésen az egyetemen erre mondták mindig a csoporttársaim, hogy milyen jó nekem, hogy ilyen kreatív vagyok.

Nem tartom saját dicsőségemnek ezt a képességet. Ez Isten áldása.

Az én érdemem az, hogy nem eltékozlom amit adott, hanem a szolgálatába állítom.

A vízőrző túra közben sem csak a táj és a víz őrzésének fontossága ragadt meg bennem. Mire hazaértem egy teljes coaching gyakorlat lett belőle.

Hiszek abban, hogy senki sem születik céltalanul erre a világra, hogy a múltunk Isten tervének része volt és hogy az a sok kis patak, ami a múlt tapasztalataiból ered egyszer összeér és egy csodaszép, életteli tóba torkollik.

Milyen a tó most?

Milyennek szeretnéd látni a tavat holnap, egy hónap múlva, egy év múlva?

Mi van a partján?

Mi táplálja?

Honnan érkezik bele a víz?

Melyik forrása ad elég vizet? Melyik kezd kiszáradni? Hogyan lehetne megtartani benne a vizet? Ki segíthet ebben?

Az útmutatás ott van bennünk, a mindennapjainkban, a kedvenc tevékenységünkben.

Azt mondják, a lélek egy transzformátor.

Isten ereje olyan hatalmas, hogy szükség van egy transzformátorra, hogy meg tudja érinteni a szívünket anélkül, hogy az elégne. Így ugyan nem tapasztalhatjuk meg Őt teljes valójában, de mégis érezhetjük, amikor a nekünk adott ajándékaival szolgálunk.