Mesemondó blog

Címke: tanulságos mese

  • A beteg kakas

    A beteg kakas

    Egyszer egy baromfiudvaron annyira megbetegedett a kakas, hogy nem lehetett a következő reggeli kukorékolására számítani. A tyúkok emiatt teljesen kétségbeestek: attól féltek, hogy a nap sem kel fel reggel, ha uruk és parancsolójuk nem kukorékol. Az elkövetkező reggel azonban megszabadította őket ettől a tévhitüktől. A kakas ugyan még mindig beteg volt, és túlságosan rekedt ahhoz, hogy kukorékoljon, a nap mégis kisütött, semmi sem tudta ettől eltántorítani.

    Visszacsatolás

    • Hogyan kapcsolódik ez a történet a témánkhoz?
    • Miben és mikor várunk túl sokat a pedagógusainktól?
    • Pontosan mi a történet mondanivalója?

    Felhasználási javaslat

    Vihetünk magunkkal a foglalkozásra egy játékkakast és néhány tyúkot szemléltetőeszközül. Egy másik lehetőség, hogy előre elkészített fehér moderációs kártyákat osztunk ki a résztvevőknek, amikre ők aztán majd a későbbiekben lejegyezhetik saját gondolataikat, vagy konkrét terveiket. Ehhez még a táblára rajzolhatunk egy nagy sárga napot, amiben aztán a foglalkozás során az osztály közös célját dolgozzuk ki.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A barátságos ember

    A barátságos ember

    Amikor felépítették a várost, az emberek összegyűltek, és mindenki megmutatta a többieknek a házát, amit épített. A barátságos ember velük ment egész nap házról házra, és mindegyiküket megdicsérte, ő azonban nem beszélt a keze művéről, s nem mutatott nekik semmilyen házat. Estére járt már az idő, amikor újra mindannyian találkoztak a piactéren: egyesével felálltak egy emelvényre, majd beszámoltak a többieknek, milyen és mekkora házat építettek, és mennyi idő alatt készült el. Ennek segítségével ki lehetett találni, ki építette közülük a legnagyobb, vagy a legszebb házat. ABC szerinti sorrendben haladtak, így a barátságos embert is felszólították. Lent jelent meg az emelvény előtt, és egy nagy ajtókeretet cipelt magával. Elkezdte beszámolóját: ez az ajtókeret volt az, amit megépített a saját házából. Erre néma csend lett. Ekkor felállt a gyűlés vezetője. – Csodálkozom – mondta, és a többiek majdnem nevetni kezdtek, de a vezető folytatta: – Csodálkozom, hogy erről csak most esik szó. Ez az ember az építkezés teljes ideje alatt mindenütt ott volt, és mindenhol segített. Amit ott látnak házat, azon ő építette az oromzatot; egy másikba ő tett be egy ablakot, már nem tudom melyiket; a szemközti házat pedig ő tervezte. Nem csoda, hogy csak egy ajtókerettel jelent meg itt, ami egyébként szép darab, és hogy ő maga nem tudta felépíteni a saját házát. Tekintettel a rengeteg időre, amit a házaink felépítésére fordított, ennek az ajtókeretnek az elkészítése valóságos remekmű, ezért azt javaslom, hogy legyen az övé legeredményesebb építőnek járó díj.

    Visszacsatolás

    • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
    • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni az osztályban?
    • Milyen értékmérők számítanak az osztályunkban?
    • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?
    • Hogyan tudnánk jobban elismerni egymás teljesítményét?

    Felhasználási javaslat

    Szemléltetésként beszerezhetünk néhány fa építőkockát egy játékboltból, és a kör közepére tehetjük. Esetleg adhatunk minden résztvevőnek egy kockát. Később filctollal mindenki ráírhat a kockájára egy elhatározást, amit a jövőben kész az osztály érdekében megvalósítani.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A három csibe

    A három csibe

    Élt egyszer egy tyúkanyó. Ennek a tyúkanyónak volt három csibéje. Az egyik vörös, mint a róka, a másik fekete, mint a korom, a harmadik pedig fehér, mint a frissen esett hó. S mert rosszak voltak és engedetlenek, tyúkanyó egy napon elkergette őket.

    Ment, ment a három kiscsibe, addig mendegélt, míg egy irdatlan nagy erdőbe nem ért. Ott egy kis tisztás szélén állt egy kicsi kis kunyhó.

    A fekete csibe ajánlkozott, hogy majd megvizsgálja: jól zár-e a kilincs. Azzal már be is röppent a kunyhóba, és úgy magára csapta az ajtót, hogy azon egy lélek se juthatott be.

    Csúfondárosan kiáltott ki az ablakon:

    • Künn tágas, benn szoros! Építsetek magatoknak mások kunyhót!

    Sírva bandukolt tovább a két kis testvér. Mentek, mendegéltek, míg egy másik szép kis tisztásra nem értek. Nekiálltak tüstént a kunyhóépítésnek. Amint a kunyhó elkészült, a vörös csibe ajánlkozott, hogy megnézi: jól zár-e a kilincs. Azzal máris beröppent a kunyhóba, és úgy becsapta maga után az ajtót, hogy azon egy lélek sem juthatott be. Aztán kiszólt az ablakon:

    • Most aztán eredj, építs te is kunyhót magadnak!

    A szegény kis fehér csibe ott maradt árván, egyes egyedül, nem segített rajta senki, nem volt se anyja, se testvére.

    Egyszer csak csudálatos fényesség támadt! Amikor felpillantott, egy tündér állt előtte. Olyan szép, oly kedves volt, hogy aki csak rátekintett, tüstént elfelejtette minden búját-baját.

    A kis fehér csibe elmosolyodott, és valami köszöntésfélét pityegett a maga csibenyelvén. A tündér puha tenyerébe vette a pelyhes kis jószágot, és így szólt hozzá:

    • Ne búsulj, kiscsibém, tudom én, mi bánt téged. Indulj el bátran, és ha megint tisztásra érsz, építs ott házat magadnak. Meglátod, erős lesz, mint egy vár.

    S azzal, amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. A fehér csibe csak ámult-bámult egy darabig, aztán tovább tipegett az úton. Nem kellett messze mennie, hamarosan egy szép, nagy tisztásra bukkant, s nyomban nekilátott a munkának. Ahogy elkészült a kunyhó, megcsodálta kívülről, megbámulta belülről, aztán beköltözött, és vacsorát főzött magának.

    Alig telt el néhány nap, a róka megorrontotta a csibeszomszédságot. Odalopakodott a fekete csibe házához, és se szó, se beszéd, bedöntötte a falat. A kiscsibének épp csak annyi ideje maradt, hogy elszaladjon. Addig futott, míg a vörös csibe házához nem ért. De azt hiába kérlelte, hiába könyörgött neki, nem nyitotta ki az ajtót.

    Eközben odaért a róka is. Míg a fekete csibe remegve lapult a ház egyik falához, a róka beszakasztotta a másikat. Most már együtt futott a két ostoba jószág.

    Éppen csak hogy elérték a fehér csibe házát, már jött is utánuk száját nyalogatva, nagyokat cuppogtatva a ravaszdi róka. A fehér csibe gyorsan kinyitotta az ajtót, a vörös meg a fekete – hess! – beröppent.

    • Nyissátok ki, de tüstént! – morogta vészjóslóan a róka.
    • Hát csak gyere, ha tudsz! – ingerkedett a fehér csibe.

    A róka nekirugaszkodott az ajtónak, megpróbálta betörni. De láss csodát! Az ajtó meg se mozdult, hiába döngette, feszegette. Nekifutott a róka a ház oldalának. De bárhogy erőlködött, a fal állta az ostromot. A kiscsibe meg annál bátrabban kiabált:

    • No, te híres, gyere, ha tudsz! Hadd lássuk, megbírsz-e velünk!

    A róka tehetetlen mérgében fejjel szaladt neki a falnak, és összezúzta rajta a fejét.

    A három pelyhes, a fekete, a vörös, meg a fehér csibe azóta boldog egyetértésben éldegél. Álló nap sütnek-főznek, vigadoznak.

    Legyetek ti is a vendégeik!

    Francia népmese

    (Átdolgozta: Tímár Éva)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

  • Az árva kisfiú narancsa

    Az árva kisfiú narancsa

    Már kisgyermekként elveszítettem a szüleimet, és kilenc évesen egy Londonhoz közeli árvaházba kerültem. Ez a hely rosszabb volt, mint egy börtön. Naponta tizennégy órát kellett dolgoznunk – a kertben, a konyhában, az istállóban és a földeken. Minden nap egyforma volt, és egész évben csak egyetlen szünnap volt: karácsony napja. Ekkor minden fiú kapott egy szem narancsot Jézus születésének ünnepére. Ez volt minden. Semmi édesség, semmi játék. De még a narancsot is csak azok kapták meg, akik az év során semmi rosszat nem követtek el, és mindig engedelmesek voltak. A karácsonyra kapott narancs az egész évi vágyakozást testesítette meg. Így érkezett el egyszer a karácsony, ami az én kis szívemnek ezúttal a világ végét jelentette. Mialatt a többi fiú az árvaház vezetője elé lépett, és mindegyikük átvette a narancsát, nekem egy szobában kellett állnom, és onnan végignéznem. Ez volt a büntetésem, mert egy nyári napon el akartam szökni az árvaházból. Amikor véget ért az ajándékozás, a gyerekek játszhattak az udvaron. Nekem a hálóterembe kellett mennem, és egész nap ott feküdnöm. Mélységes szomorúság vett rajtam erőt, és szégyelltem magam. Sírtam, és nem akartam tovább élni. Egy idő után lépteket hallottam a szobában. Egy kéz felemelte rólam a takarót, ami alá bebújtam. Ekkor felnéztem. Egy kisfiú, William állt az ágyam előtt, kezében egy naranccsal és felém nyújtotta. Nem tudtam, hogy történhet ez velem. Honnan szerezhetett a többin felül még egy narancsot? Hol Williamre, hol pedig a narancsra néztem, és tompán éreztem belül, hogy ennek az egésznek a naranccsal valami különös jelentése van. Egyszerre csak tudatosult bennem, hogy a narancs már meg is volt hámozva, és amikor közelebbről megnéztem, minden világossá vált. Könnyek szöktek a szemembe, és mikor kinyújtottam a kezem, hogy elvegyem a narancsot, tudtam, hogy ügyesen össze kell szorítanom az ujjaimmal, nehogy szétessen a gyümölcs. Mert mi is történt? Tíz fiú összefogott az udvaron és eldöntötték, hogy nekem is kijár a karácsonyi narancsom. Ezért mindegyikük meghámozta a saját narancsát, és leszedett belőle egy cikket. Ezután a tíz különálló cikkből egy új, szép kerek narancsot állítottak össze.

    Ez a narancs volt életem legszebb karácsonyi ajándéka. Megtanította nekem, hogy az igazi barátság mekkora vigaszt jelent.

    Visszacsatolás

    • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
    • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni a csapatban?
    • Milyen értékmérők számítanak a közösségünkben?
    • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?

    Felhasználási javaslat

    Minden résztvevőnek adhatunk egy-egy almát a történet felolvasása előtt, ami által személyesebb lesz a történet emléke, vagy bevihetünk egy fehér moderációs kártyára nyomtatott-ragasztott narancsmotívumot, s a történethez kapcsolódóan kioszthatjuk a további feldolgozáshoz. Ezután dolgozzuk ki az egész csapattal együtt, vagy kis csoportokban, mit is tehetne a csoport annak érdekében, hogy egymást kölcsönösen jobban támogassák. A csapat nagyságától függően mindenki írjon fel a kártyájára egy, kettő vagy három erre vonatkozó ötletet. Ezeket aztán gyűjtsük össze és beszéljük meg.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Mégsem lehet ünnepelni

    Mégsem lehet ünnepelni

    Egyszer valahol messze, Indiában vagy Kínában lakodalomra készültek. Az ifjú pár nagyon szegény volt, ezért az esküvői meghívókra ráírták, hogy mindenki hozzon magával egy üveg rizsbort, és töltse érkezésekor a bejáratnál lévő nagy hordóba. Ezzel mindenki hozzájárult volna a szép és nagyszabású ünnepséghez.

    Amikor már mindenki összegyűlt, a felszolgálók merítettek a hordóból. De amikor az ifjú pár egészségére koccintott és ivott a volna a násznép, mindenkinek lefagyott az arcáról a mosoly: ugyanis mindenkinek tiszta víz volt a poharában.

    Most aztán mindenki megbánta, hogy így gondolkodott: – Ó, azt az egy üveg vizet, amit én beleöntök, senki sem fogja észrevenni! – Csak sajnos mindenki ugyan ezt gondolta. Mindenki a másikra számított, és így akart együtt ünnepelni. Így viszont nem lehetett megünnepelni a lakodalmat.

    Visszacsatolás

    • Meddig megyünk el, ha tenni kell valamit a csapatunkért?
    • Hol ér véget nálunk a kölcsönös támogatás?
    • Mikortól érezzük úgy, hogy mi magunk csak a második helyen állunk?
    • Mi vonatkoztatható a mi csapatunkra a fönti történetből?
    • Konkrétan mit tehetünk, hogy ezt a viselkedésmódot elkerüljük?

    Felhasználási javaslat

    A következő eljárásmódok közül választhat egyet a történet feldolgozásához:

    1. Minden résztvevő kap egy kis üveg szörpöt, melynek a címkéje helyén maga a történet áll. A szörpöt aztán állandó emlékeztetőül az íróasztalra tesszük. Az se lenne rossz, ha még lennének további üres címkék, amelyekre a résztvevők ráírhatnák legfontosabb felismeréseiket vagy terveiket, majd ezt követően az üveg hátuljára ragaszthatnák.
    2. Állítsunk szimbolikusan egy üveg szörpöt és egy üveg vizet a kör közepére, mielőtt a történetet felolvasnánk! Esetleg két szörpös üveget is tehetünk a kör közepére, amelyek közül az egyikben víz van, a résztvevők azonban nem tudják, melyikben.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A kompromisszum

    A kompromisszum

    Egy szép júniusi napon egy nagy, sötétzöld falevelet fújt a szél ide-oda.

    Az egyik délelőtt, mikor a madarak már épp abbahagyták reggelt köszöntő dalukat, valamint elkezdte csiklandozni a levélkét a száránál. Egy hernyó egyensúlyozott a gallyon, és kimerülten így szólt: – Jó napot!

    A szokásos udvariassági körök után az időjárásról beszélgettek, míg a levél végül megkérdezte: – Tulajdonképpen miért jöttél?

    A hernyó zavarba jött: – Igen, azt akartam… vagyis szeretném… – úgy tűnt, ez a mondat sohasem ér véget, így hát a hernyó újat kezdett: – Egy nagy kérésem volna hozzád. Te minden reggel megkapod a fától a táplálékot, amire szükséged van, sohasem kell élelmet keresned. Nekem viszont nem ilyen egyszerű ennivalót találnom. Éppen ezért vagyok most itt. – Ha tudnék segíteni neked, megtenném – válaszolt a levél együtt érzően -, de nekem itt van az állandó helyem ezen a fán – nem tudok segíteni az élelemkeresésben.

    – Neked olyan szép, zöld ruhád van – folytatta a hernyó óvatosan. A sötét, egyenletesen zöld levél elégedetten illegette magát. – Nem ehetnék egy egészen pici darabot a ruhádból? – A levél először úgy gondolta, rosszul hallotta. De amikor a hernyó ránézett, tudta, hogy jól értette. Lassan kifújta a levegőt, és elgondolkodott: – A hernyó éhes és fáradt. De adjak oda neki egy darabot a ruhámból?

    Nehéz elhatározás volt, mígnem világossá vált előtte: ha nemet mondana, a hernyó az éhsége miatt úgy enne valamennyit az öltözetéből. A levél nem tudná megakadályozni. Ha igent mondana, akkor segítene a hernyónak, ő maga is örülne, és hálás lenne. Végtére is, egy lyukkal a ruhánkon is lehet élni. Így a levél igent mondott, a hernyó jóllakott, és hálásan el is beszélgetett a levéllel.

    Ősszel a lukas falevél megható, boldog életre tekintett vissza.

    Visszacsatolás

    • Milyen érzést vált ki belőled ez a történet?
    • Mennyire vagyunk készek kompromisszumokra a csapaton (osztályon, csoporton) belül?
    • Hogy működik nálunk egymás kölcsönös támogatása?
    • Mikor kezdődik az, hogy már nem mi vagyunk az elsők önmagunk számára?

    Felhasználási javaslat

    Minden résztvevőnek ragasszunk fel moderációs kártyára egy friss, zöld levelet, majd lyukasztóval lyukasszuk ki. Az első oldalra, a levél mellé egy odaillő idézetet is írhatunk. A kártya hátsó oldala szolgálhat arra, hogy feljegyezzünk a tréninggel kapcsolatos fontos felismeréseket és terveket, melyek utána az íróasztalon, vagy az iskola padon állandóan elkísérhetik a foglalkozás résztvevőit.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Rossz vagyok

    Rossz vagyok

    Egy gyermekorvos, aki a gyerekek iskolaérettségét vizsgálta, minden apróságot a következő barátságos mondattal fogadott a rendelőben: – Milyen kedves gyerek vagy te! – Minden gyerek mosolygott és bólogatott. Egy kisfiú azonban szomorúan, és komoly arccal rázta a fejét: – Nem, én nem vagyok kedves gyerek! – Dehogynem, én látom, hogy kedves és aranyos vagy! – Nem – mondta a fiúcska -, nem vagyok kedves. Én vagyok a rossz Fiedrich.

    Milyen gyakran hallhatta, hogy még maga is elhitte! Még nem tudott olvasni és írni, de már nem szerette magát.

    Visszacsatolás

    • Mi jut eszedbe először a történet kapcsán?
    • Milyen hatással lehet ránk mások véleménye?
    • Te mennyire ismered fel magad azok viselkedésmódjában, akik rá akarják erőltetni a véleményüket másokra?
    • Konkrétan mit tanulhatunk a történetből saját kapcsolatainkra vonatkozóan?
    • Miért van az, hogy mégis nehéz helyesen viselkedni?

    Felhasználási javaslat

    Még a történet előtt egyéni munka keretében megkérhetjük a résztvevőket, hogy írják le kritikus véleményüket másokról a baráti vagy az iskolai helyzetükből. A történet kiértékelésénél aztán mindenki átgondolhatja, milyen hatásai lehetnek az ilyen véleményeknek.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet – Z-press kiadó)

  • Hogyan alakul ki a háború?

    Hogyan alakul ki a háború?

    Pedar Joun, kérlek, mondd el, hogyan alakul ki egy háború! – kérte apját egy napon a perzsa kisfiú. – Elmesélem neked szívesen – mondta az édesapja. – Képzeld el, hogy Perzsia csapatokat küld Kínába. – Ebben a pillanatban a kisfiú édesanyja is bekapcsolódott: – Hogy mesélhetsz ilyen butaságot a gyereknek? Mikor történt olyasmi, hogy Perzsia Kína ellen indított volna háborút? – Kedvesem – próbálta az apa megmagyarázni -, én csak egy példán keresztül próbáltam megmutatni, hogyan is alakul ki egy háború. – De a példáiddal, melyek sosem igazak, csak összezavarod a gyereket. Ezenkívül hazugság is, hogy Perzsia háborúzott Kína ellen. – Micsoda? Haugnak nevezel engem? – csattant fel az apa. – Én itt arra áldozom az időmet, hogy tanítsak valamit a gyerekünknek, te meg csak mérgelődsz! Ha úgy gondolod, hogy jobban el tudod magyarázni, akkor csináld te! Úgyis mindig mindent jobban tudsz. – Hallatlan, ahogy velem beszélsz! Soha többet nem mondok semmit! – Ebben a pillanatban a fiú megszakította a szülei veszekedését, és így szólt: – Kedves szüleim, most már nem kell elmagyaráznotok, hogyan alakul ki a háború. Már nagyon jól el tudom képzelni.

    Visszacsatolás

    • Neked mi az első gondolatod a történettel kapcsolatban?
    • Szerinted pontosan miben rejlik a szülők problémája?
    • Mennyire ismersz magadra a szülők reakciójában?
    • Miért harcolunk sokszor olyan keményen azért, hogy a véleményünket elfogadják?
    • Mi tenne jót a szülőknek, mire lenne ebben a helyzetben szükség?
    • Miért esik olyan nehezünkre azt tenni, amit kellene?

    Felhasználási javaslatok

    A vizuális megjelenítés érdekében beszerezhetünk kis harci játékeszközöket és játékkatonákat. Emellett kis csoportokban a következő témákat lehetne feldolgozni:

    • Első csoport: Miért akarjuk olyan sokszor alapból igazolni a szavainkat, gondolkodásunkat és cselekedeteinket?
    • Második csoport: Mit okoz emberi kapcsolatainkban, ha állandóan a saját véleményünket akarjuk igazolni?
    • Harmadik csoport: Vannak-e olyan emberek, akikkel kapcsolatosan különösen fontosnak érezzük, hogy igazoljuk a szavainkat, gondolkodásunkat és cselekedeteinket? Ha igen, miért van így?

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek. – 125 történet – Z-Press kiadó)

  • A megfelelő szó

    A megfelelő szó

    Egyszer, még nagyon régen, egy uralkodó az élet nagy kérdéseiről elmélkedett. Mivel a Jó és a Rossz lényege foglalkoztatta, megparancsolta szolgájának, hogy hozza elé a legjobb, legszebb és legértékesebb szerveket. A szolgáló elhozta egy állat szívét és nyelvét. Az uralkodó megnézte a szerveket, elgondolkodott az értelmükről, majd újra elküldte a szolgát, de ezúttal azt kérte, hogy a legcsúnyább, legszörnyűbb szerveket hozza magával. A szolga elment, és újra egy szívet és egy nyelvet hozott az uralkodó elé. Az uralkodó csodálkozva kérdezte a szolgáját: – Amikor a legszebb szerveket kérem, szívet és nyelvet hozol, de akkor is ugyanezeket hozod, ha a legrosszabbakat kérem: hogy lehet ez? – A szolga szerényen így válaszolt: – Hogyha az, amit az ember érez és gondol, tisztán a szívéből jön, és a nyelve csak őszintén az igazat mondja, akkor a szív és a nyelv a legértékesebb szerv. Akihez tartoznak, az az ember egészségesnek és boldognak érzi magát. De ha a szív csak kirakattá válik, ami megtagadja a vágyakat, a nyelv pedig igaztalan és hamis dolgokat mond, akkor mindkét szerv büntetés annak az embernek, akihez tartozik. A kettősség, amit környezete felé mutat, a bensőjét is áthatja, és elfordul tőle a boldogság.

    Visszacsatolás

    • Te mit gondolsz a szolga kijelentéséről?
    • Mi a történet lényegi mondanivalója, tanulsága a saját szavaiddal összefoglalva?
    • Konkrétan mit tanulhatunk a másokkal való kommunikáció és érintkezés terén ebből a történetből?

    Felhasználási javaslatok

    Felolvashatjuk a történetet a “…majd újra elküldte a szolgát, de ezúttal azt kérte, hogy a legcsúnyább, legszörnyűbb szerveket hozza magával…” részig, és hagyjuk gondolkodni a résztvevőket, vajon mely szerveket fogja a szolga az uralkodó elé vinni. Ezt követően pedig végigolvashatjuk a történetet, majd utána gondoljuk át, és beszéljük meg.

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet – Z-press)