Mesemondó blog

Címke: mese

  • Az oroszlán ebédje

    Egyszer egy oroszlán, egy tigris, egy párduc és egy sakál közösen vadászni indult. Sokáig vadásztak, majd végül elejtettek közösen egy gazellát, egy jókora vaddisznót, és egy nyulat. Amikor véget ért a vadászat, így szólt az oroszlán a tigrishez: – Tigris, oszd el te a zsákmányt! – A tigris gondolkodott egy ideig, majd így szólt: – Kapja az oroszlán a gazellát, én megtartom a vaddisznót, a sakál és a párduc pedig megosztozik a nyúlon. – Amikor meghallotta ezt az oroszlán, mérgesen felmordult, és nekiesett a tigrisnek. Egy ütéssel eltörte a lábát, majd ezt mondta: – Nem jól osztottad el a zsákmányt, tigris! Sakál, próbálkozz meg te az elosztással! – A sakál fogta a gazellát, az oroszlán elé fektette, és így szólt: – Íme a reggelid, hatalmas oroszlán! – Majd megfogat a vaddisznót, az oroszlán elé fektette, és ezt mondta: – Íme az ebéded, hatalmas oroszlán! Mi pedig megelégszünk a nyúllal. – Kitűnő – morogta az oroszlán. – Ez az elosztás tetszik. Mondd sakál, ki tanította ezt neked? – Tigris törött lába, hatalmas oroszlán – válaszolta a sakál.

    Visszacsatolás

    Felhasználási javaslatok

    • Vannak olyan pillanatok az életedben, amikor inkább eltitkolod a véleményed?
    • Mikor érezted úgy, hogy szeretnéd a saját elképzelésed nyíltabban kifejezésre juttatni?
    • Hogyan reagálsz, ha olyan emberekkel találkozol, akik a hatalmi helyzetükkel szembetűnően visszaélnek?
    • Előfordul veled is, hogy olykor visszaélsz a saját hatalmi helyzeteddel?
    • Ki az, akinek egyszer úgy igazán megmondanád a véleményedet?
    • Találtál párhuzamot a történet és a saját közösséged mindennapjai között?

    A történet vizuális megjelenítéséhez vihetünk magunkkal játékfigurákat: egy oroszlánt, egy tigrist, egy párducot és egy sakált, valamint egy vaddisznót és egy nyulat. Letehetjük a földre a figurákat, vagy egy közeli kis asztalon is elrendezhetjük őket.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • Zsiga és Csipet

    Zsigát, a kiskutyát, édesanyja tanítgatta a kutyakötelességre:

    • Ha idegen jószág közeledik, felugrasz a kerítésre két mellső lábaddal, így ni, és ugatsz: vau-vau, takarodj!
    • Nem merem! – reszketett Zsiga.
    • Jaj, kisfiam, mi lesz belőled? – szomorkodott édesanyja. – Olyan gyáva, félénk jószág vagy, mint egy kiscsirke!

    A baromfiudvarban pedig élt egy hangos, veszekedős csirke. A neve: Csipet. Szidta is édesanyja eleget:

    • Csipet, Csipet! Miért hangoskodsz, verekszel ennyit? Úgy viselkedsz, mint egy neveletlen ksikutya!

    Zsigát addig-addig korholta édesanyja, amíg a kiskutya egy szép napon elhatározta: “Megnézem, milyen az a félénk kiscsirke.”

    Aznap Csipet is útnak indult: “Felkeresem a neveletlen kiskutyát!”

    A kertajtóban találkoztak.

    • Te vagy az a gyáva kiscsirke? – kérdezte Zsiga.
    • Én mérges, verekedős csirke vagyok. Menj az utamból, mert megcsíplek! – förmedt Zsigára Csipet.

    Zsiga félénken félreállt, de kíváncsisága nagyobb volt félelménél, megkérdezte hát:

    • Minden csirke ilyen mérges, félelmetes jószág?
    • Buta! – mérte végig Csipet. – Csak én vagyok mérges, verekedős. Mondtam már! A többiek mind unalmas, nyafogó, gyáva jószágok. Felkeresem hát a kutyát. Játszani akarok a bátor kutyával. Nem tudod, hol találom?
    • A kutya én vagyok – felelte Zsiga -, de én sokat sírok, és mindentől nagyon félek.
    • Akkor te nem is vagy kutya. Édesanyám azt mondta, a kutyák bátor, verekedős jószágok. Tudsz kiabálni?
    • Nem tudok – sóhajtotta Zsiga.
    • Látod! Akkor kutya sem vagy! – diadalmaskodott Csipet.
    • De kutya vagyok! – bizonygatta Zsiga.
    • Nem hiszem! – rázta a fejét Csipet. – Ha kutya vagy, zavard el a kerítés tetejéről a verebet!
    • Hogy zavarjam el? – görbült sírósra Zsiga szája.
    • Dobbants a lábaddal, és kiabálj: csirr-csirr!
    • Édesanyám nem így szokta – okoskodott Zsiga.
    • Hanem hogyan?
    • Két mellső lábával felugrik a kerítésre, így ni, és ugat: vau-vau-vau, takarodj!

    A kerítésen ülő veréb a hangos kutyaugatásra ijedten elrepült.

    • Tényleg kutya vagy! – ismerte el Csipet. – A veréb elrepült.
    • Tényleg elrepült! – örült Zsiga. – Pedig csak annyit mondtam: vau-vau, takarodj! És azonnal szót fogadott. Vau, vau! Ó, de jó! Vau-vau!
    • Nagyon szépen ugatsz – reszketett a kis csirke -, de kérlek, most már hagyd abba, mert félek a hangodtól.

    Zsiga azonban nem hallgatott Csipetre. Annyira örült saját hangjának, hogy háromszor körbefutotta az udvart.

    • Vau, vau! Tudok, tudok! Vau, vau, házat őrzök! Ugatok!

    Csipet csirke sírva bújt el a kertajtó mögött.

    • Jaj, de csúnya hangod van! De csúnya ez a nagy kiabálás!

    Zsiga mérgesen rávakkantott:

    • Elhallgass, gyáva jószág! Az ugatás nem csúnya, hanem kutya-kötelesség. Vau-vau!

    Csipet bánatosan hazakullogott. “Soha többé nem kiabálok! Ilyen förtelmes hangoskodást én nem utánzok.”

    Zsiga pedig attól kezdve nem ijedt meg senki fiától. Derék házőrző kutya lett belőle.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Érvek

    Egyszer két kínai bérmunkás olyan heves vitába kezdett az utcán, hogy körülállták őket a kíváncsiskodók. Egy angol turista, aki szintén ott bámészkodott, megjegyezte kínai kísérőjének, hogy a két ember hamarosan egymásnak ugrik. – Nem hiszem – felelte a kínai -, mert amelyikük először megüti a másikat, az beismeri, hogy nem tud több érvet felhozni.

    Visszacsatolás

    • Hogyan reagálsz, ha már nem tudsz több érvvel előállni?
    • Milyen esetekben veszíti el leggyorsabban a türelmét beszélgetéskor?
    • Ki engedhet meg magának többet veled szemben, mint mások, és miért?
    • Mi segíti a véleménykülönbségek esetén?

    Felhasználási javaslatok

    Szemléltető eszközként szimbolikusan egy pár bokszkesztyűt vagy furkósbotot tehetünk a kör közepére, majd az egész foglalkozás során hatásnövelő eszközként használhatjuk őket.

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • A rossz-csont felhő és a nap

    Jött a felhő, s hopp felkapta,
hopp, felkapta a napot.
Vitte is már más vidékre,
azt se mondta: jó napot!

Meglátta a mérges pulyka:
- Rút, rút rossz-csont! A napot
visszaadjad! - Ám a felhő
nyelvet öltött s elfutott.

Ment a pulyka, ment utána,
követte a kis kacsa.
- Háp, háp, háp! Várj, kedves szomszéd,
ketten hozzuk őt haza!

Ment a pulyka, ment a kácsa
visszahozni a napot.
Kakas harsant: - Majd segítek!
Csizmát húzok! Várjatok!

- Kvák, kvák! - ugrott fel a béka.
- Itthon ülni nem fogok!
Megyek, és viszek az útra 
egy tarisznya szúnyogot.

Átugrottak három árkot,
két barázdát, egy mezőt.
Mezőn, a nagy hangyabolynál,
találtak egy hangya-őrt.

- Hová, hová? - kérdi tőlük.
Köszöntötték: - Jó napot!
Haszontalan rossz-csont elhő
elrabolta a napot!

Ment a pulyka s három társa.
Futottak fél délelőtt.
Szépen kérte, elvitték hát
magukkal a hangya-őrt.

Kerek tóban rossz-csont felhő
lábat mosott, és a nap
ott lapult a zsenge fűben
egy rozsdás vödör alatt.

Hopp, elérték: - Rossz csont felhő,
jószágunkat visszaadd! -
Rossz-csont felhő fára mászott,
s onnan szólt le: - Majd, ha fagy!

Fogta, sűrű levelek közt
bújtatta el a napot,
mint erős ól sötétjébe
sivalkodó malacot.

Csalafinta béka-gyerek
jegenyére felkúszott,
s kioldozta, kiengedte
a tarisznya szúnyogot.

- Zirr-zürr! - szállt az éhes falka,
ám a felhő könynedén
átrepült a másik fára.
- Érj utol itt, kis legény!

Köd előttem, köd utánam!
Rossz-csont felhő elszaladt.
Jegenyefa sűrűjében
a síró nap ott maradt.

Jött a szél, a nagy bajuszos,
Köszöntötték: - Jó napot!
Jó szél bácsi, szépen kérünk,
add le nekünk a napot!

- Szívesen - szólt, görbe botját
felnyújtotta, és a nap
lepottyant a zsenge fűbe
mint a kövér kismalac.

Béka tarisznyába tette,
hazavitte s elengedte.
Pulyka, kacsa megmosdatta,
kakas, hangya elaltatta,
elaltatta a napot.
Itt a vége, fuss el véle,
s köszönj szépen: - Jó napot!

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A szultán álma

    A szultán egyszer azt álmodta, hogy minden fogát elvesztette. Mihelyt felébredt, azonnal az álomfejtőhöz fordult, hogy megtudja, mit jelent az álom. – Micsoda szerencsétlenség, Uram! – felelte az. – Minden elvesztett fog egy-egy hozzátartozód elvesztését jelenti. – Arcátlan fickó! – kiáltotta a szultán dühösen. – Hogy merészelsz ilyet mondani nekem? Takarodj a szemem elől! – És kiadta a parancsot: – Ötven botütést a szégyentelennek!

    Ezután egy második álomfejtőt hívatott. Amikor az az álomról értesült, így kiáltott fel: – Micsoda szerencse! Micsoda szerencse! Uram, ön minden hozzátartozóját túl fogja élni! – Felvidult a szultán arca, és így szólt: – Köszönöm, barátom! Menj azonnal a kincstárnokhoz, hogy adjon neked ötven aranyat! – Útközben így szólt a kincstárnok az álomfejtőhöz: – De hiszen te sem értetted másképp a szultán álmát, mint az előző álomfejtő! – Mire az ravasz mosollyal így válaszolt: – Jól jegyezd meg: bármit is mondasz, minden azon múlik, hogyan adod elő.

    Visszacsatolás

    • Mennyire figyelünk oda az apró részletekre, amikor közlünk valamit?
    • Milyen gyakran fordul elő, hogy amit mesélünk, másképp értelmezik, mint ahogy szerettük volna?
    • Mikor figyelünk leginkább, és mikor legkevésbé a kimondott szavainkra?
    • Milyen területeken fogalmazhatnánk konkrétabban?
    • Mikor fordult már elő olyasmi, hogy teljesen félreértették Önt?
    • Kivel egyszerű a kommunikáció, és kivel nehéz?

    Felhasználási javaslatok

    Elhelyezhetünk a teremben jól látható helyen egy botot, és csokoládéból készült aranypénzeket, melyek később, a foglalkozás folyamán az átgondolt és az át nem gondolt kommunikáció szimbólumaként szolgálnak.

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek, és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • Téli történet

    Nagy pelyhekben hullt a hó. A hegyeket hó borította. A Balaton is befagyott. A téli üdülőben zajos volt az élet. A kicsik a domboldalon szánkáztak, hógolyóztak. A nagyobbak a tó jegén korcsolyáztak.

    • Próbáljuk meg mi is! – vakkantott Bodri kutya.
    • Milyen jó ötlet! – siklott a korcsolyázók közé a hóember. Bodri kutya követte. Pörögtek, táncoltak, ide-oda siklottak a sima jégen.

    Feljött a hold. A csillagok sejtelmesen ragyogtak. Az üdülők vacsorázni indultak.

    • Együnk mi is! – ajánlotta Bodri kutya.

    Megittak egy-egy csésze teát. Bodri kutya forrón, a hóember jégbe hűtve. Megettek két-két pár virslit. Zsemlyecipót ettek hozzá.

    • Vajon hol marad Varjú Károly? – tűnődött a hóember.
    • Átrándult Keszthelyre a sirállyal. Ott a halászok hatalmas lyukat vágtak ma a jégen.
    • Léket vágtak. Úgy halásztak. Magam is láttam tegnap hajnalban ilyen téli halászatot.

    Egyszerre csak megkoccant az ablaküveg. Varjú Károly érkezett meg. – Brr! Milyen hideg van kint! Alig várom már az ibolyák nyílását! – didergett a kályha mellett.

    • Hamarosan itt a tavasz – vakkantott vigasztalón Bodri kutya. – Én is csak arra várok.

    Mit gondoltok, a hóember is ennyire várta a tavaszt?

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkidaó)

  • A három szita

    Izgatottan, szinte futva érkezett valaki a bölcs Szókratészhez. – Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki… – Várj! – szakította félbe Szókratész. – Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán? – A három szitán? – kérdezte csodálkozva a másik. – Igen, a három szitán. Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek,a mit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e? – Nem, csak úgy hallottam. – De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó? – Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert…

    A bölcs újra félbeszakította: – Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott? – Éppenséggel nem használ. – Akkor – mosolygott a bölcs -, ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el, és inkább ne terheld vele se magadat, se engem!

    Visszacsatolás

    • Hogyan, és milyen szempontból ültethető át ez a történet a saját életünkre, közösségünkre?
    • Vannak a környezetünkben “pletykafészkek?”
    • Hogyan bánok/bánunk az igazsággal?
    • Milyen szerepe van az igazságnak a közösségünkben?
    • Hogyan jelenik meg nálunk a jóság?
    • Ki lehetne közülünk Szókratész, aki megszűri az információkat?
    • Van egyáltalán ilyen személy nálunk?
    • Milyen szitákon mennek keresztül nálunk az információk?
    • Mi tanulhatunk ebből a történetből?

    Felhasználási javaslatok

    Fektessük a három szitát egymás után a kör közepére, és kis cetlik segítségével írjuk rájuk a következő fogalmakat:

    • igazság,
    • jóság,
    • szükségesség.

    Ezeket hagyjuk ott szimbolikusan a foglalkozás végéig: a megfelelő helyeken majd újra és újra utalhatunk rájuk.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • A bűvös bárány

    Volt a juhászbojtárnak egy aranyszőrű báránya. Megirigyelte azt a király kuktája, és mikor senki sem látta, hopp, megfogta! Ha megfogta, hozzá is ragadt, mert a bárány egy bűvös bárány volt.

    Ugrándozott a kis bárány. Vele ugrándozott a kukta.

    Meglátta őket a szakács. Nosza, elővette fakanalát, s megütötte vele a kis kuktát. Ha megütötte, kanalastul hozzá is ragadt.

    Ugrándozott a kis bárány. Vele ugrándozott a kis kukta és a szakács.

    Aki látta őket, nem állta meg, hogy hozzájuk ne érjen.

    Aki hozzájuk ért, hozzájuk is ragadt.

    Ugrándoztt a kis bárány.

    Vele ugrándozott a kis kukta, a szakács, a gazdasszony, a törpepapagáj, a fehér egér, a kulcsár, a vadász, a halász, a madarász, a varga, az udvarhölgy, a szabó, a grófkisasszony, a pékinas, a kéményseprő, a Micu cica, a Bodri kutya, a király, a csillagász, a királylány, az udvari bolond, a hercegkisasszony, a herceg, és a hopmester.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Piroska és a farkas

    Diafilm megnyitása