Mesemondó blog

Címke: mese

  • Hallgatni egymásra

    Hallgatni egymásra

    Volt egyszer egy ember, akinek nem működött jól a házassága. Amikor tanácsot kért, így szólt a mester: – Meg kell tanulnod meghallgatni a feleségedet. – A férfi megfogadta a tanácsot, majd visszajött egy hónap múlva, és arról számolt be, hogy megtanulta meghallani a feleségének minden szavát, amit mond. Ekkor nevetve azt mondta a mester: – Akkor most menj haza, és halld meg minden szavát, amit nem mond ki!

    Visszacsatolás

    • Te mit gondolsz a mester két tanításáról?
    • Hogyan értékeled önmagad a másokra való odafigyelés terén?
    • Te mennyire hallod meg a ki nem mondott dolgokat, illetve mennyire tudsz a sorok között olvasni?
    • Konkrétan mit tanulhatunk ebből a kis történetből?

    Felhasználási javaslat

    Módszertanilag a következőképpen járhatunk el: felolvassuk a történetet a mester első tanácsáig, majd feljegyezzük és megbeszéljük a résztvevőkre tett hatását. Ezután végigolvassuk a történetet, és újfent megvizsgáljuk a hatásokat.

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press kiadó)

  • Úti kaland

    Úti kaland

    Úton ment a piszkafa. Utána a sodrófa. Utána a vaslapát. Utána a nagykabát.

    • Olyan bús az életünk, hogy világ végére megyünk – mondták. – Ott házat rakunk, s abban négyen ellakunk.

    Csakhamar egy árokhoz értek. Ott megtorpantak.

    • Ó, de széles szakadék! Olyan nagy, át se lépjük.
    • Ugorjunk! – szólt a lapát.
    • Ugorjunk! – szólt a kabát.
    • Úgy ám! Ugorjuk hát át! – helyeselt a piszkafa, helyeselt a sodrófa.

    Ugrottak, és az árokba lepottyantak mind a négyen. Ott sírtak, ott kiáltoztak lenn a mélyben.

    Odament a lompos farkas. Odament a morcos medve. Odament az okos róka.

    Ó, de segíteni rajtuk nem tudott a lompos farkas. Úgy ám!

    Ó, de segíteni rajtuk nem tudott a morcos medve. Úgy ám!

    Okos róka segített. Okos róka hosszú farkát lenyújtotta az árokba. Úgy ám!

    Csakhamar felmászott rajta mind a négy pórul járt vándor.

    Örültek a szerencsének. Úgy ám!

    Örömükben még azt is elfelejtették, hogy miért is indultak útnak. Okos róka segítségét megköszönték. Utána hazafutottak.

    Úgy szaladt a piszkafa, úgy szaladt a sodrófa, úgy szaladt a vaslapát, úgy szaladt a nagykabát, hogy a lába se érte a földet.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Mazsola, a fodrász

    Mazsola, a fodrász

    Diafilm megnyitása
  • Mazsola fürdik

    Mazsola fürdik

    diafilm megnyitása
  • Zaza, a hiú zsiráf

    Zaza, a hiú zsiráf

    Zaza, a zsiráf kiment a tóra fürödni. Ott a tóparton, a fűben egy fényes, piros gyöngyfüzér feküdt. Zaza a gyöngyfüzért nyakára tette.

    • Csodálatos, csillogó csodagyöngy! Csodagyönggyel elmegyek a zsiráfbálba – örült, ugrándozott a kis zsiráf.

    Örömében virágokból is font egy nyakláncot, de még ezt is kevesellte. Csakhamar körbe is járta az állatokat, s kért tőlük egy új füzérrevalót.

    Ciff-caff, a majom zsenge kókuszdiót adott,

    camm-camm, a teknősbéka kagylóhéjakat.

    Cikk-cakk, a fürge hal igazgyöngyöt hozott,

    a zebra pedig egy nyaláb erős indát.

    Zaza az erős indára felfűzte a kapott kincseket. – 2+3=5 – számolgatta füzéreit. – Ó, ez kevés. Ó, ez fele nyakamra sem elég! – Zsiráfunk tehát újabb füzérrevaló után nézett.

    Csa-csó, a kis madár virágot adott.

    Csen-csőr, a strucc egy zacskó színes kavicsot.

    Csör-gőtől, a kígyótól kapott egy régi, levetett kígyóbőrt,

    Csok-csoktól, a kis négertől egy hosszú bársonyszalagot.

    Cicomázta, díszítette magát Zaza az új füzérekkel.

    • 2+3=5, 5+4=9 – számolgatta kincseit. – Okvetlenül kell egy tizedik is. Csak akkor leszek a zsiráfbálban a legszebb.

    Ó, de miből legyen a tizedik nyaklánc?

    Zaza bejárta az erdőt, a rétet, a tó partját, de semmi új csecsebecsét sem talált. Csüggedten ült le egy fa alá.

    Csakhamar leszállt az est. Öreg hold és a csillagok előbújtak. Csak úgy szikrázott az ég a sok csillagtól.

    • Csillag, csillag! Ó, de fényes! – ugrott fel a kis zsiráf. – Öreganyó, holdanyó! Csillagot, vagy egyet-kettőt, dobj le nékem gyöngyfüzérnek!

    Öreg hold a csillagok aprajából leszórt Zazának egy marokravalót.

    Csillogott, szikrázott a csillagfüzér. Zaza boldogan indult a zsiráfbálba. Öröme azonban csakhamar csillapulni kezdett. Csillag nyakéke és a többi csecsebecse súlyos koloncként nehezedett nyakára.

    Cammogva, búsan ért a bálba. Ott leült az árokpartra. Onnan nézte a friss, jókedvű, táncoló zsiráfokat.

    Zaza csillagdísze megfakult, csecsebecséi összetörtek, füzére elfonnyadt, Csen-csőrtől kapott színes kövei lepeeregtek.

    • Csúf, csúf, cicomás zsiráf! – mondták a többiek, és egész éjjel rá sem néztek.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Cirmos és Csóri

    Cirmos és Csóri

    Cirmos cica s Csóri csóka
csütörtökön este,
csendben osont a pincénkbe;
egy kis egérlesre.
Csóri mondta: - Csak csendben!
Cirmos mondta: - Cikcakkban!

Csörrent a kulcs, nyílt a pince,
s a két barát ámult.
Csodálatos, jó lakoma
volt, mi elé tárult.
Csóri mondta: - Csak csendben!
Cirmos mondta: - Cikcakkban!

- Cirmos nézd, egy csupor tejfel!
súgta Csóri csóka.
- Csurrantott méz az üvegben
s jó bor a hordóban!
Csóri mondta: - Csak csendben!
Cirmos mondta: - Cikcakkban!

- Csórikám, e kerek sajtot - 
súgta a kis macska -
kóstoljuk meg. Csípj belőle,
ne hagyd itt, te csacska!
Csóri mondta: - Csak csendben!
Cirmos mondta: - Cikcakkban!

Csupor tejfelt mind kinyalták,
a mézet befalták,
s nagyapó kis bicskájával
a sajtot felvágták.
Csóri mondta: - Csak csendben!
Cirmos mondta: - Cikcakkban!

Csakhamar a hordók mellett
csücsült Csóri csóka.
- Csapoljuk meg, kedves macskám,
ez lesz ám a móka!
Csóri mondta: - Csak csapra!
Cirmos mondta: - Csurrantva!

Csapra verték, kicsurgatták
bizony mind a hármat,
mind megitták, táncra keltek,
csűrdöngölőt jártak.
Csóri mondta: - Csak csendben!
Cirmos mondta: - Cikcakkban!

Csattant a zár, s Cili néném
futott le a zajra,
csihi-puhi a seprűvel
mindkettőt elrakta.
Csórit verte csak csendben,
Cirmost verte cikcakkban!

Csend lett végre a pincénkben,
nem szólt már a nóta.
Csapzott hátát nyalogatta
cica s szegény csóka.
Csóri súgta: - Csak csendben!
Cirmos mondta: - Cikcakkban!

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A világszép kecskebéka

    A világszép kecskebéka

    diafilm megnyitása
  • Az oroszlán ebédje

    Az oroszlán ebédje

    Egyszer egy oroszlán, egy tigris, egy párduc és egy sakál közösen vadászni indult. Sokáig vadásztak, majd végül elejtettek közösen egy gazellát, egy jókora vaddisznót, és egy nyulat. Amikor véget ért a vadászat, így szólt az oroszlán a tigrishez: – Tigris, oszd el te a zsákmányt! – A tigris gondolkodott egy ideig, majd így szólt: – Kapja az oroszlán a gazellát, én megtartom a vaddisznót, a sakál és a párduc pedig megosztozik a nyúlon. – Amikor meghallotta ezt az oroszlán, mérgesen felmordult, és nekiesett a tigrisnek. Egy ütéssel eltörte a lábát, majd ezt mondta: – Nem jól osztottad el a zsákmányt, tigris! Sakál, próbálkozz meg te az elosztással! – A sakál fogta a gazellát, az oroszlán elé fektette, és így szólt: – Íme a reggelid, hatalmas oroszlán! – Majd megfogat a vaddisznót, az oroszlán elé fektette, és ezt mondta: – Íme az ebéded, hatalmas oroszlán! Mi pedig megelégszünk a nyúllal. – Kitűnő – morogta az oroszlán. – Ez az elosztás tetszik. Mondd sakál, ki tanította ezt neked? – Tigris törött lába, hatalmas oroszlán – válaszolta a sakál.

    Visszacsatolás

    Felhasználási javaslatok

    • Vannak olyan pillanatok az életedben, amikor inkább eltitkolod a véleményed?
    • Mikor érezted úgy, hogy szeretnéd a saját elképzelésed nyíltabban kifejezésre juttatni?
    • Hogyan reagálsz, ha olyan emberekkel találkozol, akik a hatalmi helyzetükkel szembetűnően visszaélnek?
    • Előfordul veled is, hogy olykor visszaélsz a saját hatalmi helyzeteddel?
    • Ki az, akinek egyszer úgy igazán megmondanád a véleményedet?
    • Találtál párhuzamot a történet és a saját közösséged mindennapjai között?

    A történet vizuális megjelenítéséhez vihetünk magunkkal játékfigurákat: egy oroszlánt, egy tigrist, egy párducot és egy sakált, valamint egy vaddisznót és egy nyulat. Letehetjük a földre a figurákat, vagy egy közeli kis asztalon is elrendezhetjük őket.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • Zsiga és Csipet

    Zsiga és Csipet

    Zsigát, a kiskutyát, édesanyja tanítgatta a kutyakötelességre:

    • Ha idegen jószág közeledik, felugrasz a kerítésre két mellső lábaddal, így ni, és ugatsz: vau-vau, takarodj!
    • Nem merem! – reszketett Zsiga.
    • Jaj, kisfiam, mi lesz belőled? – szomorkodott édesanyja. – Olyan gyáva, félénk jószág vagy, mint egy kiscsirke!

    A baromfiudvarban pedig élt egy hangos, veszekedős csirke. A neve: Csipet. Szidta is édesanyja eleget:

    • Csipet, Csipet! Miért hangoskodsz, verekszel ennyit? Úgy viselkedsz, mint egy neveletlen ksikutya!

    Zsigát addig-addig korholta édesanyja, amíg a kiskutya egy szép napon elhatározta: “Megnézem, milyen az a félénk kiscsirke.”

    Aznap Csipet is útnak indult: “Felkeresem a neveletlen kiskutyát!”

    A kertajtóban találkoztak.

    • Te vagy az a gyáva kiscsirke? – kérdezte Zsiga.
    • Én mérges, verekedős csirke vagyok. Menj az utamból, mert megcsíplek! – förmedt Zsigára Csipet.

    Zsiga félénken félreállt, de kíváncsisága nagyobb volt félelménél, megkérdezte hát:

    • Minden csirke ilyen mérges, félelmetes jószág?
    • Buta! – mérte végig Csipet. – Csak én vagyok mérges, verekedős. Mondtam már! A többiek mind unalmas, nyafogó, gyáva jószágok. Felkeresem hát a kutyát. Játszani akarok a bátor kutyával. Nem tudod, hol találom?
    • A kutya én vagyok – felelte Zsiga -, de én sokat sírok, és mindentől nagyon félek.
    • Akkor te nem is vagy kutya. Édesanyám azt mondta, a kutyák bátor, verekedős jószágok. Tudsz kiabálni?
    • Nem tudok – sóhajtotta Zsiga.
    • Látod! Akkor kutya sem vagy! – diadalmaskodott Csipet.
    • De kutya vagyok! – bizonygatta Zsiga.
    • Nem hiszem! – rázta a fejét Csipet. – Ha kutya vagy, zavard el a kerítés tetejéről a verebet!
    • Hogy zavarjam el? – görbült sírósra Zsiga szája.
    • Dobbants a lábaddal, és kiabálj: csirr-csirr!
    • Édesanyám nem így szokta – okoskodott Zsiga.
    • Hanem hogyan?
    • Két mellső lábával felugrik a kerítésre, így ni, és ugat: vau-vau-vau, takarodj!

    A kerítésen ülő veréb a hangos kutyaugatásra ijedten elrepült.

    • Tényleg kutya vagy! – ismerte el Csipet. – A veréb elrepült.
    • Tényleg elrepült! – örült Zsiga. – Pedig csak annyit mondtam: vau-vau, takarodj! És azonnal szót fogadott. Vau, vau! Ó, de jó! Vau-vau!
    • Nagyon szépen ugatsz – reszketett a kis csirke -, de kérlek, most már hagyd abba, mert félek a hangodtól.

    Zsiga azonban nem hallgatott Csipetre. Annyira örült saját hangjának, hogy háromszor körbefutotta az udvart.

    • Vau, vau! Tudok, tudok! Vau, vau, házat őrzök! Ugatok!

    Csipet csirke sírva bújt el a kertajtó mögött.

    • Jaj, de csúnya hangod van! De csúnya ez a nagy kiabálás!

    Zsiga mérgesen rávakkantott:

    • Elhallgass, gyáva jószág! Az ugatás nem csúnya, hanem kutya-kötelesség. Vau-vau!

    Csipet bánatosan hazakullogott. “Soha többé nem kiabálok! Ilyen förtelmes hangoskodást én nem utánzok.”

    Zsiga pedig attól kezdve nem ijedt meg senki fiától. Derék házőrző kutya lett belőle.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)