Mesemondó blog

Címke: mese

  • Érvek

    Érvek

    Egyszer két kínai bérmunkás olyan heves vitába kezdett az utcán, hogy körülállták őket a kíváncsiskodók. Egy angol turista, aki szintén ott bámészkodott, megjegyezte kínai kísérőjének, hogy a két ember hamarosan egymásnak ugrik. – Nem hiszem – felelte a kínai -, mert amelyikük először megüti a másikat, az beismeri, hogy nem tud több érvet felhozni.

    Visszacsatolás

    • Hogyan reagálsz, ha már nem tudsz több érvvel előállni?
    • Milyen esetekben veszíti el leggyorsabban a türelmét beszélgetéskor?
    • Ki engedhet meg magának többet veled szemben, mint mások, és miért?
    • Mi segíti a véleménykülönbségek esetén?

    Felhasználási javaslatok

    Szemléltető eszközként szimbolikusan egy pár bokszkesztyűt vagy furkósbotot tehetünk a kör közepére, majd az egész foglalkozás során hatásnövelő eszközként használhatjuk őket.

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • A rossz-csont felhő és a nap

    A rossz-csont felhő és a nap

    Jött a felhő, s hopp felkapta,
hopp, felkapta a napot.
Vitte is már más vidékre,
azt se mondta: jó napot!

Meglátta a mérges pulyka:
- Rút, rút rossz-csont! A napot
visszaadjad! - Ám a felhő
nyelvet öltött s elfutott.

Ment a pulyka, ment utána,
követte a kis kacsa.
- Háp, háp, háp! Várj, kedves szomszéd,
ketten hozzuk őt haza!

Ment a pulyka, ment a kácsa
visszahozni a napot.
Kakas harsant: - Majd segítek!
Csizmát húzok! Várjatok!

- Kvák, kvák! - ugrott fel a béka.
- Itthon ülni nem fogok!
Megyek, és viszek az útra 
egy tarisznya szúnyogot.

Átugrottak három árkot,
két barázdát, egy mezőt.
Mezőn, a nagy hangyabolynál,
találtak egy hangya-őrt.

- Hová, hová? - kérdi tőlük.
Köszöntötték: - Jó napot!
Haszontalan rossz-csont elhő
elrabolta a napot!

Ment a pulyka s három társa.
Futottak fél délelőtt.
Szépen kérte, elvitték hát
magukkal a hangya-őrt.

Kerek tóban rossz-csont felhő
lábat mosott, és a nap
ott lapult a zsenge fűben
egy rozsdás vödör alatt.

Hopp, elérték: - Rossz csont felhő,
jószágunkat visszaadd! -
Rossz-csont felhő fára mászott,
s onnan szólt le: - Majd, ha fagy!

Fogta, sűrű levelek közt
bújtatta el a napot,
mint erős ól sötétjébe
sivalkodó malacot.

Csalafinta béka-gyerek
jegenyére felkúszott,
s kioldozta, kiengedte
a tarisznya szúnyogot.

- Zirr-zürr! - szállt az éhes falka,
ám a felhő könynedén
átrepült a másik fára.
- Érj utol itt, kis legény!

Köd előttem, köd utánam!
Rossz-csont felhő elszaladt.
Jegenyefa sűrűjében
a síró nap ott maradt.

Jött a szél, a nagy bajuszos,
Köszöntötték: - Jó napot!
Jó szél bácsi, szépen kérünk,
add le nekünk a napot!

- Szívesen - szólt, görbe botját
felnyújtotta, és a nap
lepottyant a zsenge fűbe
mint a kövér kismalac.

Béka tarisznyába tette,
hazavitte s elengedte.
Pulyka, kacsa megmosdatta,
kakas, hangya elaltatta,
elaltatta a napot.
Itt a vége, fuss el véle,
s köszönj szépen: - Jó napot!

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A szultán álma

    A szultán álma

    A szultán egyszer azt álmodta, hogy minden fogát elvesztette. Mihelyt felébredt, azonnal az álomfejtőhöz fordult, hogy megtudja, mit jelent az álom. – Micsoda szerencsétlenség, Uram! – felelte az. – Minden elvesztett fog egy-egy hozzátartozód elvesztését jelenti. – Arcátlan fickó! – kiáltotta a szultán dühösen. – Hogy merészelsz ilyet mondani nekem? Takarodj a szemem elől! – És kiadta a parancsot: – Ötven botütést a szégyentelennek!

    Ezután egy második álomfejtőt hívatott. Amikor az az álomról értesült, így kiáltott fel: – Micsoda szerencse! Micsoda szerencse! Uram, ön minden hozzátartozóját túl fogja élni! – Felvidult a szultán arca, és így szólt: – Köszönöm, barátom! Menj azonnal a kincstárnokhoz, hogy adjon neked ötven aranyat! – Útközben így szólt a kincstárnok az álomfejtőhöz: – De hiszen te sem értetted másképp a szultán álmát, mint az előző álomfejtő! – Mire az ravasz mosollyal így válaszolt: – Jól jegyezd meg: bármit is mondasz, minden azon múlik, hogyan adod elő.

    Visszacsatolás

    • Mennyire figyelünk oda az apró részletekre, amikor közlünk valamit?
    • Milyen gyakran fordul elő, hogy amit mesélünk, másképp értelmezik, mint ahogy szerettük volna?
    • Mikor figyelünk leginkább, és mikor legkevésbé a kimondott szavainkra?
    • Milyen területeken fogalmazhatnánk konkrétabban?
    • Mikor fordult már elő olyasmi, hogy teljesen félreértették Önt?
    • Kivel egyszerű a kommunikáció, és kivel nehéz?

    Felhasználási javaslatok

    Elhelyezhetünk a teremben jól látható helyen egy botot, és csokoládéból készült aranypénzeket, melyek később, a foglalkozás folyamán az átgondolt és az át nem gondolt kommunikáció szimbólumaként szolgálnak.

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek, és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • Téli történet

    Téli történet

    Nagy pelyhekben hullt a hó. A hegyeket hó borította. A Balaton is befagyott. A téli üdülőben zajos volt az élet. A kicsik a domboldalon szánkáztak, hógolyóztak. A nagyobbak a tó jegén korcsolyáztak.

    • Próbáljuk meg mi is! – vakkantott Bodri kutya.
    • Milyen jó ötlet! – siklott a korcsolyázók közé a hóember. Bodri kutya követte. Pörögtek, táncoltak, ide-oda siklottak a sima jégen.

    Feljött a hold. A csillagok sejtelmesen ragyogtak. Az üdülők vacsorázni indultak.

    • Együnk mi is! – ajánlotta Bodri kutya.

    Megittak egy-egy csésze teát. Bodri kutya forrón, a hóember jégbe hűtve. Megettek két-két pár virslit. Zsemlyecipót ettek hozzá.

    • Vajon hol marad Varjú Károly? – tűnődött a hóember.
    • Átrándult Keszthelyre a sirállyal. Ott a halászok hatalmas lyukat vágtak ma a jégen.
    • Léket vágtak. Úgy halásztak. Magam is láttam tegnap hajnalban ilyen téli halászatot.

    Egyszerre csak megkoccant az ablaküveg. Varjú Károly érkezett meg. – Brr! Milyen hideg van kint! Alig várom már az ibolyák nyílását! – didergett a kályha mellett.

    • Hamarosan itt a tavasz – vakkantott vigasztalón Bodri kutya. – Én is csak arra várok.

    Mit gondoltok, a hóember is ennyire várta a tavaszt?

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkidaó)

  • A három szita

    A három szita

    Izgatottan, szinte futva érkezett valaki a bölcs Szókratészhez. – Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki… – Várj! – szakította félbe Szókratész. – Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán? – A három szitán? – kérdezte csodálkozva a másik. – Igen, a három szitán. Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek,a mit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e? – Nem, csak úgy hallottam. – De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó? – Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert…

    A bölcs újra félbeszakította: – Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott? – Éppenséggel nem használ. – Akkor – mosolygott a bölcs -, ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el, és inkább ne terheld vele se magadat, se engem!

    Visszacsatolás

    • Hogyan, és milyen szempontból ültethető át ez a történet a saját életünkre, közösségünkre?
    • Vannak a környezetünkben “pletykafészkek?”
    • Hogyan bánok/bánunk az igazsággal?
    • Milyen szerepe van az igazságnak a közösségünkben?
    • Hogyan jelenik meg nálunk a jóság?
    • Ki lehetne közülünk Szókratész, aki megszűri az információkat?
    • Van egyáltalán ilyen személy nálunk?
    • Milyen szitákon mennek keresztül nálunk az információk?
    • Mi tanulhatunk ebből a történetből?

    Felhasználási javaslatok

    Fektessük a három szitát egymás után a kör közepére, és kis cetlik segítségével írjuk rájuk a következő fogalmakat:

    • igazság,
    • jóság,
    • szükségesség.

    Ezeket hagyjuk ott szimbolikusan a foglalkozás végéig: a megfelelő helyeken majd újra és újra utalhatunk rájuk.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • A bűvös bárány

    A bűvös bárány

    Volt a juhászbojtárnak egy aranyszőrű báránya. Megirigyelte azt a király kuktája, és mikor senki sem látta, hopp, megfogta! Ha megfogta, hozzá is ragadt, mert a bárány egy bűvös bárány volt.

    Ugrándozott a kis bárány. Vele ugrándozott a kukta.

    Meglátta őket a szakács. Nosza, elővette fakanalát, s megütötte vele a kis kuktát. Ha megütötte, kanalastul hozzá is ragadt.

    Ugrándozott a kis bárány. Vele ugrándozott a kis kukta és a szakács.

    Aki látta őket, nem állta meg, hogy hozzájuk ne érjen.

    Aki hozzájuk ért, hozzájuk is ragadt.

    Ugrándoztt a kis bárány.

    Vele ugrándozott a kis kukta, a szakács, a gazdasszony, a törpepapagáj, a fehér egér, a kulcsár, a vadász, a halász, a madarász, a varga, az udvarhölgy, a szabó, a grófkisasszony, a pékinas, a kéményseprő, a Micu cica, a Bodri kutya, a király, a csillagász, a királylány, az udvari bolond, a hercegkisasszony, a herceg, és a hopmester.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Piroska és a farkas

    Piroska és a farkas

    Diafilm megnyitása
  • A kesztyű

    A kesztyű

    Valaki az erdőben elvesztett egy hatalmas, szőrmével bélelt bőrkesztyűt. Ott feküdt a galagonyabokor aljában. Barna színe teljesen egybeolvadt a környező avar színével.

    A kis állatok mégis észrevették. A kesztyű meleg volt, tágas volt, kuckórakásra kiváltképpen alkalmas. Beköltöztek hát a kesztyűbe:

    a pocok a nagyujjába,

    a cinke a mutatóujjába,

    a béka a középső ujjába,

    a szarvasbogár a gyűrűsujjába,

    s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába.

    Ha beköltöztek, be is rendezkedtek. Utána munkához láttak. Mindenki a saját mesterségéhez. Hű, micsoda sürgés-forgás, micsoda kalapálás, kattogás, csattogás hallatszott a kesztyűből:

    a pocok cipőt talpalt,

    a cinke ruhát varrt,

    a béka órát javított,

    a szarvasbogár bútort gyalult,

    s az öreg, rövidlátó hangya kötögetett.

    De egyszer csak vége szakadt a munkának. A kis állatok megéheztek. Hozzáfogtak az ebédfőzéshez. Főtt, rotyogott az ebéd a kesztyűben:

    a nagyujjában bableves,

    a mutatóujjában mákos csík,

    a középső ujjában töltött káposzta,

    a gyűrűsujjában sonkacsülök,

    s a kisujjában tejbegríz.

    Délután kicsit megpihentek. Majd saját mulatságára mindenki muzsikált egy kicsit. Ez volt még csak az igazi zaj, ricsaj, zenebona!

    A pocok hegedült,

    a cinke zongorázott,

    a béka szájharmonikázott,

    a szarvasbogár trombitált,

    s az öreg, rövidlátó hangya sírdogált.

    Estére elunták a mókát. Vacsoráztak. Egy kicsit sétáltak a patakparton. Utána a kesztyű tágas tenyerében klubnapot tartottak:

    a pocok és a béka sakkozott,

    a cinke televíziót nézett,

    a szarvasbogár újságot olvasott,

    s az öreg, rövidlátó hangya énekelt és kötögetett.

    Tíz órakor elbúcsúztak egymástól. Aludni ment mindenki a kesztyű ujjaiba:

    a pocok a nagyujjába,

    a cinke a mutatóujjába,

    a béka a középső ujjába,

    a szarvasbogár a gyűrűsujjába,

    s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Süsü, a sárkány

    Süsü, a sárkány

    diafilm megnyitása