Öt csíkos hátú vadmalac hancúrozott az erdőben. Ügyesen kergetőztek, bújócskáztak a bokrok között. Csak hát minden jó játéknak vége szakad egyszer. Ők is elunták a szaladgálást, és új játék után néztek.
- Ugorjunk árkot? Űzzünk lepkét? – tanakodtak.
- Csináljunk kis kuckót – javasolta az egyik.
- Úgy van! Úgy van! Csináljunk kis kuckót! – örültek a többiek a nagyszerű ötletnek.
Csakhamar neki is láttak. Orrukkal jókora mélyedést túrtak az árok oldalába. Oly ügyesen, hogy felülről nem is lehetett látni. Utána telehordták puha mohával, száraz fűvel, falevéllel.
Úgy két óra múltán készen állt a bélelt, illatos kuckó. Vidám röfögéssel belebújtak, és kis idő múlva már hangjukat sem lehetett hallani.
Úgy elfáradtak a nagy munkában, hogy elaludtak.
Csalafinta Csiga Oszkár ott ült az árokparton. Onnan figyelte a vadmalacok jóízű szuszogását.
Vaddisznó mama elindult megkeresni kisfiait. Csörtetett a bokrokon át, ki a tisztásra. Ó, de a vadmalacok nem voltak ott! Odaért az árokhoz, bele is nézett, de a kis kuckót nem vette észre.
- Csemetéim, kisfiaim, hova bújtatok? – kiáltozott vaddisznó mama, de a vadmalacok semmit sem feleltek neki. Valamennyien békésen aludtak.
Csalafinta Csiga Oszkár pedig ült, ült az árok parton, és hallgatott.
Zorgó, a borz éppen arra járt.
- Ugyan, kedves szomszédasszony, nem látta véletlenül a kisfiaimat? – kérdezte tőle vaddisznó mama.
Zorgó sem tudta, hogy a vadmalacok hova tűnhettek.
- Csak nem az a zsivány farkas csalta el őket? – fontoskodott a szajkó, az erdő minden-lében-kanál madara.
- Zsivány farkas? – ijedt meg vaddisznó mama. – Csemetéimet elvitte volna?
- Ugyan már! Csak nem hisz el ilyen ostobaságot szomszédasszony?! Van is erre farkas! – vigasztalta a borz.
Csalafinta Csiga Oszkár ült, ült az árokparton és hallgatott.
Csakhamar híre kelt az erdőben a vadmalacok eltűnésének. Zúgtak, zsivajogtak az állatok:
- Vajon hova lettek a vadmalacok? Vajon merre keressük őket?
Zörgött a bokor alja, hajlott a fű, koppant a fa a nagy keresésében, de a vadmalacokat nem találták.
Csalafinta Csiga Oszkár pedig ült, ült az árokparton, és hallgatott.
Cinke Cili bekukkantott minden odúba. Ott sem voltak a vadmalacok. Cammogi uram, a medve bejárta az összes barlangot. Ő sem találta meg a vadmalacokat. Zirregve indultak a méhek és a darazsak is a vadmalacok után. Ők sem jártak szerencsével.
- Ó, jaj nekem! – sírt a vaddisznó mama. – Csemetéimet talán már sohasem látom többé.
Csalafinta Csiga Oszkár végre megunta a hallgatást:
- Ott alszanak a csemetéid az árokban.
Volt öröm, volt kacagás, mikor álmosan, morcosan előkerült az öt, elveszettnek hitt kis lurkó.
- Oszkár, Oszkár! – dohogott a borz. – Csak most jutott eszedbe szólni?
- Csigavér, Zorgó! – felelte csalafinta csiga. – Várt öröm kétszeres öröm. Úgy ám!
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
