Izgatottan, szinte futva érkezett valaki a bölcs Szókratészhez. – Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki… – Várj! – szakította félbe Szókratész. – Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán? – A három szitán? – kérdezte csodálkozva a másik. – Igen, a három szitán. Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek,a mit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e? – Nem, csak úgy hallottam. – De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó? – Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert…
A bölcs újra félbeszakította: – Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott? – Éppenséggel nem használ. – Akkor – mosolygott a bölcs -, ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el, és inkább ne terheld vele se magadat, se engem!
Visszacsatolás
- Hogyan, és milyen szempontból ültethető át ez a történet a saját életünkre, közösségünkre?
- Vannak a környezetünkben “pletykafészkek?”
- Hogyan bánok/bánunk az igazsággal?
- Milyen szerepe van az igazságnak a közösségünkben?
- Hogyan jelenik meg nálunk a jóság?
- Ki lehetne közülünk Szókratész, aki megszűri az információkat?
- Van egyáltalán ilyen személy nálunk?
- Milyen szitákon mennek keresztül nálunk az információk?
- Mi tanulhatunk ebből a történetből?
Felhasználási javaslatok
Fektessük a három szitát egymás után a kör közepére, és kis cetlik segítségével írjuk rájuk a következő fogalmakat:
- igazság,
- jóság,
- szükségesség.
Ezeket hagyjuk ott szimbolikusan a foglalkozás végéig: a megfelelő helyeken majd újra és újra utalhatunk rájuk.
(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)