Mesemondó blog

Címke: anyanyelvi fejlesztés

  • Szellő és a bárányfelhők

    Szellő és a bárányfelhők

    Szellő kihajtotta a bárányfelhőket legelni. Fütyörészve követte őket mindenüvé.

    Szellő csakhamar megunta a munkát. A nádasban vadkacsát látott. Odarepült hozzájuk. Szaladgált, fogócskázott velük egész nap.

    Mi történt ezalatt a bárányfelhőkkel?

    Kettő összeverekedett. A verekedésnek sírás lett a vége.

    Három lefutott a hegyi patakhoz fürödni.

    Négy talált egy szép hófelhőt, és belebújt.

    Öt kis felhő elcsavargott egészen az örök hómezőkig. Ott rátelepedett egy kicsi kunyhó tetejére.

    Hat pedig elment a fényes nap után.

    Szellő abbahagyta a vadkacsa-kergetést. Szaladt a bárányfelhőket hazaterelni. Csupán egyetlen kis jószágot talált.

    Szellő elindult az elveszett bárányfelhők után.

    Ment, ment Szellő. Kocogott utána az árva bárányfelhő.

    Szép kerek kertet láttak. A kert közepén két sárga tulipán ringatózott. A sárga tulipánból ének hallatszott:

    Felhők voltunk,
sírni kezdtünk,
s zápor lettünk.
Mi lettünk a két tulipán étele,
mi lettünk a két tulipán itala.
Kipp-kopp-kopp! Eső-kopp!

    Ment, ment tovább Szellő. Vele ment az árva bárányfelhő.

    Odaért a csordogáló kis patakhoz, a patakparton zakatoló víg malomhoz. Zúgott a malom, susogott a patak:

    Felhők voltunk,
patak lettünk.
Csordogálunk,
s malmot hajtunk.
Forgatjuk a kereket.
Dolgozhatunk eleget.
Liccs-loccs-loccs! Patak-loccs!

    Ment, ment tovább Szellő. Vele a megmaradt bárányfelő.

    Hóesésbe jutottak. Szállt, énekelt sok hópihe:

    Felhők voltunk,
hópihe lettünk.
Csupasz földre leesünk.
Hipp-hopp-halihó!
Mi védjük meg a vetést,
mint a meleg takaró.
Hipp-hopp-hopp! Hópihe-hopp!

    Ment, ment Szellő. Vele ment az árva bárányfelhő. Odaértek az örökös hómezőkhöz. A kicsi kunyhón jégcsapok csüngtek és csilingeltek:

    Felhők voltunk,
jégcsap lettünk.
Csengünk-bongunk, mint a csengő,
üvegcsengő: csing-csöng,
csöng-csing; kacagunk.
Csing-csöng-csöng! Jégcsap csöng!

    Ment, ment tovább Szellő. Vele ment a megmaradt bárányfelhő. Odaértek a fényes naphoz. S ott valami láthatatlan énekesek énekeltek:

    Felhők voltunk,
láthatatlan
pára lettünk.
Jön az éj és
harmat leszünk.
Fűre, fára, szép virágra
leesünk.
Mi leszünk a kicsi madár itala.
mi leszünk a gyenge levél étele.
Csepp-csepp-csepp! Harmat-csepp!
    • Csak te maradtál velem! – fordult szellő az egyetlen megmaradt bárányfelhőhöz. – A többiek hasznos munkába álltak. Búcsúzzunk el tőlük!

    Hazament Szellő s vele az árva bárányfelhő. Megvacsoráztak. Összebújtak és elaludtak. Kicsi felhő álmot látott.

    Azt álmodta:

    eső lett,
csordogáló patak lett,
hópihe lett,
csilingelő jégcsap lett,
s láthatatlan pára lett.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Ment a szappan…

    Ment a szappan…

    Ment a szappan vándorútra.
Kiszökött a kocsiútra.

Rálépett a kerek kőre:
a kő meg is tisztult tőle.

Rálépett az öreg hídra:
hadd legyen a híd is tiszta.

Ment a szappan vándorútra.
Rátalálta a mohos kútra.

Kút káváját megmosdatta,
vödrét fényesre súrolta.

Nyakon csípett három varjút
meg egy mocskos vándorkandúrt.

Mind a négyet megmosdatta,
hátát végigcsutakolta.

Kicsurgatott három felhőt,
míg megmosott három erdőt.

Elpocsékolt három tengert,
s megfürdetett egy szál embert.

Felmászott a hegytetőre:
le is mosta egykettőre.

Elkapta a teliholdat:
- Öreg lavór! kisúrollak! - 

Gurult tovább az égboltra.
Most is látszik fényes csíkja.

Ment a szappan vándorútra,
gurult, gurult a Tejútra.

Nekifogott, felsikálta;
vége legyen, alig várta.

Mire a munkával kész lett,
elkopott a kefekészlet.

- Elvégeztem, valahára!
Kirándulok messzi tájra!

Felült a Göncölszekérre,
s elment a világ végére.

Világ végén semmi ágon
semmi csíz ült, éppen három.

Semmi macska őket csalva,
semmi száját meg-megnyalta.

Semmi réten semmi hóban
egerészett semmi róka.

- Ennyi semmit még ki látott?
Bejárhatok öt világot,

s ennyi semmit nem találok!
- szólt a szappan. - Hopp! Megállok! -

Semmi szalmaszálat kért ott,
s fújt egy szappanbuborékot.

Beleült és hazahajtott. 
Vándorútja eddig tartott.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A hold ruhája

    A hold ruhája

    A tó mellékén élt Rák Aranka, a híres varrónő. Meghallotta hírét a hold is. Gondolta, varrat nála új ruhát.

    • Unom már ezt a kifakult ezüstruhát. nem varrnál nekem egyet aranyból? – kérdezte a rákot, amikor felkereste.
    • Örömmel megvarrom. Ám előbb méretet kell rólad vennem – szólt Rák Aranka a kövér holdhoz.

    Így is lett.

    Rák Aranka elővette aranyollóját, és kiszabta a ruhát. Utána elővette aranytűjét, aranycérnáját, s a ruhát megvarrta. Várta a holdat ruhát próbálni. A hold meg is érkezett.

    • Furcsa dolog – szemlélte munkáját a rák. – Pontos mértéket vettem rólad, a ruha mégis bő.
    • Úgy látszik, fogytam – válaszolt a hold.
    • Majd beveszek a ruha bőségéből – mondta Rák Aranka.

    Felfejtette és újra varrta az aranyruhát.

    A következő próbán a ruha még mindig bő volt. A türelmes rák a ruhát ismét átvarrta. Várta, várta a holdat. A hold megérkezett. Olyan vékony, olyan karcsú volt, mint egy kifli.

    • Beteg vagy? Mi történt veled, hogy ennyire fogysz? – aggódott Aranka.
    • Nincs semmi bajom. Kitűnően érzem magam – felelte a hold.

    Aranka a ruhát ismét felfejtette, átszabta és megvarrta. Várta, várta a holdat, de az nem jött. Kitekintett az égre. A hold ott sem volt.

    Mikor a hold ismét megérkezett, Aranka csodálkozva látta, hogy meghízott.

    • Ki kell a ruhádból engednem, mert most meg szűk – sóhajtotta a rák.
    • Nem bánom, de igyekezz megvarrni – felelte a hold ingerülten. – Unom már ezt az örökös próbát! Még sohasem láttam ilyen ügyetlen varrónőt!

    A szegény kis rák ismét hozzáfogott a varráshoz. Varrt, varrt szorgalmasan. Csillagokat is varrt a ruhára, hogy minél szebb legyen. Csillogott-villogott az aranyruha, mint egy csodálatos tündérköntös.

    • Ó, de gyönyörű! Igazi, tökéletes munka! Tündér Ilonának sincs szebb ruhája! – ámuldoztak a kis állatok.

    A hold megérkezett. Gömbölyű, kövér volt, mint egy jókora labda.

    • Ó, jaj nekem! – sírt Aranka. – Ilyen csodát még sohasem láttam. Hol sovány vagy, hol meg kövér. Mi történt már ismét veled?

    A ruha persze teljesen használhatatlan volt. A kövér teliholdra rá sem ment.

    • Mit tettél a gyönyörű aranyszövetemmel? – toporzékolt a hold. – Összeszabdaltad, szétnyirbáltad. most miben megyek a csillagok báljára?

    A ruhán már nem lehetett javítani. A hold mérgesen hazaballagott.

    Aranka, a rák pedig szégyenben leköltözött a tó fenekére.

    Fel sem jött többé.

    Ott lakik még ma is.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Hörpentő

    Hörpentő

    Gá-gá, bíró, bumble, Máté,
nem apádé, nem anyádé,
tied ez a nagy karéj,
tej van hozzá, hófehér.
Míg ezt szépen megiszod,
húz a liba papucsot,
indul messze Angliába,
fél, hogy fázni fog a lába.
Azt üzeni: odaér,
mire elfogy a karéj,
s ahogy iszod a tejet,
kortyok szerint lépeget:
lép,
lép,
lépeget,
még,még,
még egyet, - 
az utolsót! Így ni! Már
egész üres a pohár!
Ennek aztán örvendek,
s én is nagyot hörpentek.

    (Szabó Lőrinc)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • Számtalányok (2.)

    Számtalányok (2.)

    Hogyan lehet két almát három személy között úgy elosztani, hogy mindegyiknek egy egész alma jusson? 
(sehogyan)

Harminchétnek mennyi a fele?
(15 hét a 30 hét fele)

Ha egy véka búza harminc garas, mi az ára egy háromgarasos cipónak?
(három garas)

Melyik nehezebb: egy kiló vagy, vagy egy kiló toll?
(mindkettő egy kiló)

Két ember megy a hídon.
Egy gyík (egyik) beleesik a vízbe.
Hányan mennek tovább?
(ketten)

Hogy írhatod le a százat és az ezret nullák nélkül?
(római számokkal)

Ki ölte meg a világ negyedrészét?
(Káin)

Hány bolha fér egy kilóra?
(egy sem, mert leugrálnak róla)

Hány csésze teát tudsz reggel éhgyomorra meginni?
(csak egy kortyot, mert a többit már nem éhgyomorra iszod)

Hány ez a juh?
Annyi, amennyi,
meg még egyszer annyi,
meg még ha kend is juh volna,
akkor éppen száz volna.
(33 juh)

- Hány éves vagy, te lány?
- Annyi, amennyi,
édesanyám kétannyi,
édesapám öt évvel öregebb.
Hárman vagyunk száz évesek.
(a lány 19 éves)

- Hány éves vagy?
- Én annyi, amennyi,
anyámasszony hétannyi,
apám meg öttel kevesebb.
Összesen száz évesek vagyunk.
(a lány 7 éves)

Hány fekete tyúk van a világon?
(egy sem, esetleg a tyúk tolla fekete)

Hány hét a világ?
(az elmúlt héttel is kevesebb)

Hány kenyér sül egy esztendeig?
(egy sem, mert egy kenyér két órát sül)

Apádnak, ipadnak, három papnak,
öt kappannak hány körme van?
(száz körme, mert összesen öten vannak)

Hét veréb ül a fán.
Egyet lelőnek,
hány marad a fán?
(egy sem, mert a többi elrepül)

Kilenc égő gyertyából elfújnak kettőt.
Hány gyertya marad még?
(kettő, mert a többi elég)

Hány öltés kell egy jól megvarrt inghez?
(egy sem, mert ha kellene még hozzá, nem lenne jól megvarrva)

Nekem s a nagyapámnak,
az apám apjának hány szeme van?
(négy)

Hány szemet kap fel egy kakas, amikor búzát eszik?
(egyszerre hármat: a búzaszemet és a saját szemeit)

Hány tojást tud megenni egy óriás éhgyomorra?
(egyet, mert ami utána következik, már nem éhgyomorra van)

Két tyúk hány pár?
(egy sem, mert a tyúk és a kakas alkot párt)

Hány ujja van egy kabátnak?
(három: két ujja és egy hátulja)

Ment egy ember Jerikóba,
találkozott kilenc drótossal.
Mind a kilenc hátán volt
kilenc-kilenc kismacska.
Hányan mentek Jerikóba?
(csak egyedül ment)

Liba sétál a réten. Felnéz a magasba és látja, hogy egy 
csapat lúd repül a levegőben. Odakiáltja nekik:
- Jaj, de sokan vagytok! Biztosan lehettek vagy százan!
- Dehogyis vagyunk százan - válaszol a csapat élén repülő gúnár. - Akkor volnánk százan, ha még egyszer annyian, meg feleannyian, meg negyede annyian volnánk, s még te is köztünk lennél.
Hányan voltak?
(36-an)

- Hová mentek, húsz lúd?
- Nem vagyunk mi húsz lúd. Ha még annyian meg feleannyian lennénk, akkor volnánk húsz lúd.
Hányan voltak hát?
(8-an)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Cserebere

    Cserebere

    Regina, Pongrác, Bonifác, a három testvérmacska fogta Riska tehenet, a kedves öreg tehenet, és egy kocsira felpakolta.

    Riskával elindult tehát: Regina, Pongrác, Bonifác.

    Regina, Pongrác, Bonifác kocogott a tehénnel. Találkozott a farkassal, a loncsos-lompos ordassal, ki szemközt jött a bakkecskével.

    Farkas szólt:

    • Tunya Bonifác! Riska tehenet cseréld el! Vagy elviszed a vásárra? Három nap múlva jutsz oda. Cseréld el a kecskémmel!

    Tehenét kecskére cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

    Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a kecskebakkal. Találkozott a rókával, ravasz rókaanyóval, ki arra jött a kövér lúddal.

    • Tündéri húgom! Reginám! Kis macskák közt legszebb te vagy! Bizony csúf ez a kecskebak. Okos cserémen kapva kapj, itt van, tied szép fehér ludam!

    Kecskéjét lúdra cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

    Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a kövér lúddal. Találkozott a mókussal, tarisznyás, rongyos koldussal, ki arra jött egy girhes tyúkkal.

    • Ó, jótét lélek! Kedves macskafi! – szólt kapzsi Pongrácnak, aki bizony a tyúkot megkívánta. – Cseréld el tyúkommal a ludad. Tudom, nem bánod meg. Tyúkomnak naponta lesz tojása.

    Lúdját tyúkra cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

    Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a girhes tyúkkal. Találkozott egy víg sünnel, egy furfangos, kópé sünnel, ki arra ment egy fényes tűvel.

    Fényes tű fényére megállt Regina, Pongrác, Bonifác.

    • Ó, milyen fényes, gyönyörű! Talán aranyból van e tű? Te sün, e kincs nem eladó?
    • Fényes tűm bizony eladó! Girhes tyúkért megkapható!

    Tyúkját tűre cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

    Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a tűvel, a fényes, kedves gyönyörűvel. Hol Regina, hol meg Bonifác vitte. Hol kocsira tette, hol kezibe vette.

    Óvta, vigyázta – el ne ejtse – Regina, Pongrác, Bonifác.

    Váratlanul leszállt az est. Regina továbbmenni rest. Keresnek hát egy szalmakazlat, hol mindhárman lenyugodhatnak.

    Regina, Pongrác lefeküdt, s Bonifácra bízta a tűt:

    • Vigyázz rá éjszaka, vigyázz te, testvér, Bonifác!

    Bonifác őrizte a tűt. Fél éjszaka mellette ült. Úgy éjféltájban csak megunta. Fogta, a kazalba szúrta.

    • Jó helye lesz itt nagyon. Tudom, nyugodtan alhatom. Rabló rá nem találhat – szólt. S nyomban elaludt a mindig lusta Bonifác.

    Regina, Pongrác, Bonifác reggel a tűt sehol sem találta. Turkált, turkált a szalma közt, turkált a réti fű között, de fényes tűjét nem találta.

    Regina, Pongrác, Bonifác csereberéje véget ért. Üres kocsival hazatért, üres zsebével hazaért nagy búsan s ostobán tehát: Regina, Pongrác, Bonifác.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Játékmackó

    Játékmackó

    Játékmackót valaki ottfelejtette az erdőben. Ült, ült a fűben.

    Gyönyörű, piros pillangó repült melléje.

    • Ó, de szép repülő szalag vagy! – örült Játékmackó.
    • Csacsi, én pillangó vagyok! – nevetett a pillangó és elrepült.

    Jött a kicsi sün.

    • Itt a szaladgáló tűpárna! – rikoltotta játékmackó.
    • Ugyan, én a kicsi sün vagyok! – felelte a tüskés állat. Gyere velem fogócskázni!
    • Játék lábakkal hogyan tudnék fogócskázni? – csodálkozott Játékmackó.

    Otthagyta a kicsi sün játékmackót. Hamarosan odaugrott mellé egy béka.

    • Úszógumi! Ugrik az úszógumi! – sikítozott Játékmackó a béka láttán.

    A siklót mozgó kötélnek nézte, a gombát baba-napernyőnek. A szarvasbogár szarvairól azt hitte, hogy azok ollók.

    A kis madártól pedig ezt kérdezte:

    • Gyomrodban gép van?
    • Ugyan miféle gépről beszélsz? – csodálkozott a kis madár.
    • Csicsergő-gépről. Valamitől kell, hogy csicseregj. Itt, az én gyomromban is van egy szerkezet és ha megnyomják, brummogok – felelte Játékmackó.
    • Gyomromban semmiféle szerkezet sincs. Igazi madár vagyok – sértődött meg a kis madár, és elrepült.

    Játékmackó szomorúan nézett utána. “Úgy látszik, megharagudott. Vajon miért?”

    Jött, futott a kicsi nyúl is. Játékmackó egyszeriben elfelejtette bánatát.

    • Ugrani is tudsz? – faggatta a kicsi nyulat.
    • Ó, persze hogy tudok! – kiáltotta a kicsi nyúl, és átugrotta a széles árkot.
    • Ilyen ügyes rugók vannak lábaidban? – kérdezte Játékmackó.
    • Jaj, de buta vagy! – kacagott a kicsi nyúl. – Igazi lábaim vannak.
    • Itt minden igazi? – csodálkozott Játékmackó.
    • Itt minden igazi. A fák, bokrok, állatok, madarak és bogarak – bólogatott a kicsi nyúl, és elsietett.

    Csakhamar leszállt az est. Játékmackó szomorkodni kezdett: “Igazi a sötét is. Jó lenne már aludni.”

    Cammogó léptek hallatszottak. Játékmackó érezte, hogy a cammogó valaki felveszi és viszi, viszi magával.

    Cammogó valaki jó sokára megállt, és egy szűk nyíláson bebújt egy barlangba.

    • Ide nézzetek, mit hoztam! – brummogta.

    Játékmackó körülnézett a tágas medvebarlangban. Három apró medvebocsot vett észre.

    • Játékmackók! – rikoltotta Játékmackó boldogan.
    • Ó, te kis oktondi, mi valódi medvebocsok vagyunk. Játékmackó te vagy – nevettek a medvebocsok.
    • Itt maradhatok veletek? – kérdezte Játékmackó.
    • Velünk maradsz örökre – hangzott a felelet.

    Játékmackó rámutatott a gyomrára:

    • Itt nyomjatok meg, és akkor brummogok.

    Jaj, de örült a három apró medvebocs a gyönyörű játéknak!

    Örült a Játékmackó is: “Igazi medvebarlangban lakom! Igazi medvék között, Igazi, igazi erdőben!”

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Kicsi vagyok én…

    Kicsi vagyok én…

    Kicsi vagyok én,
majd megnövök én,
mint a tüdő a fazékból,
kidagadok én.

Kicsi vagyok én,
majd megnövök én,
apámnál is, anyámnál is
nagyobb leszek én.

Kicsi vagyok én,
erős leszek én,
világ minden óriását
földhöz vágom én.

Kicsi vagyok én,
bátor leszek én,
óriások palotáit
elfoglalom én.

Kicsi vagyok én,
nagy úr leszek én,
arany szobát adok minden
testvéremnek én.

Kicsi vagyok én,
vezér leszek én,
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!

    (Szabó Lőrinc)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

  • Gőgös Gúnár Gedeon

    Gőgös Gúnár Gedeon

    1. Gedeon és a Baromfiudvar

    • Csak én vagyok bátor széles e határban! Csak én vagyok az úr! – kiáltozott Gedeon, a gúnár kora reggel a baromfiudvarban.
    • U-u-úgy ám! – helyeselt a pulyka. – Gedeon még a gazdasszonynál is bátrabb!
    • Csak kárát ne lássa! – szólt közbe az öreg kotlós.
    • Ügyefogyott, gyáva népség! – feleselt Gedeon. – Van köztetek olyan, aki szembeszáll velem?

    Csakugyan nem akadt ilyen jószág. Gedeon mindenkinél erősebb, nagyobb volt, így hát féltek tőle.

    Úgy két hónap múltán az udvarba új lakó érkezett. Olyan volt, mint egy apró, fehér pamutgombolyag.

    • Vau-vau! Vak, vak vagy? – gurult a fehér gombolyag Gedeon elé.

    Gedeon mérgesen sziszegni kezdett, s a fehér gombolyag jobbnak látta az udvar másik végében letelepedni.

    • Vak, vak vagy! – csaholta onnan is szelíden a fehér gombolyag, aki nem volt más, mint Zsiga, a kölyök-komondor.

    2. Gedeon hadakozása az új lakóval

    Zsigát a gazda és a gazdasszony nagy becsben tartotta: külön tálban kapott enni, és külön ólban lakott.

    • Gigá! Minek ennek a féregnek külön tál, külön ól? – toporzékolt Gedeon. – Gigá! Girhes jószág, hitvány jószág, semmi haszna sincsen.

    Zsiga valóban naphosszat csak ült, ült ólja előtt. Csigát nem szedett, füvet nem evett, nem kapirgált, nem terelte a kislibákat a patakpartra fürödni, még csak a kiscsirkék veszekedését se csitította el.

    • Csak én vagyok bátor egyedül széles e határban! Csak én vagyok az úr! – dicsekedett Gedeon továbbra is.
    • Ó, hát miféle kutya vagy te? – korholta Zsigát a mindentudó kacsa. – Gedeon kínozza az udvar lakóit, és te tűröd?
    • Vak, vak vagy! – válaszolta Zsiga, és bevonult óljába.
    • Vak vagy te! – mérgelődött a mindentudó kacsa. – Vak, vak: ennyi az összes tudományod?

    Gedeon pedig üldözni kezdte Zsigát. Csípte, marta, ha a közelébe ért, sziszegett rá már messziről, s ivóvizét minduntalan felrúgta. Gúnyverset is írt róla:

    Zsiga úr, kutya úr,
mint a malac földet túr.
Gigágá! Mikor meg már világgá?

Zsiga úr egeret
se fog, szűköl: nem merek!
Gigágá! Mikor megy már világgá?

Zsiga úr kukacot 
látott, s sírva elfutott.
Gigágá! Mikor megy már világgá?
    • Ökör se tűrne ennyi sértést! – károgta az öreg kotlós.
    • Vak, vak vagy! – felelte Zsiga.
    • Ó, ez a kutya még nálunk is gyávább! – mondták a többiek.
    • Csak én vagyok bátor széles e határban! Csak én vagyok az úr! – dicsekedett Gedeon továbbra is.

    3. Gedeon bajba jut, és elárulja társait

    Gyönyörű nyári este lett. Ciripelt a sok tücsök, susogtak a fák, bokrok. Csirke, kacsa, pulyka aludni készült, amikor Zsiga szűkölni kezdett:

    • U-u-ú! U-u-ú! Ügyeljetek, kis csirkéim, kis kacsáim, figyeljetek! Veszedelem közeleg!
    • Összetöröm csontjaidat! – sziszegte Gedeon, aki nagy gőgjében még az óvatosságról is elfelejtkezett. – Ugyan miféle veszedelem közeleg, te pamutgombolyag?
    • Vak, vak vagy! – felelte Zsiga. – U-u-ú! U-u-ú! Ügyeljetek kis csirkéim, kis kacsáim, figyeljetek! Ott a róka a bokorban!
    • Ólba! Ólba! – kiáltotta a pulyka, és szempillantás alatt üres lett a baromfiudvar.

    Gedeon azonban nem hitt a kutyának.

    • Ügyefogyott gyáva népség! – gúnyolta a többieket. – Zsiga úr megijedt a saját árnyékától! Úgy ám!

    Gedeon kiáltozását a róka gyors léptei szakították félbe.

    • Gyönyörű gunaram! Gyönyörű vacsorám! – lopakodott Gedeon felé.
    • Ó, jaj nekem, ne bánts, róka! – esedezett a rémült gúnár. – Csont és bőr vagyok. Ott az ólban hízott kacsákat találsz!

    Ügyet se vetett a róka a hitvány beszédre. Gedeon szárnyát megkapta, és már vitte is.

    4. Zsiga kutya hősiessége

    Úgy ám! Csak vitte volna! Zsiga azonban belemarkolt hosszú gubancos farkába.

    • Zsivány róka! Gunarunkat elengedd!
    • Örülj, hogy megszabadulsz ilyen hitvány madártól! – ravaszkodott a róka.
    • Zsivány róka! Gazdasszonyom jószágát én nem adom! U-u-ú! U-u-ú! Gyere, gazdám, gyorsan-gyorsan! Zsivány jár az udvarbon!

    Zsivány róka a gazda szóra ijedten engedte el a gunarat. Úgy elfutott, hogy lába se érte a földet.

    Gedeon reszketve köszönte meg a kis kutya hősies tettét.

    • Vak, vak vagy! – mondta Zsiga. – Csak azt tettem, ami a dolgom. Ügyet se vetettem volna rád, gőgös, gonosz állat, ha gazdámat és gazdasszonyomat nem szeretném.

    Gőgös Gúnár Gedeon pünkösdi királysága véget ért. Csirke, kacsa kinevette, árulását nem feledte. Zsigát pedig szerették, becsülték attól kezdve mindannyian.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)