Mesemondó blog

Szerző: Jarabin Kinga

  • Melyik? (6.)

    Melyik? (6.)

    Melyik növény nem virágzik, mégis terem? – A kender.

    Melyik növény a legjobb ostor? – Az abrak.

    Melyik az az alma, amit nem lehet megenni? – A szalma.

    Melyik ág törik el a leghamarabb? – A hazugság.

    Melyik bot a legerősebb? – A robot.

    Melyik diónak van a legszebb hangja? – A rádiónak.

    Melyik diót nem lehet megenni? – A rádiót.

    Melyik disznót nem karikázzák? – A sündisznót.

    Melyik dó nem énekhang? – A hordó.

    Melyik fa fér el egy kis dobozban? – A gyufa.

    Melyik fa gyúl meg a leghamarabb? – A gyufa.

    Melyik fára nem lehet felmászni? – Az ajtófára.

    Melyik fát nem lehet tűzre tenni? – A kofát.

    Melyik fát nem lehet kivágni? – A mesefát.

    Melyik haj a legnehezebb a világon? – A sóhaj.

    Melyik hó nem olvad el soha? – A kunyhó.

    Melyik kakas nem kukorékol? – A szélkakas.

    Melyik körbe nem lehet beállni? – A tükörbe.

    Melyik levest nem lehet megenni? – A nyaklevest.

    Melyik ló csüng a fán? – A ringló.

    Melyik ló fekszik a víz fölött? – A vasaló.

    Melyik ló hintázik a mérlegen? – A kiló.

    Melyik ló nem iszik vizet? – A hintaló.

    Melyik ló tűri el, hogy táncot járjanak rajta? – A padló.

    Melyik órát öltöztetik lányruhába? – Eleonórát.

    Melyik rókát nem lehet megnyúzni? – A parókát.

    Melyik rügy nem hajt ki soha? – Az ürügy.

    Melyik sárral nem lehet tapasztani? – A kosárral.

    Melyik só nem olvad el a vízben? – Az ásó.

    Melyik sót főzik meg? – A borsót.

    Melyik tóban ülnek a grófok? – A hintóban.

    Melyik tónak száraz a feneke? – A hintónak.

    Melyik tónak van sarka? – Az ajtónak.

    Melyik virágot eszi meg a napsugár? – A jégvirágot.

    Melyik lapra nem lehet levelet írni? – A kalapra.

    Melyik zsákra nem lehet foltot tenni? – A rózsákra.

    (Forrás: Miért kacag a patak? – 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Hogyan meséljünk?

    Hogyan meséljünk?

    (Kádár Annamária: Mesepszichológia a gyakorlatban könyve alapján)

    1. A meséléshez szorosan hozzátartoznak a közös rítusok és szertartások. Alkossuk meg mi is a sajátunkat! Vackoljunk be, legyen egy varázsmondat, csengettyűszó, gyertyagyújtás, legyen egy mesetakarónk, ami a ráhangolódást segíti. Nekünk a mesemondó könyvünk egy mesetarisznyában van, ami csak a mi különleges mese alkalmunk során kerül le a polcról.
    2. Mesélés közben gyakoroljuk a tudatos jelenlétet, legyünk az „itt és most”-ban. Ne gondoljunk a mosásra, a munkára, a holnapi teendőkre, csukjunk be mindent a fejünkben és ez az idő szóljon csak rólunk és a mesélésről! A gyermek megérzi, ha türelmetlenek vagyunk, sietünk, vagy le akarjuk rázni. Ne tegyük! Legyen a mesélés minőségi élmény és csak a mi időnk!
    3. Meséljünk lassan, ráérős tempóban! A mese dallama, ritmusa, az ismétlődő szófordulatok, a hasonlatokkal, egyszerű nyelvezettel kifejezett leírások utat találnak gyermekünk szívébe, aki ezáltal könnyebben megalkotja saját belső moziját. Mesélés közben ne tegyünk fel kérdéseket, ne fűzzünk magyarázatot a történethez. Hagyjuk, hogy a hallottak a gyerekek aktuális érzelmi állapotára hassanak. Amikor viszont a gyerek „beleszól” a mesébe, belelép és kérdez a szereplőktől, beszélgetésbe elegyedik velük, akkor hagyjuk neki, lépjünk be a játékába és válaszoljunk a megszólított szereplő nevében.
    4. Engedjük át a szívünkön a mesét, és hagyjuk, hogy a belső gyermekünk, a „csodagyerek” meséljen. Ehhez meg kell óvnunk és védenünk a szabad, játékos gyermeki énünket, aki hisz a csodában, a varázslatban, a változásban, akinek merész álmai vannak, fantáziája határtalan, álmai égig érnek.
    5. A meséléshez szorosan hozzátartozik az összebújás, a simogatás, a babusgatás, a cirógatás, a háborítatlanul töltött idő. Hagyjunk arra is időt a mesemondás előtt és után, hogy csak úgy „legyünk” a gyermekünk mellett.
    6. A népmese és kortárs mese mellett visszamesélhetjük gyermekünk napját, egy eseménysorrá összefűzve azt, ami az adott napon történt.
    7. A mesélés után arra is lehetőség adódik, hogy meghallgassuk a nagyobb gyermekünk meséit, történeteit. Kérdezzük meg tőle, mi volt a legörömtelibb és a legszomorúbb pillanata. (4 éves volt első szülött gyermekem, amikor egy este azt mondta, hogy „anya, ma én mondok neked mesét!” Nagyon megörültem és izgatottan vártam a történetet. Hosszas előkészület, ágy rendezés után bevackoltuk magunkat egymás mellé, összebújtunk, majd így hangzott a mese: „Egyszer volt, hol nem volt, már vége is volt.” J)
    8. A mese ajándék. Amennyire lehet, mellőzzük a didaktikus tanmeséket. Az elmesélt történetek végén nem kell tanulságot megfogalmazni, vagy kérdezgetni a gyereket, hogy mit értett meg belőle. Ez az óvodai foglalkozás része, egy utazás során a hosszú utazó idő hasznos és érdekes kitöltése, és a egy karantén időszak otthoni fejlesztő foglalkozása lehet, de ne vigyük ezt át az esti közös, érzelmekkel átszőtt meseidőnkbe.
    9. A mesének varázsereje van: meséljünk minél többet! A mese semmilyen pótszerrel nem helyettesíthető! Mesélni bármikor, bárhol lehet. Séta közben, egy buszmegállóban, vagy amikor főzünk. Nálunk rendszeres kutya sétáltatás közben a sivatagi és a dzsungel kaland mese és játék, melyet leginkább akkor veszek elő, amikor épp a kicsi lába úgy érzi, hogy már nem bírja tovább, megszomjazott, de nincs nálunk elég víz, vagy csak valahogy nyűgösebb, mint szokott és valahogy haza kellene érnünk az erdei sétáról.
    10. Ha csak lehet, meséljünk fejből. kezdetben a mindennapi életeseményekből indulhatunk ki. Nagyszerű, ha mi magunk találjuk ki a mesét, vagy ha gyermekünkkel egymásra hangolódva alkotjuk meg közösen a történeteket. Nálunk sok esetben ez történik, és így születnek a Lencsi-mesék. Elővesszük a mesemondó könyvünket, a kicsi lánykám jön az ötleteivel és kezdjük is a mesét.
  • Borsószem királykisasszony

    Borsószem királykisasszony

    A királyi palotában megjelent egy ismeretlen fiatal lány és azt állította magáról, hogy ő királykisasszony. A királyné szobát készíttetett számára éjszakára.

    Próbára akarta tenni, ezért a húsz derékalj és rengeteg pehelypaplan alá egy borsószemet csempészett. Reggelre a lánynak mindene fájt és kék-zöld foltok lettek rajta, úgy megnyomta finom és érzékeny bőrét a borsószem.

    Most már elhitték neki, hogy vérbeli királykisasszony, és feleségül mehetett a trónörökös fiához.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Ki jelent meg a palotában?
    2. Mit állított magáról a lány?
    3. Hogyan akarta próbára tenni a királyné?
    4. Hogyan aludt a lány?
    5. Mi történt reggel?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Ha a borszószem megnyomja az érzékeny bőrű lánynak a bőrét, az biztos, hogy kék-zöld lesz?
    2. Azért lett kék-zöld a lány bőre, mert megnyomta a borsószem?
    3. Bárkinek kék-zöld lesz a bőre attól, hogy megnyomja egy borsószem?
    4. Mástól is kék-zöld lehet a lány bőre? (Például még mitől?)
    5. Mindig kék-zöld lesz a lánynak a bőre, ha megnyomja a borsószem?
    6. Csak akkor lesz kék-zöld a lány bőre, ha megnyomja egy borsószem?
    7. Előfordulhat, hogy valakinek kék-zöld lesz a bőre, mert megnyomja a borsószem?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • mi történik akkor velünk, ha valami nyom bennünket?
    • mi lehet az oka annak, ha kék-zöld lesz a bőrünk?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni, …

    • ha valamire ráfekszünk, és nyom bennünket?
    • ha kék-zöld a bőrünk?
    • hogy ne legyen kék-zöld a bőrünk?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha a lány nem fekszik borsószemre, akkor a bőre nem lesz kék-zöld. A lány bőre kék-zöld lett, tehát… (borsószemre feküdt).
    2. Vagy nem fekszik borsószemre a lány, vagy kék-zöld lesz a bőre. Máskor a lány bőre nem lett kék-zöld, tehát… (nem feküdt borsószemre).
    3. Ha a lány borsószemre fekszik, akkor az érzékeny bőre kék-zöld lesz. A lány borsószemre feküdt, tehát… (az érzékeny bőre kék-zöld lett).
    4. Ha a lány borsószemre fekszik, akkor a borsószem nyomja, és ha a borsószem nyomja, akkor megkékülhet a bőre. Tehát, ha a lány borsószemre fekszik, akkor… (megkékülhet a bőre).

    (Forrás: Nagy József: Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • Gombák

    Gombák

    Erdőn, mezőn sétálva esős idő után a földön gombákat lehet találni. Nagyon fontos tudni a gombákról, hogy van, amelyik ehető és van, amelyik mérgező! Ezek a képek segítenek neked felismerni és megkülönböztetni az ehető és a mérgező gombákat. Fontos, hogy tudásodban hiába érzed magadat biztosnak, mindig vizsgáltasd meg a gombákat fogyasztás előtt gomba szakértővel!

    Gomba-szakellenőrök listája

    (Forrás: Természet Nagy Enciklopédia – Passage Kiadó)

  • Erdő, mező növényei

    Erdő, mező növényei

    Tavasszal kap levelet, s ősszel küld csak választ, de nem egyet, nem is kettőt, hanem sok-sok százat. (fa)

    Lombot hajtok, árnyat adok, köszöntöm a fényes napot. Ágaim közt fészket rejtek, kisfiókák benne kelnek. (fa)

    Egy lábam van, állok rajta egyedül, száz karómmal nem fogózom, nem félek én senkitől. (fa)

    Télen ad jó meleget, ősszel táplál tégedet, nyáron árnyékot terít, tavasszal meg felderít. Mi az? (fa)

    Tavasszal gyönyört lelsz bennem, nyáron hűsítelek, ősszel rólam táplálkozol, télen melegítelek. (fa)

    Jóllakatlak, míg élek, ha meghalok, melegítelek. (fa)

    Felfelé is százágú, lefelé is százágú, de középen egyágú. Mi az? (fa)

    Levelet hoz, de nem postás, ásója nincs, és mégis ás. Lába lent a földbe túr, koronája van – nagy úr. Karjaival integet, mondd meg gyorsan, mi lehet! (lombhullató fa)

    Télen fázik, mégis levetkőzik, nyáron melege van, mégis felöltözik. Mi az? (lombhullató fa)

    Csákót csinált mindegyik fiának, nem csinált magának. (tölgyfa)

    Akit meg nem ijesztettek, mégis szüntelenül reszket. (nyárfa)

    Hegyvidéken születtem, fagyos szél sem bír velem, leveleim hegyesek, szúrnak, mint a kis szegek. (fenyőfa)

    Állandóan szép vagyok, de büszke biz nem vagyok. Karácsonykor ragyogok, rám Jézuska mosolyog. (fenyőfa)

    Ha tél, ha nyár, mindig egy ingben jár. Mi az? (fenyőfa)

    Fán nő, pikkelye van, de nem hal. Mi az? (fenyőtoboz)

    Engem, téged levágának, engem reád akasztának, én is élek, te is élsz, könnyen magadénak tész. (faág és oltóvessző)

    Ősz a küldője, szélpostás a hozója. Mi az? (falevél)

    Amíg él, mindig száll, holta után szaladgál. Mi az? (falevél)

    Véka eső, köböl sár, aranyeső hulldogál. Mi az? (falevél)

    Ide hajlunk, oda hajlunk, mindenkitől elbúcsúzunk, ha maradunk is, meghalunk, leesünk és elpusztulunk – mondogatjuk könnyben ázva. (falevelek ősszel)

    Lába földbe, ága égbe, nyulacska a közepébe. (bokor)

    Erdőben születtem, erdőben nevelkedtem, amikor a városba mentem, bírónak kineveztek menten. (vessző)

    Ici-pici piroska, fejében egy kis sapka, hátuljában kis csutka. Mi az? (csipkebogyó)

    Kívül piros, belül sárga, olyan, mint a pap sipkája. Mi az? (csipkebogyó)

    Kívül piros, belül szőrös, korona a fejébe, pálca a végibe. Mi az? (csipkebogyó)

    Kívül vörös, belül szőrös, fejébe párta, hátuljába pálca. Mi az? (csipkebogyó)

    Erdőbe, mezőbe vörös húst árulnak. Mi az? (csipkebogyó)

    Szőrmebunda – zöld selyem, kint terem a réteken. Prémjét szellő fésülgeti, ráhever aki teheti. Földanyánkat öltözteti, tehén, kecske lelegeli. (fa)

    Míg él, mindig áll, holta után szaladgál. Mi az? (kóró)

    Lyuk, lyuk, véges-végig lyuk, csomó, csomó, véges-végig csomó. Mi az? (nádszál)

    Nem vetik, nem kapálják, mégis mindig terem. Mi az? (gyom)

    El sem vetik, meg sem kapálják, mégis annyi terem, hogy le sem bírják szedni. Mi az? (gyom)

    Hogyha egyszer hozzáérsz, reád jön a viszketés. Hiába is vakarod, nem múlik el a bajod. (csalán)

    Lángja nincs, mégis éget. Mi az? (csalán)

    Árokparton bokrosodom, s mint a mérges, rossz gyerek, csípős vagyok és goromba, engem senki nem szeret. (csalán)

    Zöld burokban születtem, mikor aztán nagy lettem, a zöld burok kifejlett és az úrfi kiesett. (gesztenye)

    Belül szőrös, kívül fényes, a közepe, jaj, de édes. Mi az? (gesztenye)

    Erdőn terem s kalapos. Mi az? (makk)

    Teste van meg sapkája, de se keze, se lába. Mi az? (makk, gomba)

    Ha az avar mocorog, tudhatod, hogy én vagyok. Eső után kibújok, hosszú nyakamon nagy-nagy kalapot hordok. Tudod már, hogy mi vagyok? (gomba)

    Kicsi fején nagy kalap, kuporog a fa alatt. Mi az? (gomba)

    Aprócska kis legényke, óriási kucsmát tett a fejére. Mi az? (gomba)

    Kis ember áll az erdőben, nagy kalap van a fejében. Ha kalapját megetted, őt magát is megetted. Mi az? (gomba)

    Harmatos erdő közepén, piros sapkás kis legény. Mi az? (gomba)

    Az erdőben emberke, vállán van az esernyője. (gomba)

    Kicsike tatár pogácsát kínál. Mi az? (gomba)

    Levele nincs, virágja sincs, sok fajtája mégis nagy kincs. Feje felett nagy ernyője, hogy a napfény meg ne süsse. Találd ki, hogy mi a neve! (gomba)

    Fehér ház, fél lábon áll. Mi az? (gomba)

    Nem virágzik, mégis terem. Mi az? (gomba)

    Piros kalapján fehér pettyek, néha-néha így énekelget: Itt az erdőben élek én, hosszú fűszálak rejtekén. Nézem a napos ágakat, és ha valaki rám akadt, meghajtom magam frissen, szépen: “Ne bántsd a kalapom, kérve kérlek!” Mert kalapom csak nekem jó, nem játék, s nem ennivaló. Azért van csak, hogy szép legyek, a díszítsek erdőt, réteket. Mondd meg, vajon mi lehetek? (légyölő galóca)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • A gomba alatt

    A gomba alatt

    A Hangyát egyszer utolérte egy nagy eső. Egy apró kis gombát látott meg a tisztáson. Odaszaladt, és elbújt a gomba kalapja alá. Üldögélt a gomba tövében, várta, hogy elálljon az eső. Egy agyonázott Pillangó vánszorgott a gombához:
    -Hangyácska, Hangyácska, engedj emgem is a gomba alá!
    -Magam is csak éppenhogy elférek alatta!
    De azért beeresztette a Pillangót.
    Az eső meg csak egyre zuhogott. Futva jött Egérke.
    -Engedjetek a gomba alá engem is!
    -Ugyan hogyan engedhetnénk ide?’ Nincs itt már szabad hely!
    -Húzzátok egy kicsit összébb magatokat!
    Összébb húzták magukat, és beengedték az Egérkét a gomba alá.
    Az eső zuhogott, sehogy sem akarta abbahagyni. Arra ugrándozott a Veréb.
    -Engedjetek be engem is a gomba alá az eső végét kivárni!
    -Nincs már több hely!
    -Húzódjatok összébb, nagyon kérlek benneteket!
    -Na jól van.
    Összébb húzódtak. Jutott hely a Verébnek is.
    Ekkor a Nyúl ugrott ki a tisztásra, és meglátta a gombát.
    -Mentsetek meg! Üldöz a Róka!
    -Sajnálom a Nyulat – szólt a Hangya. – Tudjátok mit? Húzdózkodjunk összébb!
    Alighogy, a Nyulat elrejtették, odaért a Róka is.
    -Nem láttátok a Nyulat? Nem itt bújt el?
    -Ugyan, hogy bújhatott volna ide?
    Megcsóválta a farkát a Róka, és elment.
    Közben az eső is elállt, a nap is kisütött. Előbújtak a gomba alól mindahányan, és örvendeztek. A Hangya elgondolkozott, és hangosan ezt mondta:
    -Először még nekem is alig volt helyem a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértünk!
    Mindannyian a gombára néztek, és nyomban kitalálták, hogyan történhetett az, hogy előbb egynek is alig akadt helye a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértek.

    (Forrás: Vlagyimir Szutyejev – Vidám mesék – Móra kiadó)

  • Az orsóba rejtett kulcs

    Az orsóba rejtett kulcs

    Egy dúsgazdag ifjú feleséget keresett magának, olyat, aki nemcsak szép és jó, hanem a házimunkához is ért. Elment az ismerőseihez is, ahol eladósorban lévő lány volt. Észrevétlenül mindent jól megfigyelt, és meglátott egy rokkát, amelynek az orsójára rengeteg lenszálat tekertek fel. Elcsodálkozott.

    • A ti lányotok fogja mindezt megfonni? Biztosan több, mint egy hónapig kell ezzel dolgoznia!
    • Ó, nem, sokkal hamarabb is végez vele – mondta a lány anyja tettetett könnyedséggel, mert kitalálta az ifjú látogatásának célját, és nem akarta elszalasztani a jó partit.

    Az ifjú nem szólt semmit, de amikor senki sem látta, fogta a kamrakulcsot, és az orsóba rejtette úgy, hogy a len jól eltakarja, azzal elment. Néhány hónap múlva visszatért, és a házigazdák azt a különös esetet mesélték el neki, hogy néhány hónapja elveszett a kamra kulcsa, s azóta sem került elő. Az ifjú odalépett az orsóhoz, és elővette a kulcsot.

    • Hát az lehet, hogy amikor a lányotok nekilát, akkor gyorsan tud fonni, de az biztos, hogy csak ritkán fűlik a foga a munkához!

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Milyen feleséget keresett magának az ifjú?
    2. Hová ment el látogatóba?
    3. Mennyi lenszál volt a rokkára tekerve?
    4. Mikor ment vissza?
    5. Miről meséltek neki a házigazdák?
    6. Honnan vette elő az ifjú a kulcsot?
    7. Mit gondolt a lányról?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Csak akkor tud gyorsan fonni a lány, ha van hozzá kedve?
    2. Mindig gyorsan tud fonni a lány, ha kedve van hozzá?
    3. Más is gyorsan dolgozik, ha kedve van a munkához?
    4. Tényleg gyorsan tud fonni a lány, ha kedve van a munkához?
    5. A valóságban is létezik orsó?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • mikor tudott gyorsan fonni a lány?
    • mi történik, ha a lánynak van kedve a munkához?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni, …

    • hogy kedvet csináljunk valamihez?
    • hogy elvegyük valakinek a kedvét valamitől?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha egy lánynak van kedve a munkához, akkor gyorsan tud fonni. A mesebeli lány nem tudott gyorsan fonni, tehát… (nem volt kedve a munkához).
    2. Ha egy lánynak nincs kedve a munkához, akkor nem tud gyorsan fonni. A mesebeli lánynak nem volt kedve a munkához, tehát… (nem tudott gyorsan fonni).
    3. Vagy van kedve egy lánynak a munkához, vagy nem tud gyorsan fonni. Az ifjú olyan lányt keresett, aki gyorsan tud fonni, tehát… (van kedve a munkához).
    4. Ha egy lánynak van kedve a fonáshoz, akkor nagyon gyorsan fon, és ha nagyon gyorsan fon, akkor nagyon sokat tud fonni. Tehát, ha egy lánynak van kedve a fonáshoz, akkor… (nagyon sokat tud fonni).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • A csodaóra – mesemondó kvíz

    A csodaóra – mesemondó kvíz

    1. Mit küldött az inassal a királyfinak az édesanyja?
    2. Mit kérdezett az óra, amikor a királyfi kinyitotta?
    3. Kit talált a házban a királyfi?
    4. Milyen ajándékkal kedveskedett a királyfi a királylányoknak?
    5. Mit csinált a hopmester az órával?
    6. Ki segített a királyfinak megtalálni a hopmestert?
    7. Kit kért feleségül a királyfi, amikor visszatért a palotába?

    Megoldások:

    1. Csodaórát.
    2. Mit parancsolsz, lelkem, édes jó gazdám?
    3. Egy öreg törpeembert.
    4. Aranybokrétával.
    5. Elvette a királyfi szobájából.
    6. Egy sánta egér.
    7. A legkisebb királylányt.
  • Személyközpontú szemlélet

    Személyközpontú szemlélet

    Annyiszor hangzik el mostanában és egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a személyközpontúságnak az oktatásban és a nevelésben legyen az családi vagy intézményi. De vajon tudjuk mit is takar ez valójában?

    Saját magam és gyerekeim példáján is látom, érzem a poroszos rendszer elavultságát, idejét múltságát és hiányosságait. Azokat a csapdákat, melyekbe belelépve épp intellektusú, kreatív gyermekekből szorongó, problémás, SNI-s kisdiák válik. De nem csak a gyerekeknek érdeke a szemléletváltás. Mennyivel több siker érné a pedagógust is munkája során, ha merne élmény alapú, személyiségközpontú módszereket választani, és így csupa csillogó szemű, érdeklődő gyerek ülne körülötte, és nem vele szembe az órán!

    A személyközpontú elmélet Carl Rogers, nagyhatású amerikai pszichológus, a humanisztikus pszichológia szülőatyjának nevéhez fűződik. Megkülönböztető vonása az emberek önmegvalósítási és önirányítási képességének állandó hangsúlyozása. Az elmélet legforradalmibb gondolata, amely elválasztja más rendszerek materialista determinizmusától, a személy hatalommal való felruházásának látszólag jelentéktelen ténye, a bizalom abban, hogy az egyén képes megtalálni saját önmegvalósítása legmegfelelőbb útját.

    Az önmegvalósítás önállósághoz, a korábbi élettapasztalatok gazdagodásához vezet. Feltételezi, hogy az ember rendelkezik egy ún. ösztönös értékelő folyamattal, ami értékeli tetteinket, tapasztalatainkat, hogy azok elősegítették-e az önmegvalósítást. Az ösztönös értékelő folyamat – vezérfonal az egyén életében, mely megfelelő viselkedéshez vezet. Ha az ösztönös értékelés rosszat jelez, a bizonytalanság „a valami nincsen rendben” zavarát éljük át.

    Ez a szemlélet megújult figyelemmel fordul az egyénben rejlő lehetőségek összességének megvalósítása felé, és olyan jelenségek felé, mint átélés, organizmikus értékelés és érzés, amelyeknek az elmélet szerint központi jelentőségük van e lehetőségek megvalósítása szempontjából. Korábban az átélést főképp úgy tekintették, mint a szubjektív érzések gazdagságának tudatosságát. Ha azonban az átélést csak mint az érzésekről és testi folyamatokról való tudatosságot értelmezzük, ez legjobb esetben is az emberi lehetőségek teljes skálájának csak egy oldalát jelenti. Az átélés több, mint egyszerűen testi és érzelmi állapotok megtapasztalása. Azt is magában foglalja, hogy az ember tudatában van annak, ahogyan megfigyeli, felfogja, feldolgozza és integrálja a belső szervi világból, és a külső személyközi és fizikai világból jövő információkat.

    “Rogers következetesen ellenállt azoknak a törekvéseknek, amelyek “gurut, eszményképet, egy mozgalom vezetőjét” akartak csinálni belőle. Képes volt arra, hogy “felvessen gondolatokat, megossza őket, ne hagyja, hogy dogmát csináljanak belőle, és egyedül neki tulajdonítsák” (Farson, 1974). Rogersnek ezek a jellemzői teljesen összhangban vannak a személyközpontú elmélettel. Magatartásával demonstrálja hitét, hogy minden embernek magának kell felfedeznie azokat az alapelveket, amelyek számára élményszerűen igazak. Így nincsenek kizárólagos társaságok, intézmények vagy folyóiratok, amelyek legjobban képviselik a személyközpontú szemléletet. Az elmélet természete maga, amely szemléletmód, életmód, attitűd, teszi lehetetlenné a kizárólagosságot és elkülönülést. Az elmélet érvényesül, amikor és ahol emberek elfogadják egymás eltérő valóságát egy olyan szellemben, amely különállás és ugyanakkor összetartozás. Az elméletnek bármilyen megközelítése, amely azt mint kizárólagosat kezeli, szemben áll az elméletben rejlő lehetőségekkel. Azonban – mint az élet minden területén – az elmélet annyit ér, amennyit alkalmaznak belőle, és az alkalmazás nem olyan könnyű, mint ahogy első pillantásra látszik. A személyközpontú elmélet tulajdonképpen megtévesztően egyszerű. Végső soron leegyszerűsíthető arra, hogy ez ember képes arra, hogy megvalósítsa a benne rejlő – önmagára és másokra vonatkozó – lehetőségeket; és ez a megvalósítás nem korlátozódik semmilyen csoportra, szervezetre vagy intézményre.” (Forrás: http://www.maszkpte.org/index.php/hu/irodalom/a-szemelykozpontu-elmelet)