Szerző: Jarabin Kinga

  • Az oroszlán ebédje

    Egyszer egy oroszlán, egy tigris, egy párduc és egy sakál közösen vadászni indult. Sokáig vadásztak, majd végül elejtettek közösen egy gazellát, egy jókora vaddisznót, és egy nyulat. Amikor véget ért a vadászat, így szólt az oroszlán a tigrishez: – Tigris, oszd el te a zsákmányt! – A tigris gondolkodott egy ideig, majd így szólt: – Kapja az oroszlán a gazellát, én megtartom a vaddisznót, a sakál és a párduc pedig megosztozik a nyúlon. – Amikor meghallotta ezt az oroszlán, mérgesen felmordult, és nekiesett a tigrisnek. Egy ütéssel eltörte a lábát, majd ezt mondta: – Nem jól osztottad el a zsákmányt, tigris! Sakál, próbálkozz meg te az elosztással! – A sakál fogta a gazellát, az oroszlán elé fektette, és így szólt: – Íme a reggelid, hatalmas oroszlán! – Majd megfogat a vaddisznót, az oroszlán elé fektette, és ezt mondta: – Íme az ebéded, hatalmas oroszlán! Mi pedig megelégszünk a nyúllal. – Kitűnő – morogta az oroszlán. – Ez az elosztás tetszik. Mondd sakál, ki tanította ezt neked? – Tigris törött lába, hatalmas oroszlán – válaszolta a sakál.

    Visszacsatolás

    Felhasználási javaslatok

    • Vannak olyan pillanatok az életedben, amikor inkább eltitkolod a véleményed?
    • Mikor érezted úgy, hogy szeretnéd a saját elképzelésed nyíltabban kifejezésre juttatni?
    • Hogyan reagálsz, ha olyan emberekkel találkozol, akik a hatalmi helyzetükkel szembetűnően visszaélnek?
    • Előfordul veled is, hogy olykor visszaélsz a saját hatalmi helyzeteddel?
    • Ki az, akinek egyszer úgy igazán megmondanád a véleményedet?
    • Találtál párhuzamot a történet és a saját közösséged mindennapjai között?

    A történet vizuális megjelenítéséhez vihetünk magunkkal játékfigurákat: egy oroszlánt, egy tigrist, egy párducot és egy sakált, valamint egy vaddisznót és egy nyulat. Letehetjük a földre a figurákat, vagy egy közeli kis asztalon is elrendezhetjük őket.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • Zsiga és Csipet

    Zsigát, a kiskutyát, édesanyja tanítgatta a kutyakötelességre:

    • Ha idegen jószág közeledik, felugrasz a kerítésre két mellső lábaddal, így ni, és ugatsz: vau-vau, takarodj!
    • Nem merem! – reszketett Zsiga.
    • Jaj, kisfiam, mi lesz belőled? – szomorkodott édesanyja. – Olyan gyáva, félénk jószág vagy, mint egy kiscsirke!

    A baromfiudvarban pedig élt egy hangos, veszekedős csirke. A neve: Csipet. Szidta is édesanyja eleget:

    • Csipet, Csipet! Miért hangoskodsz, verekszel ennyit? Úgy viselkedsz, mint egy neveletlen ksikutya!

    Zsigát addig-addig korholta édesanyja, amíg a kiskutya egy szép napon elhatározta: “Megnézem, milyen az a félénk kiscsirke.”

    Aznap Csipet is útnak indult: “Felkeresem a neveletlen kiskutyát!”

    A kertajtóban találkoztak.

    • Te vagy az a gyáva kiscsirke? – kérdezte Zsiga.
    • Én mérges, verekedős csirke vagyok. Menj az utamból, mert megcsíplek! – förmedt Zsigára Csipet.

    Zsiga félénken félreállt, de kíváncsisága nagyobb volt félelménél, megkérdezte hát:

    • Minden csirke ilyen mérges, félelmetes jószág?
    • Buta! – mérte végig Csipet. – Csak én vagyok mérges, verekedős. Mondtam már! A többiek mind unalmas, nyafogó, gyáva jószágok. Felkeresem hát a kutyát. Játszani akarok a bátor kutyával. Nem tudod, hol találom?
    • A kutya én vagyok – felelte Zsiga -, de én sokat sírok, és mindentől nagyon félek.
    • Akkor te nem is vagy kutya. Édesanyám azt mondta, a kutyák bátor, verekedős jószágok. Tudsz kiabálni?
    • Nem tudok – sóhajtotta Zsiga.
    • Látod! Akkor kutya sem vagy! – diadalmaskodott Csipet.
    • De kutya vagyok! – bizonygatta Zsiga.
    • Nem hiszem! – rázta a fejét Csipet. – Ha kutya vagy, zavard el a kerítés tetejéről a verebet!
    • Hogy zavarjam el? – görbült sírósra Zsiga szája.
    • Dobbants a lábaddal, és kiabálj: csirr-csirr!
    • Édesanyám nem így szokta – okoskodott Zsiga.
    • Hanem hogyan?
    • Két mellső lábával felugrik a kerítésre, így ni, és ugat: vau-vau-vau, takarodj!

    A kerítésen ülő veréb a hangos kutyaugatásra ijedten elrepült.

    • Tényleg kutya vagy! – ismerte el Csipet. – A veréb elrepült.
    • Tényleg elrepült! – örült Zsiga. – Pedig csak annyit mondtam: vau-vau, takarodj! És azonnal szót fogadott. Vau, vau! Ó, de jó! Vau-vau!
    • Nagyon szépen ugatsz – reszketett a kis csirke -, de kérlek, most már hagyd abba, mert félek a hangodtól.

    Zsiga azonban nem hallgatott Csipetre. Annyira örült saját hangjának, hogy háromszor körbefutotta az udvart.

    • Vau, vau! Tudok, tudok! Vau, vau, házat őrzök! Ugatok!

    Csipet csirke sírva bújt el a kertajtó mögött.

    • Jaj, de csúnya hangod van! De csúnya ez a nagy kiabálás!

    Zsiga mérgesen rávakkantott:

    • Elhallgass, gyáva jószág! Az ugatás nem csúnya, hanem kutya-kötelesség. Vau-vau!

    Csipet bánatosan hazakullogott. “Soha többé nem kiabálok! Ilyen förtelmes hangoskodást én nem utánzok.”

    Zsiga pedig attól kezdve nem ijedt meg senki fiától. Derék házőrző kutya lett belőle.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Iskola

    Fekete létől iszik egy holt madár,
    nyoma is fekete, ha fehér  mezőn jár.
    Mi az?
    (toll)
    
    Fehér mezőn kacskaringós
    barázdákat szántok,
    s ha nem kellek,
    egy házacska sötétjébe zártok.
    (toll)
    
    Húsból lettem, hús nem vagyok,
    Fehér földön táncolgatok,
    urak előtt kedves vagyok,
    sok hamisságot csinálok,
    de az oka egynek sem vagyok.
    (írótoll)
    
    Keze nincs, mégis fog,
    lába nincs, mégis jár,
    minden percben meg-megáll:
    egy-egy cseppet iddogál.
    Ha megmondod mi lehet,
    a kezedbe veheted. Mi az?
    (tollszár)
    
    Lúd szántja, ember hajtja,
    Fehér földje, fekete a magja,
    Gonddal vetik be. Mi az?
    (írás)
    
    Nyelve nincs,
    de mindenről szól. Mi az?
    (könyv)
    
    Beszélni nem tud,
    olvasni nem tud,
    mégis tőle tanulunk.
    (könyv)
    
    Fehér földje,
    fekete magja,
    gonddal vetik be.
    (könyv)
    
    Kézzel vetegetik, szájjal aratgatják.
    Mi az?
    (könyv)
    
    Élettelen élőt tanít. Mi az?
    (könyv)
    
    Van szavam, de nincsen hangom,
    nem aluszom, nem eszem,
    bármikor, ha kedved tartja,
    jól mulathatsz énvelem.
    Mi a nevem?
    (könyv)
    
    Ma már minden ember tudja,
    hogy a tudást abból kapja.
    Mi az?
    (könyv)
    
    Nem fa, mégis sok a levele.
    Mi az?
    (könyv)
    
    Ütnek, vernek, mégsem sírok,
    negyven lábbal táncolok.
    Lábam nyomán a papíron
    sorakoznak a szép sorok.
    Tudod-e, hogy mi vagyok?
    (írógép)
    
    Nem kell törni a kobakod,
    számolni sem kell már tudnod. 
    Szükség van rá, előveszed,
    ha  már nem kell, zsebre teszed. Mi az?
    (számológép)
    
    Ezen a nagy lapos földön
    a folyónak vize nincs,
    a hegyeknek köve nicns,
    a városnak népe nincs. Mi az?
    (térkép)
    
    Jól lakatod előbb füzettel, tankönyvvel
    s fülön fogva viszed iskolába reggel. Mi az?
    (iskolatáska)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Don Guriga monológja

    (Részlet a második ének című verses mesejátékból)

    Golyómat a tálon, tálomat a vállon,
    vállamról karomra guri-gurigálom.
    Vállam pereméről karom peremére
    kereken gurítom szemek örömére.
    Párosan a lapdám egyre lebegőben
    odanézz: már három jár a levegőben.
    
    Karom kereken gurul kereken ki
    tudom a játékot, mit kívülem senki.
    Guruló golyóim egemen a bolygók
    nem üres ügyesség: vérem után forgók
    s gyűrűként tányérnak kergetve a szélen
    könnyű gurulásuk lélekbeli élmény,
    Nosze perge párom, párom után három,
    hármamat a tálon, tálomat a vállon
    mint valami felleg, mint valami álom,
    körbe kavarodva guri-gurigálom.

    (Babits Mihály)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • Érvek

    Egyszer két kínai bérmunkás olyan heves vitába kezdett az utcán, hogy körülállták őket a kíváncsiskodók. Egy angol turista, aki szintén ott bámészkodott, megjegyezte kínai kísérőjének, hogy a két ember hamarosan egymásnak ugrik. – Nem hiszem – felelte a kínai -, mert amelyikük először megüti a másikat, az beismeri, hogy nem tud több érvet felhozni.

    Visszacsatolás

    • Hogyan reagálsz, ha már nem tudsz több érvvel előállni?
    • Milyen esetekben veszíti el leggyorsabban a türelmét beszélgetéskor?
    • Ki engedhet meg magának többet veled szemben, mint mások, és miért?
    • Mi segíti a véleménykülönbségek esetén?

    Felhasználási javaslatok

    Szemléltető eszközként szimbolikusan egy pár bokszkesztyűt vagy furkósbotot tehetünk a kör közepére, majd az egész foglalkozás során hatásnövelő eszközként használhatjuk őket.

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

  • A rossz-csont felhő és a nap

    Jött a felhő, s hopp felkapta,
    hopp, felkapta a napot.
    Vitte is már más vidékre,
    azt se mondta: jó napot!
    
    Meglátta a mérges pulyka:
    - Rút, rút rossz-csont! A napot
    visszaadjad! - Ám a felhő
    nyelvet öltött s elfutott.
    
    Ment a pulyka, ment utána,
    követte a kis kacsa.
    - Háp, háp, háp! Várj, kedves szomszéd,
    ketten hozzuk őt haza!
    
    Ment a pulyka, ment a kácsa
    visszahozni a napot.
    Kakas harsant: - Majd segítek!
    Csizmát húzok! Várjatok!
    
    - Kvák, kvák! - ugrott fel a béka.
    - Itthon ülni nem fogok!
    Megyek, és viszek az útra 
    egy tarisznya szúnyogot.
    
    Átugrottak három árkot,
    két barázdát, egy mezőt.
    Mezőn, a nagy hangyabolynál,
    találtak egy hangya-őrt.
    
    - Hová, hová? - kérdi tőlük.
    Köszöntötték: - Jó napot!
    Haszontalan rossz-csont elhő
    elrabolta a napot!
    
    Ment a pulyka s három társa.
    Futottak fél délelőtt.
    Szépen kérte, elvitték hát
    magukkal a hangya-őrt.
    
    Kerek tóban rossz-csont felhő
    lábat mosott, és a nap
    ott lapult a zsenge fűben
    egy rozsdás vödör alatt.
    
    Hopp, elérték: - Rossz csont felhő,
    jószágunkat visszaadd! -
    Rossz-csont felhő fára mászott,
    s onnan szólt le: - Majd, ha fagy!
    
    Fogta, sűrű levelek közt
    bújtatta el a napot,
    mint erős ól sötétjébe
    sivalkodó malacot.
    
    Csalafinta béka-gyerek
    jegenyére felkúszott,
    s kioldozta, kiengedte
    a tarisznya szúnyogot.
    
    - Zirr-zürr! - szállt az éhes falka,
    ám a felhő könynedén
    átrepült a másik fára.
    - Érj utol itt, kis legény!
    
    Köd előttem, köd utánam!
    Rossz-csont felhő elszaladt.
    Jegenyefa sűrűjében
    a síró nap ott maradt.
    
    Jött a szél, a nagy bajuszos,
    Köszöntötték: - Jó napot!
    Jó szél bácsi, szépen kérünk,
    add le nekünk a napot!
    
    - Szívesen - szólt, görbe botját
    felnyújtotta, és a nap
    lepottyant a zsenge fűbe
    mint a kövér kismalac.
    
    Béka tarisznyába tette,
    hazavitte s elengedte.
    Pulyka, kacsa megmosdatta,
    kakas, hangya elaltatta,
    elaltatta a napot.
    Itt a vége, fuss el véle,
    s köszönj szépen: - Jó napot!
    

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Udvar

    Legsötétebb vagyok, amikor legvilágosabb
    van, legmelegebb, mikor legnagyobb a hideg,
    leghidegebb, ha legmelegebb van.
    (pince)
    
    Télen jó meleg,
    nyáron jó hideg.
    (pince)
    
    Van egy tehenem, mindenki feji,
    mégsem apad el a teje.
    (kút)
    
    Melyik útban van víz?
    (a kútban)
    
    Egyik ága levegőbe,
    másik fut a földbe,
    friss vizet hoz a vödörbe.
    (gémeskút)
    
    Megcsavarva, megkötözve,
    egy hosszú nyélre ütve
    ugrál-bugrál a padlón.
    (seprű)
    
    Fa-mezőn szánkázik
    sárga üstökével,
    hadakozik por, hulladék,
    piszok özönével.
    (seprű)
    
    Pici ember, földig szakáll.
    (seprű)
    
    Fogd a nyelét,
    nyomd a hegyét,
    ne irgalmazz neki semmit!
    (sperű)
    
    Enyém, tiéd, mindenkié.
    (kerítés)
    
    Foga van,
    de nem eszik vele.
    (létra)
    
    Senkire sem támaszkodik,
    támasztják őt falnak, fának,
    rajta bátor gyermek lábak
    s kéményseprő bácsik járnak.
    (létra)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • A tréfás mackók

    Hol volt,
    Hol nem,
    Messze messze,
    Volt egy boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    Egy bozontos
    Öreg medve,
    Annak pedig 
    Fia kettő,
    Két kis boglyos,
    Lompos,
    Loncsos.
    Két bozontos
    Tréfás kis semmirekellő.
    
    Hát egyszer
    Az öreg medve
    Megy, megyen
    A rengetegbe,
    Megyen egy kis Málnát szedni,
    Megy a boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    A bozontos
    Öreg medve
    Éhségiben málnát enni.
    
    Megyen a medve,
    Morrog a mája,
    Megyen vele
    A rengetegbe
    két kis boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    Két bozontos
    Fiacskája.
    
    Megyen a medve
    Morrog a mája,
    Megy az öreg
    Medve előtt
    két kis boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    Két bozontos
    Fiacskája.
    
    Elunják a hosszú sétát
    S a két boglyos,
    lompos,
    Loncsos,
    Két bozontos
    Kölyök mackó
    Sorra veszen minden tréfát.
    
    Szól a kisebb
    Boglyos,
    Lompos,
    Kis bozontos:
    
    "Úton megyen, nem poroz,
    Vízen megyen, nem csobog,
    Nádon megyen, nem suhog,
    Sáson megyen, nem susog,
    Eső éri, nem ázik,
    Ha fagy éri, nem fázik...
    Mi az?"
    
    Felel rá
    Az öreg medve:
    "Héj, te kölök,
    Hát mi lenne?
    Az bizony a napsugár!"
    
    Tovább folytatják a sétát
    S a két boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    Két bozontos
    Kölyök mackó
    Szedi elő a sok tréfát.
    
    Szól a nagyobb
    Boglyos,
    Lompos,
    Kis bozontos:
    
    "Erdőn által
    Vég vásznakat teregetnek...
    Mi az?"
    
    Felel rá az öreg medve:
    "Héj, te kölök,
    Hát mi lenne?
    Az bizony az országút!"
    
    Tovább folytatják a sétát
    S a két boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    Két bozontos
    Kölyök mackó
    Szedi sorra a sok tréfát.
    
    Szól a kisebb
    Boglyos,
    Lompos,
    Kis bozontos:
    
    "Kifele megy:
    Befele áll,
    Befele megy:
    Kifele áll,
    Lefele megy:
    Felfele áll,
    Felfele megy:
    Lefele áll...
    Mi az?
    
    Felel rá
    Az öreg medve:
    "Héj, te kölök,
    Hát mi lenne?
    Az bizony a macska farka!"
    
    Tovább folytatják a sétát
    S a két boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    Két bozontos 
    Kölyök mackó
    Szedi sorra a sok tréfát.
    
    Szól a nagyobb
    Boglyos,
    Lompos,
    Kis bozontos:
    
    "Zöld istállóban
    Fekete lovak
    Piros szénát esznek...
    Mi az?"
    
    Felel rá 
    Az öreg medve:
    "Héj, te kölök,
    Hát mi lenne?
    Az bizony a görögdinnye!"
    
    Tovább folytatják a sétát
    S a két boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    Két bozontos 
    Kölyök mackó
    Szedi sorra a sok tréfát.
    
    Szól a kisebb
    Boglyos,
    Lompos,
    Kis bozontos:
    
    "Madarak szállnak szárnyak nélkül,
    Fára ülnek lábak nélkül,
    Jön egy király napkeletről,
    Mind megeszi szája nélkül...
    Mi az?"
    
    Felel rá
    Az öreg medve:
    "Héj, te kölök,
    Hát mi lenne?
    Az bizony a hó és a nap!"
    
    Tovább folytatják a sétát
    S a két boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    Két bozontos
    Kölyök mackó
    Szedné még sorra a tréfát,
    De az apjuk
    Csöndet int,
    A két mackóra tekint,
    Két kis bozontos fiára
    És ő kérdez utoljára:
    
    "Úton megyen médula,
    kezel, lába korcsolya,
    Szőr maga, szőr nadrágja,
    Szilágyi bársony szakálla...
    Mi az?"
    
    Hallgat ám
    A két okos,
    Bogolyos,
    Lompos
    És bozontos
    Tréfálkozó kicsi bocs,
    Tekergetik
    Nyakukat,
    Úgy szégyellik
    magukat.
    
    Mondogatják magukban:
    "Úton megyen médula,
    Kezel, lába korcsolya,
    Szőr maga, szőr nadrágja,
    Szilágyi bársony szakálla...
    Mi az?
    Mi az?"
    
    Szól az apjuk:
    "Látjátok?
    Éppen ezt nem tudjátok.
    majd megmondom micsoda:
    Hát a medve -
    No, elég volt,
    Elég mára a tréfából,
    Mind a kettőtök buta!"
    
    Megyen a medve,
    Morrog a mája,
    Megy az öreg
    Medve előtt,
    Egymás mellett,
    Kéz a kézben,
    Két kis boglyos,
    Lompos,
    Loncsos,
    Két bozontos
    Fiacskája.

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)