Kapircs és gyom

Míg a gyerekek gyakorlati vizsgát tettek gyógynövénytanból, Milda a hintaszékben ült és a felhőkre mosolygott.

Fruzsi méltatlankodva motyogott.

• Gyomlálás! Még a nagymama se tudott rávenni, hogy összesározzam magam a kertben, most meg…
• Most meg? – kérdezte Milda.
• Most meg játék helyett gazokat cibálok ki a földből…
• Fruzsi, ez nem szép tőled! Figyelj!

Milda fürge szökkenéssel mellette termett. Kezében kapircsot tartott.

• Nézzétek! Látjátok az árnikát? Észrevettétek, hogy sárga virágait hogy borítja árnyékba az átoktüske? A gyógynövénytől két centire vert gyökeret, szinte fojtogatja! Szegénykém, egyedül küzd a gyom ellen! Horgas tüskék és erős gyökerek szorongatják. Az ellenfél igencsak kegyetlen! Nem érdemli meg, hogy segítsünk rajta? Az árnika kivonatából készült krémek számtalanszor segítettek már az embereknek. Ez a kenőcs meggyógyítja a ficamot! Rajta, vegyétek fel a kesztyűt, és húzzátok ki gyökerestül a gyomokat! Higgyétek el, a gyógynövények ezerszeresen meghálálják!

A gyerekek óvatosan körbesimogatták a növény szárát, leveleit, és közben kézzel és kapirccsal kiszabadították a gyomok ostromgyűrűjéből.

Dóri kihúzta magát. A sok hajlongás után jól esett neki az egyenes tartás.

• Igazi hősnek érzem magam! – kiáltotta.

Milda elégedetten biccentett.

• Gyönyörűen haladtok! Aki átmegy a vizsgán, azonnal megkapja a csokoládéadagját!

A gyerekek lelkesen aprították az ellenséget.

• Hurrá! Mi vagyunk a felszabadító hadsereg! -rikkantotta Lilla. – Háború!

Konrád, aki éppen egy tarackot próbált kicibálni a földből, szigorúan nézett Lillára.

• Te teljesen begőzöltél?! Én életeket mentek! Milda?

Milda éppen a bögréket törölgette fényesre. Szórakozottan válaszolt.

• Igen, Konrád?
• Te érezted már igazi hősnek magad?

Milda bólogatott.

• Igen, azt hiszem…
• Kérlek, meséld el!
• Rendben! De csak akkor, ha megígéred, hogy nemcsak félig húzod ki a tarackot az illatos macskamenta mellől. Ha beleszakad a gyökér, semmit nem ér az egész! A tarack szívós gyom!

Több mint egy óráig dolgoztak még, míg végül leroskadtak a kerti asztal mellé. Éhesebbek voltak, mint eddig bármikor. Körmük alól a víz és a szappan se tüntette el a fekete csíkot, a nehéz munka bélyegét. Fáradtan, szótlanul kortyolgatták a csokoládét.

• Rendben, most elmesélem nektek az én hősies kalandomat!- szólalt meg Milda. – Régen történt, amikor még a nagymami azt sem engedte meg, hogy egyedül repüljek a seprűvel.
• Hány éve? – kérdezte Konrád.

Milda felcsattant.

• Konrád, igazán tudhatnád, hogy egy hölgynek nem illik az életkorát firtatni! Annyit elmondhatok, hogy nem tíz-húsz, sőt, nem is ötven éve. Szívesen elmesélem, ha hagynál végre szóhoz jutni!

Konrád fülig vörösödött, pedig a Milda szeme sarkában megbúvó, huncut mosoly cáfolhatatlanul bizonyította, hogy haragról szó sincs.

(Sarkadi Ágnes)

Forrás: mesemalom.hu