Mesemondó blog

Címke: csapatépítés

  • A barátságos ember

    A barátságos ember

    Amikor felépítették a várost, az emberek összegyűltek, és mindenki megmutatta a többieknek a házát, amit épített. A barátságos ember velük ment egész nap házról házra, és mindegyiküket megdicsérte, ő azonban nem beszélt a keze művéről, s nem mutatott nekik semmilyen házat. Estére járt már az idő, amikor újra mindannyian találkoztak a piactéren: egyesével felálltak egy emelvényre, majd beszámoltak a többieknek, milyen és mekkora házat építettek, és mennyi idő alatt készült el. Ennek segítségével ki lehetett találni, ki építette közülük a legnagyobb, vagy a legszebb házat. ABC szerinti sorrendben haladtak, így a barátságos embert is felszólították. Lent jelent meg az emelvény előtt, és egy nagy ajtókeretet cipelt magával. Elkezdte beszámolóját: ez az ajtókeret volt az, amit megépített a saját házából. Erre néma csend lett. Ekkor felállt a gyűlés vezetője. – Csodálkozom – mondta, és a többiek majdnem nevetni kezdtek, de a vezető folytatta: – Csodálkozom, hogy erről csak most esik szó. Ez az ember az építkezés teljes ideje alatt mindenütt ott volt, és mindenhol segített. Amit ott látnak házat, azon ő építette az oromzatot; egy másikba ő tett be egy ablakot, már nem tudom melyiket; a szemközti házat pedig ő tervezte. Nem csoda, hogy csak egy ajtókerettel jelent meg itt, ami egyébként szép darab, és hogy ő maga nem tudta felépíteni a saját házát. Tekintettel a rengeteg időre, amit a házaink felépítésére fordított, ennek az ajtókeretnek az elkészítése valóságos remekmű, ezért azt javaslom, hogy legyen az övé legeredményesebb építőnek járó díj.

    Visszacsatolás

    • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
    • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni az osztályban?
    • Milyen értékmérők számítanak az osztályunkban?
    • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?
    • Hogyan tudnánk jobban elismerni egymás teljesítményét?

    Felhasználási javaslat

    Szemléltetésként beszerezhetünk néhány fa építőkockát egy játékboltból, és a kör közepére tehetjük. Esetleg adhatunk minden résztvevőnek egy kockát. Később filctollal mindenki ráírhat a kockájára egy elhatározást, amit a jövőben kész az osztály érdekében megvalósítani.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Az árva kisfiú narancsa

    Az árva kisfiú narancsa

    Már kisgyermekként elveszítettem a szüleimet, és kilenc évesen egy Londonhoz közeli árvaházba kerültem. Ez a hely rosszabb volt, mint egy börtön. Naponta tizennégy órát kellett dolgoznunk – a kertben, a konyhában, az istállóban és a földeken. Minden nap egyforma volt, és egész évben csak egyetlen szünnap volt: karácsony napja. Ekkor minden fiú kapott egy szem narancsot Jézus születésének ünnepére. Ez volt minden. Semmi édesség, semmi játék. De még a narancsot is csak azok kapták meg, akik az év során semmi rosszat nem követtek el, és mindig engedelmesek voltak. A karácsonyra kapott narancs az egész évi vágyakozást testesítette meg. Így érkezett el egyszer a karácsony, ami az én kis szívemnek ezúttal a világ végét jelentette. Mialatt a többi fiú az árvaház vezetője elé lépett, és mindegyikük átvette a narancsát, nekem egy szobában kellett állnom, és onnan végignéznem. Ez volt a büntetésem, mert egy nyári napon el akartam szökni az árvaházból. Amikor véget ért az ajándékozás, a gyerekek játszhattak az udvaron. Nekem a hálóterembe kellett mennem, és egész nap ott feküdnöm. Mélységes szomorúság vett rajtam erőt, és szégyelltem magam. Sírtam, és nem akartam tovább élni. Egy idő után lépteket hallottam a szobában. Egy kéz felemelte rólam a takarót, ami alá bebújtam. Ekkor felnéztem. Egy kisfiú, William állt az ágyam előtt, kezében egy naranccsal és felém nyújtotta. Nem tudtam, hogy történhet ez velem. Honnan szerezhetett a többin felül még egy narancsot? Hol Williamre, hol pedig a narancsra néztem, és tompán éreztem belül, hogy ennek az egésznek a naranccsal valami különös jelentése van. Egyszerre csak tudatosult bennem, hogy a narancs már meg is volt hámozva, és amikor közelebbről megnéztem, minden világossá vált. Könnyek szöktek a szemembe, és mikor kinyújtottam a kezem, hogy elvegyem a narancsot, tudtam, hogy ügyesen össze kell szorítanom az ujjaimmal, nehogy szétessen a gyümölcs. Mert mi is történt? Tíz fiú összefogott az udvaron és eldöntötték, hogy nekem is kijár a karácsonyi narancsom. Ezért mindegyikük meghámozta a saját narancsát, és leszedett belőle egy cikket. Ezután a tíz különálló cikkből egy új, szép kerek narancsot állítottak össze.

    Ez a narancs volt életem legszebb karácsonyi ajándéka. Megtanította nekem, hogy az igazi barátság mekkora vigaszt jelent.

    Visszacsatolás

    • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
    • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni a csapatban?
    • Milyen értékmérők számítanak a közösségünkben?
    • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?

    Felhasználási javaslat

    Minden résztvevőnek adhatunk egy-egy almát a történet felolvasása előtt, ami által személyesebb lesz a történet emléke, vagy bevihetünk egy fehér moderációs kártyára nyomtatott-ragasztott narancsmotívumot, s a történethez kapcsolódóan kioszthatjuk a további feldolgozáshoz. Ezután dolgozzuk ki az egész csapattal együtt, vagy kis csoportokban, mit is tehetne a csoport annak érdekében, hogy egymást kölcsönösen jobban támogassák. A csapat nagyságától függően mindenki írjon fel a kártyájára egy, kettő vagy három erre vonatkozó ötletet. Ezeket aztán gyűjtsük össze és beszéljük meg.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Evolúció

    Evolúció

    Helyszín: egy tisztás

    Életkor: 6 éves kortól

    Időtartam: 10 perc

    A játék célja: együttműködés, ügyesség

    A játék felvezetése

    Az élet a Földön több millió év alatt fejlődött ki. A múltban sokféle növény, állat és más élőlény élt bolygónkon. Sok közülük mára kihalt, de fontos része volt ez az evolúciónak, ami egy hosszú és soha véget nem érő folyamat. Az állatokhoz hasonlóan az emberi faj is több fejlődési szakaszt járt be.

    A játék menete

    Minden játékos 4 fejlődési szakaszon megy keresztül: az egysejtűtől kezdve a hüllőn és a majmon át az emberig. Az elején minden játékos egysejtű, és a földön kúszik-mászik. Ahhoz, hogy a következő fejlődési szakaszba lépjenek, le kell győzniük egy másik egysejtűt a Kő-papír-olló nevű játékban (játék előtt győződjünk meg arról, hogy mindenki ismeri ezt a játékot).

    Aki nyer, az automatikusan hüllő lesz, a vesztesnek pedig újra meg kell mérkőznie egy másik egysejtűvel. A hüllők négykézláb közlekednek, majd megmérkőznek egy hüllővel. A nyertes a következő fejlődési fázisba, a majmokéba lép, akik roggyantott térddel járkálnak, és az öklükkel verik a mellkasukat. Ha 2 majom “megharcol” egymással az utolsó szakaszban, akkor a győztes az emberek közé kerül, akik már felegyenesedve járnak.

    A Kő-papír-olló játékot csak azok játszhatják egymással, akik azonos fejlettségi szinten vannak.

    Ha a játékot szabályosan végig játsszuk, akkor egy egysejtű, egy hüllő, egy majom és sok-sok ember lesz. Jó, ha többször lejátsszuk a játékot.

    A játék lehetséges variációi

    • A játékot különböző állatokkal is lehet játszani, akik a fejlettség különböző szakaszait képviselik (kígyó, csirke, kutya stb.), de a végén – ha lehet – mindig ember legyen.
    • A vesztesek egy fejlettségi szinttel lejjebb lépnek (kivéve az egysejtűeket).

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)

  • Vírus

    Vírus

    Helyszín: egy tisztás

    Életkor: 6 éves kortól

    Létszám: 7-20 fő

    Időtartam: 15 perc

    A játék célja: a fizikai kondíció növelése, együttműködés

    Kellékek: lepedő vagy pokróc, kendők

    A játék felvezetése

    A hatalmas kerekerdő egyik fenyőfájában egy bogár elkezdett utat fúrni magának a a fa kérgébe – pedig betegséget terjeszt, ami végül megöli a fákat. Minél több a bogár az erdőben, annál több fenyőfa pusztul el. Reméljük, hogy együtt kitaláljuk annak a a módját, hogyan tudjuk megállítani a bogarak túlszaporodását.

    A játék menete

    A játéktéren terítsünk le egy lepedőt: ez lesz a “kórház”. A játékosok számtától függően a játékvezető kiválaszt 1-2 vagy 3 “vírushordozót”, akik a többieket kergetik. Azzal terjesztik a betegséget, hogy hozzáérnek a társaikhoz (a vírusok kendőket viselnek, hogy meg lehessen őket különböztetni).

    Az a játékos, akit megérintett a vírushordozó – “megkapta a betegséget” -, lefekszik a földre, felemeli a kezét és a lábát. A többi játékos úgy tudja megmenteni a beteget, hogy beszállítják a kórházba, azaz: a lepedőre viszik. Ezután újra bekapcsolódhatnak a játékba. Minden beteget 4 játékosnak kell kórházba vinnie, tehát minden vállalkozó szellemű megfogja az egyik kezét vagy lábát. A beteghordozókat nem lehet megfertőzni, amíg a beteget a kórházba viszik, de ha csak hárman fognak egy beteget, akkor el lehet kapni őket.

    Játsszuk többször is a játékot, úgy, hogy mindig mást választunk vírushordozónak.

    A játék lehetséges variációi

    • Változtassuk meg a betegség terjesztésének módját. Pl. csak derék alatt érhetnek a vírushordozók a játékosokhoz, vagy labdát használnak sál helyett.
    • 3 játékos is vihessen egy-egy beteget.
    • Állítsunk fel több “kórházat”, ezzel megváltoztatjuk a játék dinamikáját.

    A hordozók legyenek óvatosak, amikor a kórházba viszik a betegeket!

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)