Fogócskáznak a hullámok. Velük futnak fiúk, lányok. Ki ér előbb a tópartra? A hullám-e vagy a habja? Vagy Katica Peti, Panka?
(Osvát Erzsébet)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
Szerző: Jarabin Kinga
-
Fogócska
-
Hancúrozó szélfiúk
Nem férnek a bőrükbe a szélgyerekek. Füttyös jókedvükben felhőt kergetnek. Bebújnak nyakadba, s repülnek tovább. Hegyen-völgyön, réten, hét határon át!
(Osvát Erzsébet)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
-
Kacsaláb, kacsaláb
Kacsaláb, kacsaláb, tigyeg-togyog meztélláb. Kacsázik a kacsastrandra, vízcsobogás csalogatja. Hívogatja patak partja, kavicsos út vezet arra. Ott várja száz társa, egynek sincs strandruhája.
(Osvát Erzsébet)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
-
Barka
Kölyökcica barka, bársonybunda rajta. Nincsen farka, karma. Szellő cirógatja. Fényes, fürge esőcseppek nevelik fel nagyra.
(Osvát Erzsébet)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
-
Természeti jelenségek (7.)
Zabolátlan ló, nevenincs apó, körbe-körbe jár, tenger bajt csinál. Mi az? (forgószél) Réten jöttem, réten mentem, aranygyűrűm elvesztettem, Hold letette, Nap felvette, angyal kebelébe tette. (harmat) Kerten jöttem, kerten mentem, ezüstgyűrűm elvesztettem, ember látta, fel nem vette, Nap meglátta, fel is vette. (harmat) Hold elejti, Nap felkapja. Mi az? (harmat) Estefelé földre ül, egész éjjel ott csücsül, napkeltével elrepül. (harmat) Mikor a nap megy - ő jön, mikor a nap jön - ő megy. Mi az? (harmat) Gyönge gyöpre heveredtem, gyémántgyűrűm elvesztettem, Hold meglátta, s csak nevette, Nap felkapta, s jaj, megette. (harmat) Kis királylány erdőn volt, ezer gyöngyöt széjjel szórt, a Hold látta, otthagyta, a Nap eljött, s felkapta. (harmat) Sírok-sírok, folyton sírok, amíg a Nap fel nem ragyog. Mihelyt a Nap felragyog, nem sírok már, de meghalok. (harmat) Addig sírok, addig sírok, míg kedves, szép angyalom letörli könnyeimet. (harmat) A tengernél sokkal nagyobb, mégsem ér bokáig. Mi az? (harmat) Testvére a harmatnak, s hideg idő társa, mert az ember őt csakis télidőben látja. (zúzmara) Minden ágon kivirágzik, meleg naptól meg elázik. (zúzmara) Leszállnak ők fűre, fára, pedig egyiknek sincs lába. (dér) Szürke szárnyú nagy madár, szürke lesz a nagy határ, ha ősszel a földre száll. (köd) A városokat elnyelem, a hegyeket elnyelem, pedig semmit sem eszem. Mondd meg gyorsan, mi a nevem! (köd) Rossz időben sose látszik, jó időben himbálódzik, nagy melegben táncot jár, szemed előtt meg nem áll. (délibáb) Verőfényes őszidőben selyem száll a levegőben. (ökörnyál)
(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)
-
Az okos kis nyúl és az oktondi pocok
A kis nyúl és a pocok szomszédok voltak. Mind a kettő takaros kis kuckót épített. A kuckóra erős ajtó került, nehogy ragadozó törhessen be a kis lakókhoz. A kis nyúl még egy szellőztető-nyílást is épített a kuckó bejárata fölé. nevetett is érte a pocok eleget.
- Oktondi vagy, kis pocok! – oktatta őt a nyúl. – Ez a szellőztető-nyílás biztosítja számomra a jó levegőt még télen is. S ha valaki kopog, a nyíláson keresztül láthatom, ki az.
- Mi szükség van erre? – legyintett az oktondi pocok. – Ha valaki kopog, kinyitom az ajtót, és megnézem, ki az.
- És ha a róka vagy más ragadozó kopogna?
- Ó, őket azonnal megismerem a járásukról és hangjukról.
Történt pedig, hogy a róka egy téli napon vadászatra indult. Bejárta az erdőt, a rétre is kimerészkedett, de egy árva bogarat sem talált. Hosszas szimatolás után rátalált a nyúlkuckóra. Bekopogott.
- Ki van odakünn? – kérdezte a kis nyúl.
A ravasz róka vékony, nyúlfióka-hangon sírni kezdett:
- Esik a hó, bőrig áztam, egész éjjel itt künn fáztam. Szegény vándor nyuszi vagyok, eressz be, mert majd megfagyok.
- Ejnye, de furcsa hangod van! – gyanakodott a kis nyúl a szokatlanul hosszú sírás hallatán.
A róka azonban tovább sírt, tovább jajveszékelt:
- Meghűltem, jaj, fáj a torkom, csipet mézem sincsen otthon. Kérlek, testvér, eressz be. Róka jár a sűrűben.
- Csizmát húzok, várj egy csöppet! – válaszolta az okos kis nyúl, s óvatosan felkapaszkodott a szellőztető-nyíláshoz. Hát látja ám a ravasz rókát, amint ott táncol kuckója előtt.
- Ne húzz csizmát, kis testvérem, siess értem, jó testvérem. Szegény, beteg nyuszi vagyok, ha nem sietsz, meg is halok.
Az okos kis nyúl jót nevetett a róka ravaszságán, és így kiáltott ki a kuckóból:
- Ejnye, ejnye hazug róka! Kedved támadt jó nyúlhúsra? Hiába sírsz nyuszi módra, hiába sírsz, felismerlek, a kuckómba nem eresztlek.
A róka elkotródott a nyúlkuckó elől, s a pocoknál próbálkozott. Halkan, finoman kopogtatott, s mint egy valóságos mezei pocok, cincogni kezdett.
- Cin, cin, cin, cin, bőrig áztam, esik a hó, jaj átfáztam. Szegény vándor pocok vagyok, eressz be, mert künn megfagyok.
A pocok kicsit furcsállta ezt a hangos cincogást, és kikiáltott:
- Ejnye, de furcsa hangod van!
A róka tovább sírt, tovább cincogott.
- Meghűltem, jaj, fáj a torkom. Csipet mézem sincsen otthon. Kérlek, testvér, eressz be! Megfagyok a hidegben!
A kis pocok azonban még mindig gyanakodott.
- Csizmát húzok, várj egy csöppet! – húzta az időt.
A róka szelídebb pocok-hangon kérlelte:
- Ne húzz csizmát, kis testvérem! Siess értem, jó testvérem. Róka van a sűrűben, tüstént megfog! Eressz be!
“No – gondolta az oktondi kis pocok -, ha ennyire fél a rókától, akkor csak igazat mondhat.”
Kinyitotta az ajtót. Ez kellett a rókának: nyakon csípte az oktondi pockot, és már vitte is.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Mesemondó blog 