Mesemondó blog

Szerző: Jarabin Kinga

  • Táj

    Táj

    Csobog, csacsog, csörgedez,
fűnek-fának köszöngetve
lágy hangon énekel.
Sietve surran a fák alatt,
meg-megcsobban,
majd elhallgat,
titkot súg a halaknak. Mi az?
(patak)

Ágazik, bogazik,
sohasem virágzik. Mi az?
(patak)

Jött a hegyről, jődögélt,
s amikor a völgybe ért,
lábujjhegyen, lassacskán,
csörgedezett tétován.
Bámészkodott,
meg-megállott,
sajnálta, hogy a pisztrángok
nem jöttek a hegyről véle,
s félve gondolt már előre
a girbegörbe jövendőre.
Érezte, a kedve fogy.
S hát egyszer csak látja,
hogy gigágázó lúdcsapat
fut felé, s ijedtében átszaladt
a legelső híd alatt.
Nem volt ő más, csak a...
(patak)

Éjjel-nappal ágyát mossa,
messze hallik mormogása,
fecseg-locsog, nem nyugszik,
éjszaka sem aluszik. Mi az?
(folyó)

Éjjel-nappal ágyban van,
mégsem alszik soha. Mi az?
(folyó)

Mindig fut, mégsem fáradt el.
Mi az?
(folyó)

Úton megyen, meg nem áll,
földön fekszik, fel nem áll,
ágazik-bogazik,
mégsem hajt levelet. Mi az?
(folyó)

Hegyen megyen, meg nem áll,
földön fekszik, fel nem áll,
hanyatt fekszik, úgy szalad,
erdőn, völgyön át halad,
ágazik, bogazik,
mégsem levelezik. Mi az?
(folyó)

Zúgva-zengve zuhog alá
ha gát állja útját,
majd csendesen hömpölyögve,
minden akadályt legyőzve
folytatja az útját. Mi az?
(folyó)

Ide s oda kanyarog,
nyárban sokszor sanyarog,
mikor aztán van mit inni,
veszedelmes szokott lenni.
Ember, állat neki egy,
felfalja, ki neki megy,
víz a lelke, jég a háta,
aki ügyes, kitalálja.
(folyó)

Lábat rajtam ne keress,
léptem mégis oly sebes,
éjjel-nappal szaladok,
s mégis ágyban maradok.
(folyó)

Hegyek között született,
etették a felhők.
Vízen élt csak, egyebet
sosem evett - s megnőtt.
Nyáron puha, mint a szél,
s házat visz a hátán.
Kővé lesz, ha jön a tél,
s téged se bír el tán.
Betakar, ha meleged van,
s már nem izzadsz - csuda jó,
ha kijössz, a fogad koccan.
Mondd meg, mi ez?
(folyó)

Szalad, szalad láb nélkül,
mindent elnyel torok nélkül.
Ágya van, de nem alszik. Mi az?
(folyó)

Nincsen pihenésem, nincsen maradásom,
ágyban fekszem, még sincs soha megnyugvásom.
A vándornak útját állhatom kevélyen,
de többször könnyítem, s megrövidítem.
Hideg keblemtől sok állat éltét szívja,
s lettem már soknak gyászos, hideg sírja.
S ha végre futásom fáradtan bevégzem,
ami magam vagyok, sírom is az lészen.
De bárha síromba egyre temetkezem,
futásom mégis egyre tart szüntelen.
(folyóvíz)

Feketében kezdődik,
feketében végződik,
mégis kék. Mi az?
(Duna)

Feketétől ered, feketébe ömlik,
mégis kéknek mondják.
Hosszú utat tesz meg,
hajókat hord hátán,
de ha útja véget ér,
megpihen a tenger mélyén.
(Duna)

Két testvér egymásért epekedik,
de soha-soha nem találkozik. Mi az?
(a folyóvíz két partja)

Éjjel-nappal szájalhatok,
berekedni mégsem fogok.
(vízesés)

Nyáron táncol, ringatózik,
télen jól betakarózik. Mi az?
(tó)

Ágaskodik, feltornyosul,
alázuhan, majd elsimul.
ha nem leszel úrrá rajta,
a képedet arcul csapja.
(hullám)

Se tenger, se puszta - 
hajó be nem járja,
ember nem lép rája. Mi az?
(mocsár)

Két domb között rátalálsz. Mi az?
(völgy)

Nem foghatsz meg, nem is láthatsz,
ha akarod, megtalálhatsz.
Lehetsz felnőtt, lehetsz gyerek,
veled éppúgy feleselek.
Mondd meg nekem, mi a nevem?
(visszhang)

Egy nyelvet sem tud, 
mégis minden nyelven beszél. Mi az?
(visszhang)

Neve van, teste nincs,
ha kérdezed - megfelel. Mi az?
(visszhang)

Nagyot kiáltok - visszakiált,
ha hallgatok - ő is hallgat. Mi az?
(visszhang)

Bár egy szót sem értek,
mindent megismétlek.
(visszhang)

Aki a nevem kimondja,
azonnal megsemmisít engem.
(csend)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Falusi hangverseny

    Falusi hangverseny

    Háp! Háp! Háp!
Jönnek a Kacsák!
Hej, de éhes, hej, de szomjas
ez a társaság!

Bú! Bú! Bú!
Boci szomorú!
Illeg-billeg tyúkjai közt
a Kukurikú!

Röf! Röf! Röf!
Orra sárba döf:
négy sonkáján Kucu néni
lassan eldöcög.

Gá! Gá! Gá!
Szalad világgá
Liba mama, ha a Csacsi rábőg, hogy. I-á!

Rút! Rút! Rút!
Föl is, le is út:
mérges Pulyka, te szereted csak a háborút!

Bú! Röf! Háp!
Sípok, trombiták:
keltsen édes hangversennyel
ez a társaság!

    (Szabó Lőrinc)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • Mi történik, ha nemet mond?

    Mi történik, ha nemet mond?

    Egy napon Samuel teljesen maga alatt volt, mert a főbérlője felmondta az albérletét, s ő nem tudta, hova menjen. hirtelen támadt egy ötlete: tulajdonképpen lakhatna jó barátjánál, Moshénál. Ez a gondolat megnyugtatta Samuelt, míg csak egy másik gondolat át nem suhant a fején, mégpedig a következő: – Honnan vagyok én ilyen biztos, hogy Moshe befogad a lakásába? De miért ne tenné? – mondta Samuel kicsit mérgesen ettől a gondolattól. – Végtére is én találtam a lakást, amiben most él, sőt, még pénzt is adtam neki kölcsön, hogy ki tudja fizetni a lakbért az első hat hónapra. Igazán a legkevesebb, amit tehet értem, hogy befogad egy-két hétre, ha szükséges. – Ezzel el is volt intézve a dolog, míg újra eszébe nem jutott a dolog vacsora után. – Tegyük fel, hogy vonakodik… Vonakodik? – kérdezte magától Sámuel. – Az isten szerelmére, miért vonakodna? Mindent nekem köszönhet, amije van. Én szereztem neki az állását is. Én mutattam be annak a nőnek, aki végül a felesége lett, és három szép fiút szült neki, akikre Moshe olyan büszke! És ő akar megtagadni tőlem egy szobát egy hétre? Lehetetlen.

    Ezzel megint csak lezárta a dolgot, míg ágyba nem bújt, ahol nem tudott elaludni, mert a gondolat újra visszatért. – Tegyük fel, hogy visszautasít. Mi lesz akkor? – Ez már túl sok volt Samuel számára. – Hogy az ördögbe tagadhatná meg tőlem? – mondta, és egyre dühösebb lett. – Azt is nekem köszönheti, hogy még él. Fiatal korában egyszer én mentettem meg a megfulladástól. Ilyen hálátlan lenne, hogy a tél közepén kitaszítana az utcára? – De a gondolat csak nem hagyta nyugodni. – Tegyük fel, hogy… – Szegény Samuel addig hergelte magát, amíg csak bírta. Végül éjjel kettő körül felkelt, elment Moshéhoz, hosszasan nyomva a csengőt, míg Moshe félálomban ki nem nyitotta az ajtót, és csodálkozva kérdezte: – Samuel! Mi a baj? Miért jöttél ide az éjszaka közepén? – Samuel időközben olyan mérges lett, hogy már nem tudott magán uralkodni, és ráüvöltött: – Majd elmesélem én neked, miért is jöttem ide az éjszaka közepén. Ha azt gondolod, hogy könyörögni fogok, hogy akárcsak egy napra is befogadj, tévedsz! Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzád, a házadhoz, a feleségedhez vagy a családodhoz. Menjetek mindannyian a pokolba! – Ezekkel a szavakkal sarkon fordult, és elment.

    Visszacsatolás

    • Milyen reakciókat vált ki benned elsőre a fenti történet?
    • Neked milyen hasonló élményeid voltak már?
    • Miért van az, hogy néhány konfliktusba rövid idő alatt ennyire belelovaljuk magunkat?
    • Hogyan viselkedhetne ebben a helyzetben Moshe?

    Felhasználási javaslat

    A történet végén kínálkozik a lehetőség, hogy a résztvevőkkel közösen elgondolkodjunk a lehetséges folytatáson, s ennek alapján következtetéseket vonjunk le az emberek közötti kommunikációról.

    (Forrás: Detlev Blenk – Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőkenk – 125 történet – Z-perss kiadó)

  • Tűz – víz – levegő (2.)

    Tűz – víz – levegő (2.)

    Ragyogó szépség volt az én édesanyám,
aranynál is szebb volt, csillagnál is talán.
Rajtam nincs ragyogás, nem is szeret senki:
ha a szobában vagyok, kikerget mindenki.
kerül engem minden, ha ember, ha állat,
még a kis szúnyog is fordít nekem hátat.
S noha semmi rosszat rám nem bizonyítanak,
ahol megjelenek, sokan sírva szidnak.
Erős vagyok - mondják - és semmirekellő,
pedig életemet eloltja a szellő. 
(füst)

Alig hogy meglett az apa,
már a fején táncol a fia.
(füst)

Az anya még meg sem született,
a fia már a háztetőn nyargalászik.
(füst)

Se keze, se lába,
mégis felmegy a padlásra. Mi az?
(füst)

Kincsem éjszakára vasládába zárom,
tegnap még ragyogott,
ma már omló bársony.
(tűz, hamu)

Este tűröm, takarom,
reggel nézem: bársony.
(hamu)

Bolhányi csak, de ha viszed,
egy marhánál is nehezebb.
(szikra)

Mihelyt megvan, megmar,
mikor megmar, meghal. Mi az?
(szikra)

Vörösen megy be a tűzbe,
feketén jön ki belőle. Mi az?
(parázs)

Aranysárkány erdőt eszik,
lángokat fúj, fényesedik,
holtában megfeketedik. 
(parázs)

Ránézni könnyű,
megfogni szörnyű.
(parázs)

Hajót hordok hátamon,
megtorpanok gátakon,
gépet hajtok s kereket,
húgaim a fellegek.
Tiszta forrás az anyám,
hömpölyög a vén Dunán,
partot mosva, fecsegve
sietek a tengerbe.
Aki utánam kutat,
fúr a földbe mély kutat.
Harmat vagyok fűszálon,
a követ is kivájom,
zubogok, ha forr a füst,
tündöklök, mint az ezüst.
(víz)

Egyszer locsog,
máskor csobog,
te vödörben hordod.
(víz)

Télen melegebb, nyáron hidegebb. Mi az?
(kútvíz)

Fenn is van, lenn is van,
kinn is van, benn is van,
néma is, zenél is,
lágy is és kemény is,
fehér is, szürke is,
lomha is, fürge is.
(víz)

Reggel hidegen felfrissíti,
este melegen tisztít.
Nyáron felüdít.
(víz)

A földre hull, rá sokan várnak:
nedvet visz zsenge virágnak,
a forrással tovább görög lassan,
örvendeztetve a halacskákat.
Ő kell patakba, malomhoz,
a folyókon hajókat hordoz,
s hol lelnénk a tegerekre,
ha ő nekünk nem létezne?
Tudod már, hogy mi a neve?
(víz)

Ha sok van - veszély,
ha kevés van - baj,
ha nincs belőle - elpusztulsz.
(víz)

Ha nem volna, mind elpusztulnánk,
ha sok volna, mind megfulladnánk. Mi az?
(víz)

Veheted a boltban,
veheted az utcán,
veheted a vásárban,
veheted a pusztán,
veheted napközben
és veheted este,
de nem fizetsz érte
soha egy fillért se.
(levegő)

Nincsen szaga, nincsen színe,
ő az élet, még sincs íze.
Nem láthatod, pedig nézed,
de ha elfogy, mindjárt véged.
(levegő)

Kint is, bent is, lent is, fent is - benned is. Mi az?
(levegő)

Melletted, körülötted és benned,
azonban még nem láttad. Mi az?
(levegő)

Nem láthatod, nem foghatod,
nem eheted, nem ihatod,
még sem tudnál nélküle élni.
(levegő)

Tálba nem teszik,
késsel nem metszik,
az egész világ azzal nevelődik.
(levegő)

Minden üres fazék ezzel van tele. Mi az?
(levegő)

Noha kézzel, lábbal én nem teremtettem,
sem csontom, sem bőröm, mégis megszülettem,
mégis mindeneket tápláltam, s éltemben
kősziklákon, erdőn, hegyen elszéledtem.
Tudod már, hogy mi a nevem?
(levegő)

Ha kinn van, bemegy,
ha benn van, kimegy,
leszáll, fölszáll,
sírsz, ha szemedbe száll. Mi az?
(por)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Tűz – víz – levegő (1.)

    Tűz – víz – levegő (1.)

    Minden vízre haragszom,
ha locsolnak, elalszom.
Piros ruhám ég, lobog.
Találd ki, hogy ki vagyok?
(tűz)

Senki sincs hasznosabb nálam a világon,
ártalmasabb sincsen hetedhét országon.
Éjed felderítem, étked elkészítem,
de ha elszökhetem, a károm rengeteg.
Mi az?
(tűz)

Barátod is vagyok,
ellenséged is vagyok.
Csak tőled függ,
hogy épp mi vagyok.
(tűz)

Fekete bika,
vörös nyelvét nyújtogatja, mi az?
(tűz)

Megnő kint is, bent is szépen,
szobában vagy messzi réten.
Szellő éri - hajladoz,
színe sárga és piros.
Etetni kell, hogy megéljen.
Suttog, roppan, fagyot űz,
ha itatod, alszik mélyen.
Mondd csak, nevét tudod-e?
(tűz)

Dorombol, de nem macska.
Mi az?
(tűz)

Duruzsol, ha piszkálják,
elpihen, ha nyugton hagyják.
Vaskalitkába bezárják,
ha kiszökik, kárát látják.
(tűz)

Rőzsén ül, földön hál,
szárnyra kél, égen száll,
lepkét vonz, álmot űz.
Nem lehet más, csak a...
(tűz)

Folyton eszik, mégis éhen hal.
(tűz)

Ha vizet iszik, nyomban meghal.
(tűz)

Fekete tenger hullámzik,
tenger fenekén színarany bokor virágzik.
Mi az?
(éjszaka, tűz)

Sokszor láttál, ismersz-e?
Börtönöm a kemence.
De rabságom nem örök,
kapom magam, kitörök.
Lángost sütök s kenyeret,
aki fázik - megszeret.
Ha locsolnak, elalszom,
minden vízre haragszom.
Kandallóban táncolok,
elviszem az álmotok,
ha kígyózva éjfélen,
kibújok a kéményen.
Piros ruhám ég, lobog!
Találd ki, hogy ki vagyok!
(tűz és füst)

Tűzhelyen születtem,
kéményen kiszöktem.
Onnan tovább szállok,
soha meg nem állok
(füst)

Hiába látsz, nem foghatsz  meg,
hunyd be szemed, vagy sirass meg!
(füst)

Alig születtem meg,
máris elkergetnek,
hisz a szemét csípem mindnek.
(füst)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Dinnyeházikó

    Dinnyeházikó

    Dél volt, mikor a bátor kis veréb, no meg a félénk kis egér batyut kötött, s elindult vándorolni.

    • Hová, hová ilyen korán? – rikoltozott a körtefán a telhetetlen cinke.
    • Túl árkon, bokron, dombokon, sárga rét áll a homokon. Elmegyünk hát, és felkeressük mert kincset őriznek ott a tücskök.
    • Kincset? Miféle kincset? Nem hiszem!
    • Elhiheted, cinke, hiszen hallhattad te is. A nyári éjben cirpelte mind vagy reggelig:
    Cirr-cürr, cirr-cürr,
csörren a kincs, a kincs!
Cirr-cürr, cirr-cürr,
a kincs, a kincs!

    Ment, ment tehát a bátor kis veréb, no meg a félénk kis egér végig a kerten, kert mögött, a kert mögötti fák között. Éjfélre már oda is értek.

    Éppen akkor bújt elő a hold. Aranyos fénye mind lefolyt az éji tájra. Arany csillant a dombokon, a domb előtti homokon. Arany csurrant a fákra.

    • De szép! Ó, milyen csodás! Egérkém, drága, jer, no lásd, itt kell a kincset megkeresni!

    Kéz a kézben osontak bokron át, lapuleveses sűrűn át. A tücskök énekeltek:

    Cirr-cürr, cirr-cürr,
csörren a kincs, a kincs!
Cirr-cürr, cirr-cürr,
a kincs, a kincs!

    De a két barát nem talált mást, csak egy sereg jánosbogárkát.

    • Ne menjünk tovább, kis veréb! – kérlelte társát az egér. – Jaj, félek, nagyon félek!
    • Mitől félsz, mondd, ó, kis bohó? Nincs erre héja, macska, se mohó bagoly vagy mérges kánya. Csak a bogarak élnek itt s a kincset rejtő tücskök.

    Futottak hát tovább, tovább, de kincset egyik sem talált a tücsökzenés réten.

    • Ó, miből veszünk kalapot? Napernyőt meg gombos botot? Nyakkendőt néked és nekem szép, nyloncsipkés inget? – sírt, sírt a kedves kis egér, de jókedvű kis veréb ismét csak megnyugtatta:
    • Ne félj, míg engem látsz, szívem! E csodás réten nem hiszem, hogy ne akadna egy rézgaras se.

    Futottak hát tovább, tovább, és egyszerre csak egy óriási görögdinnyére leltek.

    • Mit mondtam? – szólt a kis veréb. – Itt van a tündérvárunk! Kívül fénylő zöld, belül piros, egyszóval modern és csinos, bár ki kell tatarozni.

    A két jó barát azonmód szorgos munkába kezdett. Ajtót fúrt, három ablakot, kéményt is rakott, jó nagyot, és belül a dinnyét kirágta kényelmesre.

    Beköltözött a két barát, bezárták a ház ajtaját, s a tücskök énekeltek.

    Pufók szellő a dombokon felébredt. Szállt a homokon át egyenesen a dinnyeházhoz. Megtetszett néki, ott maradt, és lágyan ringatni kezdte.

    • Érzed, egérkém? Mily csodás! Mint a legpuhább hintaágy, oly kellemes a fészkünk! – örült a bátor kis veréb a szellő játékának.

    Majd eső jött. A zöld tetőt öklözte, egyre mosta.

    • Hallod, aranyos egerem? Eső kopog az ereszen! A legjobb dob sem verne ki ennél vidámabb ritmust. Jer, táncoljunk egy kopogóst, vagy járjunk el egy topogóst, ahogy a szél is járja.

    Szélvész rikoltott mérgesen. Jégeső vert az ereszen. A két barát csak táncolt.

    Dühöngő orkán jött. Ó, rettenet! Kicsavarta a tölgyeket a szemközti erdőben! Majd a tündöklő házikót, a kedves dinnyeházikót száráról – hopp! – letörte, sebes patakba lökte.

    • Mit búsultok a partokon? Fityiszt se félünk! Nem bizony! – kiáltott ki a kis veréb a rémült tücsköknek. – Leúszunk mi a tengerig, hajókázunk ott reggelig, és meghívjuk a cápát vacsorázni.

    Becsukta a két ablakot, és víg matróznótába fogott:

    Liccs-loccs, liccs-loccs,
úszik a kincs, a kincs!
Liccs-loccs, liccs-loccs,
miénk a kincs!

    Úszott, úszott a házikó, a kedves dinnyeházikó, vele a bátor kis veréb s a félénk kis egérke.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Egy furcsa kirándulás

    Egy furcsa kirándulás

    Légy uram és Méhe néne kirándulni ment.

    Kikocsizott a sziklacsúcshoz, és hozzáfogott a hegymászáshoz.

    két hátsó lábával a sziklafokra állott, kettővel botot fogott, kettővel pedig kapaszkodott. A sziklacsúcsra már-már mind a kettő feljutott, amikor Méhe néne meglátott az egyik kiszögellésben egy pompás virágot.

    • Ó, miért is nincs hetedik lábam, amivel a virágot letépném?! – sírt Méhe néne – Légy uram, e szép virágnak sűrű mézét de megenném, de szeretném!

    Ám Légy uram nem szerette a mézet. Így szólt tehát Méhe nénéhez:

    • Ó, Méhe, Méhe! Láthatod, hogy nekem is csak hat láb jutott! kettővel a sziklaperemen állok, kettővel botot fogok, kettővel pedig kapaszkodom. ne kívánd hát, hogy nyúlja érte, és miatta leessek a mélybe.

    Mivel az, hogy szárnyuk is van, eszükbe sem jutott, és hetedik lábuk sajnos nem volt nekik, a sziklafalon civakodtak egészen estelig. Idejük így is letellett. Jött a kocsi, és menni kellett.

    Így történt, hogy a síró Méhe néne és zsémbes Légy uram a sziklacsúcsra fel nem jutott, és a csodás tájból semmit sem láthatott.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Erdei bál

    Erdei bál

    Erdő mélyén nagy a lárma.
Fut, siet az Anna-bálba
Minden állat. Aki van,
Ma még táncolni akar.
Itt a bál! Itt a bál!
Ez lesz ám a csuda bál!

Ötven dongó nagybőgője
Brummog, drummog: drum-drum-drum,
Ötven szöcske cimbalomja
Peng, zeng, dzummog: dzum-dzum-dzum.
Béka a víg klarinétos,
Fújja, fújja: tá-ri-ró!
Ezer tücsök hegedűje
Cincog, cirpel: ó, mi jó!
Ez a bál Anna-bál!
Ez lesz ám a csuda bál!

Nézd a karcsú Róka Bercit,
Hogy forgatja Bagoly Tercsit!
Mint csónakban ringatóznak,
Szellő szárnyán úgy suhannak.
Bagolyszoknya fodra lebben:
Tündérek se járják szebben!
Ez a bál csuda bál!
Ez ám az igazi bál!

Itt a szajkó nyakkendőben,
Mókus Dorka fejkendőben,
Vércse Janka félcipőben,
Nyúl Viktor meg nyúlcipőben.
Eljött, itt van Medve Pál.
Ez a bál Anna-bál!
Ez lesz még a csuda bál!

Tippen-toppan, dirmeg-dörmög,
Kurjongat, mint ötszáz ördög,
Hujujuju! Guggol s ugrik,
Térdét veri, forgolódik -
Így mulat jó Medve Pál!
ez a bál csuda bál!
Ez ám az igazi bál!

Fácán Anna ott középen
Szárnyát tárja-csukja szépen,
S pipiskedve körbejár.
Dobbant, koppant mind előtte
Nagybajszú Borz Aladár.
Ez a bál Anna-bál!
Ez ám az igazi bál!

Ez itten a Varjú Anka,
Ez meg itt a Holló Panka.
Itt a kényes Szarka Ancsi
Meg a girhes Gólya Pancsi.
mennyi Anna, mennyi lány!
Ez a bál csuda bál!
Ez ám az igazi bál!

Eljöttek a víg legények, 
Csizmás, fokosos legények:
Vadkan Dávid és Sün Ábris,
Farkas Béni, Nyuszt Jónás is.
Itt van Szarvas Éliás,
Meg a vén Őz Tóbiás.
Ez a bál, ez a bál!
Ez ám az igazi bál!

Csizmasarkuk tippen-toppan,
Csizmatalpuk dibben-dobban,
Mind egyszerre jobbra s balra
Cifra fokosát lerakja,
majd felkapja, megforgatja,
Hujuju! Csizmáját csapja,
Csapja véle szaporán!
Ez a bál csuda bál!
Ez ám az igazi bál!

Járja Berci, járja Tercsi,
Mókus Dorka, Szajkó Fercsi.
Totyog, táncol egérszüle
meg a pöttöm fülemüle.
Ide ugrik, oda ugrik 
a sok béka. Majd felugrik
hegytetőre Medve Pál.
Hujujuju! - jókedvében
tótágast áll már a nyár.
Ez a bál, ez a bál,
ez ám az erdei bál!

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Szellő és a bárányfelhők

    Szellő és a bárányfelhők

    Szellő kihajtotta a bárányfelhőket legelni. Fütyörészve követte őket mindenüvé.

    Szellő csakhamar megunta a munkát. A nádasban vadkacsát látott. Odarepült hozzájuk. Szaladgált, fogócskázott velük egész nap.

    Mi történt ezalatt a bárányfelhőkkel?

    Kettő összeverekedett. A verekedésnek sírás lett a vége.

    Három lefutott a hegyi patakhoz fürödni.

    Négy talált egy szép hófelhőt, és belebújt.

    Öt kis felhő elcsavargott egészen az örök hómezőkig. Ott rátelepedett egy kicsi kunyhó tetejére.

    Hat pedig elment a fényes nap után.

    Szellő abbahagyta a vadkacsa-kergetést. Szaladt a bárányfelhőket hazaterelni. Csupán egyetlen kis jószágot talált.

    Szellő elindult az elveszett bárányfelhők után.

    Ment, ment Szellő. Kocogott utána az árva bárányfelhő.

    Szép kerek kertet láttak. A kert közepén két sárga tulipán ringatózott. A sárga tulipánból ének hallatszott:

    Felhők voltunk,
sírni kezdtünk,
s zápor lettünk.
Mi lettünk a két tulipán étele,
mi lettünk a két tulipán itala.
Kipp-kopp-kopp! Eső-kopp!

    Ment, ment tovább Szellő. Vele ment az árva bárányfelhő.

    Odaért a csordogáló kis patakhoz, a patakparton zakatoló víg malomhoz. Zúgott a malom, susogott a patak:

    Felhők voltunk,
patak lettünk.
Csordogálunk,
s malmot hajtunk.
Forgatjuk a kereket.
Dolgozhatunk eleget.
Liccs-loccs-loccs! Patak-loccs!

    Ment, ment tovább Szellő. Vele a megmaradt bárányfelő.

    Hóesésbe jutottak. Szállt, énekelt sok hópihe:

    Felhők voltunk,
hópihe lettünk.
Csupasz földre leesünk.
Hipp-hopp-halihó!
Mi védjük meg a vetést,
mint a meleg takaró.
Hipp-hopp-hopp! Hópihe-hopp!

    Ment, ment Szellő. Vele ment az árva bárányfelhő. Odaértek az örökös hómezőkhöz. A kicsi kunyhón jégcsapok csüngtek és csilingeltek:

    Felhők voltunk,
jégcsap lettünk.
Csengünk-bongunk, mint a csengő,
üvegcsengő: csing-csöng,
csöng-csing; kacagunk.
Csing-csöng-csöng! Jégcsap csöng!

    Ment, ment tovább Szellő. Vele ment a megmaradt bárányfelhő. Odaértek a fényes naphoz. S ott valami láthatatlan énekesek énekeltek:

    Felhők voltunk,
láthatatlan
pára lettünk.
Jön az éj és
harmat leszünk.
Fűre, fára, szép virágra
leesünk.
Mi leszünk a kicsi madár itala.
mi leszünk a gyenge levél étele.
Csepp-csepp-csepp! Harmat-csepp!
    • Csak te maradtál velem! – fordult szellő az egyetlen megmaradt bárányfelhőhöz. – A többiek hasznos munkába álltak. Búcsúzzunk el tőlük!

    Hazament Szellő s vele az árva bárányfelhő. Megvacsoráztak. Összebújtak és elaludtak. Kicsi felhő álmot látott.

    Azt álmodta:

    eső lett,
csordogáló patak lett,
hópihe lett,
csilingelő jégcsap lett,
s láthatatlan pára lett.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)