Kategóriák
madarak

A madárvonulás rejtélye

Telelési szokásaik szerint a madarakat két csoportba sorolhatjuk. Vannak itthon telelő madarak és vannak költöző madaraink, akik tavasszal érkeznek hozzán és ősszel melegebb éghajlatra repülnek. Ha szerencsés vagy, ősszel megfigyelheted a vadlibák vonulását. Gágogásuk már messziről hallatszik, feltekintve pedig láthatod, hogy V alakban felsorakozva szelik át az eget.

Tudtad, hogy vonulás közben a vadlibák odafigyelnek és vigyáznak egymásra? Azért repülnek V alakban, mert a legelől repülő vezérmadár a szárnyával keltett légörvények által segíti a mögötte repülők haladását. Minél hátrébb van a sorban egy madár, annál könnyebb a haladása, így kevésbé fárad el. Mivel a legnehezebb dolga a vezérmadárnak van, ezért időnként lecserélik és egy másik madár veszi át a helyét, hogy a vezérmadár ne fáradjon ki és ne essen baja a hosszú út során.

Gágogni csak a sor végén repülő madarak szoktak. Így bíztatják elölhaladó tárasaikat.

Ha egy társuk megsérül vagy megbetegszik, ketten közrefogják és addig maradnak vele, amíg meg nem gyógyul. Amikor már elég erős lesz betegségtől vagy sérüléstől legyengült társuk, együtt indulnak a csapat után.

(Forrás: Természet Nagy Enciklopédia – Passage Kiadó)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s