Mesemondó blog

Címke: mese

  • A fagylaltárus kocsija

    A fagylaltárus kocsija

    Egy kislány és az anyukája olyan szegények voltak, hogy gyakran kenyérre sem tellett nekik. Valahányszor a fagylaltárus arra járt a kocsijával, a kislány sóvárogva nézte, hogy a többi gyerek mohón nyalja a nagy színes, tölcséres fagylaltokat. Az árus megsajnálta, és neki ajándokozta a kocsiját.

    – Ez varázskocsi – mondta – magától készíti a fagylaltot: csak meg kell mondanod, hogy milyet szeretnél. De ha az edények megtelnek, el ne felejts szólni: most elég! Attól a naptólkezdve annyi fagylaltjuk volt, amennyit csak akartak. Egyszer a kislány elment hazulról és a mama fagylaltot akart enni.

    – Csokoládét és pisztáciát – mondta, és a kocsi azon nyomban elkezdett fagylaltot készíteni. Minthogy azonban a mama nem tudta, hogyan kell megállítani, olyan sok fagylaltot gyártott, hogy egész csokoládé- és pisztáciafolyó keletkezett. Már az egész utcát elöntötte a fagylalt, amikor a kislány visszajött, és azt mondta:

    – Most elég! – Ám addigra a fagylalt már a házak tetejéig ért, és ha valaki a városba akart menni, utat kellett nyalnia magának a fagylalttengerben.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Hogyan élt a kislány és az anyukája?
    2. Miért ajándékozta a fagylaltárus a kocsiját a kislánynak?
    3. Hogyan készítette a fagylaltos kocsi a fagylaltot?
    4. Mi történt, ha valaki azt mondta a kocsinak, hogy most elég?
    5. Miért kellett mondani, hogy a kocsi abbahagyja a falgylaltkészítést?
    6. Miért nem tudta abbahagyni a kocsi a fagylaltkészítést?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Mindig abbahagyta a fagylaltos kocsi a fagylaltkészítést, ha valaki azt mondta neki, hogy most elég?
    2. Azért hagyta abba a fagylaltos kocsi a fagylaltkészítést, mert valaki azt mondta neki, hogy most elég?
    3. Csak akkor hagyta abba a fagylaltos kocsi a fagylaltkészítést, ha valaki azt mondta neki, hogy most elég?
    4. Mit gondoltok, más fagylaltos kocsi is abbahagyja a fagylaltkészítést, ha azt monda valaki neki, hogy most elég?
    5. A valóságban létezik olyan fagylaltos kocsi, amelyik addig ontja a fagylaltot, amíg azt nem modnják neki, hogy “most elég”?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy...

    • mit kellett mondani a fagylaltos kocsinak, ha valaki fagylaltot akart készíttetni?
    • mi lehetett az oka annak, hogy a fagylaltos kocsi nem hagyta abba a fagylaltkészítést?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni…

    • ha azt akarjuk, hogy valami folytatódjon?
    • ha azt akarjuk, hogy valami ne folytatódjon?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha valaki azt mondja, hogy most elég, akkor a fagylaltos kocsi abbahagyja a fagylaltkészítést. Valaki azt mondt, hogy most elég, tehát … (a fagylaltos kocsi abbahagyta a fagylaltkészítést).
    2. Ha senki sem mondja, hogy most elég, akkor a fagylaltos kocsi nem hagyja abba a fagylaltkészítést. A fagylaltos kocsi abbahagyta a fagylaltkészítést, tehát… (valaki azt mondta, hogy most elég).
    3. Vagy valaki azt mondja, hogy most elég, vagy a fagylaltos kocsi nem hagyja abba a fagylaltkészítést. A fagylaltos kocsi még nem hagyta abba a fagylaltkészítést, tehát… (még senki sem mondta, hogy most elég).
    4. Ha senki sem mondja, hogy most elég, akkor a fagylaltos kocsi nem hagyja abba a fagylaltkészítést, és ha nem hagyja abba a fagylaltkészítést, akkor mindent eláraszt a fagylalt. Tehát, ha senki sem mondja, hogy most elég, akkor… (mindent eláraszt a fagylalt).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • Hagyatékaink

    Hagyatékaink

    Mesélésen, a meséinken keresztül a napi események, történések feldolgozhatóvá és könnyen megérthetővé válnak a gyerekeink számára. Az általunk megalkotott karakter, mesebéli lény, figura személyre szabható, kedvessé tehető, aki szintén jár óvodába, akinek kistestvére születik, eltörik a kedvenc játéka, csúnyán beszél a nagymamájával, nem szereti a spenótot vagy épp teljesen más akar lenni, mint ami, aki valójában. Meséinkkel a hétköznapokon túl segíthetünk feldolgozni a családban bekövetkező tragikus eseményt, haláleset vagy a szülők válását.

    Saját meséink nagy előnye, hogy nincs kőbe vésve a keret. Vannak szereplőink, helyszíneink, történéseink, megoldásaink, melyek még menet közben is rugalmasan alakíthatóak, formálhatóak a gyerek pillanatnyi érzelmi állapota, befogadóképessége, visszajelzése és igénye szerint.

    Saját meséink kincsek. Lelki táplálékok, melyek alapjai a szülő-gyermek kapcsolatnak, a megfelelő kötődés kialakulásának, a gyermek érzelmi biztonságának, a későbbi, kamaszkori esti beszélgetéseknek és a felnőttkori látogatásoknak, telefonhívásoknak. Saját meséinkben nem az írói véna és bravúr a lényeg, hanem a rítus, az a misztérium, az a varázslatos hangulat és titkos belső világ, melyet közösen építünk és alkotunk meg gyermekünkkel: szeretettel, törődéssel, összebújva.

    A közös esti mesélések, a magunk által összerakott kis történetekből bátorságot adnak gyermekünknek arra, hogy szívvel, lélekkel, gondolatokkal, szavakkal belelépjen egy másik világba, kipróbáljon egy másik nézőpontot, új megoldásokat és lehetőségeket keresve. Mindeközben fejlődik érzelmi intelligenciája, szociális kompetenciája, problémamegoldó képessége, figyelme, felidéző képessége, nyelvi kompetenciája, bővül szókincse. Megtanul megérteni, különbséget tenni jó és rossz között, értéket képez, állást foglal, véleményt alkot.

    A mesék fejlesztő hatása kiapadhatatlan forrás. A közös esti mesélés értéke felbecsülhetetlen. Mindez saját élményekkel és mesékkel gazdagítva hagyatékokká, nemzedékeket segítő utitársá válnak.

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (11.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (11.)

    “A mesék szinte észrevétlenül juttatják a gyermekeket a szellemi, lelki, érzelmi gazdagodáshoz. Aki elmerül egy tündérmese mondanivalójában, annak a számára a mese mély és csendes tóvá változik, mely ugyan a saját lelke képét tükrözi vissza, de mögötte felfedezheti a mélységeket, és azt is, hogyan érheti el a békét önmagában és a világban. (…) a történetekkel, mesékkel magokat ültetünk el a gyermek tudatába, amelyeket addig nem szabad bolygatni, ameddig képesek nem lesznek kicsírázni.” (Bruno Bettlheim)

    “Azt, akit szeretünk, fel kell szabadítanunk, mivel ha rákulcsolódunk, rácsimpaszkodunk, pontosan azt vesszük el tőle, amit adni kívánnánk neki, és azt veszítjük el, amit meg akarnánk őrizni. A birtoklási, irányítási vágy, bármennyire is jó szándékú is, korlátozza és megakadályozza a kibontakozást, a szárnyalást.”

    “A mese a gyermek lelkivilágát testesíti meg, segít különválasztani egymásnak ellentmondó érzéseit. Éppen ezért végtelenül megnyugtató, ha megzabolázatlan indulatait belevetítheti a mese negatív szereplőibe. A mesék által megtanulja, hogy MINDEN érzése a személyiségének része, és azt is, hogy ezek megfékezhetőek, kezelhetőek, irányíthatóak.”

    “…a gyermekkorban hallott történetek együtt növekednek velünk, virágot hoznak, kiteljesednek és gyümölcsöt érlelnek. Csak meg kell őrizni őket.”

    “Az új élethelyzet az egyensúly felborulásával, krízissel, kerülő utakkal jár együtt, a növekedés pedig fájdalommal, de ezek mind fejlődésünk szükségszerű állomásai.”

    “A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt.”

    “Ha a gyermek gyakran hallgat meséket, akkor a rossz veresége csökkenti a tudattalan félelmeit. Bár a gonosz pillanatnyilag felülkerekedhet, a gyermek azt a tanulságot viszi tovább a meséből, hogy hosszú távon csak a jóság éri meg.”

    “A mesehős, akivel a gyermek azonosul, és aki példaképpé válhat számára, épp azokat a problémákat képes megoldani, amelyekkel a gyermek is küzd, ezáltal mintát ad az érzelmi fejlődésére is. A mesehősöktől megtanulhatjuk a “lassan sietés” művészetét, azt, hogy a fejlődés nem gyors és egyenletes folyamat, és hogy teljes odafigyeléssel könnyebben célhoz érhetünk, mint türelmetlen kapkodással.”

    “A mese az életigenlés himnusza, ami arra biztat minket, hogy ne adjuk fel, bátran szálljunk szembe az akadályokkal, a megpróbáltatásokat pedig fejlődési feladatoknak tekintsük.”

    “A mese olyan eszköz, amellyel az ember a nehéz külső körülmények dacára is folyamatosan megújíthatja életenergiáját, örömre való képességét.”

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (6.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (6.)

    “A könyvekben önmagunkról olvasunk, hiszen saját emlékeink, tapasztalatink mentén értelmezzük a szöveget. Éppen ezért ugyanannak a szövegnek annyi olvasata, változata, belső filmje van, ahány olvasója.”

    “Ha a gyermeket a televízió elé ültetjük, egyrészt megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a mozgás segítségével dolgozza fel élményeit, másrészt a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítés, képáramlás folyamatát, amit a gyermek mesehallgatás közben él át. Ilyenkor a fantázia nem működik, és a gyermek kreativitása sem fejlődik. (Külső képet jelent a leporellóval, bábbal illusztrált mese, valamint a rajzfilmes adaptáció is.) A tévénézés legfőbb veszélye, hogy a gyermek nem tud különbséget tenni a külső és a belső kép között, nem tudja függetleníteni magát attól, amit látott.”

    “A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszer számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás.”

    “A tévé nézés másik problémája, hogy az a meghitt intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Éppen ezért jó, ha közösen ülünk a képernyő elé, hogy meglegyen a lehetőség a látottak megbeszélésére, feldolgozására.”

    “Bár a diafilm is külső kép, és emiatt vannak, akik ellenzik, a televíziós mozgóképpel szemben lehetőséget ad a feldolgozásra, a kérdezésre. Mivel állóképekről van szó, hosszabban el lehet időzni a részleteknél, és bármennyit lehet beszélni róla a gyermek igényeinek megfelelően. A diafilmet szülő és gyermek együtt nézi, így a gyermek nem marad egyedül az élménnyel, a meghitt légkör pedig közelebb visz egymáshoz.”

    “A felnőtt szerepe meghatározni, hogy a gyermek életkori sajátosságainak megfelelően mire használhatja a televíziót és az internetet, de az első néhány évben mindenképpen érdemes korlátozni az ezekhez való hozzáférést, mivel lényegesen fontosabb, hogy a kisgyermek a szabad levegőn minél többet mozogjon, mesét hallgasson és szabadon játsszon.”

    “Iskoláskor előtt semmiképpen sem szabadna a napi maximum fél órát átlépni, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Amennyiben az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, akkor ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából.”

    “A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyettesíteni – hiszen a mesében a történet a gyermek elméjében kel életre, megmozgatva a fantáziáját, félelmeit, vágyait. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel sem helyettesíthető!”

    “Az élettervünket nem ésszel, hanem a képzeletünkkel teremtjük meg, azokkal a képekkel, amelyeket magunkba fogadtunk, és amelyeket meg szeretnénk valósítani.”

    “A belső képeinket senki sem veheti el tőlünk, az életképzeletünk bármilyen válsághelyzetben mentőcsónakként működik.”

    „Aki nem tud belső képeket alkotni, fizikailag és lelkileg is összeomlik a krízishelyzetben.”

    „…mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, amikor mégis igent kell mondanunk az életre. Ilyenkor nagyon sok múlik azon, hogy gyermekkorunktól kezdve milyen belső képeket dédelgettünk a szívünk mélyén.”

    „Szülőként, pedagógusként meg kell adnunk a gyermeknek a lehetőséget arra, hogy belső képei segítségével saját világa varázslójává váljon. Így sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy felnőttkorában bátran, hittel fog küzdeni saját életében és környezetében kívánatos változtatásokért. Ő lesz majd az a változás, amit látni szeretne a világban.”

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (5.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (5.)

    „A gyerekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék és szellemi síkon a mese. A mesehallgatás, álmodozás magasabb szintű fantáziaműködést jelent, mint a játékszerekhez kapcsolódó képzeletbeli tevékenység. A képzeletet a gondolatokkal való játékként is értelmezhetjük.”

    „Amikor a gyermek képessé válik a belső képek alkotására, ezeket felhasználhatja játéka során is. Térben és időben végtelenek a lehetőségek, minden bármikor újrakezdhető, és bármilyen élmény a játék kiindulópontjává válhat. Játék közben a gyermek önmagával lép teremtő kapcsolatba: újraalkotja önmagát.”

    „A gyermek játékában kettős tudattal van jelen: az „olyan, mintha” élmény segítségével megkettőzi a világot. Ilyenkor fölötte áll életkorának, mintha egy fejjel magasabb lenne saját magánál. Ez azonban csakis akkor lehetséges, ha ezt a világot nem romboljuk le olyan kijelentésekkel, hogy az a pálca nem is helikopter, miért nem „rendes” helikoptereddel játszol?”

    „A mesét hallgató viselkedésmód négy-öt éves korban alakul ki, amikor a gyermek szimultán, kettős tudattal fogadja be a mesét. Bár nem téveszti össze önmagát a mesehőssel, és tudja, hogy ő nem fog varázsszóra tündérré változni, mégis mélyen átéli a történéseket.”

    „Az illúzió feszültsége miatt a gyermek egyszerre részvevője és hallgatója a mesének. A mesei kettős tudat utazás a valóság és az illúzió között, ami a „szájjal mondott” mesék esetében jelenik meg, amikor a gyermeknek lehetősége van a belső képek létrehozásában.”

    „A mesélést – ugyanúgy, mint a zenei nevelést – Kodály véleménye szerint már a születés előtt kilenc hónappal kellene elkezdeni.”

    „Pszichológiai kísérletek bizonyítják, hogy a magzat már a méhen belüli időszakban is tanul, és érzékeny a külvilág jelzéseire.”

    „Az anyaméhben megszokott hangokat, dallamokat a csecsemő születése után is felismeri.”

    „A méhen belüli környezet kétharmad, a gének pedig egyharmad arányban tehetők felelőssé az intelligenciát alkotó képességek fejlettségéért. A méhen belüli környezeten nemcsak az anya hormonháztartását értjük, hanem személyközi kapcsolatait és a csecsemővel való kapcsolatát is.”

    „A magzattal való kommunikációban a legfontosabb az érzelmi kapcsolat kialakítása, a szeretet kifejezés és a csecsemő identitásának, jelenlétének elismerése már ebben a korai időszakban.”

    „Mivel a magzat az anyaméhben is hall, már nagyon korán el lehet kezdeni az éneklést és a mesélést.”

    „Nagyon fontos kezdetektől fogva a szülői minta. Ha azt látja a gyermek, hogy szülei egy-egy csendes órában kézbe vesznek egy könyvet, akkor maga is utánozni fogja ezt a viselkedést.”

  • Hétszínvirág – mesemondó kvíz

    Hétszínvirág – mesemondó kvíz

    1. Milyen pereceket vett Annuska?
    2. Mi történt Annuskával, ahogy a kutyát kergette?
    3. Mit kapott az anyókától?
    4. Milyen színű szirmok voltak a virágon?
    5. Milyen verset kellett elmondani a varázslathoz?
    6. Mit kívánt az első hat szirommal?
    7. Mi volt az utolsó kívánsága?

    Megoldások:

    1. Két köménymagosat apának, két mákosat anyának, két cukrosat saját magának, egy kis rózsaszínűt Öcsinek.
    2. Eltévedt.
    3. Egy hétszínvirágot.
    4. Sárga, vörös, kék, zöld, narancssárga, ibolyaszín, égszínkék.
    5. Szívem szirma szeretlek, szállj nyugatról keletnek, északról meg délfele, szállj el, szállj el százfele! Földet, ha érsz kis szirom, legyen úgy, mint akarom, tedd meg nekem szépen kérlek…
    6. Legyen otthon, anyu legkedvesebb vázája legyen ép, legyen az Északi-sarkon, legyen újra az udvarukon, a világ minden játéka az övé legyen, kerüljenek vissza a játékok a boltba.
    7. Vitya lába meggyógyuljon.
  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (4.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (4.)

    Négy gyermekem közül a legkisebb volt (és van) felvértezve hatalmas mennyiségű képzeletbeli baráttal. Egyikkel szorosabb a kapcsolata, másikkal kevésbé, de mindegyiknek neve van és számára mindegyik valódi. Egy alkalommal az óvó nénije megkérdezte tőlem, hogy: „ki az az Emi, van még egy testvére?” Emi a lányom képzeletbeli barátja, akiről olyan részletességgel, következetességgel és átélt érzelemmel mesélt az óvodában, hogy már az óvó néni képzeteiben is megelevenedett.

    A képzeletbeli barát egy fontos társ a gyermek életében és ezt nem csak mint pedagógus, hanem mint anya is el tudom mondani. Teljesen más a legkisebb gyermekem megküzdési stratégiája, problémakezelése, másként dolgozza fel az eseményeket, a saját érzelmeit, mint az első három, akinek az életébe nem lépett be ilyen barát. Egészen biztos vagyok abban, hogy kicsi lánykámnak ez hatalmas előny lesz a későbbiekben, valamint hogy ez az élmény végig fogja kísérni és támogatni fogja hátralévő élete során.

    „…a mese által kialakított belső kép egy életen át elkísérheti a gyermeket, és a képzeletbeli baráthoz hasonlóérzelmi biztonságot nyújthat.”

    „A képzeletbeli barát a feltétel nélküli elfogadás megtestesítője.”

    „A képzeletbeli barát tisztelete a gyermekvilág tiszteletének része.”

    „Felmérések igazolják, hogy akinek van képzeletbeli barátjuk, jobban ki tudják fejezni magukat, ügyesebben kommunikálnak, nagyobb szókinccsel rendelkeznek, mint azok a társaik, akiknek nincs. A képzeletbeli barát segítségével biztonságos környezetben lehet gyakorolni az ismeretlen helyzeteket és a társas kapcsolatok működését.”

    „Ha nem felejtünk el gyermekül gondolkodni, és értékelni tudjuk a nem látható és nem kézzelfogható dolgokat, akkor mi magunk is gazdagabbak leszünk gyermekünk képzeletbeli szereplői által. Fogadjuk el és szeressük őket!”

    „Immunrendszerünk segítségével szervezetünk a betegségek 70%-át önerőből legyőzi. (…) talán lelkünknek is van „immunrendszere”. Ha kicsit is kibillenünk egyensúlyi állapotunkból, a rendszer működésbe lép, a természet törvényeinek megfelelően – akár olyan módon, hogy életre hív egy imaginatív társat, aki rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyekre abban a helyzetben szükségünk van. Kiegészít. Támogat. Meghallgat.” (Mátéfi Enikő)

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (3.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (3.)

    1998-ban, az Írásbeliség Világnapja alkalmából a Magyar Olvasástársaság ünnepségén hangoztak el a következő gondolatok:

    „Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod vagy fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”

    Mindenki másképp éli meg az anyaságot (apaságot). Van bennünk egy vágy, amit talán át sem gondolunk, csak akarjuk, akarjuk aztán amikor megkapjuk, rájövünk hogy mégsem egészen ilyenre, erre gondoltunk vagy így képzeltük el, és már nincs visszaút.

    Gyerekvállalás tekintetében már a társadalmi nyomás és elvárás is egyre kisebb. Elfogadják a szingli létet, az együttélést házasság, vagy akár gyerek nélkül is. Lehet választani hivatást, építeni karriert. Csak tudjunk dönteni és választani! Fogadjuk el önmagunkat így és azt, hogy egyedül, vagy ha együtt, akkor határozott kompromisszumokkal, nekünk! Vállaljuk fel, ha másra van szükségünk, hogy igen, nekünk a munka fontosabb! Minket ez tesz boldoggá! Mert nincsen ezzel semmi gond! Amennyiben viszont gyereket vállaltunk, akkor vállaljuk a vele járó felelősséget, változást és időszakos lemondást is. Legfőképp pedig ne hibáztassuk azért, mert nem tudunk szabadon sportolni, dolgozni, szórakozni. Ne büntessük azzal, hogy a munkánk, a karrierünk fontosabb, mint ő, mint a család, mint az együtt, mint a szeretet! Legyen ez egy tudatos döntés és vállalás, és akkor az, amit az anyaság (apaság), valamint a gyermekeinkkel való törődés által (vissza)kapunk fantasztikusabb élmény, és nagyobb ajándék lesz, mint amit valaha is el tudunk képzelni! Mert mi is a szeretet? Valójában az, amit adunk!

    “Szeretni valakit az sokkal több, mint egy erős érzés: döntés, ítélet és ígéret egyben.”

    „Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye.”

    „Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, hogy csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül.”

    A mesélés legyen élmény! „Nagyszerű, ha magunk találjuk ki a mesét, vagy a gyermekünkkel egymásra hangolódva alkotjuk meg közösen a történetet, mert ez lesz az egyik legszemélyesebb élménye.”

    „A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban út el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.”

    „A mesemondó szülő (…) lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül!”

    „…a felnőtt és a gyermek közötti kommunikáció egyik leghatékonyabb módja a mesélés.”

    „A mesemondás megköveteli a mesélőtől a gyermekvilág ismeretét és tiszteletét, ahogy a gyermekkel szembeni felelősségérzetet is. Aki mesél, annak tudnia kell, hogy gyermeki lélek legmélyebb rétegeibe hatol.”

    „A gyermek életében az idő nem az órához kötött, hanem a megszokásokhoz, a rítusokhoz, a szertartásokhoz. Ha a dolgok mindennap ugyanúgy történnek, az biztonságot ad a számára, ezért fontos a mesemondás rituáléjának kialakítása is. Az este a gyermek számára akkor jön el, amikor véget ér a vacsora, kezdődik a fürdetés és a mese. Jó, ha a mesemondás, mesehallgatás mindennapos tevékenység életünkben, és a nap lezárásának rítusává válik.”

  • Mese a magányos csigáról, aki boldog akart lenni

    Mese a magányos csigáról, aki boldog akart lenni

    Egy széles autóút mellett éldegélt egy csiga. Rendes, jóravaló csiga volt, illemtudó, és roppant kellemes társaság – bár ezt sajnos rajta kívül senki más nem tudta. Ugyanis olyan lassú volt szegény, hogy mire udvariasan köszönt volna bárkinek is, az már rég messze járt. Pedig annyira szeretett volna legalább csak annyit mondani, hogy:

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár?

    De nem mondhatta senkinek. Próbálkozott-próbálkozott, de egyszer sem járt szerencsével. Az autóút mentén egyébként is ritkán jártak, és azok is mind jóval gyorsabbak voltak nála. A csiga nagyon elszomorodott. Még soha nem volt barátja, és születésétől fogva egyedül élt a házában, annyira magányosan, hogy már a nevét is elfelejtette, hiszen soha nem szólt hozzá senki.

    Az út mentén széles árok húzódott, így a csiga még csak arra sem mehetett, pedig azon túl óriási erdő magasodott, nyilván tele állatokkal.

    – Ott biztosan lakik valaki, aki szívesen lenne a barátom – vélekedett a csiga. – Aki nem szalad el, mire azt mondanám, hogy „szép időnk van, nemdebár”.

    Éveken keresztül próbált eljutni az erdőbe, de hiába küszködött, az árok soha nem akart véget érni. Éjjel-nappal autók, kamionok dübörögtek el mellette, kész csoda volt, hogy addig egyben maradt.

    Aztán egyszer csak megállt. Elfáradt. Tapodtat sem mozdult.

    Feladta.

    Onnantól fogva ki se bújt a házából. Olvasott, zenét hallgatott, majd miután végzett az összes könyvvel, és kívülről fújta az összes lemezt, csak bámult kifelé az ablakon naphosszat.

    A kamionok száguldottak rendületlenül.

    És egyszer csak észrevett egy másik csigát a túloldalon. Izgatottan dugta ki a fejét a házából, és próbálta felhívni magára a figyelmet. Eredménytelenül.

    Először elszomorodott, majd úgy döntött, csak azért sem adja fel. Onnantól kezdve minden nap azon mesterkedett, hogy a szemközti csiga felfigyeljen rá. Mert hogy az sem mozdult, ott álldogált messze-messze, a forgalmas út túloldalán.

    Egyszer csak azt vette észre, hogy a másik csiga is ugyanúgy nézi őt, és ugyanolyan izgatottan integet a csápjaival. A csigát boldogság töltötte el.

    – De jó lenne átkelni az úton! – ábrándozott. Ám hiába törte a fejét, a kamionok csak jöttek és mentek, lehetetlen volt átjutni, hiszen rögvest agyonnyomták volna.

    Telt-múlt az idő. A csiga lelkesedése alábbhagyott, már alig dugta ki a fejét a házából, csak üldögélt odabent bánatosan. Néha kipillantott az ablakon, de úgy tűnt, a másik is feladta. Két magányos csiga, akik soha nem találkozhatnak.

    Aztán egyszer eleredt az eső. És csak esett és esett, de nem úgy, ahogy általában: temérdek víz szakadt le az égből, és magával sodorta a csigaházat is. A csiga biztosra vette, hogy ez már a vég – de már nem félt. Lekuporodott a földre, és miközben lepotyogtak a könyvei, összetörtek a tányérjai, felborultak a szekrényei, egy párnát tett a feje alá, és elaludt.

    Amikor felébredt, már nem esett. Kemény a csigahéj; úgy tűnt, a háza nem tört össze. Átverekedte magát a romokon, és kilesett a szabadba. Ugyanott volt, mint eddig, az út szélén, az árok mentén. De mielőtt fásultan visszabújt volna, észrevett valamit. A másik csiga volt az – méghozzá az ő oldalán! Bizony, a vihar egymás mellé sodorta őket.

    A csiga nekiveselkedett, és elindult. A másik ugyanígy tett. Hamarosan ott álltak egymással szemben.

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár? – kérdezte boldogan a csiga.

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár? – kérdezte a másik.

    És az úton továbbra is dübörögtek a kamionok, az árok örökre elválasztotta a csigát erdőtől, de ki a csudát érdekelt – hiszen már soha többé nem kellett egyedül lennie.

    (Lakatos István)