Mesemondó blog

Címke: mese

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (3.)

    1998-ban, az Írásbeliség Világnapja alkalmából a Magyar Olvasástársaság ünnepségén hangoztak el a következő gondolatok:

    „Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod vagy fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”

    Mindenki másképp éli meg az anyaságot (apaságot). Van bennünk egy vágy, amit talán át sem gondolunk, csak akarjuk, akarjuk aztán amikor megkapjuk, rájövünk hogy mégsem egészen ilyenre, erre gondoltunk vagy így képzeltük el, és már nincs visszaút.

    Gyerekvállalás tekintetében már a társadalmi nyomás és elvárás is egyre kisebb. Elfogadják a szingli létet, az együttélést házasság, vagy akár gyerek nélkül is. Lehet választani hivatást, építeni karriert. Csak tudjunk dönteni és választani! Fogadjuk el önmagunkat így és azt, hogy egyedül, vagy ha együtt, akkor határozott kompromisszumokkal, nekünk! Vállaljuk fel, ha másra van szükségünk, hogy igen, nekünk a munka fontosabb! Minket ez tesz boldoggá! Mert nincsen ezzel semmi gond! Amennyiben viszont gyereket vállaltunk, akkor vállaljuk a vele járó felelősséget, változást és időszakos lemondást is. Legfőképp pedig ne hibáztassuk azért, mert nem tudunk szabadon sportolni, dolgozni, szórakozni. Ne büntessük azzal, hogy a munkánk, a karrierünk fontosabb, mint ő, mint a család, mint az együtt, mint a szeretet! Legyen ez egy tudatos döntés és vállalás, és akkor az, amit az anyaság (apaság), valamint a gyermekeinkkel való törődés által (vissza)kapunk fantasztikusabb élmény, és nagyobb ajándék lesz, mint amit valaha is el tudunk képzelni! Mert mi is a szeretet? Valójában az, amit adunk!

    “Szeretni valakit az sokkal több, mint egy erős érzés: döntés, ítélet és ígéret egyben.”

    „Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye.”

    „Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, hogy csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül.”

    A mesélés legyen élmény! „Nagyszerű, ha magunk találjuk ki a mesét, vagy a gyermekünkkel egymásra hangolódva alkotjuk meg közösen a történetet, mert ez lesz az egyik legszemélyesebb élménye.”

    „A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban út el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.”

    „A mesemondó szülő (…) lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül!”

    „…a felnőtt és a gyermek közötti kommunikáció egyik leghatékonyabb módja a mesélés.”

    „A mesemondás megköveteli a mesélőtől a gyermekvilág ismeretét és tiszteletét, ahogy a gyermekkel szembeni felelősségérzetet is. Aki mesél, annak tudnia kell, hogy gyermeki lélek legmélyebb rétegeibe hatol.”

    „A gyermek életében az idő nem az órához kötött, hanem a megszokásokhoz, a rítusokhoz, a szertartásokhoz. Ha a dolgok mindennap ugyanúgy történnek, az biztonságot ad a számára, ezért fontos a mesemondás rituáléjának kialakítása is. Az este a gyermek számára akkor jön el, amikor véget ér a vacsora, kezdődik a fürdetés és a mese. Jó, ha a mesemondás, mesehallgatás mindennapos tevékenység életünkben, és a nap lezárásának rítusává válik.”

  • Mese a magányos csigáról, aki boldog akart lenni

    Egy széles autóút mellett éldegélt egy csiga. Rendes, jóravaló csiga volt, illemtudó, és roppant kellemes társaság – bár ezt sajnos rajta kívül senki más nem tudta. Ugyanis olyan lassú volt szegény, hogy mire udvariasan köszönt volna bárkinek is, az már rég messze járt. Pedig annyira szeretett volna legalább csak annyit mondani, hogy:

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár?

    De nem mondhatta senkinek. Próbálkozott-próbálkozott, de egyszer sem járt szerencsével. Az autóút mentén egyébként is ritkán jártak, és azok is mind jóval gyorsabbak voltak nála. A csiga nagyon elszomorodott. Még soha nem volt barátja, és születésétől fogva egyedül élt a házában, annyira magányosan, hogy már a nevét is elfelejtette, hiszen soha nem szólt hozzá senki.

    Az út mentén széles árok húzódott, így a csiga még csak arra sem mehetett, pedig azon túl óriási erdő magasodott, nyilván tele állatokkal.

    – Ott biztosan lakik valaki, aki szívesen lenne a barátom – vélekedett a csiga. – Aki nem szalad el, mire azt mondanám, hogy „szép időnk van, nemdebár”.

    Éveken keresztül próbált eljutni az erdőbe, de hiába küszködött, az árok soha nem akart véget érni. Éjjel-nappal autók, kamionok dübörögtek el mellette, kész csoda volt, hogy addig egyben maradt.

    Aztán egyszer csak megállt. Elfáradt. Tapodtat sem mozdult.

    Feladta.

    Onnantól fogva ki se bújt a házából. Olvasott, zenét hallgatott, majd miután végzett az összes könyvvel, és kívülről fújta az összes lemezt, csak bámult kifelé az ablakon naphosszat.

    A kamionok száguldottak rendületlenül.

    És egyszer csak észrevett egy másik csigát a túloldalon. Izgatottan dugta ki a fejét a házából, és próbálta felhívni magára a figyelmet. Eredménytelenül.

    Először elszomorodott, majd úgy döntött, csak azért sem adja fel. Onnantól kezdve minden nap azon mesterkedett, hogy a szemközti csiga felfigyeljen rá. Mert hogy az sem mozdult, ott álldogált messze-messze, a forgalmas út túloldalán.

    Egyszer csak azt vette észre, hogy a másik csiga is ugyanúgy nézi őt, és ugyanolyan izgatottan integet a csápjaival. A csigát boldogság töltötte el.

    – De jó lenne átkelni az úton! – ábrándozott. Ám hiába törte a fejét, a kamionok csak jöttek és mentek, lehetetlen volt átjutni, hiszen rögvest agyonnyomták volna.

    Telt-múlt az idő. A csiga lelkesedése alábbhagyott, már alig dugta ki a fejét a házából, csak üldögélt odabent bánatosan. Néha kipillantott az ablakon, de úgy tűnt, a másik is feladta. Két magányos csiga, akik soha nem találkozhatnak.

    Aztán egyszer eleredt az eső. És csak esett és esett, de nem úgy, ahogy általában: temérdek víz szakadt le az égből, és magával sodorta a csigaházat is. A csiga biztosra vette, hogy ez már a vég – de már nem félt. Lekuporodott a földre, és miközben lepotyogtak a könyvei, összetörtek a tányérjai, felborultak a szekrényei, egy párnát tett a feje alá, és elaludt.

    Amikor felébredt, már nem esett. Kemény a csigahéj; úgy tűnt, a háza nem tört össze. Átverekedte magát a romokon, és kilesett a szabadba. Ugyanott volt, mint eddig, az út szélén, az árok mentén. De mielőtt fásultan visszabújt volna, észrevett valamit. A másik csiga volt az – méghozzá az ő oldalán! Bizony, a vihar egymás mellé sodorta őket.

    A csiga nekiveselkedett, és elindult. A másik ugyanígy tett. Hamarosan ott álltak egymással szemben.

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár? – kérdezte boldogan a csiga.

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár? – kérdezte a másik.

    És az úton továbbra is dübörögtek a kamionok, az árok örökre elválasztotta a csigát erdőtől, de ki a csudát érdekelt – hiszen már soha többé nem kellett egyedül lennie.

    (Lakatos István)

  • Nagyhatalmú Sündisznócska – mesemondó kvíz

    1. Mit kérdezett Mackó Úr Harkálytól?
    2. Mit válaszolt a Harkály?
    3. Miért lett mérges Harkály válaszára Mackó úr?
    4. Mivel kínálta meg Medve urat Sündisznócska?
    5. Miért volt sértő Medve úrnak, hogy bajuszpödrővel kínálta meg Sündisznócska?
    6. Miért szaladtak el az állatok, amikor Sündisznócska azt kiáltotta, hogy “Fusson, akinek az élete kedves!”?
    7. Miért szaladt el a mese végén Medve úr?

    Megoldások:

    1. Ki az úr az erődben?
    2. Nagyhatalmú Sündisznócska.
    3. Mert a Harkály nem azt mondta, hogy a medve az úr az erődben, hanem azt, hogy Sündisznócska.
    4. Bajuszpedrővel.
    5. Medve világ életében azt szégyellte a legjobban, hogy még vénségére sem nőtt ki a bajusza.
    6. Mert a medve ott állt Sündisznócska mögött és mindenki megijedt Medve úrtól.
    7. Rászedte Medve urat Sündisznócska és megijedt tőle, hiszen mindenki elszaladt előle.

  • Mátyás király meg az igazmondó juhász – mesemondó kvíz

    1. Milyen szőrű báránya volt Mátyás királynak?
    2. Miről volt híres a juhász, aki az aranyszőrű bárányra vigyázott?
    3. Mit ígért Mátyás király a burkus királynak, ha elveszíti a fogadást és a burkus király hazugságra bírja az igazmondó juhászt?
    4. Hogyan próbálta megcsalni a juhászt a burkus király?
    5. Ki csalta el végül a bárányt a juhásztól?
    6. Mivel csalta el az aranyszőrű bárányt a juhásztól a burkus király lánya?
    7. Ki volt a fekete bárány, akire elcserélte a juhász az aranyszőrű bárányt?

    Megoldások:

    1. Aranyszőrű.
    2. Az igazmondásról.
    3. A fele országát.
    4. Felöltözött paraszt ruhába, sok pénzt és hat lovat kínált a bárányért.
    5. A burkus király lánya.
    6. Szerelemmel, megígérte neki a burkus király lánya, hogy a felesége lesz.
    7. A burkus király lánya.

  • A három bolond lány – mesemondó kvíz

    1. Hová ment a nagylány?
    2. Miért fogta meg a lány a borjút?
    3. Miért ment el a legény világot látni?
    4. Miért bántotta az öregasszony a kotlóst?
    5. Miért nem tudták befejezni az emberek a házat?
    6. Hogyan akarták az emberek a padláson tartani a legyeket?
    7. Miért nem mentek soha férjhez a lányok?

    Megoldások:

    1. A szomszédba.
    2. El ne mondja a faluban, hogy odakozmált a bableves.
    3. Talál-e még három bolond embert, mit a testvérei.
    4. Mert nem szoptatta a csirkéket.
    5. Mert hiába húzták a gerendát, nem nyúlt meg.
    6. Elveszik a létrát.
    7. Mert eljárt a hírük, hogy milyen bolondok.

  • Mátyás király meg az igazmondó juhász

    Egyszer a burkus király meglátogatta Mátyás királyt. Mint pajtások köszöntötték egymást, azután azt mondta a burkus király:
    – Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van.
    – Igaz – mondja Mátyás -, van nekem a juhaim között egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom is, aki sohasem hazudik.
    Mondja erre a burkus király:
    – Én megmutatom, hogy mégis hazudik!
    – De – feleli Mátyás király – nem hazudik az, olyan aztán nincs!
    – Majd megmutatom én! Megcsalom úgy, hogy muszáj neki hazudnia!
    – Fogadok akármibe, hogy nem hazudik – mondja Mátyás király. – Fele országomat odaadom, hogyha elveszítem a fogadást.
    – Én meg odaadom a fele országomat akkor, ha nem hazudik! – mondja végül a burkus király.
    Kezet fognak, azzal jóéjszakát mondanak, és ki-ki megy szállására. Ott a burkus király felöltözik a parasztruhába, és rögtön kimegy a tanyára a juhászhoz.
    Köszönti, mire az visszaköszön.
    – Isten hozta, király uram!
    – Honnan ismersz te engemet?
    – Megismerem a szaván, hogy maga a király – feleli a juhász.
    Azt mondja erre a burkus király:
    – Adok neked sok pénzt és hat lovat ráadásul, csak add nekem az aranyszőrű bárányt!
    – Jaj – mondja a juhász -, a világért sem adom, mert felakasztana érte a király.
    Még több pénzt ígért neki a burkus király, de a juhász nem áll kötélnek.
    Hazamegy nagy búsan a burkus király, és csak búsul, búsul. Ott volt a lánya is.
    – Ne búsuljon, édesapám, elmegyek én ahhoz a juhászhoz, majd én megcsalom.
    Úgy is lett. Vitt magával egy láda színaranyat meg egy üveg bort. A juhász azt mondta, nem hiányzik a pénz. Mátyás király meg felakasztja, ha megtudja, hogy hova lett az aranyszőrű bárány.
    Addig-addig beszélt, incselkedett a lány, hogy végül megitták az üveg bort. A bortól olyan kedve kerekedett a juhásznak, hogy megígérte a királylánynak, odaadja neki a bárányt, ha feleségül megy hozzá.
    Soká szabódott a lány, végül beleegyezett. Azt mondja erre a juhásznak:
    – Nyúzd meg a bárányt, a húsát edd meg, a bőrét meg add nekem! Így is lett. A juhász megnyúzta az aranyszőrű bárányt, a királylány pedig nagy örömmel vitte az apjának a bárány bőrét. Örvendezett is a burkus király, hogy a lánya így meg tudta csalni a juhászt.
    Eljött a reggel. Búsult erősen a juhász, mit mondjon a királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszőrű bárány nincs többé. Elindult a királyi palotába. Útközben többször is elpróbálta, mit hazudik majd, ha a király szeme elé kerül. Beleszúrta botját egy egérlyukba, rátette a kalapját, elhátrált tőle, aztán újra feléje ment, s elváltoztatott hangon így kezdett beszélni:
    – Mi újság, szolgám, kinn a tanyán?
    – Ott semmi különös, csak az hogy az aranyszőrű bárány elveszett, megette a farkas!
    Mikor ezt a hazugságot kimondta, megijedt.
    – Hazudsz – folytatta a király hangján -, akkor a többit is megette volna!
    A juhász erre kivette botját az egérlyukból, és búsan ballagott a király palotája felé.
    Ismét talált egy egérlyukat, abba is beletette a botját, rá a kalapját, felköszöntötte, és elmondta az újabb mondókáját.
    – Mi hír a tanyán?
    – Az aranyszőrű bárány beledöglött a kútba.
    – Hazudsz, mert akkor a többi is beledöglött volna!
    Újra csak vette a botját, és bandukolt a kastély felé.
    Harmadik egérlyukat is talált, harmadszor is eljátszotta:
    – Mi újság a tanáyn?
    – Ellopták az aranyszőrű bárány.
    – Hazudsz, mert a többit is ellopták volna!
    Nem próbálkozott többet a hazudozással, vette a kalapját, botját, és bekopogott Mátyás királyhoz. A burkus király is ott ült a lányával az asztalnál. Már várták, ugyan mit hazudik a juhász.
    – Mi újság a tanyán? – kérdi tőle Mátyás király.
    – Semmi, csak az, hogy az aranyszőrű bárányt elcseréltem egy szép fekete báránnyal.
    – Hát hozd be azt a bárányt! – mondja örömmel Mátyás király.
    Azt mondja erre a juhász:
    – Ott ül középen!
    – Éljen! Nem hazudtál! – kiáltott fel Mátyás király. – Ezért neked adom a burkus király fele országát!
    – No, én meg – toldja meg a burkus király – odaadom feleségül a lányomat, mert úgyis szeretitek egymást.
    Így lett az igazmondó juhászból burkus király.

    (magyar népese)

  • A három nyúl

    Egyszer régen, nagyon régen, zúgó erdõ közepében három nyulak összeültek, selyemfûre települtek, ottan se ültek sokáig, talán csak egy fél óráig, amikor felkerekedtek, hogy már végre hazamennek, egy szarka felettük szállott, s így kiáltott:

    – Mit csináltok? Mit csináltok, három nyulak? Úgy ültök ott, mint az urak.

    – Úgy, úgy, bizony, mint az urak – feleltek a három nyulak. – Ezután már urak leszünk, ebédre rókahúst eszünk.

    Csacsi szarka nem elhitte?! Repült is már, a hírt vitte, s buta róka is elhitte. De hát hogyne hitte volna, akármilyen ravasz róka, mert a szarka így kiáltott:

    – Egy jegenye fölött szállok, mikor lenézek a földre, három nyulak ülnek körben. Összebújva tanácskoznak… Jaj, mekkora nyulak voltak! Jaj, mekkora fejük, szájuk, a medve egér hozzájuk. Hát még mirõl beszélgetnek? Hogy eztán csak rókát esznek!

    Ennek a fele se móka! Szedte is lábát a róka. Futott ki az erdõszélre, csak mielõbb odaérne. Hát amint ott futott, szaladt, szemben vele farkas szaladt:

    – Szaladj te is, komám, farkas, jaj, mit láttam, ide hallgass! Az erdõ közepén jártam, most is borsódzik a hátam, sosem láttam ilyen szörnyet, ottan ültek három szörnyek! Három nyúl volt és akkora, fél méter is volt egy foga. Hát még mirõl beszélgettek? Hogy eztán csak farkast esznek!

    No hiszen, egyéb se kellett, a farkas is futni kezdett. Addig futott, amíg szembe nem jött vele egy nagy medve, a medve így szólongatta:

    – Hova szaladsz, farkas koma?

    – Medve komám, ne is kérdjed, szaladj, ha kedves az élted! Erdõ közepén jártam, jaj, mit láttam, jaj, mit láttam! Három nyulak ottan ültek, éppen ebédre készültek. Hát még mirõl beszélgettek? Hogy eztán csak medvét esznek!

    Egyébre se volt már kedve, szaladni kezdett a medve. Elöl róka, hátul medve, közbül a farkas lihegve. Így szaladtak erdõszélre, szomszéd erdõ közepébe. (…) Ezalatt a nyusziházban, fûszálakból vetett ágyban három nyuszi aludt szépen, összebújva, békességben…

    (Zelk Zoltán)

  • A macskacicó

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Hát ezek a fiúk már mind házasodnivalók voltak.   Azt mondta az apjuk, hogy házasodjanak meg. Fellökött a levegőbe három pálcát, minden fiúnak a részére egyet, és azt mondta, kinek amerre esik a pálcája, arra kell menni nősülni. A nagyobbik fiúnak a grófkisasszonyok felé hullott a pálcája, a középső fiúnak a bárókisasszonyok felé, a legkisebb fiúé pedig egy sűrű erdő felé hullott. El is indultak a fiúk, de a kisebbik nagyon búsult. Azon gondolkozott, hogyan tud ő menyasszonyt kapni az erdőben. Ahogy ment, mendegélt az erdőben, talált egy kis macskacicót. A macskacicó folyton nyávogott utána. Azt mondja a királyfi:  

    Kép forrása: moly.hu

    – Felséges királyapám azt tanácsolta, hogy errefelé jöjjek házasodni, de én itt nem találok leányt.  

    Azt mondja a macskacicó:  

    – Ne búsulj, én elmegyek tehozzád!

    Addig nem tudott a királyfi hazamenni, amíg meg nem ígérte, hogy feleségül veszi a cicát. A másik két testvére már otthon volt. Azok örültek, mert szép menyasszonyt kaptak. Az apjuk kérdezte sorra, hogy kinek milyen a menyasszonya. A legnagyobbik mondta, hogy az övé grófkisasszony, a közbelső mondta, hogy az övé bárókisasszony, a legkisebb azt mondta, hogy majd meglátják. Na, akkor a király azt parancsolta, hogy menjen el minden vőlegény a menyasszonyához, és hozzon egy szép virágcsokrot. A két nagyobbik fiú örömmel ment a menyasszonyához, de a kisebbik nagyon búsult. Mikor odaérkezett az erdő szélére, a cicó már várta. Látta, hogy nagyon búsul. Azt mondja neki:  

    – Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg, miért búsulsz?  

    – Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vőlegény vigyen a menyasszonyától egy virágcsokrot. Hát én a macskacicótól hogy vigyek?  

    – Ne búsulj, csak feküdj le és aludj – mondta a cicó. Akkor megkapart egy nagy odvas fát, és sok kis macskacicó jött elő. Egyik cicó ezüstvirágot hozott, a másik aranyvirágot, a harmadik gyémántvirágot, s a menyasszony összeillesztgette mind egy csokorba. A másik két királyfi már otthon volt, a kicsi későre ért haza. A király azt mondta, hogy nagyon szép a csokor, mindeniké nagyon szép, de a legkisebbé a legszebb. Kérdezték, hogy mondja meg már, ki a menyasszonya, de csak azt felelte, hogy majd meglátják.

    Telt-múlt az idő, egy hét múlva újra azt parancsolta a király, hogy menjen mindenik a menyasszonyához, és hozzon egy kendőt. Elmentek a királyfiak, a két nagyobb nagy örömmel, de a kisebbik csak nagyon búsult. Mikor odaért az erdő szélére, a cicó már várta. Azt mondja:  

    – Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg, miért búsulsz?  

    – Hogyne búsulnék, mikor most kendőt kell vigyek a menyasszonyomtól. Hát a cicó nem tud szőni.  

    – Ne búsulj, csak feküdj le és aludj.  

    Megint megkaparta az odvas fát, előjöttek a kis cicók. Egyik aranyszálat, a másik ezüstszálat, a harmadik gyémántszálat hozott. A menyasszony megszőtte. Amikor hazaérkeztek, a király megnézte a kendőt. A két nagyobbik fiúnak azt mondta, hogy hát szép, szép a kendő, amit hoztak, de a legkisebbnek azt mondta, hogy ez nagyon szép.  

    – Mondd meg: ki a menyasszonyod?  

    – Majd meglátjátok!  

    Megint telt az idő. Nemsokára a király azt mondta, hogy most már hozza el mindenik a menyasszonyát. A két nagyobbik örvendezve ment a menyasszonyáért, de a legkisebb most már igazán nagyon búsult. Arra gondolt: hogyan vigye ő a macskacicót haza? Még eddig minden megvolt, ami szükséges, de most már nincs mit tenni, csak be kell mutatni. A macskacicó ott várta az erdőszélen. Megint azt mondja neki:  

    – Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd, miért búsulsz?  

    – Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vigye haza a menyasszonyát. Én téged, cicót, hogy vigyelek?  

    – Ne búsulj, csak feküdj le és aludj!  

    A királyfi gondolta, hogy most nem alszik el, de csak nem tudott magának parancsolni, és csak elaludt. Amikor felébredt, egy gyönyörű szép királyi palotában ébredt fel, és egy nagyon szép királykisasszony volt mellette. Azt se tudta, hogy mit csináljon! Nagyon meg volt ijedve. De a királykisasszony azt mondta neki, hogy ne búsuljon, mert ő az, akit macskacicó képében megkért, de ő el volt átkozva, hogy addig mindig macskacicó legyen, amíg valaki meg nem kéri macskacicó képében.  

    – Macskacicó voltam, most te megkértél, és visszaváltoztam királykisasszonynak.  

    Voltak ott a királyi palotában inasok; kocsisok, szobalányok, gyönyörű szép hintó, lovak. Beült a királyfi a királykisasszonnyal a hintóba, tizenkét ló húzta. Így mentek hazafelé. Mikor hazaértek, már odahaza állott a lakodalom a legjavában. Mikor észrevették az őrök, hogy jönnek, a királynak hírt adtak, hogy jön más országból a király vendégségbe. Mikor odaérkeztek, akkor látta a király, hogy az az ő fia és a menyasszonya. Nagyon csodálkoztak, hogy soha nem mondta meg, hogy az ő menyasszonya kicsoda. De ez a menyasszony volt a legeslegszebb.   Megtartották a lakodalmat. Incidától Boncidáig ért a vége.

    Itt a mese vége! 

    (magyar népmese)

    Forrás: https://nepmese.hu/mesetar/mesek/a-macskacico

  • A három bolond lány

    Volt egyszer egy ember, annak volt három lánya meg egy fia. Aratáskor a legény meg a két kisebbik lány kiment a mezőre, a nagyobbikat meg otthon hagyták, hogy főzzön és majd vigye utánuk az ebédet.

    Na, de a nagylány azt gondolta magában, még korán van, ráér a főzéssel, inkább átmegy a szomszédasszonyhoz beszélgetni. Át is ment, csak akkor ijedt meg, amikor látta, már nagyon fönt jár a nap. Hazaszaladt, föltette az ételt, s rakta a tüzet nyakra-főre. Mikor már jól főtt az ebéd, eszébe jutott, hogy még valamit még nem mondott el a szomszédasszonynak. Megint átment hozzá. Hát amikor visszajött, látta ám, hogy kozmás lett a bableves. Nagyot kiáltott, s lekapta a fazekat a tűzről, hogy a levest majd kiönti és főz helyette másikat. Félt, hogy a bátyja megszidja, ha kozmás ételt visz neki. Amikor éppen öntötte a levest a moslékba, a háta mögött egyet bőgött egy borjú. Azt gondolta a lány, a borjú most elmegy a faluba s elmondja, hogy ő odaégette a bablevest, s akkor nem megy férjhez soha. Megfogta a borjút, s nem törődött többet az ebéddel.

    Eljött a dél. Odakint már várták az ételt, de hogy nem vitte senki, a legény a nagyobbik lányt hazaküldte, nézze meg, mi van otthon. A lánynak a nénje elmondta, mi történt vele, meg hogy a borjút miért nem ereszti el. Hát a másik lánynak se kellett több, odaállt ő is, s segített fogni a borjút. Azok meg odakint várhattak.

    Egy idő múlva azt mondja a legény a másik lánynak:

    – Eridj már haza te is, mert ma nem ebédelünk!

    Hazament a legkisebb lány is, de az is otthon ragadt a borjút fogni s meg se mozdult. Végre rászánta magát a legény és hazament, hogy lássa, mi van a lányokkal. Kérdezi tőlük:

    – Na, ti három istenverték, mit csináltok itt?

    A lányok elmondták, minek fogják a borjút. Haragudott a legény, s odakiáltott:

    – Mind a hármatokat világgá zavarlak!

    A lányok kétségbeeseve könyörögtek neki, inkább fogja ő is a borjút. Ahogyan a legény ezt hallotta, megfordult s elindult a kapu felé. Onnan még visszaszólt:

    – Hát én most elmegyek országot-világot próbálni. Ha még olyan három bolondot találok, mint ti vagytok, akkor jó. De ha nem, elkergetlek benneteket.

    Azzal a legény elment világnak.

    Beér egy faluba, látja, hogy egy kotlós körül ott a sok csibe, egy öregassszony meg üti-vágja a kotlóst. Odaszól:

    – Hé, öreganyám! Minek bántja azt a kotlóst?

    Azt mondja az öregasszony:

    – Hát azért, mert nem szoptatja a csirkéket!

    – Azért nem kell a kotlóst agyonverni. Van-e kásája?

    – Van – felelte az asszony.

    – Náhát, akkor főzze meg s adja a csirkéknek.

    Az asszony úgy is tett. Mikor kiszórta a főtt kását, látja, hogy a kotlós tüsténét hívogatja a csirkéket a kására. Többet nem is bántotta.

    Akkor a legény továbbment. A harmadik faluban éppen házat építettek Odaköszön nekik:

    – Jó munkát!

    Azok visszaszólnak:

    – Nincs itt jó munka! Már két éve építjük ezt a házat, de van itt egy kis gerenda, húzzuk, húzzuk kétfelé, hogy olyan hosszú legyen, mint a többi, de csak nem nyúik meg.

    A legény ekkor elővett egy másik gerendát, hozzátoldotta a kis gerendához, s mindjárt jó lett.

    Azzal ment tovább. Alkonyodáskor beért egy faluba s látta, hogy az egyik udvarban sok nép áll, kezükben mindenféle ringy-rongy, s hadonásznak vele.

    – Hát maguk meg mit csinálnak itt? – kérdezi tőlük.

    Azt feleli az egyik asszony:

    – Talán nem látja? Fölhajtjuk a legyeket a padlásra.

    – Aztán minek?

    – Csak azért, mert nagyon elszaporodtak, s bántják az állatokat.

    – Azokat ugyan hiába hajtják, úgyis megint lejönnek.

    Azt mondja egy másik asszony:

    – Lejönnének, ha tudnának. Csakhogy mi elvesszük ám a létrát.

    Akkor a legény egy szót sem szólt, sarkon fordult, ment haza. Otthon a lányoknak elmondta, hogy maradhatnak, mert látott már több bolondot is, nemcsak őket.

    Örültek a lányok, de hiába örültek, mert azért eljárt a hírük, és nem mentek férjhez soha.

    Ha férjhez mentek volna, akkor talán ez a mese is tovább tartott volna.

    (népmese)