Kategória: Gőgös Gúnár Gedeon

Volt a kiskecskének egy csilingelő kicsi csengője. Megirigyelte a kismacska. – Kiskecske! A kicsi csengőt elveszem! Csilingelő kicsi csengő kell nekem!

Korai volt a kismacska öröme. A csalafinta kicsi csengő kicsalogatta a kertből: – Csing-ling, csing-ling, kismacska! Vigyél ki a csalitba.

Be is bújt a kismacska a sűrű csalitba a kicsi csengővel. Neszét vette a nagy csilingelésnek az arra csavargó kisróka. Rácsapott a macskára. – Kismacska, a kicsi csengőt elveszem! Csilingelő kicsi csengő kell nekem!

A csalafinta kicsi csengő most már a kisrókát csalogatta: – Csing-ling, csing-ling, kisróka! Bújjunk be egy barlangba!

Bebújtak. Csilingelt, csilingelt a kicsi csengő, amíg az alvó mackó fel nem neszelt a szokatlan zajra: – Kisróka, a kicsi csengőt elveszem! Csilingelő kicsi csengő kell nekem!

Mit volt mit tenni? A kisróka a mackóval nem mert birokra kelni. A kicsi csengő a mackóé lett. Nem sokáig. Kicsalta a mackót a barlangból. A barlang bejáratánál álló cserfa tetején ült a kiscsóka. A csillogó-villogó csengőre lecsapott, kicsípte a mackó mancsából, és már repült is. A kicsi csengő vígan billegett a csóka csőrében. – Csing-ling, csing-ling, kiscsóka! Vigyél vissza az ólba! Ott sír egyedül a kiskecském! Vigyél vissza, lelkecském!

A jószívű csóka megsajnálta a síró-rívó kiskecskét. Fogta a kicsi csengőt, és visszavitte neki.

Így került össze ismét a két jó barát.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

A barna mackó sok, erős fából kuckót rakott, mert látta, nemsokára jön a tél. Arra jött a kékcinke.

• Kié ez az erős kuckó? Méz Ároné, a mackóé? Jó lenne itt lakni nekem is!
• Tessék! Tessék! – tessékelte be a barna mackó.

Most már ketten voltak.

Arra sétált az őzike.

• Nini! Kuckó! Erős! Barna! Ki lakik itt?
• A barna mackó és én, a kékcinke – felelte a cinke.
• Bár itt laknék én is – bőgött az őzike -, nemsokára jön a tél, és én félek tőle!
• Tessék! – tessékelte be a barna mackó.

Jött a kis borz.

• Barna kuckó, erős kuckó! Ki lakik itt?
• A barna mackó, a kékcinke és én – felelte az őzike.
• Jó lenne itt laknom nekem is! – kiáltott a kis borz.

• Elférek az asztal alatt.
• Ott a fácán ült le az őzikével.
• Elférek az ágy alatt.
• Ott a kékcinke, a mezei pocok lakik és a két béka.
• Elférnek talán a falon is – felelte a farkas, mert már erősen fázott.
• Ott a cincér és a kabóca ül.
• Barna mackó! Jó Méz Áron! Barátom! – sorolta a fázó farkas. – Egy kis rést kérnék!
• Nem! Nem! – rázta fejét a barna mackó. – Farkasnak nem raktam kuckót. A kis állatok rám bízták életüket, és félnek a farkaskörmöktől. Én őrzöm téli álmukat, őrzöm békéjüket. Keress más kuckót!

Futott, futott a farkas a néma utakon, a zúzmarás fák között, ám kuckót nem talált. Sokan látták a barna mackó kuckója előtt üvöltözni. A kuckó néma volt. A kis állatoknak nem kellett félniük a farkastól. Erős, okos állat, a jó barna mackó óvta életüket.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)