Mesemondó blog

Kategória: Cikkek

Mesékről, mesék hatásáról, gyerekekről, foglalkozásról, nevelésről, idézetek, könyvajánlók

  • Nevelj lassan!

    Nevelj lassan!

    Hallottatok már a “slow” mozgalmakról?

    Az első mozgalom 1986-ban indult el Olaszországban, mely a gyorséttermek ellen tiltakozott és a helyi ízeket hirdette. 3 évvel később Párizsban megszületett a slow food alapdokumentum, mely a gyorséttermekkel és a műanyag ételekkel szemben az ízek és az étkezés élvezetét, a helyi termelőket támogatta. Azóta a kezdeményezés a világ több országára és az élet több területére is átterjedt.

    A slow travel mozgalom arra buzdít, hogy utazásain során hagyjunk időt a barangolásra, az országgal való ismerkedésre, arra, hogy elvegyüljünk a helyiek között. A mozgalom szlogenje: “fékezz, és élj tartalmas életet!”

    Léteznek slow city-k, lassú városok, melyekben időt teremtenek a helyi hagyományok ápolására, a zöld övezetek karbantartására, padokat raknak ki, könyveket olvasnak a közterületeken, vásárolni pedig a picacra, valamint a sarki boltba járnak.

    Élő kezdeményezés a lassú munkahely, a lassú pénz, a lassú formatervezés, a lassú sport, olvasás (kikapcsolódás mellett a szövegben való elmélyedés), iskola és nevelés is.

    A slow parenting (Nevelj lassan!) célja a minőségi szülő-gyerek kapcsolat kialakítása, melyben mindig van idő meghallgatni a gyermek élménybeszámolóit, gondolatait, mesélni neki, foglalkozni az őt érdeklő dolgokkal, vagy épp számára bántó, félelmetes, szorongást keltő helyzetekkel. A szabad játék elsőbbségét hirdeti a különórák és a túlfoglalkoztatottság helyett, akár csak Vekerdy Tamás tette. Kifejezetten tiltakozik a korai versenyeztetés ellen. A mozgalom célja csökkenteni a szülők túlhajszoltságát, és felébreszteni a gyermekben lakozó kalandort. Azt vallják, hogy a gyermeknek önállóan is fel kell fedeznie a világot és benne önmagát. Ehhez pedig szabad játékra, édes semmittevésre, és sok mesére van szüksége!

    Itt a nyár, a kalandok, a világ felfedezésének nagy lehetősége. Feküdjetek ki a mezőre, nézzétek az égen úszó bárányfelhőket, melyikben milyen alakot véltek felfedezni? Képzeletben üljetek rá egy-egy pöffetegre, lógassátok le róla a lábatokat, vegyétek le a cipőtöket, táncoljatok a fűben, a napsütésben, élvezzétek a pillanatot és mondjatok egy mesét ma is!

  • Az első igazi szabadnap

    Az első igazi szabadnap

    “A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulnunk tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anya – és persze apa is! – legyen neki.” (Vekerdy Tamás)

    Van, hogy magunknak kell megteremteni a lehetőséget, van hogy megteremtik neked a lehetőséget. Ez az első igazi szabadnapom az elmúlt közel 6 évből, amikor a legkisebbnek is már saját programja van. “Anya, érzem, hogy ez a szabadság jó lesz nekem!” – mondta, ahogy izgatottan haladtunk a vasútállomás felé. “Ma két mesét mondunk. Egyet a te kalandodról, és egyet az enyémről.”- feleltem, miközben a vasútállomás felé sétáltunk.

    Kettős érzések kavarogtak bennem. 5 és fél éves a legkisebb is és elindult. Kifelé. A saját útján. Egyrészt szuper 20 év távlatában egy kis én idő, másrészt a kis fiókám, az utolsó pelyhes a fészekben, akiért élek is már a szárnyát próbálgatja. Ma reggel le kellett porolnom az álmaim… Több, mint 20 évet vártam erre az élményre. Most kipróbáltam. Bejött. Azt hiszem meg fogom szokni ezt is.

  • Hagyatékaink

    Hagyatékaink

    Mesélésen, a meséinken keresztül a napi események, történések feldolgozhatóvá és könnyen megérthetővé válnak a gyerekeink számára. Az általunk megalkotott karakter, mesebéli lény, figura személyre szabható, kedvessé tehető, aki szintén jár óvodába, akinek kistestvére születik, eltörik a kedvenc játéka, csúnyán beszél a nagymamájával, nem szereti a spenótot vagy épp teljesen más akar lenni, mint ami, aki valójában. Meséinkkel a hétköznapokon túl segíthetünk feldolgozni a családban bekövetkező tragikus eseményt, haláleset vagy a szülők válását.

    Saját meséink nagy előnye, hogy nincs kőbe vésve a keret. Vannak szereplőink, helyszíneink, történéseink, megoldásaink, melyek még menet közben is rugalmasan alakíthatóak, formálhatóak a gyerek pillanatnyi érzelmi állapota, befogadóképessége, visszajelzése és igénye szerint.

    Saját meséink kincsek. Lelki táplálékok, melyek alapjai a szülő-gyermek kapcsolatnak, a megfelelő kötődés kialakulásának, a gyermek érzelmi biztonságának, a későbbi, kamaszkori esti beszélgetéseknek és a felnőttkori látogatásoknak, telefonhívásoknak. Saját meséinkben nem az írói véna és bravúr a lényeg, hanem a rítus, az a misztérium, az a varázslatos hangulat és titkos belső világ, melyet közösen építünk és alkotunk meg gyermekünkkel: szeretettel, törődéssel, összebújva.

    A közös esti mesélések, a magunk által összerakott kis történetekből bátorságot adnak gyermekünknek arra, hogy szívvel, lélekkel, gondolatokkal, szavakkal belelépjen egy másik világba, kipróbáljon egy másik nézőpontot, új megoldásokat és lehetőségeket keresve. Mindeközben fejlődik érzelmi intelligenciája, szociális kompetenciája, problémamegoldó képessége, figyelme, felidéző képessége, nyelvi kompetenciája, bővül szókincse. Megtanul megérteni, különbséget tenni jó és rossz között, értéket képez, állást foglal, véleményt alkot.

    A mesék fejlesztő hatása kiapadhatatlan forrás. A közös esti mesélés értéke felbecsülhetetlen. Mindez saját élményekkel és mesékkel gazdagítva hagyatékokká, nemzedékeket segítő utitársá válnak.

  • Apák napja margójára

    Apák napja margójára

    Holnap apák napja. Már napok óta lázasan készülnek az anyukák az óvodás csoportokban, ötletelnek, felteszik a kész alkotásokat. Már ma lehet látni büszke feleség és anya posztokat a világ legjobb apukájának címezve, aki természetesen tulajdon férjük és gyermekük apja. És ez jól is van így, mégis úgy érzem, hogy kell egy kicsit szólni azokhoz, akiknek nem ezt osztotta a sors. Azokról, akik egy “nem annyira jó apával” élnek együtt, vagy épp hol így hol úgy, nem túl fényes körülmények között.

    Ahogy nincs tökéletes anya, úgy nincs tökéletes apa sem. Egészen egyszerűen azért, mert tökéletes nincs. Arra csak törekedni lehet. Viszont ahogy van “elég jó anya”, van “elég jó apa” is!

    Annak idején, amikor férjhez mentünk és apának választottuk jelenlegi társunkat, biztos vagyok abban, hogy a legjobbnak gondoltuk. Tökéletes volt a szemünkben minden hibájával együtt. Aztán jöttek a gyerekek – akiket ráadásul annyira akartunk és vártunk -, majd minden megváltozott. A szerepváltásra egyszerűen nem vagyunk felkészülve, és nem is annyira magára az apaságra (vagy az anyaságra), hanem annak tudattalan hozadékára. Azokra a mintákra, melyeket jó mélyen bevéstünk és elraktároztunk gyermekkorunkban és amelyek most, mint egy gombnyomásra aktivizálódtak, így személyiségünk részeként megnyilvánulva befolyásolják döntéseinket, érzéseinket, viselkedésünket. Vettük a mintát, és mintha valami külső kényszerítő erő hatna ránk: adjuk.

    Arra szeretném biztatni a jelenleg “nem túl jó apukákkal” élő és talán reményvesztett, szomorú anyukákat, hogy ne adják fel! Az élet egy tündérmese, mely tele van gonosz boszorkákkal , varázslókkal, melyek nemzedékeket átkoztak el. Az élet egy tündérmese, amire igenis van hatásunk! Az élet egy tündérmese, mely tele van csodákkal! Vegyétek kezetekbe a varázstollat, és írjátok meg, hogyan fordul jóra a ti tündérmesétek! Meglátjátok, az írás minden pillanata felszabadít és gyógyít! Megoldásokat tár elétek, varázssegítőket küld nektek, akikkel együtt könnyedén megszabadíthatjátok a királyfit a gonosz átoktól, akinek szintén nem könnyű nap, mint nap a békát látni a tó tükrében. A mese végén pedig elnyeritek ti is méltó jutalmatokat, hogy boldogan éljetek, ameddig meg nem haltok.

    Lássatok egy kicsit a béka mögé! Szeressétek benne azt, akit a gonosz átok miatt megváltozott külső rejt. Szeressétek benne azt, amit annak idején is. Higgyetek abban, hogy ott van, még ha kicsit el is veszett és most nem látjátok. Készítsetek neki apák napjára egy kis ajándékot. Nem kell nagy, nem kell sok. Csupán egy apró figyelmesség is elég, mely segíti az emlékezzésben, hogy valódi önmagára találjon, arra a világ legjobb apukájára, akivé szíve mélyén mindig is válni szeretett volna.

  • Mit kezdjünk a szorongással?

    Mit kezdjünk a szorongással?

    “Aki törekszik arra, hogy “elég jó szülő” legyen, és érzékenyen reagál gyermeke szükségleteire és igényeire, az biztos lehet benne, hogy nem rontotta el nagyon. A gyermeki szorongás egy része evolúciósan kódolt, élekori sajátosság, egy másik része öröklött, és csak egy része az, amibe a szülőknek beleszólása van.” (Deligáda Éva)

    8+1 módszer a szorongás enyhítésére

    1. Empatikus, megnyugtató jelenlét
    2. Példamutatás
    3. Fokozatos terhelés
    4. Belső erő mobilizálása
    5. A helyzet strukturálása
    6. Helyzetbe hozás
    7. Pozitív megerősítés
    8. Relaxáció

    + 1 Változtasson a környezeten

    4+1 lépés a megelőzésre

    1. A gyermek életkorának megfelelő elvárások
    2. Biztonságot nyújtó érzelmi kapcsolat
    3. Biztonságot sugárzó világnézet
    4. Önbizalom-építés

    + 1 A gyermek negatív érzelmeinek tartalmazása, elbírása

    Amit ne tegyen a szülő

    Az “övön aluli” módszerek:

    • Meg nem értés
    • Elkerülés
    • Kioktatás
    • “Bezzegezés”
    • Kigúnyolás
    • Érzelmi zsarolás
    • Elbagatelizálás
    • Faggatózás
    • Kényszerítés
    • Ingerelárasztás
    • Megszégyenítés
    • Megalázás
    • Elhanyagolás (meddig hagyjuk benne)
    • Siettetés
    • Félelemkeltés
    • Magára hagyás
    • Elutasítás, lepattintás.

    Forrás: Deligáda Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk a szorongással? – Pszichológiai útmutató + félelemoldó mesék.

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (11.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (11.)

    “A mesék szinte észrevétlenül juttatják a gyermekeket a szellemi, lelki, érzelmi gazdagodáshoz. Aki elmerül egy tündérmese mondanivalójában, annak a számára a mese mély és csendes tóvá változik, mely ugyan a saját lelke képét tükrözi vissza, de mögötte felfedezheti a mélységeket, és azt is, hogyan érheti el a békét önmagában és a világban. (…) a történetekkel, mesékkel magokat ültetünk el a gyermek tudatába, amelyeket addig nem szabad bolygatni, ameddig képesek nem lesznek kicsírázni.” (Bruno Bettlheim)

    “Azt, akit szeretünk, fel kell szabadítanunk, mivel ha rákulcsolódunk, rácsimpaszkodunk, pontosan azt vesszük el tőle, amit adni kívánnánk neki, és azt veszítjük el, amit meg akarnánk őrizni. A birtoklási, irányítási vágy, bármennyire is jó szándékú is, korlátozza és megakadályozza a kibontakozást, a szárnyalást.”

    “A mese a gyermek lelkivilágát testesíti meg, segít különválasztani egymásnak ellentmondó érzéseit. Éppen ezért végtelenül megnyugtató, ha megzabolázatlan indulatait belevetítheti a mese negatív szereplőibe. A mesék által megtanulja, hogy MINDEN érzése a személyiségének része, és azt is, hogy ezek megfékezhetőek, kezelhetőek, irányíthatóak.”

    “…a gyermekkorban hallott történetek együtt növekednek velünk, virágot hoznak, kiteljesednek és gyümölcsöt érlelnek. Csak meg kell őrizni őket.”

    “Az új élethelyzet az egyensúly felborulásával, krízissel, kerülő utakkal jár együtt, a növekedés pedig fájdalommal, de ezek mind fejlődésünk szükségszerű állomásai.”

    “A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt.”

    “Ha a gyermek gyakran hallgat meséket, akkor a rossz veresége csökkenti a tudattalan félelmeit. Bár a gonosz pillanatnyilag felülkerekedhet, a gyermek azt a tanulságot viszi tovább a meséből, hogy hosszú távon csak a jóság éri meg.”

    “A mesehős, akivel a gyermek azonosul, és aki példaképpé válhat számára, épp azokat a problémákat képes megoldani, amelyekkel a gyermek is küzd, ezáltal mintát ad az érzelmi fejlődésére is. A mesehősöktől megtanulhatjuk a “lassan sietés” művészetét, azt, hogy a fejlődés nem gyors és egyenletes folyamat, és hogy teljes odafigyeléssel könnyebben célhoz érhetünk, mint türelmetlen kapkodással.”

    “A mese az életigenlés himnusza, ami arra biztat minket, hogy ne adjuk fel, bátran szálljunk szembe az akadályokkal, a megpróbáltatásokat pedig fejlődési feladatoknak tekintsük.”

    “A mese olyan eszköz, amellyel az ember a nehéz külső körülmények dacára is folyamatosan megújíthatja életenergiáját, örömre való képességét.”

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (10.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (10.)

    “Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni gondolatainkat érzéseinktől, és vállaljunk is felelősséget ezekért. Ne általánosítsunk, hanem fogalmazzuk meg egyes szám első személyben.”

    “Nagyon fontos, hogy megtanuljunk nemet mondani, és ha asszertív kommunikációval nem lehet megoldani a helyzetet, akkor elkerülni azokat a személyeket, akik csökkentik önbecsülésünket vagy nem tisztelik kellő kép az érzéseinket.”

    “Jó, ha rendszeresen megnevezzük a gyerekeink érzéseit is, visszatükrözve számára, hogy érzi magát egy-egy helyzetben.”

    “Értékeljük, dicsérjük, amikor megfogalmazza pozitív és negatív érzelmeit, ezzel visszaigazolva számára, hogy ez fontos és jó dolog!”

    “Segítsünk neki elviselni a sikertelenséget: “Gyere próbáljuk meg együtt!” Soha ne kívánjunk tőle olyat, amit életkori sajátosságai még nem tesznek lehetővé.”

    “Ha úgy irányítjuk a beszélgetéseket, hogy az érzelmek is szóba kerüljenek, ha hangosan kimondjuk, amit érzünk, és tőle is megkérdezzük, ő hogyan érez adott helyzetben, akkor természetessé válik számára érzelmeinek kifejezése, és lesznek is szavai erre.”

    “A gyermek azt is megtanulja ebben a folyamatban, hogy egyszerre akár két érzelmi állapotot is megélhet, és ez természetes dolog.”

    “Az érzelmi kompetenciát csak személyes történeteken, pillanatnyi eseményeken, filmek, könyvek megbeszélésén keresztül lehet fejleszteni.”

    “Fontos, hogy soha nem utasítsuk el a gyermek érzéseit, mert ez csak hevessé és zavarodottá teszi őt – míg az érzelmek elfogadása, elismerése és tisztelete segítségére lesz az adott helyzet feldolgozásában, ezáltal problémamegoldó képessége is javul.”

    “MINDEN érzést el lehet fogadni, csak a cselekedeteket szükséges korlátozni!”

    “Az énközlés része a viselkedés leírása (…), a saját érzelmek kifejezése a másik személy viselkedésének következményeként (…), és a viselkedés következményeinek megfogalmazása a saját személyünkre nézve.”

    “Az érzelmi biztonság megalapozásában fontosak a megfelelő határok. (…) Ahhoz, hogy a korlátokat megfelelően kijelöljük, a gyermekben egyértelműen tudatosítani kell, mi az, ami tilos és mit tehet helyette. Ismerjük el kívánságait, de fogalmazzuk meg a korlátokat is, és a beteljesíthetetlen kívánság helyett ajánljunk számára alternatívát. Fogadjuk el és értsük meg ellenérzéseit is.”

    “Szülőként teljes mértékben jogunk van dühösnek lenni anélkül, hogy bűntudatot kellene éreznünk emiatt, hiszen a gyermekben így tudatosul, hogy nem vagyunk közömbösek cselekedetei iránt, és hogy vannak határok, amelyeket tisztelnie kell. Jogunk van kifejezni haragunkat, de úgy, hogy közben ne szégyenítsük meg ezzel gyermekünket. Ebből a viszonyulásból a gyermek megtanulja, hogy a düh természetes dolog – és meg lehet tanulni bánni vele. Érzéseket nem lehet és nem is szabad tiltani!”

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (9.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (9.)

    “Mindannyian azzal a létfontosságú késztetéssel születünk, hogy a hozzánk legközelebbi személyek által megéljük a világot. Őket keressük, ha örülünk, és náluk vigasztalódunk, ha szomorúak vagyunk. Jó esetben az ő feltétlen szeretetüket nem kell megszerezni, sem kiérdemelni – Erich Fromm szavaival élve “ha van, az maga az üdvösség, ha nincs, oda az élet minden szépsége.”

    “A gyermekek érzelmi képességeinek megalapozásában a család játssza a legfontosabb szerepet, itt kezd kialakulni az érzelmi intelligencia – az óvoda és iskola csak a már meglévő alapokra építhet.”

    “A legjobb életbiztosítás, amit valaha köthet nekünk egy szülő az, hogy általa megtapasztalhatjuk az érzelmi melegséget, biztonságot adó kapcsolatot.”

    “Hatéves korban a gyermekek 84%-ánál ugyanazt a kötődési mintázatot találták, mint egyévesen, vagyis az alapokon később már nehéz változtatni, akár jól rakták le azokat, akár rosszul.”

    “Amennyiben intenzíven odafigyelünk gyermekünkre, hogy megismerjük valódi érzéseit és szükségleteit, akkor ezzel megteremtjük a biztonságos kötődés bázisát – és egyben az érzelmi intelligenciát is megalapozzuk. Ez ott kezdődik, hogy gyermekünk jelzéseire minden esetben reagálunk.”

    “A biztonság fennállását a gyermek sorozatosan ellenőrzi, alkalomról alkalomra teszteli, hogy számíthat-e szüleire, így erősödik meg benne a biztonságérzet.”

    “Ha a gyermek megtapasztalja azt, hogy az érzelmileg hozzáférhető, érzékeny a szükségleteire, kifejezheti neki a negatív érzelmeit is, és elvárhatja, hogy ezeket csillapítsa, akkor belsővé teszi ezt a mintát, és elsajátítja az érzelmi szabályozás képességét.”

    “Bizonytalanul kötődő gyermekből is válhat mély érzésű, intim kapcsolatokra képes felnőtt. A gyermekkori minta átírása azonban hosszú folyamat, ami csak stabil kapcsolatokban lehetséges. Ebben segíthetnek a biztos hátteret, kapcsolatot nyújtó barátok, a partner, valamint egy lélektani szakember is.”

    “Amennyiben az anya a családjában nem tanult meg biztonságosan kötődni, akkor a negatív minta generációról generációra adódik tovább mindaddig, amíg az egyik leszármazott életében egy mély, bensőséges kapcsolat meg nem töri ezt az “átkot”. Önerőből csak bizonyos határig jutunk el ebben a folyamatban, komolyabb probléma esetén szakember segítségére van szükség.”

    “A kötődés fontosságáról nem lehet elég sokat beszélni, mert megdöbbentő, hogy az e tekintetben egyéves korban, illetve húsz évvel később végzett vizsgálat eredménye mennyire szorosan együtt jár – főleg a biztonságosan kötődő és az elkerülő típus esetében. Nagyon nem mindegy, hogy milyen alapokat rakunk le!”

    “Az apa részvétele a gyermek gondozásában, és az a tény, hogy az anya támaszkodhat rá, a gyermek pozitív irányba történő fejlődését eredményezi.”

    “Még egy nagyon fontos tényező befolyásolja az anya viselkedését és érzékenységét: ha ismeri az alapvető fejlődés-lélektani jellegzetességeket, és tudja, mit várhat el egy adott életkorú gyermektől.”

    “A biztonságosan kötőd személyek felnőttként értékesnek és szerethetőnek érzik magukat. A párjukat megbízhatónak és őszintének tartják, magas az elégedettségük a párkapcsolatukban, érzékenyebbek a partnereik szükségleteire, és hosszabb a kapcsolatuk időtartama, mint a bizonytalan kötődésű személyeké.”

    “A kötődő nevelés olyan gyermeknevelési stílust jelent, amely a gyerek és a szülő közötti erős és érzelmileg stabil kapcsolat kialakítására törekszik. Így válhat a gyermekből olyan felnőtt, aki tud bízni önmagában, társaiban, a világban, képes érzékenyen, empátiával viszonyulni másokhoz, mivel azt tapasztalja, hogy hozzá is így viszonyultak szülei, gondozói. Ha a gyermek emocionális igényeit ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint fizikai szükségleteinek kielégítését, akkor érzelmi biztonsága szilárd alapokon nyugszik.”

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (8.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (8.)

    “Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttek legyünk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, önmagunkat érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat és jó döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett kétségtelenül szükségünk van “érzelmi ügyességre”, pallérozottságra is, saját és mások érzelmeinek felismerésére, kezelésére és hatékony szabályozására.”

    “Az érzelmi intelligencia pontosan azt ígéri nekünk, hogy az emberi problémák közül legalább az értelem-érzelem konfliktusát meg tudjuk oldani.”

    “Az érzelmileg intelligens személy meg tudja fogalmazni önmagának, hogy milyen érzelmet élt át adott helyzetben, ezt ki tudja fejezni szavakkal is, és nem várja el környezetétől, hogy ők találják ki, mi zajlik benne éppen.”

    “Ha vállaljuk valódi önmagunk felfedésének kockázatát, meg merjük mutatni szomorúságunkat, dühünket, fájdalmunkat, akkor hitelessé válunk, s ezáltal követhető példává gyermekünk számára is.”

    “A derű, a jókedv a kreatív problémamegoldásnak kedvez, amikor újszerű, szokatlan kapcsolatokat kell létrehozni, a szomorúság pedig a megfontoltabb stratégiáknak. Ebben az értelmezésben a szomorúságnak is számos előnye lehet, mert “messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad” – fogalmazta meg Márai Sádnor.”

    Négy feladat, melyet az oktatásnak meg kell valósítani ahhoz, hogy a gyermek (és már a felnőtt ember) megfeleljen a jövő kihívásainak: “minden embernek meg kell tanulnia ismereteket szerezni, vagyis tudni; meg kell tanulnia cselekedni, vagyis dolgozni; meg kell tanulnia másokkal együtt élni; és meg kell tanulnia élni.”

    “A nevelő nem a tudás abszolút birtokosa, hanem a tanulás támogatója, aki a gyermek tevékenységét megfigyelve egyénre szabott segítséget nyújt neki. Az így nevelt diák gyermekkora derűs, mert érzi a szeretetet, azt, hogy tiszteletben tartják személyiségét és biztosítják szabadságát.”

    “Egy szülő, amennyiben gyermeke érzelmi intelligenciáját szeretné fejleszteni, elsősorban maga kell hogy tanulóvá váljon ebben a folyamatban.”

    “A gyermekünkkel való szoros érzelmi kapcsolat megteremtése, az érzelmi intelligencia fejlesztése csak úgy lehetséges, ha azon folyamatosan dolgozunk: a gyermek méhen belüli életétől kezdve egészen serdülőkoráig. Ha egy szakasz “időhiány” miatt kimarad, az nehezen behozható hátrányt jelent, mert minden korszaknak megvan a maga jelentősége, szerepe ebben a folyamatban, melynek egyik kulcstényezője a szülő jelenléte, ideje, rendelkezésre állása és elköteleződése. A legértékesebb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a vele töltött minőségi idő!”

    “Az érzelmi intelligencia kialakulása elsősorban a megfelelő érzelmi visszajelzések függvénye.”

    “Amennyiben az anya rá tud hangolódni a kisbabájára, és helyesen értelmezi annak megnyilvánulásait, megteremti a gyermek érzelmi öntudatra ébredésének és az önkontroll kialakulásának alapjait.”

    “Az anya-gyermek kapcsolat minden más emberi viszonynak ősmintájává válik, ebben tanuljuk meg, hogy mennyire lehet bízni a másik személyben, mennyire vagyunk szerethetőek és értékesek.”

    “A szülő arcáról olvassa le, hogy merjen-e közelíteni a számára ismeretlen, de érdekes dolog felé, vagy jobban teszi, ha anyja és apja közelében marad. Ezt a jelenséget nevezzük szociális referenciahelyzetnek: mivel a gyermek bízik a számára fontos személy véleményében, erre alapozza viselkedését. Ez a jelenség magyarázza azt, hogy miért félhet a kutyától, más állatoktól vagy szokatlan ingerektől még akkor is, ha ezekről nincs közvetlen rossz tapasztalata. Többek között emiatt fontos szülőként szembenézni a saját félelmeinkkel, hogy ezeket ne adjuk tovább gyermekeinknek.”

    “Hogyan is várhatnánk el tőle, hogy önálló és kreatív legyen, ha megakadályozzuk ezeknek a képességeknek a kibontakoztatását?”

    “Ha bármi megengedett, az érzelmi bizonytalansághoz és szorongáshoz vezet. Így – egyes téves vélekedésekkel ellentétben – nem a szabad lelkületet alapozzuk meg, hanem az indulatait kezelni képtelen, függésre hajlamos személyiséget.”

    “A gyermek érzelmi fejlődése szempontjából kiemelten fontos annak megélése, hogy szülei nem egy eszményképhez próbálják őt igazítani, hanem olyannak szeretik, amilyen – ez alapozza meg önbizalmát, biztonságérzetét, és hatalmas erőforrást biztosít számára a későbbi krízishelyzetek kezelésében. A feltétel nélküli elfogadás az érzelmi fejlődés egyik fontos katalizátora.”