Az érzelmi nevelés alapfeltétele, hogy a gyermek BIZTONSÁGBAN érezze magát.
Érzelmi készségeket nem lehet kognitívan fejleszteni. Az ember nem lesz parancsszóra kíváncsi, mint ahogy empatikusabbá, együtt érzőbbé sem válik, csak mert felszólítják erre.
Az egymásra figyelés olyan készség, amelyet gyakorolni kell. Ha odafigyelünk a gyermek képzeletbeli barátjára is, ami egy érdekes gyakorlási lehetőség ezen a területen, azzal valójában azt üzenjük neki, hogy fontos a számunkra!
Jó, ha kifejezzük negatív érzelmi állapotunkat, de mondjuk el annak okát is! A kritikus, vitatkozó szülők gyakori látványa is nagyon megrémíti a gyermeket – figyeljünk oda arra, hogy hogyan és miről vitázunk a gyerek előtt! Válás esetén, ha a szülő nyíltan gyűlöli, kibeszéli a másik szülőt, az az érzelmi rombolás egyik legkegyetlenebb formája!
Szánjunk időt családi mókára, hancúrozásra, viccelődésre, legyen türelmünk megállni, nézelődni, homokozni, “pocsolyázni”. Mindezzel – a minőségi idővel – azt az érzést adjuk át gyermekünknek, hogy teljes szívvel jelen vagyunk a kapcsolatban.
Ha egy ismerőssel való találkozás végeztével a gyermek előtt kibeszéljük a másikat, azzal meglehetősen romboló példát mutatunk – míg ha a gyermek azt látja, hogy hitelesek vagyunk a kapcsolatainkban, és azt mutatjuk ki, amit érzünk, akkor ez követendő út lesz a számára is.
Fejezzük ki szeretetünket minél többször egymás iránt! “Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.” (Virgina Satir)
A verbális és a nonverbális kommunikációnk legyen összhangban egymással, ellenkező esetben kialakul a kettős kötődés. A gyermek nem tudja értelmezni az ellentmondásos helyzetet, ilyenkor fokozódik a bizonytalanságérzete és növekszik az érzelmi kiszolgáltatottsága. Amit érzünk, azt verbálisan és nonverbálisan is fejezzük ki!
Inspiráljuk, biztassuk gyermekünket a kockázatvállalásra, az új dolgok kipróbálására. A gyermek nagyon büszke lesz magára, ha szülei megbíznak benne, és képességeihez mérten legyőzi az akadályokat.
Arisztotelész szerint ritka az, ha valaki a megfelelő személyre a megfelelő mértékben, a megfelelő időben, a megfelelő célból, a megfelelő módon tud haragudni. Ne várjunk hát tökéletességet magunktól ezen a téren – elégedjünk meg az elég jó megoldásokkal.
“A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll.”
“A mesei világban minden rendben van, és a gyermek ugyanerre vágyik a saját életében is: egyértelmű és kiszámítható dolgokra.”
“A szeretet tárgyak és személyek védelmet nyújtanak, így a gyermek személyiségfejlődése szempontjából nagyon fontos az állandó személyek jelenléte és a tárgyi környezet állandósága is.”
“A játék és a mese segítségével a gyerek átalakíthatja a valóságot, és annyit épít be a világból a saját személyiségébe, amennyire pillanatnyilag szüksége van.”
“A belső képekkel való munka növeli az önbizalmunkat, énazonosság-érzésünket, és feszültségcsökkentő hatással bír – gyermekként és később is hatalmas erőforrást jelent az életünkben.”
“A gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot. Ilyenkor nagyon intenzív belső munkát végez: elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. Ez segíti őt a nap folyamán felgyűlt feszültségei, negatív érzései feldolgozásában, és azoknak a félelmeinek a megszelídítésében, amelyeket nem tudott vagy még nem mert megfogalmazni. A mesélővel való személyes kapcsolata teszi lehetővé azt, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit.”
“A belső képek erős érzelmi töltettel rendelkeznek, összekötik a gondolatokat az érzelemmel. A tárgyállandóság kialakulása után jelennek meg, amikor a gyermek már megérti, hogy a tárgyak akkor is léteznek, amikor nem észleli őket. Ekkor a külső képet belsőleg is meg tudja alkotni – ez ad lehetőséget az érzelmi leválásra, mivel az anya belső képe is képes a stabil érzelmi biztonságot megteremteni.”
“A mese képekre és szimbólumokra fordítja le a világ jelenségeit, ezáltal lehetővé teszi a tudattalan feszültségek levezetését. A gyermek a belső képek teremtése által lehetőséget kap a mese cselekményén keresztül a szorongások feldolgozására is. Ez a képessége felnőttként is segíteni fogja a problémák feloldásában.”
“Minél ráérősebben, megváltoztatott tonalitással, dallamosabban mesél a szülő – úgy, hogy maga is egy belső képet készít a meséhez -, annál kidolgozottabb lesz a gyermek belső képe is.”
“A képzeleti működés a mesében és rajzban nyilvánul meg legintenzívebben. Ekkor jelenik meg a gyermekekre jellemző fantáziahazugság is, ami négyéves korban tetőződik. Ilyenkor a gyermekben összemosódnak a valóság és a fantázia elemei, emiatt nem célszerű hazugságnak nevezni a gyermek “füllentéseit”. (…) Ha a gyermek későbbi életkorban is szereti kiszínezni, “feltuningolni” a történeteket, akkor valójában a rejtett vágya az, hogy értékeljék, ismerjék el, irigyeljék őt.”
“A gyermekre a mágikus gondolkodásmód jellemző, emiatt még nem tudja a valóságot és a fantáziát biztonsággal elkülöníteni. Amikor a gyermek valami rosszat tesz, és azt mondja, hogy nem ő volt, akkor valójában szeretné meg nem történté tenni a dolgot. (…) Emiatt soha nem szabad egy gyermeket leszidni, megbüntetni, esetleg olyan általános következtetéseket levonni, hogy így nem lesz belőled semmi, vagy aki hazudik, az lop is.”
“A gyermek nem csak velünk szeretné elhitetni az általa kitalált történeteket, hanem ő maga is hisz bennük. Ha odafigyelünk, ezekből a fantáziahazugságokból nagyon sok mindent megtudhatunk az őt foglalkoztató problémákról. A gyermek ugyanis nem arról ad számot ilyenkor, hogy mi volt, hanem arról, hogy mi lehetne, vagy hogyan szeretné, hogy a dolgok alakuljanak. Ha egy ilyen helyzetben megszégyenítjük, nem csak a fantáziáját bénítjuk le, hanem érzelmi fejlődésében is akadályozzuk, megtörjük önbecsülését, mert úgy érzi, hogy érzései, vágyai nem elfogadhatóak.”
“A reproduktív, alkotó képzelet hat-hét éves kor után jellemző, amikor a gyermek már képes a valóságos tapasztalatokhoz alkalmazkodni. Ekkor már meg tudja különböztetni a valóságot a képzelettől, elkülönül a mesetudat és a valóságtudat.”
“Ha a gyereknek megfelelő gyakorlata van a belső kép készítésben, akkor válhat jó olvasóvá, mivel belső képek nélkül az olvasás végtelenül unalmas.”
Egyszer a burkus király meglátogatta Mátyás királyt. Mint pajtások köszöntötték egymást, azután azt mondta a burkus király: – Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van. – Igaz – mondja Mátyás -, van nekem a juhaim között egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom is, aki sohasem hazudik. Mondja erre a burkus király: – Én megmutatom, hogy mégis hazudik! – De – feleli Mátyás király – nem hazudik az, olyan aztán nincs! – Majd megmutatom én! Megcsalom úgy, hogy muszáj neki hazudnia! – Fogadok akármibe, hogy nem hazudik – mondja Mátyás király. – Fele országomat odaadom, hogyha elveszítem a fogadást. – Én meg odaadom a fele országomat akkor, ha nem hazudik! – mondja végül a burkus király. Kezet fognak, azzal jóéjszakát mondanak, és ki-ki megy szállására. Ott a burkus király felöltözik a parasztruhába, és rögtön kimegy a tanyára a juhászhoz. Köszönti, mire az visszaköszön. – Isten hozta, király uram! – Honnan ismersz te engemet? – Megismerem a szaván, hogy maga a király – feleli a juhász. Azt mondja erre a burkus király: – Adok neked sok pénzt és hat lovat ráadásul, csak add nekem az aranyszőrű bárányt! – Jaj – mondja a juhász -, a világért sem adom, mert felakasztana érte a király. Még több pénzt ígért neki a burkus király, de a juhász nem áll kötélnek. Hazamegy nagy búsan a burkus király, és csak búsul, búsul. Ott volt a lánya is. – Ne búsuljon, édesapám, elmegyek én ahhoz a juhászhoz, majd én megcsalom. Úgy is lett. Vitt magával egy láda színaranyat meg egy üveg bort. A juhász azt mondta, nem hiányzik a pénz. Mátyás király meg felakasztja, ha megtudja, hogy hova lett az aranyszőrű bárány. Addig-addig beszélt, incselkedett a lány, hogy végül megitták az üveg bort. A bortól olyan kedve kerekedett a juhásznak, hogy megígérte a királylánynak, odaadja neki a bárányt, ha feleségül megy hozzá. Soká szabódott a lány, végül beleegyezett. Azt mondja erre a juhásznak: – Nyúzd meg a bárányt, a húsát edd meg, a bőrét meg add nekem! Így is lett. A juhász megnyúzta az aranyszőrű bárányt, a királylány pedig nagy örömmel vitte az apjának a bárány bőrét. Örvendezett is a burkus király, hogy a lánya így meg tudta csalni a juhászt. Eljött a reggel. Búsult erősen a juhász, mit mondjon a királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszőrű bárány nincs többé. Elindult a királyi palotába. Útközben többször is elpróbálta, mit hazudik majd, ha a király szeme elé kerül. Beleszúrta botját egy egérlyukba, rátette a kalapját, elhátrált tőle, aztán újra feléje ment, s elváltoztatott hangon így kezdett beszélni: – Mi újság, szolgám, kinn a tanyán? – Ott semmi különös, csak az hogy az aranyszőrű bárány elveszett, megette a farkas! Mikor ezt a hazugságot kimondta, megijedt. – Hazudsz – folytatta a király hangján -, akkor a többit is megette volna! A juhász erre kivette botját az egérlyukból, és búsan ballagott a király palotája felé. Ismét talált egy egérlyukat, abba is beletette a botját, rá a kalapját, felköszöntötte, és elmondta az újabb mondókáját. – Mi hír a tanyán? – Az aranyszőrű bárány beledöglött a kútba. – Hazudsz, mert akkor a többi is beledöglött volna! Újra csak vette a botját, és bandukolt a kastély felé. Harmadik egérlyukat is talált, harmadszor is eljátszotta: – Mi újság a tanáyn? – Ellopták az aranyszőrű bárány. – Hazudsz, mert a többit is ellopták volna! Nem próbálkozott többet a hazudozással, vette a kalapját, botját, és bekopogott Mátyás királyhoz. A burkus király is ott ült a lányával az asztalnál. Már várták, ugyan mit hazudik a juhász. – Mi újság a tanyán? – kérdi tőle Mátyás király. – Semmi, csak az, hogy az aranyszőrű bárányt elcseréltem egy szép fekete báránnyal. – Hát hozd be azt a bárányt! – mondja örömmel Mátyás király. Azt mondja erre a juhász: – Ott ül középen! – Éljen! Nem hazudtál! – kiáltott fel Mátyás király. – Ezért neked adom a burkus király fele országát! – No, én meg – toldja meg a burkus király – odaadom feleségül a lányomat, mert úgyis szeretitek egymást. Így lett az igazmondó juhászból burkus király.
Egyszer régen, nagyon régen, zúgó erdõ közepében három nyulak összeültek, selyemfûre települtek, ottan se ültek sokáig, talán csak egy fél óráig, amikor felkerekedtek, hogy már végre hazamennek, egy szarka felettük szállott, s így kiáltott:
– Mit csináltok? Mit csináltok, három nyulak? Úgy ültök ott, mint az urak.
– Úgy, úgy, bizony, mint az urak – feleltek a három nyulak. – Ezután már urak leszünk, ebédre rókahúst eszünk.
Csacsi szarka nem elhitte?! Repült is már, a hírt vitte, s buta róka is elhitte. De hát hogyne hitte volna, akármilyen ravasz róka, mert a szarka így kiáltott:
– Egy jegenye fölött szállok, mikor lenézek a földre, három nyulak ülnek körben. Összebújva tanácskoznak… Jaj, mekkora nyulak voltak! Jaj, mekkora fejük, szájuk, a medve egér hozzájuk. Hát még mirõl beszélgetnek? Hogy eztán csak rókát esznek!
Ennek a fele se móka! Szedte is lábát a róka. Futott ki az erdõszélre, csak mielõbb odaérne. Hát amint ott futott, szaladt, szemben vele farkas szaladt:
– Szaladj te is, komám, farkas, jaj, mit láttam, ide hallgass! Az erdõ közepén jártam, most is borsódzik a hátam, sosem láttam ilyen szörnyet, ottan ültek három szörnyek! Három nyúl volt és akkora, fél méter is volt egy foga. Hát még mirõl beszélgettek? Hogy eztán csak farkast esznek!
No hiszen, egyéb se kellett, a farkas is futni kezdett. Addig futott, amíg szembe nem jött vele egy nagy medve, a medve így szólongatta:
– Hova szaladsz, farkas koma?
– Medve komám, ne is kérdjed, szaladj, ha kedves az élted! Erdõ közepén jártam, jaj, mit láttam, jaj, mit láttam! Három nyulak ottan ültek, éppen ebédre készültek. Hát még mirõl beszélgettek? Hogy eztán csak medvét esznek!
Egyébre se volt már kedve, szaladni kezdett a medve. Elöl róka, hátul medve, közbül a farkas lihegve. Így szaladtak erdõszélre, szomszéd erdõ közepébe. (…) Ezalatt a nyusziházban, fûszálakból vetett ágyban három nyuszi aludt szépen, összebújva, békességben…
A Mesemondó blog YouTube csatornájára olyan, tényleg házi, saját kedvtelésből készített videók kerülnek fel, melyek Lencsi lánykámmal történő közös alkotásainkba és a vele töltött időnkbe enged bepillantást.
Istálló a lakása, asztala jászol. A sörényét meg-megrázza, rányerít a friss szénára. (ló)
Négy lába van, mint a széknek, rá is ülnek a legények, néha még a lányok is, de nem ül rá a kocsis. (ló)
Úton megyen kipe-kopa, hátán ül a ginye-gonya. Füle négy, szeme négy, körme pedig huszonnégy. (ló és lovas)
Hangja erős, füle nagy. Ha nem tudod, ki? Ilyen vagy! (szamár)
Szürke, de nem farkas, nagy fülű, de nem nyúl, patája van, de nem ló. Mi az? (szamár)
Szép fehér vitézek, csontvillás, szakállas, mekegő vitézek, füvet legelésznek. Kutyaugatásra szétfutnak szegények. (kecske)
Van egy hasznos öregem, szakállánál vezetem. (kecske)
Erdőbe, mezőbe, vasvillás legények cirkálnak. Mi az?
(kecskék)
Szőr maga, szőr nadrágja, reszket elöl a szakálla. (kecske)
Ugra-bugra, mekegjünk! A fűben leheveredjünk! Bárányfelhő
fölöttünk, jó dolgunk van most nekünk. Bégetni is szeretünk, ha az anyánk nincs
velünk… Örüljetek hát velünk! Ugra-bugra, megnövünk! (kecskegidák és báránykák)
Alig van már február, s ő tavaszról kiabál. Mi az? (bárány)
Csengő cseng a nyakában, kint legel a határban. Türelme
nagy, orra pisze, puha gyapjú göndör szőre. Mi az? (bárány)
A kis bárány édesanyja, tejet ad és sok a gyapja. Mi az?
(juh)
Hasznos háziállat vagyok, a gazdámnak hasznot hajtok. Adok
tejet, vajat, sajtot, bőröm, gyapjam őt fedezi, hideg télben melengeti.
Csontom, porcom mind oly hasznos, felhasználja az asztalos. Húsom szüret
alkalmával ízes étek a kásával. Ha meggyújtod testem zsírját, fénnyel elárasztom
szobád. Sodord össze belemet, megnövelem kedvedet. Ennyi jóért megérdemlem,
hogy kitaláld a nevem. (juh)
Hegyen megyen henderi, hátán viszi kenderit. Ha nem szánnám
henderit, meggyújtanám kenderit. (juh)
Kukoricán is megél, az ólban egész nap csak helynél. Mi az? (disznó)
Utoléred, hogyha szaladsz, farka kurta, ez a… (malac)
Családonként több is van, sokat röfög az ólban. Mi az?
(malac)
A ruhája csupa folt, benne tű még sose volt. Mi az? (tehén)
Elöl a villája, hátul a seprűje, közbül a szénatartója.
Négyen megy, négyen áll, négytől pedig vámot át. (tehén)
Kettővel az eget nézi, kettővel az utat méri, négyben a
reggelit viszi, néggyel az utat döngöli, eggyel a legyet kergeti. (tehén)
Kettővel az eget nézi, kettővel a földet nézi, négybe a
vacsorát viszi, néggyel a harmatot veri. (tehén)
Van, neki dibben-dobban, van neki liccsen-loccsan, elöl villa,
hátul seprű. (tehén)
Elöl van a bólogató, középen a szénatartó, hátul meg a
hajtogató. (tehén)
Elöl villa, hátul seprű, középen a szénatartó. (ökör)
(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Hát ezek a fiúk már mind házasodnivalók voltak. Azt mondta az apjuk, hogy házasodjanak meg. Fellökött a levegőbe három pálcát, minden fiúnak a részére egyet, és azt mondta, kinek amerre esik a pálcája, arra kell menni nősülni. A nagyobbik fiúnak a grófkisasszonyok felé hullott a pálcája, a középső fiúnak a bárókisasszonyok felé, a legkisebb fiúé pedig egy sűrű erdő felé hullott. El is indultak a fiúk, de a kisebbik nagyon búsult. Azon gondolkozott, hogyan tud ő menyasszonyt kapni az erdőben. Ahogy ment, mendegélt az erdőben, talált egy kis macskacicót. A macskacicó folyton nyávogott utána. Azt mondja a királyfi:
Kép forrása: moly.hu
– Felséges királyapám azt tanácsolta, hogy errefelé jöjjek házasodni, de én itt nem találok leányt.
Azt mondja a macskacicó:
– Ne búsulj, én elmegyek tehozzád!
Addig nem tudott a királyfi hazamenni, amíg meg nem ígérte, hogy feleségül veszi a cicát. A másik két testvére már otthon volt. Azok örültek, mert szép menyasszonyt kaptak. Az apjuk kérdezte sorra, hogy kinek milyen a menyasszonya. A legnagyobbik mondta, hogy az övé grófkisasszony, a közbelső mondta, hogy az övé bárókisasszony, a legkisebb azt mondta, hogy majd meglátják. Na, akkor a király azt parancsolta, hogy menjen el minden vőlegény a menyasszonyához, és hozzon egy szép virágcsokrot. A két nagyobbik fiú örömmel ment a menyasszonyához, de a kisebbik nagyon búsult. Mikor odaérkezett az erdő szélére, a cicó már várta. Látta, hogy nagyon búsul. Azt mondja neki:
– Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg, miért búsulsz?
– Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vőlegény vigyen a menyasszonyától egy virágcsokrot. Hát én a macskacicótól hogy vigyek?
– Ne búsulj, csak feküdj le és aludj – mondta a cicó. Akkor megkapart egy nagy odvas fát, és sok kis macskacicó jött elő. Egyik cicó ezüstvirágot hozott, a másik aranyvirágot, a harmadik gyémántvirágot, s a menyasszony összeillesztgette mind egy csokorba. A másik két királyfi már otthon volt, a kicsi későre ért haza. A király azt mondta, hogy nagyon szép a csokor, mindeniké nagyon szép, de a legkisebbé a legszebb. Kérdezték, hogy mondja meg már, ki a menyasszonya, de csak azt felelte, hogy majd meglátják.
Telt-múlt az idő, egy hét múlva újra azt parancsolta a király, hogy menjen mindenik a menyasszonyához, és hozzon egy kendőt. Elmentek a királyfiak, a két nagyobb nagy örömmel, de a kisebbik csak nagyon búsult. Mikor odaért az erdő szélére, a cicó már várta. Azt mondja:
– Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg, miért búsulsz?
– Hogyne búsulnék, mikor most kendőt kell vigyek a menyasszonyomtól. Hát a cicó nem tud szőni.
– Ne búsulj, csak feküdj le és aludj.
Megint megkaparta az odvas fát, előjöttek a kis cicók. Egyik aranyszálat, a másik ezüstszálat, a harmadik gyémántszálat hozott. A menyasszony megszőtte. Amikor hazaérkeztek, a király megnézte a kendőt. A két nagyobbik fiúnak azt mondta, hogy hát szép, szép a kendő, amit hoztak, de a legkisebbnek azt mondta, hogy ez nagyon szép.
– Mondd meg: ki a menyasszonyod?
– Majd meglátjátok!
Megint telt az idő. Nemsokára a király azt mondta, hogy most már hozza el mindenik a menyasszonyát. A két nagyobbik örvendezve ment a menyasszonyáért, de a legkisebb most már igazán nagyon búsult. Arra gondolt: hogyan vigye ő a macskacicót haza? Még eddig minden megvolt, ami szükséges, de most már nincs mit tenni, csak be kell mutatni. A macskacicó ott várta az erdőszélen. Megint azt mondja neki:
– Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd, miért búsulsz?
– Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vigye haza a menyasszonyát. Én téged, cicót, hogy vigyelek?
– Ne búsulj, csak feküdj le és aludj!
A királyfi gondolta, hogy most nem alszik el, de csak nem tudott magának parancsolni, és csak elaludt. Amikor felébredt, egy gyönyörű szép királyi palotában ébredt fel, és egy nagyon szép királykisasszony volt mellette. Azt se tudta, hogy mit csináljon! Nagyon meg volt ijedve. De a királykisasszony azt mondta neki, hogy ne búsuljon, mert ő az, akit macskacicó képében megkért, de ő el volt átkozva, hogy addig mindig macskacicó legyen, amíg valaki meg nem kéri macskacicó képében.
– Macskacicó voltam, most te megkértél, és visszaváltoztam királykisasszonynak.
Voltak ott a királyi palotában inasok; kocsisok, szobalányok, gyönyörű szép hintó, lovak. Beült a királyfi a királykisasszonnyal a hintóba, tizenkét ló húzta. Így mentek hazafelé. Mikor hazaértek, már odahaza állott a lakodalom a legjavában. Mikor észrevették az őrök, hogy jönnek, a királynak hírt adtak, hogy jön más országból a király vendégségbe. Mikor odaérkeztek, akkor látta a király, hogy az az ő fia és a menyasszonya. Nagyon csodálkoztak, hogy soha nem mondta meg, hogy az ő menyasszonya kicsoda. De ez a menyasszony volt a legeslegszebb. Megtartották a lakodalmat. Incidától Boncidáig ért a vége.
Mesemondó blog 