Mesemondó blog

Szerző: Jarabin Kinga

  • A világfalu

    Ha le tudnánk kicsinyíteni a világot egy 100 fős falu méretére, és megtartanánk az egyes embertípusok arányait, a következő adatok jellemeznék a falu lakosait:

    57 ázsiai

    21 európai

    14 ember a nyugati féltekéről (északról és délről együttvéve)

    8 afrikai

    52 nő

    48 férfi

    70 nem fehér ember

    30 fehér ember

    70 nem keresztény vallású

    30 keresztény vallású

    89 heteroszexuális

    11 homoszexuális

    6 ember birtokolná az egész világ gazdaságának 59 százalékát, és mind a hatan az Egyesült Államokból származnának

    80 ember élne a létminimum alatt

    70 ember nem tudna olvasni

    50 ember lenne amputált

    1 ember haldokolna

    1 ember éppen megszületne

    1 (de tényleg csak 1!) embernek lenne felsőfokú végzettsége

    1 embernek lenne számítógépe

    Visszacsatolás

    • Hogyan hoznád összefüggésbe ezt a szöveget a mi közösségünkkel (iskolával, osztállyal, csoporttal)?
    • Milyen erősségei és milyen gyengeségei vannak a közösségünknek?
    • Mennyire fontos, hogy egy közösség színes és vegyes legyen?
    • Milyen előnyei és milyen hátrányai vannak egy homogén, illetve egy heterogén csapatnak?
    • Konkrétan mit tanulhat ebből a mi közösségünk?

    Felhasználási javaslat

    A szövegben található falut felvázolhatjuk egy moderációs táblára: középre felírjuk, hogy “világfalu”, és az egyes adatokat egymás után kör alakú moderációs kártyákon rögzítjük köréje. Így az egyes adatok között a felolvasásnál elegendő idő marad az átgondolásra, feldolgozásra.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Az emberi szolidaritás

    Egyszer egy ember a barátjával barangolt. Csikorgó hideg volt, ezért igyekeztek, hogy fedelet találjanak a fejük fölé, és tüzet rakhassanak, ami mellett megmelegedhetnek. A keskeny ösvény egy hegygerincen vezette végig őket, alattuk egy völgy terült el, hegyi tóval. Az egyik vándor hirtelen észrevette, hogy a mélyben egy ember fekszik, aki a hidegben meghalna, ha senki nem segítene neki.

    – Menjünk le hozzá – mondta a barátjának -, ennek az embernek szüksége van a segítségünkre, nehogy megfagyjon!

    – Hogy gondolhatsz ilyet? – válaszolta a barátja. – Ebben a hidegben először magunkra kell gondolnunk, hogy életben maradjunk, míg találunk egy fogadót.

    – Nem – mondta az első -, én erre képtelen vagyok. Ha nem akarsz lejönni, menj tovább egyedül! Én leereszkedem a völgybe, és meglátom, tudok-e segíteni annak az embernek. – Így aztán elváltak egymástól: egyikük tovább folytatta az útját, a másik pedig lement a hegygerincről. Amikor leért, vállára vette az eséstől és a hidegtől legyengült embert, és lassacskán, a teher alatt fújtatva megindult a hegynek. Amíg a nagy fáradtsággal felért, hogy megtalálja a régi utat, melege lett, sőt forróság öntötte el, patakokban folyt róla a víz. A hátán lévő ember egyre nehezebbé vált: olyan melege volt már, hogy egyáltalán nem érezte a kinti hideget.

    Lassacskán haladt előre, míg egy kanyarulat után észrevette a barátját. – Ó – gondolta -, mégis megvárt – és odakiáltott neki, de nem kapott választ. Közelebb ment, és látta, hogy a barátja megfagyott abban a szörnyű hidegben. Hálásan gondolt a hátán lévő sebesültre: neki köszönhette, hogy olyan melege lett, és életben maradt. Hamarosan elértek egy kis házikót, ahol menedékre találtak.

    Visszacsatolás

    • Mi a történet mondanivalója?
    • Hogyan kapcsolhatjuk ezt a történetet a közösségen belüli együttműködéshez?
    • Milyen értelemben fontosak a fáradozások és a fegyelem egy közösség, egy csapat számára?
    • Konkrétan mit vihetünk ebből magunkkal a saját közösségünk számára?

    Felhasználási javaslat

    A történet gyakorlati feldolgozásánál a következőképpen járhatunk el: felrajzolunk egy moderációs táblára vagy egy flipchartra egy nagy T betűt, a T kalapja alá balra egy hópelyhet, jobbra pedig egy napocskát. A résztvevők a hópihe alatt gyűjtenek mindent, ami egy csapatot gátol, rombol, terhel, akadályoz stb. Ezzel szemben a napocska alá olyasmiket gyűjtenek, ami támogat, továbbvisz, hatékonyabbá tesz egy csapatot, és erősíti a közösségi érzést. Ezután ezekkel a listákkal dolgozhatunk tovább. Egy másik lehetőség, ha résztvevők kis csoportokban dolgozzák ki, miért is van értelme fáradozni egy közösségért, csapatért. Ezt követően az eredményeket elmondhatják a többiek előtt, amit utána közösen meg lehet beszélni.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A vakok

    Egyszer egy vándorcirkusz egy város közeli istállóban szállásolta el az elefántjait. A város lakói még sohasem láttak elefántot. Négy kíváncsi városlakó felkerekedett, hátha vethetnének rájuk egy pillantást, már az előadás előtt. Amikor megérkeztek az istállóhoz, látták, hogy nincs fény, ezért sötétben kíváncsiskodtak.

    Az egyik az elefánt ormányát érintette meg, s ezután úgy gondolta, hogy az állat egy vízipipára hasonlít. A másik az egyik fülét érezte, ebből úgy gondolta, hogy az állat egyfajta legyező. A harmadik, aki az elefánt lábát fogta meg, élő oszlophoz hasonlította. Végül a negyedik, aki a kezét az elefánt oldalára tette, meg volt győződve róla, hogy egy trónhoz hasonló dolog áll előtte. Egyikük sem volt képes teljes képet kialakítani, vállalkozásuk eredménye teljes összezavarodás lett. Mind a négyen biztosak voltak benne, hogy igazuk van, a város lakói közül így senki sem érthette meg, mi történt valójában, mit tapasztalt ténylegesen a négy ember.

    Visszacsatolás

    • Milyen témákban különböznek a vélemények és a felfogások a közösségen belül?
    • Milyen pozitív és negatív következményekkel jár ez?
    • Valójában mennyire lehetünk biztosak abban, hogy ismerjük az igazságot?
    • Egy feltevés: Ön mit tenne, ha néhány mélyen gyökerező gondolatmenetéről – például a csapatmunkáról, a kommunikációról, a vezetésről, a kapcsolatokról és hasonlókról – hirtelen kiderülne, hogy már nem állják meg a helyüket?
    • Milyen következményekkel jár, ha szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy igazunk van?
    • Milyen következményei lennének, ha mindig mindent megkérdőjeleznénk a közösségben?
    • Konkrétan mi a történet üzenete?

    Felhasználási javaslat

    Vihetünk magunkkal egy játék elefántot a vizuális megjelenés érdekében, vagy beszerezhetünk egy elefántot ábrázoló pecsétet, amivel a tréningen felhasználásra kerülő összes moderációs kártyát lepecsételjük. Esetleg minden résztvevőnek ajándékozhatunk egy elefántot, amit emlékbe elvihet magával. Ha elég kicsik az elefántok, a tréner meg is kérheti a résztvevőket, hogy néhány hétig hordják magukkal a nadrágzsebükben vagy a kézitáskájukban, hogy így emlékeztesse őket a tréningen elhangzott megállapodásokra.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Segítsük egymást vagy mind elveszünk

    Egy Namen Choni nevű bölcs egyszer az országot járva meglátott egy embert, aki szentjánoskenyérfát ültetett. Megállt mellette, ránézett, és így szólt: – Mikor hoz majd ez a kis fa gyümölcsöt? – Az ember így válaszolt: – Hetven év múlva. – Ekkor a bölcs azt mondta: – Te bolond! Gondolod, hogy még élni fogsz hetven év múlva, hogy élvezd a munkád gyümölcsét? Ültess inkább olyan fát, ami hamarabb terem, hogy még életedben örülhess neki!

    Az ember azonban befejezte művét, boldogan nézegette, és így válaszolt: – Bölcs ember, amikor megszülettem, találtam szentjánoskenyérfákat, és ettem a gyümölcsükből, annak ellenére, hogy nem én ültettem őket, hanem az őseim. Olyan dolognak élveztem a gyümölcsét, amiért én semmit nem dolgoztam, ezért én is szeretnék ültetni egy fát a gyerekeimnek és unokáimnak, hogy ők is örömüket leljék benne. Mi, emberek, csak akkor jutunk előrébb, ha segítő kezet nyújtunk egymásnak. Látod, én egyszerű ember vagyok. Van azonban egy nagyon fontos mondásunk: egymást segítjük, vagy elveszünk.

    Visszacsatolás

    • Neked mi az első gondolatod a történet hallatán?
    • Mit gondolsz a bölcsről?
    • Mik azok a tettek a közösségünkben, a csoportban, amelyeknek a hozadéka csak később fog megmutatkozni?
    • Milyen jelentősége van az ilyen, jövőre irányuló befektetéseknek egy közösség számára?
    • Vannak-e olyan tevékenységek a közösségünkben, csoportunkban, amelyek azért nem valósultak meg, mert nem volt közvetlen hozadékuk, és előnyeit csak a közösség, a csoport későbbi tagjai élvezték volna?

    Felhasználási javaslat

    A történethez kapcsolódóan minden résztvevőnek adhatunk egy picike facsemetét emlékbe. Ha van rá lehetőség, egy kis “erdőt” is ültethetünk a csapatnak. Ha nincs kert, ültethetünk egy “benti erdőt” egy nagy bonszáj-tálba. Az erdő ápolásáért mindenki felelős, ehhez viszont szükséges, hogy egyeztessenek egymással.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A kisegér és az elefánt

    – Jó reggelt, ducikám, mit szólnál egy sétához? – kérdezte a kisegér barátját, az elefántot.

    – Ha megint egyfolytában azt mondod nekem, hogy duci, mehetsz egyedül. Ezt nem bírom elviselni!

    – Miért húzod fel magad egyből? Nem bántásból mondtam.

    – Biztosan nem? – kérdezte az elefánt.

    – Egészen biztosan nem – felelte az egér.

    – Jó, akkor induljunk, kis törpe!

    – Micsoda szemtelenség! Hogy mondhatsz rám ilyet, hogy törpe? – háborodott fel a kisegér.

    – Épp úgy mondhatom, mint ahogy te rám azt, hogy duci. Ezenkívül pedig nem bántásból mondom.

    – Na, jó – mondta az egér -, akkor induljunk!

    Nagyon lassan haladtak, mert az egérnek igencsak pici lábai voltak. Ezért az elefánt felajánlotta az egérnek, hogy a hátára veszi. Kicsit leeresztette fejét, hogy az egér könnyebben felmászhasson, még a földre is leért az ormánya. Ekkor az egér felmászott, megkapaszkodott, és az elefánt nagyon óvatosan a hátára ültette. Micsoda gyönyörű kilátás tárult az egér elé, és így milyen jól haladtak! Sajnos a séta egy magas fal előtt véget ért.

    – Minden nap eljövök ehhez a nagy falhoz, de még mindig nem vagyok elég nagy, hogy átnézhessek fölötte. Pedig úgy szeretném tudni, mi van a túloldalon!

    – Ó, ez nem probléma – mondat a kisegér. – Tegyél le vissza a földre, és megmondom neked.

    – Hogy csinálnád? – kérdezte az elefánt elcsodálkozva.

    – Ó, ez pofonegyszerű. Ások egy pici lukat a fal alatt, majd pedig egyszerűen átmegyek a másik oldalra.

    Hosszú idő elteltével visszajött a kisegér (az alagútépítés ugyanis nagyon nagy munka egy egér számára), és elmesélte az elefántnak, milyen állatokat látott a túloldalon. Így már el tudta képzelni az elefánt, hogy néz ki a fal másik oldala, és elégedett volt. Az ő oldalán ugyanis épp olyan szép volt minden.

    Visszacsatolás

    • Az aktuális témához kapcsolódva hogyan tudnátok értelmezni ezt a történetet?
    • Mi az, amiben másnak érzed magad a csoporton belül, hasonlóan az egér és az elefánt történetében?
    • Mit szimbolizálhat átvitt értelemben a fal?
    • Átvitt értelemben vajon mi lehet a fal mögött a közösségünk számára?
    • Elhangzanak a közösségünkben is hasonló csipkelődő kifejezések, humoros célzattal, melyek azonban valahol sértőek is lehetnek?

    Felhasználási javaslat

    A vizuális megjelenés érdekében bevihetünk egy játék elefántot és egy játék egeret. Egy további lehetőség falat építeni moderációs tábla segítségével, ami mögött elképzelt célok rejlenek. Ekkor megkérhetjük a résztvevőket, hogy álljanak közvetlenül a fal egyik oldalára, és a foglalkozás további részét attól kezdve tartsuk azon az oldalon.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A háromlevelű lóhere

    Élt egyszer egy király, akinek három fia volt. Amikor érezte, hogy élete a végéhez közeledik, magához hívatta a fiait, és így szólt hozzájuk: – Jól tudjátok, hogy mindegyikőtöket egyformán szeretlek. De épp ilyen fontos számomra a birodalmam, amit uralkodásom alatt még gyarapítottam is. Olyan nehéz eldöntenem, hármatok közül kire bízhatom a királyságomat, hogy a segítségetek nélkül nem is vagyok rá képes. Mindhárman fontosak vagytok a birodalom számára – mindenki a maga módján. Ezért kitaláltam egy módszert, ami segít meghozni a döntést. Tárgyakat könnyebb megítélni, mint embereket. Ezért arra kérlek titeket, hozzon mindenki magával egy tárgyat, ami kifejezi, hogyan irányítaná az országot.

    Erre a legidősebb hozott egy sastollat és ezt mondta: – Egy sasnak a tollát hoztam eléd, mert szeretnék mindent átlátni, mint egy sas. Ha pedig arra van szükség, olyan büszke és bátor akarok lenni, mint egy sas.

    A második egy kalászt hozott magával az aratási koszorúból, ami egész évben a konyhaajtón függött. Ezt mondta: – Én azt szeretném, hogy mindenki mindig elengedő ennivalóhoz jusson, és minden erőmmel arra törekednék, hogy így legyen. Szükség esetén én magam állnék az eke elé.

    A legfiatalabb fivér viszont egy háromlevelű lóherét hozott, amit a ház előtt talált. Még belepte a dér, mivel tél volt. A fiú ezt mondta: – Ezt a háromlevelű lóherét hoztam, mert tudom, hogy csak a fivéreimmel együtt tudnék kormányozni. Amint ez a növény is három egyforma nagyságú levélből áll, így kell egyesíteni hármunk erejét, ha ezt az óriási birodalmat jól akarjuk vezetni. Olyan uralkodója ugyanis, mint Te, kedves Édesapám, nem lesz még egyszer.

    Erre mindannyian ijedten néztek, mert amit a legkisebb mondott, annyira új gondolat volt, hogy egyikük se gondolt rá korábban. Így egymás mellett feküdt a sastoll, a kalász, és a háromlevelű lóhere. A király hosszan és komolyan nézte őket, majd kezébe vette a háromlevelű lóherét, letépte a három levelét, és mindegyik fiának adott belőle egyet. Ezután visszadőlt, és halkan ezt mondta: – Új korszak kezdődik.

    Visszacsatolás

    • Hogyan értelmeznéd saját szavaiddal a történetet?
    • Hogyan lehetne a történetet a saját közösségünk helyzetére ültetni?
    • Konkrétan mit tanulhatunk a közösségünkre nézve a történetből?

    Felhasználási javaslat

    A történet felolvasásánál a megfelelő résznél vegyük elő az oda illő tárgyakat (a tollat, a kalászt, a háromlevelű lóherét), és tegyük jól látható helyre. Vagy szétoszthatunk a résztvevőknek moderációs kártyákat, melyekre megelőzően háromlevelű lóherét ragasztottunk. Erre aztán feljegyezheti a csoport a mindenkori megállapodásokat, vagy a közösség (és tagjai) elhatározását.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Vakond alagút

    Helyszín: bárhol játszható

    Életkor: 4 éves kortól

    Létszám: egyéni játék

    Időtartam: minimum 5 perc

    A játék célja: taktilis érzékelés, térbeli tájékozódás

    Kellékek: kendő vagy sál, egy 20-30 méteres kötél

    A játék kerettörténete

    Sanyi, a kis vakond egy földalatti alagútban lakik. Mindennap új alagutakat ás, de majdnem mindig eltéved, így sok időbe telik, míg hazatalál. Az egyik barátja azt ajánlotta neki, hogy vigyen mindenhová magával egy kötelet, ami majd segít neki megtalálni a hazafelé vezető utat.

    A játék menete

    Tegyünk le egy hurkok és csomók nélküli kötelet a földre. A vállalkozó játékos szemét kössük be, álljon négykézláb a kötél egyik végéhez.

    A feladata az, hogy menjen végig a kötelet kitapogatva a kijelölt úton.

    A játék lehetséges variációi

    • Nehezíthetjük a pályát azzal, ha a kötelet különböző akadályokon is átvezetjük – például rátesszük egy kisebb bokorra, esetleg lépcsősorra, vagy megkerülünk vele egy fát, stb.
    • Tegyünk tárgyakat a kötél mellé (játék, faág, fakocka, stb.), a gyerekeknek ki kell találniuk, milyen tárgyakat találtak.
    • Lemérjük a gyerekek idejét, ezzel versenyhelyzetet teremtve.
    • Játék közben megváltoztatjuk a kötél formáját.

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)

  • Birodalmi képek

    Helyszín: bárhol játszható

    Életkor: 4 éves kortól

    Létszám: 10 fő

    Időtartam: 5 perc

    A játék célja: gyorsaság, emlékezet

    Kellékek: különböző képek, egy-egy képből annyi másolat, ahány csoport van

    A játék kerettörténete

    Egy 15×15 méteres játékterületen szétszórjuk a kártyákat képekkel felfelé, minden képből 2 másolatot helyezünk el a földön. A gyerekeket 2 csoportra osztjuk, ők 15-20 méterre állnak a játék mezőtől. A játékvezető felmutat egy képet.

    Mindkét csapatból 1-1 gyerek gyerek odafut a játékterülethez, és megkeresi a nekik felmutatott kép párját. Amikor megtalálja, odaviszi a csapatához, majd újabb kép és játékos következik.

    Az a csapat nyer, amelyik több kártyát gyűjt össze azonos idő alatt.

    Érdemes figyelmeztetni a gyerekeket, hogy a csapatok nem akadályozhatják egymást, nem léphetnek rá a kártyákra, és nem is fordíthatják le azokat.

    A játék menete

    Egy 15×15 méteres játékterületen szétszórjuk a kártyákat képekkel felfelé, minden képből 2 másolatot helyezzünk el a földön. A gyerekeket 2 csoportba osztjuk, ők 15-20 méterre állnak a játékvezetőtől. A játékvezető felmutat egy képet.

    Mindkét csapatból 1-1 gyerek odafut a játékterülethez, és megkeresi a nekik felmutatott kép párját. Amikor megtalálja, odaviszi a csapatához, majd újabb kép és játékos következik… Az a csapat nyer, amelyik több kártyát gyűjt össze azonos idő alatt.

    Érdemes figyelmeztetni a gyerekeket, hogy a csapatok nem akadályozhatják egymást, nem léphetnek rá a kártyákra, és nem is fordíthatják el azokat.

    A játék lehetséges variációi

    • Több csapat is játszhat, ha több másolat is van a földön egy-egy kártyából.
    • Csak egy másolat van a földön a kártyákból, ebben az esetben addig keresik a játékosok a képet, amíg egyikőjük meg nem találja. Ha megtalálták, újabb kép és játékosok következnek. Az a csapat nyer, amelyik több kártyát gyűjtött össze.

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)

  • Kakasviadal

    Helyszín: egy tisztás vagy nyílt terep

    Életkor: 6 éves kortól

    Létszám: 2-16 fő

    Időtartam: 10 perc

    A játék célja: ügyesség

    Kellékek: 15 méternyi kötél

    A játék eredettörténete

    Sok állat élt a faluban, ahol minden reggel nagy kakasviadalokat tartottak. A kakasok tudni akarták, hogy melyikük a legjobb. A viadalok nagyon kemények voltak, és sokszor nem is a legerősebb nyert, mert nemcsak erősnek, hanem gyorsnak és ügyesnek is kellett lennie a legjobbnak. Minden kakas megpróbálta fejleszteni az ügyességét.

    Természetesen a viadaloknak mindig sok nézője akadt, mert senki sem akarta elmulasztani az eseményt.

    A játék menete

    Jelöljünk ki egy 3-5 méternyi átmérőjű kört. 2 hasonló fizikai adottságú játékos álljon a kör közepére. A játékosok egy lábon állnak, mindkét kezükkel megfogják a felemelt lábukat. Megpróbálják a testükkel kilökdösni a másikat a körből, vagy kibillenteni az egyensúlyából (a másik essen el, vagy tegye le a lábát).

    A játék lehetséges variációi

    • A játékosok fonják össze a karjukat a mellkasuk előtt, a kezüket pedig tegyék be a hónuk alá.
    • Jelöljünk ki egy nagyobb játékteret (8-12 méteres átmérőjű kör), és 2 (4-8 főből álló) csapat játsszon egymás ellen. Aki leteszi mind a két lábát, annak el kell hagynia a kört. Az a csapat nyer, amelyikben több játékos marad állva egy adott időn belül.

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)