Szerző: Jarabin Kinga

  • Okoska-botocska

    Okoska-botocska

    Hazafelé tartott a kis Sündisznó. Útközben találkozott a Nyúllal, és együtt ballagtak tovább. Kettesben feleannyinak tűnik az út. Hosszú az út hazáig, mennek, mendegélnek, beszélgetnek. Az út közepén egy bot hevert. A nagy beszélgetésben a Nyúl nem vette észre, megbotlott benne, és majdnem orra bukott.

    • Ó, te! – mérgelődött a Nyúl. Jól belerúgott a botba, és az messzire elrepült.

    De a Sündisznó felemelte a botot, vállára vetette, úgy futott, hogy utolérje a Nyulat. Meglátta a Nyúl, hogy a Sündisznó felemelte a botot.

    • Minek neked ez a bot? Mi hasznod belőle? – csodálkozott.
    • Ez nem valami egyszerű bot csupán – magyarázta Sündisznó. – Ez egy okoska-botocska.

    Nyúl csak megvetően kuncogott. Továbbmentek, mendegéltek, és elérkeztek egy kis patakhoz. Nyúl egyetlen ugrással átvetődött a patak túlsó oldalára, s onnan kiáltotta vissza:

    • Hé, Szórós Fej, dobd el a botodat! Nem tudsz vele átvergődni a patak innenső partjára!

    Sündisznó azonban nem válaszolt erre semmit, csak egy kicsit hátrahúzódott, aztán nekifutott. Futás közben a botot leszúrta a patakocska közepére, és egyetlen lendülettel átugrott a túlsó partra, s úgy állt meg a Nyúl mellett, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Nyúlnak tátva maradt a szája az álmélkodástól.

    • Hű, de nagyot tudsz te ugrani!
    • Egyáltalán nem tudok ugrani – válaszolt Sündisznó. – Csak az okoska-botocska-minden-átugrócska segített nekem.

    Továbbmentek, mendegéltek, s egy mocsaras részhez érkeztek. Nyúl egyik zsombékról a másikra ugrott. Sündisznó mögötte haladt, és a bottal vizsgálgatta maga előtt az utat.

    • Hé, te Szúrós Fej! Mit vánszorogsz ilyen lassan? Bizonyára a te botod…

    Nem tudta azonban befejezni a mondatot Nyúl, mert megcsúszott a zsombékon, és füle hegyéig merült a mocsárba. Jaj, mindjárt lemerül, és megfullad! Átcammogott Sündisznó egy másik zsombékra, amelyik közelebb esett a Nyúlhoz, s odakiáltott neki:

    • Kapd el a botot! De jól markold meg!

    Elkapta Nyúl a bot végét, Sündisznó pedig teljes erejéből megrántotta a botot, és kihúzta barátját a mocsárból. Amikor nagy nehezen kijutottak a biztonságos talajra, azt mondta a Nyúl a Sündisznónak.

    • Köszönöm, Sündisznó barátom, hogy megmentettél.
    • Ugyan, hogy mondhatsz ilyet! Nem én mentettelek meg, hanem az okoska-botocska-minden-bajból-kihúzócska!

    Megint mentek, mendegéltek, és egy nagy, sűrű, sötét erdő szélén megláttak a földön egy kis madárfiókát. Kiesett a fészekből, panaszosan csipogott, a szülei ott röpködtek fölötte, nem tudták, mit tegyenek.

    • Segítsetek, segítsetek! – csiripelték.

    A fészek magasan volt, sehogy sem lehetett elérni. Se a Sündisznó, se a Nyúl nem tudott fára mászni. Pedig valahogy segíteni kell a kismadáron. Törte a fejét a Sündisznó, s addig törte, amíg csak ki nem találta, mit kell tenni.

    • Állj arccal a fa törzse felé! – parancsolt rá a Nyúlra.

    Nyúl oda is állt a fához, két mellső lábát feltette a fa törzsére. Sündisznó rátette a madárkát botjának hegyére, s a bottal felkapaszkodott a Nyúl vállára, s magasba emelte a kismadarat. Majdnem elérték a fészek szélét. A kismadárka ijedten csipogott egyet, aztán nagy bátran elrugaszkodott, beugrott a fészekbe. Hogy örvendeztek a madárszülők! Ujjongva röpködtek a Sündisznó és a Nyúl feje körül, s egyre csak azt csiripelték:

    • Köszönjük, köszönjük, köszönjük!
    • Remek fickó vagy te, Sündisznó! Nagyszerűen kitaláltad, mit kell tennünk.
    • Ugyan, dehogyis én találtam ki! Mindent ez az okoska-botocska-magasba-emelőcske csinált.

    Elindultak befelé az erdőbe. Minél messzebbre jutottak, annál sűrűbb, annál sötétebb lett az erdő. Nyúlnak bizony elszorult a szíve. De Sündisznón nem látszik, hogy félne. Bátran halad előtte, s a bottal félrehajtja útjukból az ágakat. S ekkor az egyik fa mögül hirtelen kiugrott elébük egy hatalmas farkas, elállta az útjukat, rájuk kiáltott:

    • Állj!

    Megtorpant a Nyúl meg a Sündisznó. Farkas megnyalta a szája szélét, fogait csattogtatva mondta nekik:

    • Téged nem bántalak, te Sündisznó, mert te nagyon szúrós falat lennél. De téged, Tapsifüles, bizony bekaplak szőröstül-bőröstül!

    Szegény Nyúl egész testében reszketett a félelemtől, fehér lett, mintha téli bundát öltött volna, lába szinte a földbe gyökerezett. Behunyta a szemét – maja, most mindjárt bekapja a Farkas! De a Sündisznó nem vesztette el a fejét, meglendítette a botját, és nagyot vágott vele a Farkas hátára. Farkas felvonított a fájdalomtól, nagyot ugrott, és elszaladt… Bizony úgy eliramodott, hogy még vissza se nézett.

    • Köszönöm Sündisznó, most még a Farkastól is megmentettél.
    • Nem én, hanem ez az okoska-botocska-az ellenségre-lecsapócska – válaszolta Sündisznó.

    Megint mentek, mendegéltek. Elhagyták az erdőt, és kiértek az útra. Bizony nem volt könnyű a felfelé vezető úton felkaptatni. Sündisznó elöl haladt, botjára támaszkodott, de a szegény Nyúl hamarosan lemaradt, majd összerogyott a fáradtságtól. Közel jártak már az otthonukhoz, de a Nyúl nem bírta tovább.

    • Semmi baj – mondta neki a Sündisznó -, kapaszkodj a bot végége.

    Nyúl megmarkolta a botot, és Sündisznó a botnál fogva szépen felcipelte az emelkedő tetejére. És a Nyúl rögtön megérezte, mennyivel könnyebb így haladni felfelé.

    • Nézd csak – mondta -, a te okoska-botocskád most is segített rajtam.

    Így vezette haza a Sündisznó a Nyulat az otthonába, ahol már olyan régóta várt rá Nyúlné asszonyság meg a gyerekek. Örvendeztek Nyúlék, hogy megint együtt vannak, és Nyúl azt mondja Sündisznónak:

    • Ha nem lett volna ez a te csodatévő okoska-botocskád, bizony sohasem láttam volna viszont az otthonomat.

    Elmosolyodott ezen Sündisznó, s azt mondta neki:

    • Fogadd el ajándékba ezt a botot. Talán szükséged lesz rá.

    Nyúlnak szinte a szava is elakadt a csodálkozástól.

    • S veled mi lesz a csodálatos okoska-botocska nélkül?
    • Sebaj! – válaszolta a Sündisznó. – Botot mindig lehet találni. Az okosságot pedig – és megkocogtatta ujjával a homlokát -, az okosságot pedig innen veszem hozzá!

    Mindent megértett most már a Nyúl.

    • Milyen igazad van: nem a bot a fontos, hanem az okos fej, no meg a jó szív!

    (Forrás: Vlagyimir Szutyejev – Vidám mesék – Móra kiadó)

  • Tűz van!

    Tűz van!

    Derűs, napos idő volt. Nyuszogó kint hancúrozott a réten. Lóherelevelet csipegetett. A domb fölött egyszerre nagy füstöt látott. Egyenesen felfelé emelkedett, és feketén gomolygott.

    • Tűz van! – riadt fel Nyuszogó. Fülesmackóhoz rohant, aki meg a folyóparton vetett éppen bukfenceket. Mancsával megdörgölte a szemét és a füstre nézett.
    • Itt valami ég! – kiáltotta.
    • Vau-vau! – ugatott fel Bodri, aki nem messze a fűben szunyókált. Siessünk oda oltani!

    Mindhárman az udvarra loholtak. Füles a fejébe húzta Jacek tűzoltósisakját. Bodri befogta magát a kis szekérbe. Nyuszogó pedig egy vödör vizet rakott a szekérbe.

    • Kukurikú! – kürtölte Kiskakas.

    A tűzoltóság robogva elindul. Gördül fel a kis szekér a dombra, feljebb, egyre feljebb. Fenn körülnéznek a derék tűzoltók, hát ott ül a fűben Valenti nagyapó, mesét mond Jaceknek és Zoskának, pipájából pedig vígan eregeti a gomolygó füstöt.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Milyen idő volt?
    2. Hol hancúrozott Nyuszogó?
    3. Honnan jött a füst?
    4. Kihez szaladt Nyuszogó?
    5. Hol volt a Füles?
    6. Hova rohantak együtt?
    7. Hogyan akarták eloltani a tüzet?
    8. Mit láttak a dombtetőn?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Csak akkor van füst, amikor tűz van?
    2. Ha füst van, akkor mindig van tűz is?
    3. Ha tűz van, akkor mindig van füst is?
    4. Van olyan tűz, ami nem füstöl?
    5. A tűz az oka a füstnek?
    6. Mivel lehet eloltani a tüzet?
    7. Mindig el kell oltani a tüzet?
    8. A víz eloltja a tüzet?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • mire szoktunk gondolni, ha füstöt látunk?
    • mit jelezhet a nagy füst?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni, …

    • ha füstöt látunk?
    • ha tűz van?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha nagy füst jön valahonnan, akkor ég valami. Nagy füst jött a domb mögül, tehát… (égett valami).
    2. Ha nincs füst, akkor nem ég a tűz. Égett a tűz, tehát… (füst volt).
    3. Vagy nincs füst, vagy ég a tűz. Már nem ég a tűz, tehát… (már nincs füst).
    4. Ha füst van, akkor tűz van, és ha tűz van, akkor az veszélyes lehet. Tehát, ha füst van, akkor az… (veszélyes lehet).

    (Forrás: Nagy Lajos – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • Sikító Sárkány készítése

    Sikító Sárkány készítése

    Minden gyermek életében eljön az a pillanat, amikor felfedezőként elindult saját hangjának birodalmába és sikítozni kezd. Pici babaként még élvezzük, édesnek tartjuk, és mulatságosnak. Ahogy gyermekünk nő, úgy nőnek a decibelek is, mellyel arányosan csökken tűrőképességünk határa is.

    Mit tehetünk ilyenkor? 1. Kiakadunk és mi is sikítozni kezdünk. 2. Leszaladunk a sarki munkavédelmi boltba egy 3M-es extrahiperszuper hallásvédő eszközért. 3. Varrunk egy Sikító Sárkányt és olvasunk egy mesét:

  • Hálás szívvel, nektek!

    Hálás szívvel, nektek!

    Amikor márciusban minket is megérintettek a változó idők, tekintetünket a lehetőségeink felé fordítottuk. Elengedtük, ami átmenetileg vagy végleg múlni akart, és helyet adtunk annak, ami általunk kívánt megszületni: kicsi lányommal a lakásba szorulva meséket kezdtünk írni és gyűjteni.

    A márciusi kezdeti 130 Facebook oldal kedvelők száma mostanra több, mint 1700-ra nőtt. Az augusztusban új tárhelyre (ide) költöztetett blogot mostanáig több, mint 11200 alkalommal kerestétek fel. A világ szinte leghihetetlenebb és legkülönösebb helyeiről olvassák, olvassátok és követitek hazánkon, Európán át egészen Amerikáig vagy épp Szibériáig.

    Milyen igaz, hogy minden, ami történik, céllal történik, és hogy ha ebben hiszünk és bízunk, akkor azt tapasztaljuk, hogy csupán azt veszítettük el, ami a további utunkon csak akadályozott volna minket. Az életnek értelme van és egy meghatározott cél felé halad.

    Hálás szívvel köszönöm, hogy még hisztek a mesékben, a csodákban, az élőszóval mesélés erejében és nagyszerűségében. Köszönöm, hogy megtisztelitek munkánkat, meséinket a figyelmetekkel, hogy itt vagytok és a meséken keresztül egy határokat nem ismerő, az egész világot átölelő szellemi közösségé válhatunk!

    Hiszem, hogy mindaz, ami belőlünk árad, visszatér hozzánk. Hiszem, hogy együtt képesek vagyunk a mesék által egy olyan világot teremteni gyermekeinknek, melyben a szeretet, az egymásrafigyelés és a természettel való harmóniában élés magától értetődő alapértékekké válnak!

    Kívánjuk nektek, hogy a szív útján sugározzék belőletek a szeretet az új évben is! Legyen életetek mesékben és csodákban gazdag jövőre is!

    A kis Lencsilány, az anyukája, a Tündér és az Óperenciás-tengeren is túl, a nagy sűrű erdő minden lakója.

  • Ugorjunk árkot!

    Ugorjunk árkot!

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy farkas, egy róka, meg egy nyúl. Versenyeztek, ki tud nagyobbat ugrani.

    • Ugorjunk árkot! – mondta a róka.

    Hosszú, széles árok volt az erdő szélén. Odaállt a róka az árok partjára, és így szólt:

    • Hosszú lábam, rövid fülem, lompos farkam, hopp! De nagy ez az árok! – zsupsz, már bele is esett.

    Utána a nyúl ugrott.

    • Hosszú lábam, hosszú fülem, suta farkam hopp! De nagy ez az árok! – ügyesen átugrotta, futott tovább, mintha puskából lőtték volna ki.

    Utoljára ugrott a farkas.

    • Hosszú lábam, hosszú fülem, hosszú farkam, hopp! De nagy ez az árok! – odapottyant ő is a róka mellé.

    Mély volt az árok, nem tudtak kijönni. Már nagyon éhesek voltak.

    • Ide hallgass! – szólt a róka. – Ha segítesz kimászni, kihúzlak téged is.
    • Jó lesz biz az – állt rá a farkas.

    A hátulsó lábaira ágaskodott, a róka felkapaszkodott a hátára, és egy ugrással kint termett az árok szélén. Úgy elszaladt, hátra sem nézett. Még most is várja a farkas a rókát, ha azóta meg nem unta.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Miben versenyzett egymással a farkas, a róka meg a nyúl?
    2. Ki tudta átugrani az árkot a három állat közül?
    3. Mi történt a farkassal?
    4. És a rókával?
    5. Hogyan próbált kijutni a róka az árokból?
    6. Miért járt pórul a farkas?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Csak akkor tud kiugrani a róka az árokból, ha felkapaszkodik a farkas hátára?
    2. Mindig ki tud ugrani a róka az árokból, ha felkapaszkodik a farkas hátára?
    3. Máshogy is ki tud ugrani a rók az árokból?
    4. Biztos, hogy ki tud ugrani a róka az árokból, ha felkapaszkodik a farkas hátára?
    5. A valóságban is előfordulhat, hogy egy róka felkapaszkodik a farkas hátára?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • mi történik akkor, ha a róka felkapaszkodik a farkas hátára?
    • hogyan tud kiugrani a rók az árokból?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni, …

    • ha ki akarunk mászni valahonnan?
    • ha azt akarjuk, hogy egy állat ne tudjon kimászni valahonnan?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha a róka nem kapaszkodik fel a farkas hátára, akkor nem tud kiugrani az árokból. A róka ki tudott ugrani az árokból, tehát… (felkapaszkodott a farkas hátára).
    2. Vagy nem kapaszkodik fel a róka a farkas hátára, vagy ki tud ugrani az árokból. A róka még nem tudott kiugrani az árokból, tehát… (még nem kapaszkodott fel a farkas hátára).
    3. Ha a róka felkapaszkodik a farkas hátára, akkor ki tud ugrani az árokból. A róka felkapaszkodott a farkas hátára, tehát… (ki tudott ugrani az árokból).
    4. Ha a róka felkapaszkodik a farkas hátára, akkor eléri az árok szélét, és ha eléri az árok szélét, akkor ki tud ugrani az árokból. Tehát ha a róka felkapaszkodik a farkas hátára, akkor… (ki tud ugrani az árokból).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • A kis hajó

    A kis hajó

    Sétálni indult Brekus, Kispipi, Egérke, Hangyácska és Katicabogárka. Elérkeztek egy patakhoz.

    • Fürödjünk meg! – brekegte Brekus, és beugrott a vízbe.
    • Nem tudunk úszni – mondta Kispipi, Egérke, Hangyácska és Katicabogárka.
    • Brehehehe! – nevetett rajtuk Brekus. – No hiszen, nem sokra megyek én veletek! – És úgy kacagott, majdnem vízbe fúlt.

    Nagyon megbántódott ezen Kispipi, Egérke, Hangyácska és Katicabogárka. Törték a fejüket, mitévők legyenek. Addig-addig törték a fejüket, míg végre kitaláltak valamit. Kispipi elment, és hozott egy falevelet. Egérke egy fél dióhéjat. Hangyácska egy szalmaszálat vonszolt oda valahonnan. Katicabogárka pedig egy cérnaszálat. És nagy buzgón munkához láttak: a szalmaszálat bedöfték a dióhéjba, a falevelet cérnával hozzákötötték, és máris készen állt a kis hajó. A hajót vízre lökték. Beültek és elhajókáztak!

    Brekus kidugta a fejét a vízből, hogy tovább nevessen rajtuk, de a kis hajó már messze járt… utol se érheted!

    (Forrás: Vlagyimir Szutyejev – Vidám mesék – Móra kiadó)

  • Népi mondókák – Középső csoport (2.)

    Népi mondókák – Középső csoport (2.)

    Süssünk, süssünk pogácsát,
    ide veled, liszteszsák!
    Hol a tojás meg a vaj?
    Tejfelünk nincs, az is baj.
    A kemence meleg már,
    belévetjük ugyebár?

    Réce, ruca, vadliba,
    Jöjjenek a lagziba,
    Kést, kanált hozzanak,
    Hogy éhen ne haljanak.
    Ha jönnek, lesznek,
    Ha hoznak, esznek.

    Jákóbnak volt hat fia,
    Mind a hat csizmadia;
    Simi, Samu, Sámuel,
    Dini, Dani, Dániel!

    Bort, búzát, békességet,
    Fát, füvet, feleséget,
    Diót, disznót, derelyét,
    Pénzt, paripát, pecsenyét.

    Minapában itt járék,
    Egy szép rózsafát láték.
    Ki akar száradni:
    Szabad-e megöntözni?

    Ma jöttem egy tojásért,
    Holnap jövök leányért.
    Ha nem adnak tojáskát,
    Ülü vigye tyúkocskát!

    E háznak van egy rózsája,
    Rózsának van bimbója,
    Én a bimbót megöntözöm,
    A tojáskát megköszönöm.

    Komatálat kaptam,
    Fel is aranyoztam.
    Koma küldi komának,
    Koma váltsa magának.

    Luca, Luca, kity-koty, kity-koty,
    Gelegenye kettő, három.
    Száras körtét várom!
    Ha nem adnak hurkát,
    Elviszem a Julcsát!

    Orosházán volt egy bolt,
    Abban mindenféle volt:
    Toll, tinta, papiros.
    Eredj ki te, kis Lajos!

    A sámsoni piacon
    Almát árul egy asszony,
    Gyere, pajtás, vegyük meg;
    Ketten vagyunk, együk meg!

    Örök harag,
    Csutadarab,
    Míg a kutya Meg nem harap!

    Négy lába van mégsem jár,
    Jó rajta a teli tál.

    Huzzad, huzzad magadat
    én is húzom magamat,
    szél fújja szoknyámat,
    lobogtatja ruhámat,
    hopp!

    (Forrás: Bauer Gabriella – Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • Mindentudó doktor

    Mindentudó doktor

    Egy paraszt megirigyelte az ügyvédek, bírák és jegyzők jómódját. Vett hát magának parókát, fekete ruhát, aztán az ajtajára kiszögezett egy táblát, a következő felirattal: Mindentudó doktor. Alighogy kitette a táblát, arra járt egy ember, akitől nemrégiben szép kis summát loptak el. “Ha ez az ember mindet tud, akkor azt is tudja, kik a tolvajok” – gondolta. Meghívta ebédre a parasztot. Belép egy szolga, felszolgálja az ételt, a “doktor” felkiált:

    • Nicsak! Itt az első!

    Azt akarta mondani, hogy az, amit hoztak, az első fogás lesz. A szolga azonban, aki az egyik tolvaj volt, azt hitte, felfedezték. ment vissza megfélemlítve a konyhába, és azt mondta a társának:

    • Most te szolgálj fel!

    Erre a második szolga, aki a másik rabló volt, bement. Doktor Mindentudó megszólalt:

    • Nicsak! Itt a második!

    Így történt ez a harmadik tolvajjal is. Nem maradt más választásuk, bevallották bűneiket. A házigazda nagy összeget adott jutalmul Mindentudó doktornak… és attól a naptól fogva mindenfelé azt terjesztették róla: csalhatatlan tudós.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Miért akart a paraszt mindentudó doktor lenni?
    2. Hogyan akart mindentudó lenni?
    3. Mit akart megtudni az az ember, aki bement hozzá?
    4. Hogyan derült ki, hogy kik lopták el az ember pénzét?
    5. Mi történt ezután a mindentudó doktorrá lett paraszttal?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Látszódhat úgy valakiről, hogy az illető mindent tud?
    2. Csak az tudhatja, hogy ki a tolvaj, aki mindent tud?
    3. Lehet, hogy valaki nem tud mindent, de azt tudja, hogy ki a tolvaj?
    4. Ha valaki tudja, hogy ki a tolvaj, az minden tud?
    5. Tényleg tudhatta a paraszt, hogy a szolgák lopták el az ember pénzét?
    6. Megérdemelte a paraszt a jutalmat?
    7. Van olyan ember, aki mindent tud?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • mit kell tudnia annak, aki mindentudó doktor akar lenni?
    • miből gondoljuk azt, hogy valaki mindent tud?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni, …

    • hogy mindentudókká váljunk?
    • hogy megtudjuk, hogy a másik ember mindentudó-e?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha valaki mindent tud, akkor azt is tudja, hogy kik a tolvajok. A mindentudók mindent tudnak, tehát… (azt is tudják, hogy kik a tolvajok).
    2. Ha valaki nem tud mindent, akkor nem tudja, hogy kik a tolvajok. A mindentudók tudják, hogy kik a tolvajok, tehát… (mindent tudnak).
    3. Vagy nem tud mindent valaki, vagy tudja, hogy kik a tolvajok. A parasztember nem tudta, hogy kik a tolvajok, tehát… (nem tudott mindent).
    4. Ha valaki nagyon okos, akkor mindent tud, és ha mindent tud, akkor azt is tudja, hogy kik a tolvajok. Tehát, ha valaki nagyon okos, akkor… (azt is tudja, hogy kik a tolvajok).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)