Két l-lel, két r-rel Robogok a rollerrel. Nem ír fel a rendőr, A kocsim fel nem dől. Senkit baj ne érjen: Mindenki kitérjen! Futva sántikálok, Aztán vígan megállok. Mint kőszikla állok, Ugye imponálok!
(Szép Ernő)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
Ketten vagyunk, testvérek vagyunk, ha nincs mit enni, egymást harapjuk. Mi az? (olló) Ha kinyitod szárát, kinyitja a száját. Ha becsukod szárát, becsukja száját. (olló) Ketten vannak, eggyé lesznek, egyet ketten ketté szelnek. (olló) Hátul taszigálják, elől huzigálják. Mi az? (tű) Tompa tolja, kis vas húzza, fehér egér fut utána. Mi az? (ujj, tű, cérna) Gombja van, de nem kabát, nem is ing és nem nadrág, egyáltalán nem ruha, kemény, hegyes, nem puha. (gombostű) Pici szálfa, villog, serceg, nem ég tovább, csak egy percet. (gyufa) Kis dobozban száz veszély, piros nyelve sokat ér. (gyufa) Pici ember, földig szakáll. (sperű) Fogd a nyelét, nyomd a hegyét, ne irgalmazz neki semmiért. (seprű) Fa-mezőn szánkázik sárga üstökével, hadakozik por, hulladék, piszok özönével. (seprű) Nem sündisznó, nem tűpárna. Mégis szúrós kerek háta. Nos, pajtásom, felelj, ha tudsz! Mi lehet ez? (kefe) Vasparipám parazsat fal, keskeny deszka-mezőn nyargal, meggyűrt ruhákra rátapos, tüzes talpán fordul, futkos, s szüntelenül oda-vissza, minden ráncunk elsimítja. (vasaló) Nyárfa nyílása, bükkfa csattanása, ezer madár megindulása, egynek nyara száradása, a többi mind megáll, míg az egyet meggyógyítják. Mi az? (szövőszék)
(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)
Zaza, a zsiráf kiment a tóra fürödni. Ott a tóparton, a fűben egy fényes, piros gyöngyfüzér feküdt. Zaza a gyöngyfüzért nyakára tette.
Örömében virágokból is font egy nyakláncot, de még ezt is kevesellte. Csakhamar körbe is járta az állatokat, s kért tőlük egy új füzérrevalót.
Ciff-caff, a majom zsenge kókuszdiót adott,
camm-camm, a teknősbéka kagylóhéjakat.
Cikk-cakk, a fürge hal igazgyöngyöt hozott,
a zebra pedig egy nyaláb erős indát.
Zaza az erős indára felfűzte a kapott kincseket. – 2+3=5 – számolgatta füzéreit. – Ó, ez kevés. Ó, ez fele nyakamra sem elég! – Zsiráfunk tehát újabb füzérrevaló után nézett.
Csa-csó, a kis madár virágot adott.
Csen-csőr, a strucc egy zacskó színes kavicsot.
Csör-gőtől, a kígyótól kapott egy régi, levetett kígyóbőrt,
Csok-csoktól, a kis négertől egy hosszú bársonyszalagot.
Cicomázta, díszítette magát Zaza az új füzérekkel.
Ó, de miből legyen a tizedik nyaklánc?
Zaza bejárta az erdőt, a rétet, a tó partját, de semmi új csecsebecsét sem talált. Csüggedten ült le egy fa alá.
Csakhamar leszállt az est. Öreg hold és a csillagok előbújtak. Csak úgy szikrázott az ég a sok csillagtól.
Öreg hold a csillagok aprajából leszórt Zazának egy marokravalót.
Csillogott, szikrázott a csillagfüzér. Zaza boldogan indult a zsiráfbálba. Öröme azonban csakhamar csillapulni kezdett. Csillag nyakéke és a többi csecsebecse súlyos koloncként nehezedett nyakára.
Cammogva, búsan ért a bálba. Ott leült az árokpartra. Onnan nézte a friss, jókedvű, táncoló zsiráfokat.
Zaza csillagdísze megfakult, csecsebecséi összetörtek, füzére elfonnyadt, Csen-csőrtől kapott színes kövei lepeeregtek.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Egyszer egy fiú, akit Marcónak hívtak, nagy gonddal almát szedett a fáról. Minden egyes darabot óvatosan átnyújtott az édesapjának, hogy egyik se ütődjön meg. Édesapja darabonként a kosárba helyezte őket. – Tavaly – mondta – az utolsó almákat márciusban ettük meg, olyan jól elálltak. – Marco egy ággal feljebb mászott. – Néhány hete az osztálykiránduláson almát ettünk, de azok még éretlenek voltak. Néhányan rosszul lettek tőle. – Marco kicsit lassabban folytatta az almaszedést. – Én is rosszul lettem, de nem volt annyira szörnyű. Sokkal rosszabbul eset, hogy Sven olyan szívtelen volt. Először kimondhatatlanul örültem, mert Herms úr Svennel, az osztályszóvivőnkkel osztott be egy szobába. Mindenki engem irigyelt. Sven mindig vidám, és mindig viccelődik. Majdnem mindig! Azon az estén, amikor almát ettünk, nem ismert tréfát. – És mi történt? – kérdezte Marco édesapja. Marco átnyújtott apjának egy szép, nagy almát. – A pónilófarmról visszafelé menet szedtük az almákat. Nagyon savanyúak voltak. Vacsoránál egy falat étel sem ment le a torkomon, úgy fájt a gyomrom. Mikor már az ágyban feküdtem, hánynom kellett. Olyan hirtelen jött, hogy épp csak ki tudtam hajolni az ágy széléről, már jött is ki belőlem. Szerencsétlenségemre az emeletes ágy felső szintjén feküdtem. Sven rám ordított: – Te mocskos disznó! – Egy kevés ráfröccsent a nadrágjára. – Ha nem jön ki az a folt a nadrágomból, meggyűlik velem a bajod! – fenyegetett. Heiko is a szobánkban feküdt. Ő nagyon visszahúzódó, és sokat van egyedül. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, felállt, hozott egy vödröt, benne vizet és felmosót, és mindent felmosott. Kétszer-háromszor is megismételte, míg minden tiszta nem lett. Sven még mindig morgott: – Mocskos disznó! – Heiko beállította a vödröt a sarokba: – Még szükség lehet rá – gondolta. Aztán megkérdezte tőlem: – Hozzak neked egy pohár vizet?
Amikor Marco lemászott a fáról, ezt mondta az édesapjának: – Sohasem hittem volna, hogy Sven így tud viselkedni. – Az apa ekkor kezébe vett két almát. Az egyik pirosan fénylett, a másik sárgászöld volt. – Melyiket ennéd meg? – kérdezte. – Buta kérdés – nevetett Marco, és a pirosra mutatott. Édesapja kettévágta egy késsel. Kukacos volt. – Látod, mindig meg kell nézni, mi van az alma héja alatt – mondta az apa -, ám ez nehéz, nagyon nehéz. Mert tudnunk kell a szívünkkel látni.
Visszacsatolás
Felhasználási javaslatok
Egyszerűen vigyük magunkkal a foglalkozásra egy szép piros, és egy kevésbé tetszetős, sárgászöld almát a képi megjelenítés érdekében, és tegyük őket jól látható helyre. Egy másik lehetséges megoldás, hogy a történet felolvasása után adjuk oda az almákat a résztvevőknek, és csak ezután dolgozzuk fel a történetet.
(Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)
Itt helyben született Pesti tető alatt, Szereti nagyon a Tejet meg a halat. A cicánk lakása Ötödik emelet, Soha életében Nem látott egeret.
(Szép Ernő)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
Egy madárnak négy szárnya van. (szélmalom) Életemben álltam, holtom után jártam. Életemben állatot, most embert táplálok. (malom) Éjjel-nappal mosdik, mégis mindig fekete. (malom) Vízben forog, vízben jár, mégis csak egy helyben áll. (malom) Keskeny, hosszú, mint a karom, zsebrevágom, úgy hordozom. (mérőszalag) Ahová vitték mindig fejbe verték. (szeg) Tolvaj meg a házba, a fejét kint hagyja. (szeg) Minél nagyobbakat ütnek kerek fejére, annál szaporábban igyekszik a helyére. (szeg) Ha használják, fejét ütik ha nem kell, kipenderítik. (szeg) Vas a feje, fa a lába, táncol az ember markában. (kalapács) Én vagyok a vasverő, szelidítem a vasat, egykettőre kiverek patkót és ekevasat. (kalapács) Egy családból valók ketten, mégsem ének szeretetben, erős bátyja, ha teheti, a kis öccsét jól megveri. (kalapács és szeg) Nagyobb bátya, ha teheti, Kisebb öccsét meg-megveri. Mi az? (kalapács és szeg) Drótot, szeget elharapja, pedig nincsen neki foga. (harapófogó) Fog nélkül is harapós. (harapófogó) Éles nem vagyok, nem is haragszom, mégis harapok. (harapófogó) Se nem ehetnék, se nem ihatnék, se nem haragszom, mégis mindig harapok. (harapófogó) Száját tátja, míg a vasat harapja. (harapófogó) Harap, de nem mérges, találd ki, hogy mi lesz ez? (harapófogó) Én mindig csak harapok, mégsem lakom jól. (harapófogó) Ha felveszem sír, ha leteszem sír. (lánc) Száz szeme van, mégse lát. Mi az? (lánc) Véren megy, vért visz, benne meg egy csepp sincs. Mi az? (nyereg) Két elő közt élettelen, nála nélkül kényelmetlen. Mi az? (nyereg) Vaslajtorján felhágtam, borszékembe beültem, csonttal vasat etettem. Mi az? (a lovaskatona szerszámai: kengyel, nyereg, zabala) Repül, de nem madár, Vasat viszen, nem kovács. Mi az? (nyíl)
(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)
Cirmos cica s Csóri csóka csütörtökön este, csendben osont a pincénkbe; egy kis egérlesre. Csóri mondta: - Csak csendben! Cirmos mondta: - Cikcakkban! Csörrent a kulcs, nyílt a pince, s a két barát ámult. Csodálatos, jó lakoma volt, mi elé tárult. Csóri mondta: - Csak csendben! Cirmos mondta: - Cikcakkban! - Cirmos nézd, egy csupor tejfel! súgta Csóri csóka. - Csurrantott méz az üvegben s jó bor a hordóban! Csóri mondta: - Csak csendben! Cirmos mondta: - Cikcakkban! - Csórikám, e kerek sajtot - súgta a kis macska - kóstoljuk meg. Csípj belőle, ne hagyd itt, te csacska! Csóri mondta: - Csak csendben! Cirmos mondta: - Cikcakkban! Csupor tejfelt mind kinyalták, a mézet befalták, s nagyapó kis bicskájával a sajtot felvágták. Csóri mondta: - Csak csendben! Cirmos mondta: - Cikcakkban! Csakhamar a hordók mellett csücsült Csóri csóka. - Csapoljuk meg, kedves macskám, ez lesz ám a móka! Csóri mondta: - Csak csapra! Cirmos mondta: - Csurrantva! Csapra verték, kicsurgatták bizony mind a hármat, mind megitták, táncra keltek, csűrdöngölőt jártak. Csóri mondta: - Csak csendben! Cirmos mondta: - Cikcakkban! Csattant a zár, s Cili néném futott le a zajra, csihi-puhi a seprűvel mindkettőt elrakta. Csórit verte csak csendben, Cirmost verte cikcakkban! Csend lett végre a pincénkben, nem szólt már a nóta. Csapzott hátát nyalogatta cica s szegény csóka. Csóri súgta: - Csak csendben! Cirmos mondta: - Cikcakkban!
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Történt egyszer, hogy egy muszlim prédikátor lépett be egy terembe, hogy beszédet tartson. A csarnok üres volt, csak egy fiatal istállómester ült az első sorban. A prédikátor így töprengett: – Elmondjam a beszédemet, vagy inkább hagyjam őt? – Végül ezt kérdezte az istállómestertől: – Senki sincs itt rajtad kívül, szerinted prédikáljak? – Az istállómester így felelt: – Uram, én egyszerű ember vagyok, nem értek ehhez. De ha én bemegyek az istállóba, és azt látom, hogy egy kivételével minden ló elszaladt, azért megetetem azt az egyet. – A prédikátor megszívlelte ezt, és megkezdte a beszédét. Két órán át tartott a mondókája, majd a végén megkönnyebbült, boldognak érezte magát és szeretett volna megerősítést kapni a hallgatóságától, hogy jó volt a beszéde. Ezért megkérdezte: – Hogy tetszett az előadásom? – Az istállómester így felelt: – Mint már említettem, egyszerű ember vagyok, és nem értek az ilyesmihez. Ha bemegyek az istállóba, és azt látom, hogy egy kivételével minden ló elszaladt, megetetem azt az egyet. Az is igaz viszont, hogy nem adom neki az összes ételt, amit a lovaknak szántam.
Visszacsatolás
Felhasználási javaslatok
Használhatunk játéklovat és szalmát is a vizuális megjelenítés érdekében. Elhelyezhetjük a kör közepén, vagy mindenki elé egy szalmaszálat teszünk, mielőtt felolvasnánk a történetet. Egy másik lehetőség, hogy a szalmaszálat és a történetet egy fehér moderációs kártyára ragasztjuk, amit aztán emlékbe mindenki magával vihet.
(Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-perss kiadó)
Mesemondó blog 