Ma, amikor elindultam Székesfehérvárra kávézót keresni, számtalan gondolat kavargott a fejemben.
Pénteken összefutottam egy kolléganőmmel a mosdóban. Épp az arcát mosogatta hideg vízzel, hogy valamiként úrrá tudjon lenni a fáradtságán.
Változások vannak. Bizonytalan minden.
Otthon is sok a dolog. Nyaralni készülnek.
Ki kell üríteni a hűtőt, mivel egy hétre elutaznak. Össze kell készülni az utazáshoz, be kell vásárolni, ki kell takarítani, be kell csomagolni.
És közben egy percig sem volt tudatában, hogy az utolsó fahasábjait égeti.
Majd eszembe jutott a nagymamám, aki nagyon sokat segített nekem a gyerekek körül, amikor munkáról volt szó, de rettentően nehezményezte a magamra fordított időt.
Azok a fránya kényszerítő varázslatok.
Alig egy éve élek a környéken, nem ismerem a várost. Egy olyan kávézót kerestem, ami könnyen elérhető, csendes, finom a kávé, van elég hely az asztalon, vannak félreeső helyek, ha egy kicsit hátrébb szeretnénk húzódni.
Egy olyan kávézót, ahová meghívhatlak, amiben látom magam és látlak téged.
Beütöttem a keresőbe, hogy Székesfehérvár kávézó. Megnéztem a nyitva tartást. Megnéztem a feltöltött képeket a helyről.
Egy megszólított.
Jóbarátok.
Elindultam.
Nem mentem el a belvárosig. Leparkoltam egy templom mellett, jó 20 perc sétára a kávézótól, hogy jobban megismerhessem séta közben a környéket.
Főtér. Skála. Kis utcák.
Ahogy egyre közelebb értem, már éreztem, hogy nem ez a hely lesz az.
Ez is egy meleg nap volt.
Az ajtó zárva volt a légkondicionáló miatt.
A zene kihallatszott. A belső tér zsúfoltnak tűnt.
Eltettem a telefont és elindultam vissza az autóhoz a főtéren át. Talán a hétvége, talán a közelgő állami ünnep miatt voltak árusok az utcán, akik portékájukat kínálva eltakarták a kávézók bejáratát.
A szélben lengedező láncok, rózsafüzérek, csillogó gyöngyök közt igyekeztem belesni az állványok mögötti ablakokon.
Könyvek.
Egy kávézó könyvekkel.
Megkerültem az árusok asztalát, a bejárat felé indultam szememmel a hely nevét keresve:
Majdnem jól értettem elsőre is. 🙂
A kiszolgálás udvarias. Csendes. Kedves.
A kávé mennyei.
A málnás sajttortás fagylalt isteni.
Egy lélek sem volt a kávézóban, mégsem voltam egyedül. A széken velem szemben a Teremtő ült.
Béke járt át.
A kávézószinten egy félreeső sarokban foglaltam helyet, de a könyvespolc mögötti galéria is ideális egy kerettörténetbe szőtt könnyed rajzos beszélgetéshez.
A változás elindítását égi erők segítik.
Az egyházmegye múzeumának kávézójába vezetett ma Isten oly kifürkészhetetlen útja. És én megérkeztem.
Mesemondó blog 