Szent helyek

Az a hely, amelyet egy vallás követői szent helynek tartanak, sokszor az adott vallás spirituális központja. Ez a hely lehet a hit kiindulópontja, zarándokhely vagy a vallás hivatalos székhelye. Az egyes vallások elterjedése országonként eltérő. Bizonyos országokban több millióan lehetnek a többségitől eltérő vallás követői, vagy vallástalanok.

A legtöbb ember kötődik valamilyen valláshoz, még ha szertartásokon nem is vesz részt. Sokan hiedelmeik, szokásaik vagy őseik miatt kapcsolódnak az adott valláshoz.

Egyes vallások követői szám szerint:

  • Judaizmus – 14 millió
  • Szikhizmus – 23 millió
  • Buddhizmus – 376 millió
  • Hinduizmus – 900 millió
  • Iszlám – 1,5 milliárd
  • Kereszténység – 2,1 milliárd

Az elmúlt 200 évben új vallási mozgalmak is kialakultak:

  • 1886, Haifa – Bahái hit
  • 1931, Jamaica – Rasztafári vallás
  • 1966, New York – Krisna-tudatúak

A három nagy világvallás – a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – szent helyeik tekintetében egy helyen központosul, Jeruzsálemben. Itt található a Siratófal, mely a zsidók szakrális imahelye. A keresztények szerint a Szent Sír-templomnál temették el Jézus Krisztust. A Sziklamecsetet pedig Mohamed próféta mennybemenetelének helyszínén építették meg.

Kereszténység

A keresztények Jézus Krisztusban Isten fiát tisztelik. A vallás három fő ága az ortodox, a katolikus és a protestáns kereszténység.

Szent helyeik:

  • Sioni Szűz Mária-templom – Az etióp ortodox egyház szíve, ahol a legenda szerint a Tízparancsolat kőtábláit tartalmazó frigyládát őrzik.
  • Szent Száva templom, Belgrád – 1989-ben Szerbiában épült meg a világ legnagyobb keleti ortodox temploma.
  • Vatikán – A római katolikus egyház központja.
  • Guadalupei Szűzanya – A Mexikóvárosban található híres Szűz Mária-ikon a római katolikusok fontos zarándokhelye.
  • Aparecidai Miasszonyunk, Sao Paolo, Brazília – Évente 8 millió katolikus zarándok keresi fel ezt a híres Szűzanya-szobrot.
  • Szent Ágoston-templom, Manila – A Fülöp-szigetek 1607 óta bombázásokat és földrengéseket is túlélt , legrégebbi temploma.
  • Mindenszentek temploma, Németország – Luther Márton e vártemplom kapujára szegezte tételeit, elindítva a protestantizmust.
  • Canterbury katedrális – Az anglikán protestáns egyház zarándokhelye és világközpontja.
  • Szent Péter-templom, Bermuda – A legrégebbi anglikán templom Nagy-Britannián kívül.
  • Salt Lake Temple, USA – Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, azaz a mormon egyház legnagyobb imaközpontja.

Távol-keleti vallások

Az alábbi vallások egyszerre vannak jelen Kínában és Japánban:

  • Konfucianizmus – Szent helye a Nagy Tettek csarnoka Csüfuban. A tanító, Konfuciusz legnagyobb és legrégebbi temploma.
  • Taoizmus – Szent helye a Fehér Felhő Templom. A kínai taoizmus központja Pekingben.
  • Sintó – Szent helye: Izumo-taisa, Japán. A japán császár családi szentélye.

Iszlám

Az iszlám vallás követői, a muszlimok egy istenben hisznek, akinek a prófétája Mohamed (570-632). A vallás követői között még a kezdeti időkben szakadás történt, így jött létre a szunnita és a síita irányzat.

Szent helyeik:

  • Mekka – Valamennyi muszlim szent helye, Mohamed szülővárosa.
  • Medina – Itt található az iszlám próféta, Mohamed temetkezési helye.
  • Kairouan, Tunézia – A szunnita iszlám negyedik városa, az iszlám tanok központja.
  • Nedzsef, Irak – A siíta muszlimok harmadik városa, itt található első imámuk, Ali imám sírja.
  • Konya, Törökország – A szúfi misztikus filozófus, Rumi szülőhelye.
  • Demaki Nagy Mecset – Ez a 15. sz-ban épült mecset az egyik legrégebbi Indonéziában.

Indiai vallások

Számos világvallás Indiából indult, vagy ahogy a zorosztrizmus, itt honosodott meg.

Hinduizmus – szent helyek:

  • Váránaszi – A legszentebb hindu város. A fürdőzők lépcsősoron mennek le a Gangesz folyóhoz.
  • Dvárka – Zarándokhely, szent város, a Char Dham nevű hindu zarándoklat négy székhelyének egyike.
  • Uddzsaín – India hét szent városának egyike Váránaszi és Dvárka mellett.

Buddhizmus – szent helyek:

  • Bodh-Gaja – A buddhizmust alapító Buddha itt érte el a megvilágosodást.
  • Dzsokhang, Lhásza, Tibet – A tibeti buddhizmus legfontosabb és legszentebb temploma.
  • Svedagon Pagoda, Rangun, Burma – Ebben a hatalmas, aranyozott épületben Buddha ereklyéit őrzik.

Szikhizmus – Harmandír Szahib, más néven az amritszári aranytemplom, a szikhek szent helye.

Dzsainizmus – Pawapuri, a dzsainok szent helye, ahol egyik jelentős tanítójuk megvilágosodott.

Zoroasztrizmus – Iranshah Atash Behram, Uvada. A Perzsiából (Iránból) elinduló zoroasztrikus vallás fontos tűztemploma.

(Forrás: Mi és hol van a világon? – HVG könyvek)