A barátságos ember

Amikor felépítették a várost, az emberek összegyűltek, és mindenki megmutatta a többieknek a házát, amit épített. A barátságos ember velük ment egész nap házról házra, és mindegyiküket megdicsérte, ő azonban nem beszélt a keze művéről, s nem mutatott nekik semmilyen házat. Estére járt már az idő, amikor újra mindannyian találkoztak a piactéren: egyesével felálltak egy emelvényre, majd beszámoltak a többieknek, milyen és mekkora házat építettek, és mennyi idő alatt készült el. Ennek segítségével ki lehetett találni, ki építette közülük a legnagyobb, vagy a legszebb házat. ABC szerinti sorrendben haladtak, így a barátságos embert is felszólították. Lent jelent meg az emelvény előtt, és egy nagy ajtókeretet cipelt magával. Elkezdte beszámolóját: ez az ajtókeret volt az, amit megépített a saját házából. Erre néma csend lett. Ekkor felállt a gyűlés vezetője. – Csodálkozom – mondta, és a többiek majdnem nevetni kezdtek, de a vezető folytatta: – Csodálkozom, hogy erről csak most esik szó. Ez az ember az építkezés teljes ideje alatt mindenütt ott volt, és mindenhol segített. Amit ott látnak házat, azon ő építette az oromzatot; egy másikba ő tett be egy ablakot, már nem tudom melyiket; a szemközti házat pedig ő tervezte. Nem csoda, hogy csak egy ajtókerettel jelent meg itt, ami egyébként szép darab, és hogy ő maga nem tudta felépíteni a saját házát. Tekintettel a rengeteg időre, amit a házaink felépítésére fordított, ennek az ajtókeretnek az elkészítése valóságos remekmű, ezért azt javaslom, hogy legyen az övé legeredményesebb építőnek járó díj.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)