Ess, ess, eső, szomjas a mező! Zab szaporodjon, búza bokrosodjon, fű zöldüljön, kasza alá dűljön.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
Címke: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény
-
Eső-biztató
-
Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre?
A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki mennie messze útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is azt határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő odajár. Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, neki is el kellett menni. Az írással mit volt mit tenni? Nem volt más ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba.
Gondolkozott rajta, hova tegye az írást? Már nem volt senki, akire bízhatta volna, kapta magát, felvitet a padlásra, eldugta a gerinc-gerenda mellé; azzal, mint akinek rendben van a szénája, átment a szomszédba.
Estefelé hazament, kereste az írást, de biz’ azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem tudott vele beszámolni, se azután a kutya a disznónak.
Ettől az időtől sohase tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a kutya a macskára, se a macska az egérre.
(Arany János)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
-
A kis nyúl
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy kisnyúl. Ez a kisnyúl jó étvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a csengettyűjét egy fiatal fára.
Mire a kisnyúl jóllakott, megnőtt a fa. Olyan magasra nyúlott, hogy a kisnyúl hasztalan ágaskodott, a csengettyűjét nem érte el. Kérte tőle, adja vissza.
- Nem adom én, eleget adtam már! – válaszolt a fa.
Megharagudott a kisnyúl s elment a fejszéhez:
- Kérlek, fejsze, döntsd le a fát, nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.
A fejsze a fejét rázta:
- Nem döntöm én, eleget döntöttem már!
Elment a nyúl a kőhöz:
- Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- Nem csorbítom, eleget csorbítottam már!
Nem boldogult itt sem a kisnyúl, a patakhoz járult hát:
- Kérlek, patak, mosd el a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
De a patak csak ennyit mondott:
- Nem mosom én, eleget mostam már!
Az ökör csak megsegít, gondolta a kisnyúl:
- Kérlek, ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
Az ökör bődült egyet:
- Nem iszom én, eleget ittam már!
- Majd a mészáros! – reménykedett a kisnyúl.
- Kérlek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patak vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- Nem vágom én, eleget vágtam már!
Erre úgy megharagudott a kisnyúl, hogy meg sem állott a bolháig:
- Édes-kedves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- No, majd meglátjuk!
A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a kis csengettyűt. A kisnyúl csilingelni kezdett a csengettyűvel, s még most is csilingel, ha azóta el nem vesztette.
(Kolozsvári Grandpierre Emil)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
-
Traktor
Fölszikkad a téli sár, munkára vár a határ, traktor szántja, boronálja, ökrök, lovak csudájára.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
-
A kóró és a kismadár
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kismadár. Ez a kismadár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.
- Kis kóró, ringass engemet!
- Nem ringatom biz én senki kismadarát!
A kismadár megharagudott, elrepült. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.
- Kecske, rágd el a kórót!
Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy farkast.
- Farkas, edd meg a kecskét!
Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.
Megint ment, mendegélt, a kismadár, talált egy falut.
- Falu, kergesd el a farkast!
Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy tüzet.
- Tűz, égesd meg a falut!
Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy vizet.
- Víz, oltsd el a tüzet!
Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy bikát.
- Bika, idd fel a vizet!
Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy furkót.
- Furkó, üsd agyon a bikát!
Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégse ringatta kismadarat.
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy férget.
- Féreg, fúrd ki a furkót!
Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy kakast.
- Kakas, kapd fel a férget!
Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kismadarat.
Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.
(Arany László)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
-
A két kicsi bocs meg a róka
Medve apó, medve anyó dolga után járt az erdőben. Volt nekik két kicsi bocsuk. Azok otthon heverésztek. Mikor ráuntak a heverészésre, elindultak sétálni. Ahogy sétáltak, egyszer csak meglátták az országutat. Az országúton emberek jártak, szekerek döcögtek. A két kicsi bocs egy bokor hűséből nézelődött. Az országút göröngyös volt. Egyik-másik szekér akkorát zökkent, hogy a kocsis majd ledőlt a bakról.
A két kicsi bocsnak a könnye is kicsordult, olyan jól mulatott.
Egyszer aztán keserves nyikorgást hallottak. Hát, egy hosszú szekér közeledett az úton, egy roskadásig megrakott hosszú szekér. A két kicsi bocs csendben kuksolt a bokorban s nézte, mi történik. Az történt, hogy az egyik kerék gödörbe szaladt, a szekér tetejéről pedig a földre gurult egy nagy fehér malomkő. Gurult, gurult, aztán elterült az árokban. A két kicsi bocs odaszaladt. Látták, hogy nem malomkő az, hanem egy szép, kerek, zsíros sajt.
- No, ezt megesszük – mondták.
Azzal megfogták a sajtot kétfelől, s bevitték a sűrűbe, hogy megosztozzanak rajta. Csak hát egyik bocs sem bízott a másikban. Veszekedni kezdtek, a sajtot pedig ide-oda rángatták. S kiabáltak, ahogy a torkukon kifért. A róka éppen arra kószált. Gondolta, megnézi, min torzsalkodik a két bocs. Mikor látta, hogy a sajton kaptak össze, ajánlkozott, hogy majd igazságot tesz közöttük, elosztja a sajtot.
- Elfogadunk bírónak, róka koma – mondta a két kicsi bocs.
- Akkor menjetek oda a bokor mögé – szólott rájuk a róka. – Fordítsatok hátat, s addig ide ne nézzetek, míg hármat nem vakkantok.
A két kicsi bocs engedelmesen elbújt egy bokor mögött. A róka megnyalta a szája szélét s jóízűen hozzálátott a lakomához. Mikor a sajtot az utolsó harapásig felfalta, megint megnyalta a száját, s nesztelenül odébb állott.
A két kicsi bocs pedig várta, várta, hogy a róka hármat vakkantson. Telt az idő, múlt az idő, de nem vakkantott senki. Erre kukucskálni kezdtek a bokor mögül. S nagyon elcsodálkoztak, mivel a rókának színét sem látták. Mikor pedig kiderült, hogy a rókával együtt a szép kövér sajtnak is nyoma veszett, akkor a két kicsi bocs rettentően elszomorodott.
- Ha jó testvérek lettünk volna, sajtot is ehettünk volna – mondták.
Azzal nagy búsan megindultak hazafelé.
(Kolozsvári Grandpierre Emil)
-
Mókus csalogató
Erre csörög a dió, arra meg mogyoró, mogyoróbokron, diófán, mókusfüttyös domb alján.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
-
Kis kutya – nagy kutya
Kicsi kutya,
vekk vekk vekk,
csihöl-csahol,
bereked.Öreg kutya,
vakk vakk vakk,
ha nem muszáj,
nem ugat.(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella – Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
-
Ficánkoló
Felleg szakadozz,
friss fű fakadozz,
bolyhos a barka, -
boci, boci, tarka
nagyot ugrik, ficánkol,
nem marasztja a jászol.
(Csanádi Imre)(Forrás: Bauer Gabriella – Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
Mesemondó blog 