1998-ban, az Írásbeliség Világnapja alkalmából a Magyar Olvasástársaság ünnepségén hangoztak el a következő gondolatok:
„Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod vagy fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”
Mindenki másképp éli meg az anyaságot (apaságot). Van bennünk egy vágy, amit talán át sem gondolunk, csak akarjuk, akarjuk aztán amikor megkapjuk, rájövünk hogy mégsem egészen ilyenre, erre gondoltunk vagy így képzeltük el, és már nincs visszaút.
Gyerekvállalás tekintetében már a társadalmi nyomás és elvárás is egyre kisebb. Elfogadják a szingli létet, az együttélést házasság, vagy akár gyerek nélkül is. Lehet választani hivatást, építeni karriert. Csak tudjunk dönteni és választani! Fogadjuk el önmagunkat így és azt, hogy egyedül, vagy ha együtt, akkor határozott kompromisszumokkal, nekünk! Vállaljuk fel, ha másra van szükségünk, hogy igen, nekünk a munka fontosabb! Minket ez tesz boldoggá! Mert nincsen ezzel semmi gond! Amennyiben viszont gyereket vállaltunk, akkor vállaljuk a vele járó felelősséget, változást és időszakos lemondást is. Legfőképp pedig ne hibáztassuk azért, mert nem tudunk szabadon sportolni, dolgozni, szórakozni. Ne büntessük azzal, hogy a munkánk, a karrierünk fontosabb, mint ő, mint a család, mint az együtt, mint a szeretet! Legyen ez egy tudatos döntés és vállalás, és akkor az, amit az anyaság (apaság), valamint a gyermekeinkkel való törődés által (vissza)kapunk fantasztikusabb élmény, és nagyobb ajándék lesz, mint amit valaha is el tudunk képzelni! Mert mi is a szeretet? Valójában az, amit adunk!
“Szeretni valakit az sokkal több, mint egy erős érzés: döntés, ítélet és ígéret egyben.”
„Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye.”
„Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, hogy csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül.”
A mesélés legyen élmény! „Nagyszerű, ha magunk találjuk ki a mesét, vagy a gyermekünkkel egymásra hangolódva alkotjuk meg közösen a történetet, mert ez lesz az egyik legszemélyesebb élménye.”
„A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban út el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.”
„A mesemondó szülő (…) lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül!”
„…a felnőtt és a gyermek közötti kommunikáció egyik leghatékonyabb módja a mesélés.”
„A mesemondás megköveteli a mesélőtől a gyermekvilág ismeretét és tiszteletét, ahogy a gyermekkel szembeni felelősségérzetet is. Aki mesél, annak tudnia kell, hogy gyermeki lélek legmélyebb rétegeibe hatol.”
„A gyermek életében az idő nem az órához kötött, hanem a megszokásokhoz, a rítusokhoz, a szertartásokhoz. Ha a dolgok mindennap ugyanúgy történnek, az biztonságot ad a számára, ezért fontos a mesemondás rituáléjának kialakítása is. Az este a gyermek számára akkor jön el, amikor véget ér a vacsora, kezdődik a fürdetés és a mese. Jó, ha a mesemondás, mesehallgatás mindennapos tevékenység életünkben, és a nap lezárásának rítusává válik.”
Mesemondó blog 