Új hold, hold király, felhők fodrán sétikál, billeg-ballag, nagyokat hallgat, jegenye csúcsán rápipál.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
Kategória: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény
-
Hold
-
A farkas-tanya
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált egy rucát. Azt kérdi tőle a ruca:
- Hová mégy, tojás koma?
- Megyek világra.
- Én is megyek, menjünk együtt.
Mennek mendegélnek, előtalálnak egy kakast.
- Hová mentek, ruca koma?
- Megyünk világra.
- Én is megyek, menjünk együtt.
Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy varrótűt.
- Hová mentek, kakas koma?
- Megyünk világra.
- Én is megyek, menjünk együtt.
Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rákot.
- Hová mentek, tű koma?
- Megyünk világra.
- Én is megyek, menjünk együtt.
Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt.
Mentek aztán mendegéltek, egyszer rájok esteledett. Ott volt egy kis ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás befeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák bemászott a dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott belé. A ló lefeküdt a ház közepére, az ökör meg a pitvarba.
Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akié a kis ház volt.
A legöregebb még messziről elkezdett kiabálni.
- Phü, phü, de idegen szagot érzek, ki mer bemenni?
Volt köztük egy hányaveti, az azt mondta, hogy ő bemegy, ha ezer ördög is van odabent, nem fél semmitől. Be is ment. Hogy az övék volt a ház, egészen tudta a dörgést, mi hol áll. Legelőször a kandalló tetején kereste a gyújtófát, hogy majd mécsest gyújt, de a kakas meg a ruca elkezdtek lármázni, akkor belenyúlt a hamuba, hogy majd parazsat keres, de a tojás elpukkadt, szalad a dézsához mosakodni, ott meg a rák csípte meg ollójával, azután szaladt a törülközőhöz, ott meg a tű szúrta meg, nagy ijedten a ház közepére ugrik, ott a ló rúgja oldalba, amint szaladt kifelé, az ökör is nekiesett, felkapta a szarvára, az udvar közepére lökte. Erre elkezdett ordítani, mint a fába esett féreg, szaladt, a többi farkashoz.
- Jaj, fussunk, fussunk! Égszakadás! Földindulás! Valamennyi ördög mind odabenn van. Nyúlok a hamuba, meglőnek puskával. Szaladok dézsához, megvágnak ollóval. Kapkodok kendőhöz, banya szúr tűjével. Futok ajtó mellé, kilöknek lapáttal. Szaladok pitvarba, vesznek vasvillára! Egy kiált: hep-hep-hep! Más ordít: add feljebb! Akkor nagyot estem, bezzeg jaj volt nekem.
Akkor nekiindultak, még most is szaladnak, ha meg nem álltak.
(Arany László)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény, Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
-
Kovácsok
Üllő, kalapács, - ki kongatja? két kovács! Cseng, cseng messzire, csillag csapkod ezrivel; ablak alá éj oson, hajnal pirul a vason.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyviadó, Budapest 1989)
-
Tavasz-ébresztő
Ébredj, új tavasz, jégtörő, sugaras, gallyat gombosító, rügyet rojtosító, mindenféle madarakat víg versre tanító.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
-
Hangverseny
Csibe mondja: csip, csip, csip! Jön a kánya, nyakon csíp! Tyúk mondja: kotkodács! Ha koplalsz, nincs tojás! Lúd mondja: gigágá! Gyalog megyünk világgá! Ruca mondja: háp, háp, háp! Hová lett a telezsák? Pulyka mondja: rút, rút, rút! Aki kapzsi, mindig rút! Kecske mondja: mek, mek, mek! Jól vigyázz, mert megböklek! Borjú mondja: mu-u-u! Minden sarkon újakpu! Disznó mondja: röf, röf, röf! Hun egy tócsa? hadd fürdök!
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény, Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
-
Nyármarasztó
Szól a rigó: de jó, érik a dió, millió, millió! Útra kel a fecske, jajgat a fürjecske: pitypalatty, pitypalatty, nyár, nyár, itt maradj!
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
-
Eső-biztató
Ess, ess, eső, szomjas a mező! Zab szaporodjon, búza bokrosodjon, fű zöldüljön, kasza alá dűljön.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
-
Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre?
A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki mennie messze útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is azt határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő odajár. Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, neki is el kellett menni. Az írással mit volt mit tenni? Nem volt más ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba.
Gondolkozott rajta, hova tegye az írást? Már nem volt senki, akire bízhatta volna, kapta magát, felvitet a padlásra, eldugta a gerinc-gerenda mellé; azzal, mint akinek rendben van a szénája, átment a szomszédba.
Estefelé hazament, kereste az írást, de biz’ azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem tudott vele beszámolni, se azután a kutya a disznónak.
Ettől az időtől sohase tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a kutya a macskára, se a macska az egérre.
(Arany János)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
-
A kis nyúl
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy kisnyúl. Ez a kisnyúl jó étvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a csengettyűjét egy fiatal fára.
Mire a kisnyúl jóllakott, megnőtt a fa. Olyan magasra nyúlott, hogy a kisnyúl hasztalan ágaskodott, a csengettyűjét nem érte el. Kérte tőle, adja vissza.
- Nem adom én, eleget adtam már! – válaszolt a fa.
Megharagudott a kisnyúl s elment a fejszéhez:
- Kérlek, fejsze, döntsd le a fát, nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.
A fejsze a fejét rázta:
- Nem döntöm én, eleget döntöttem már!
Elment a nyúl a kőhöz:
- Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- Nem csorbítom, eleget csorbítottam már!
Nem boldogult itt sem a kisnyúl, a patakhoz járult hát:
- Kérlek, patak, mosd el a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
De a patak csak ennyit mondott:
- Nem mosom én, eleget mostam már!
Az ökör csak megsegít, gondolta a kisnyúl:
- Kérlek, ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
Az ökör bődült egyet:
- Nem iszom én, eleget ittam már!
- Majd a mészáros! – reménykedett a kisnyúl.
- Kérlek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patak vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- Nem vágom én, eleget vágtam már!
Erre úgy megharagudott a kisnyúl, hogy meg sem állott a bolháig:
- Édes-kedves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- No, majd meglátjuk!
A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a kis csengettyűt. A kisnyúl csilingelni kezdett a csengettyűvel, s még most is csilingel, ha azóta el nem vesztette.
(Kolozsvári Grandpierre Emil)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
Mesemondó blog 