Mesemondó blog

Szerző: Jarabin Kinga

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (7.)

    A mai idézetcsokor üzenetét kifejezetten fontosnak tartom, mivel sok anya (apa) azért érzi magát beszorítva egy családba, főként egy vagy több gyerekkel – a szó pozitív értelmében – megáldott családban, kapcsolatban, mert gátolva érzi önmaga kiteljesedését. Mindezt úgy, hogy ha megkérdeznénk, hogy mit is jelent az önmegvalósítás, akkor lehet hogy igazán nem is tudna rá válaszolni, vagy felszínes célok jelennének meg a gondolataiban. Mindezért sok esetben még szeretteiket, gyermekeiket, kapcsolataikat vagy önmagunkat is be is áldozzák másoktól követelve az elfogadást, a megértést és a változást.

    Az önmegvalósítás ennél sokkal több! Az önmegvalósítás valójában a másokért, szeretetből, de igazán szívből történő önfeláldozás. És itt nem a mártírságra gondolok! Hanem arra, amikor a másik szükségleteit felismerve meglátom abban a saját lehetőségeimet, fejlődésemet és utamat.

    “Önmagunk elfogadás, szeretet és tisztelete az alapja annak, hogy másokat is szeretni tudjunk.”

    “Az asszertív személyek nem félénkek, képesek kinyilvánítani érzelmeiket anélkül, hogy agresszívek vagy sértőek lennének. Akkor is hangot adnak véleményüknek, egyet nem értésüknek, ha ez érzelmileg nehéz helyzetet és veszteséget eredményezhet. Nem engedik meg másoknak, hogy zavarják vagy kihasználják őket.”

    “Az önmegvalósítás arra a kérdésre ad választ, hogy képesek vagyunk-e megvalósítani a saját lehetőségeinket, és érdekeltek vagyunk-e egy jelentésbeli, gazadag és teljes élet keresésében, abban, hogy a legjobbat hozzuk ki önmagunkból.”

    “…ami az önmegvalósításukhoz szükséges: hogy merjenek álmodni, és valósítsák meg vágyaikat.”

    “A függetlenség arra a személyre jellemző, aki tekintetbe veszi mások tanácsaid, de ha fontos döntést kell hoznia vagy cselekednie kell, elsősorban önmagára támaszkodik, autonóm. A független személy ritkán kapaszkodik másokba, hogy kielégítse érzelmi szükségleteit.”

    “Empatikusnak lenni azt jelenti, hogy “érzelmileg olvassuk” a másik embert. Az ilyen személy nyugodt és kényelmes kapcsolatokban él, pozitív elvárásokat fogalmaz meg a társas érintkezéssel kapcsolatosan, és érzékeny mások irányában.”

    “Az alkalmazkodás faktora a problémamegoldásunkat, a rugalmasságunkat és a valóság pontos észlelését foglalja magába. A problémamegoldás a tudatossággal, fegyelmezettséggel, módszerességgel, kitartással és rendszerességgel van kapcsolatban a nehézségekhez való viszonyulásban. A valóságérzékelés esetében a hangsúly a megfelelő észlelésen, valamint az érzelmek, gondolatok és ötletek hitelességén van. Ez azt jelenti, hogy úgy tapasztaljuk meg a dolgokat, amilyenek azok valójában, anélkül, hogy túlzottan fantáziálnánk vagy álmodoznánk róluk.”

    “Aki nem csak magára figyel, hanem társaira is, annak a személyisége valóban mágnesként működik, mellyel észrevétlenül bevonzza a “jó” dolgokat, a “jó” személyeket az életébe. Ha minél több gyümölcsöző érzelmi kapcsolatot szeretnénk az életünkben, elsősorban nekünk kell többé válnunk!”

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (6.)

    “A könyvekben önmagunkról olvasunk, hiszen saját emlékeink, tapasztalatink mentén értelmezzük a szöveget. Éppen ezért ugyanannak a szövegnek annyi olvasata, változata, belső filmje van, ahány olvasója.”

    “Ha a gyermeket a televízió elé ültetjük, egyrészt megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a mozgás segítségével dolgozza fel élményeit, másrészt a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítés, képáramlás folyamatát, amit a gyermek mesehallgatás közben él át. Ilyenkor a fantázia nem működik, és a gyermek kreativitása sem fejlődik. (Külső képet jelent a leporellóval, bábbal illusztrált mese, valamint a rajzfilmes adaptáció is.) A tévénézés legfőbb veszélye, hogy a gyermek nem tud különbséget tenni a külső és a belső kép között, nem tudja függetleníteni magát attól, amit látott.”

    “A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszer számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás.”

    “A tévé nézés másik problémája, hogy az a meghitt intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Éppen ezért jó, ha közösen ülünk a képernyő elé, hogy meglegyen a lehetőség a látottak megbeszélésére, feldolgozására.”

    “Bár a diafilm is külső kép, és emiatt vannak, akik ellenzik, a televíziós mozgóképpel szemben lehetőséget ad a feldolgozásra, a kérdezésre. Mivel állóképekről van szó, hosszabban el lehet időzni a részleteknél, és bármennyit lehet beszélni róla a gyermek igényeinek megfelelően. A diafilmet szülő és gyermek együtt nézi, így a gyermek nem marad egyedül az élménnyel, a meghitt légkör pedig közelebb visz egymáshoz.”

    “A felnőtt szerepe meghatározni, hogy a gyermek életkori sajátosságainak megfelelően mire használhatja a televíziót és az internetet, de az első néhány évben mindenképpen érdemes korlátozni az ezekhez való hozzáférést, mivel lényegesen fontosabb, hogy a kisgyermek a szabad levegőn minél többet mozogjon, mesét hallgasson és szabadon játsszon.”

    “Iskoláskor előtt semmiképpen sem szabadna a napi maximum fél órát átlépni, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Amennyiben az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, akkor ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából.”

    “A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyettesíteni – hiszen a mesében a történet a gyermek elméjében kel életre, megmozgatva a fantáziáját, félelmeit, vágyait. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel sem helyettesíthető!”

    “Az élettervünket nem ésszel, hanem a képzeletünkkel teremtjük meg, azokkal a képekkel, amelyeket magunkba fogadtunk, és amelyeket meg szeretnénk valósítani.”

    “A belső képeinket senki sem veheti el tőlünk, az életképzeletünk bármilyen válsághelyzetben mentőcsónakként működik.”

    „Aki nem tud belső képeket alkotni, fizikailag és lelkileg is összeomlik a krízishelyzetben.”

    „…mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, amikor mégis igent kell mondanunk az életre. Ilyenkor nagyon sok múlik azon, hogy gyermekkorunktól kezdve milyen belső képeket dédelgettünk a szívünk mélyén.”

    „Szülőként, pedagógusként meg kell adnunk a gyermeknek a lehetőséget arra, hogy belső képei segítségével saját világa varázslójává váljon. Így sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy felnőttkorában bátran, hittel fog küzdeni saját életében és környezetében kívánatos változtatásokért. Ő lesz majd az a változás, amit látni szeretne a világban.”

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (5.)

    „A gyerekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék és szellemi síkon a mese. A mesehallgatás, álmodozás magasabb szintű fantáziaműködést jelent, mint a játékszerekhez kapcsolódó képzeletbeli tevékenység. A képzeletet a gondolatokkal való játékként is értelmezhetjük.”

    „Amikor a gyermek képessé válik a belső képek alkotására, ezeket felhasználhatja játéka során is. Térben és időben végtelenek a lehetőségek, minden bármikor újrakezdhető, és bármilyen élmény a játék kiindulópontjává válhat. Játék közben a gyermek önmagával lép teremtő kapcsolatba: újraalkotja önmagát.”

    „A gyermek játékában kettős tudattal van jelen: az „olyan, mintha” élmény segítségével megkettőzi a világot. Ilyenkor fölötte áll életkorának, mintha egy fejjel magasabb lenne saját magánál. Ez azonban csakis akkor lehetséges, ha ezt a világot nem romboljuk le olyan kijelentésekkel, hogy az a pálca nem is helikopter, miért nem „rendes” helikoptereddel játszol?”

    „A mesét hallgató viselkedésmód négy-öt éves korban alakul ki, amikor a gyermek szimultán, kettős tudattal fogadja be a mesét. Bár nem téveszti össze önmagát a mesehőssel, és tudja, hogy ő nem fog varázsszóra tündérré változni, mégis mélyen átéli a történéseket.”

    „Az illúzió feszültsége miatt a gyermek egyszerre részvevője és hallgatója a mesének. A mesei kettős tudat utazás a valóság és az illúzió között, ami a „szájjal mondott” mesék esetében jelenik meg, amikor a gyermeknek lehetősége van a belső képek létrehozásában.”

    „A mesélést – ugyanúgy, mint a zenei nevelést – Kodály véleménye szerint már a születés előtt kilenc hónappal kellene elkezdeni.”

    „Pszichológiai kísérletek bizonyítják, hogy a magzat már a méhen belüli időszakban is tanul, és érzékeny a külvilág jelzéseire.”

    „Az anyaméhben megszokott hangokat, dallamokat a csecsemő születése után is felismeri.”

    „A méhen belüli környezet kétharmad, a gének pedig egyharmad arányban tehetők felelőssé az intelligenciát alkotó képességek fejlettségéért. A méhen belüli környezeten nemcsak az anya hormonháztartását értjük, hanem személyközi kapcsolatait és a csecsemővel való kapcsolatát is.”

    „A magzattal való kommunikációban a legfontosabb az érzelmi kapcsolat kialakítása, a szeretet kifejezés és a csecsemő identitásának, jelenlétének elismerése már ebben a korai időszakban.”

    „Mivel a magzat az anyaméhben is hall, már nagyon korán el lehet kezdeni az éneklést és a mesélést.”

    „Nagyon fontos kezdetektől fogva a szülői minta. Ha azt látja a gyermek, hogy szülei egy-egy csendes órában kézbe vesznek egy könyvet, akkor maga is utánozni fogja ezt a viselkedést.”

  • Hétszínvirág – mesemondó kvíz

    1. Milyen pereceket vett Annuska?
    2. Mi történt Annuskával, ahogy a kutyát kergette?
    3. Mit kapott az anyókától?
    4. Milyen színű szirmok voltak a virágon?
    5. Milyen verset kellett elmondani a varázslathoz?
    6. Mit kívánt az első hat szirommal?
    7. Mi volt az utolsó kívánsága?

    Megoldások:

    1. Két köménymagosat apának, két mákosat anyának, két cukrosat saját magának, egy kis rózsaszínűt Öcsinek.
    2. Eltévedt.
    3. Egy hétszínvirágot.
    4. Sárga, vörös, kék, zöld, narancssárga, ibolyaszín, égszínkék.
    5. Szívem szirma szeretlek, szállj nyugatról keletnek, északról meg délfele, szállj el, szállj el százfele! Földet, ha érsz kis szirom, legyen úgy, mint akarom, tedd meg nekem szépen kérlek…
    6. Legyen otthon, anyu legkedvesebb vázája legyen ép, legyen az Északi-sarkon, legyen újra az udvarukon, a világ minden játéka az övé legyen, kerüljenek vissza a játékok a boltba.
    7. Vitya lába meggyógyuljon.

  • Vadon élő állatok

    Barlang mélye az én hazám, itt élem világom, télen alszom, nyáron meg a kerek erdőt járom. Azt se bánnám, ha az erdő csupa mézzé válna, bár nem tudom, hogy akkor majd hol terem a málna. (medve)

    Hegyoldalban dirmeg-dörmög, a mancsán hosszú körmök, szereti a málnát, szedret, örvend, hogyha sokat szedhet. (medve)

    Barlang mélyén alszom télen, nyáron szedren, málnán élek. (medve)

    Vadon a hazája, van meleg bundája, lomhán jár és forog, rossz kedvében gyakran morog. (medve)

    Elöl megyen médula, keze, lába korcsolya, szőr maga, szőr nadrágja, szilágyi bársony szakálla. (medve)

    Tenyeres-talpas hatalmas, barna bundás óriás, meglesi a méheket, s mézet rabol, ha lehet. Szamócát is szedeget, átalussza a telet. (medve)

    Egy ember az erdőt járja, sötétbarna a bundája. Mi az? (medve)

    Erdőn oson, völgybe vág, füle szőrös, foga bárd. Áldozata számos, erdei mészáros. (farkas)

    Hegyen megyen völgybe vág, kanál füle, bornadrág, maga a mészáros. (farkas)

    Erdő mező a hazája, hol életét feltalálja, de ha éhség sanyargatja, a falut is felkutatja. Belopódzik az udvarba, libát, tyúkot fogdos sorba, szereti a sajtot, mézet, s rákot fog, ha hozzáférhet. Lompos, hosszú farka vagyon, ravasz állat, ravasz nagyon. (róka)

    Szép bundája, lompos farka, vigyázva jár, ravasz fajta. (róka)

    Négy lába van, lombos farka, te is tudod, ravasz fajta. (róka)

    Erdőn bólyász csontvillával, szénát nem takar vele. Mi az? (szarvas)

    Ágazik, bogazik, mégsem levelezik. Mi az? (az őz szarva)

    Fürge állat, hogy is hívják? Ugrál ágról ágra, mogyorót gyűjt nagy serényen a fa odújában. (mókus)

    Ágról ágra, fákról fákra, fürgén, vígan szökkenek, ám legvígabb akkor vagyok, hogyha diót törhetek. Szeretem a mogyorót is, a rügyet is megeszem! Találjátok ki gyerekek, hogy mi lehet a nevem? (mókus)

    Mindig ugrál ágról-ágra, ő az erdők légtornásza, mire aztán elfáradna, nyugovóra tér az odújába. (mókus)

    Erdőben él, fáról-fára jár, szinte repül, mint a madár, pedig nincsen szárnya, se csőre, olyan félénk, mint az őzike. (mókus)

    Kúszik-mászik fel a fára, mégsem pottyan le soha. Mi az? (mókus)

    Tapsifüles ez a koma, gyors, mint a nyíl, nem is csoda. Megijed az árnyéktól, fél minden kis és nagy állattól. Farka kurta, így a jó, őhozzá csak ez való! (nyúl)

    Ezt fejtse meg, aki tudja: télen fehér, nyáron barna, füle nagy, de farka kurta. Mi az? (nyúl)

    Erdőn lakom, házban élek, még az árnyéktól is félek. Ellenségem a vadász, szemem piros faparázs. Kedvenc étkem torzsa, répa, fekvőhelyem puha széna. Húsvét táján tojásba csücsülhetek bezárva. Bundám van és hosszú bajszom, szimatolok, ritkán alszom. Ha hegyezem fülemet, anyámtól jön üzenet: azt üzeni, hogy lapuljak, zörgő avar alá bújjak. Fussak, fussak, fussak el, míg az erdő el nem nyel. (nyúl)

    Van nekem egy kis házam, annak van egy kis ablaka, előtte van egy kis jászol, abban lakik szürke-bürke, van neki, van négy papucsa. Mi az? (nyúl)

    Aki okos, kitalálja: olyan, mint egy nagy tűpárna, görögdinnye, tövises, gondolkozz csak, ne siess! Jól felelj a kérdésre: kinek sok a tüskéje? Vajon kinek, nosza mondjad! Persze, hogy a… (sündisznónak)

    Tűtől van a ruhája, ha megbántod, behúzódik alája. Mi az? (sün)

    Hátán ezer dárda, ki hozzányúl megjárja. (sün)

    Megy a katona a várba, csupa nyílvessző a háta. Mi az? (sün)

    Négy lába van, mérgelődik, állva is leér a földig, szuszog, morog, veszekszik, ugyan kire haragszik? (sün)

    Bősz pasa jön: tisztulj, járda! Áll a hátán háromezer dárda. (sün)

    Varrni még senki se látta, mégis csupa tű a háta. (sün)

    Éppen olyan, mint egy kefe, mégsem fésülködhetsz vele. Mi az? (sün)

    Földet túrok, szántogatok, mint a kovács, kormos vagyok, de nem vagyok szántóvető, nem cseng előttem az üllő. (vakond)

    Zöld mezőben fekete üstöket borogatnak. Mi az? (vakondtúrások)

    Éjjel-nappal földet túr. (vakond)

    Kicsi bár, de nagyon fürge, lenn a lyukban él az… (ürge)

    Büdös, nagyon fekete, senki nem fér meg vele. (görény)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (4.)

    Négy gyermekem közül a legkisebb volt (és van) felvértezve hatalmas mennyiségű képzeletbeli baráttal. Egyikkel szorosabb a kapcsolata, másikkal kevésbé, de mindegyiknek neve van és számára mindegyik valódi. Egy alkalommal az óvó nénije megkérdezte tőlem, hogy: „ki az az Emi, van még egy testvére?” Emi a lányom képzeletbeli barátja, akiről olyan részletességgel, következetességgel és átélt érzelemmel mesélt az óvodában, hogy már az óvó néni képzeteiben is megelevenedett.

    A képzeletbeli barát egy fontos társ a gyermek életében és ezt nem csak mint pedagógus, hanem mint anya is el tudom mondani. Teljesen más a legkisebb gyermekem megküzdési stratégiája, problémakezelése, másként dolgozza fel az eseményeket, a saját érzelmeit, mint az első három, akinek az életébe nem lépett be ilyen barát. Egészen biztos vagyok abban, hogy kicsi lánykámnak ez hatalmas előny lesz a későbbiekben, valamint hogy ez az élmény végig fogja kísérni és támogatni fogja hátralévő élete során.

    „…a mese által kialakított belső kép egy életen át elkísérheti a gyermeket, és a képzeletbeli baráthoz hasonlóérzelmi biztonságot nyújthat.”

    „A képzeletbeli barát a feltétel nélküli elfogadás megtestesítője.”

    „A képzeletbeli barát tisztelete a gyermekvilág tiszteletének része.”

    „Felmérések igazolják, hogy akinek van képzeletbeli barátjuk, jobban ki tudják fejezni magukat, ügyesebben kommunikálnak, nagyobb szókinccsel rendelkeznek, mint azok a társaik, akiknek nincs. A képzeletbeli barát segítségével biztonságos környezetben lehet gyakorolni az ismeretlen helyzeteket és a társas kapcsolatok működését.”

    „Ha nem felejtünk el gyermekül gondolkodni, és értékelni tudjuk a nem látható és nem kézzelfogható dolgokat, akkor mi magunk is gazdagabbak leszünk gyermekünk képzeletbeli szereplői által. Fogadjuk el és szeressük őket!”

    „Immunrendszerünk segítségével szervezetünk a betegségek 70%-át önerőből legyőzi. (…) talán lelkünknek is van „immunrendszere”. Ha kicsit is kibillenünk egyensúlyi állapotunkból, a rendszer működésbe lép, a természet törvényeinek megfelelően – akár olyan módon, hogy életre hív egy imaginatív társat, aki rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyekre abban a helyzetben szükségünk van. Kiegészít. Támogat. Meghallgat.” (Mátéfi Enikő)

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (3.)

    1998-ban, az Írásbeliség Világnapja alkalmából a Magyar Olvasástársaság ünnepségén hangoztak el a következő gondolatok:

    „Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod vagy fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”

    Mindenki másképp éli meg az anyaságot (apaságot). Van bennünk egy vágy, amit talán át sem gondolunk, csak akarjuk, akarjuk aztán amikor megkapjuk, rájövünk hogy mégsem egészen ilyenre, erre gondoltunk vagy így képzeltük el, és már nincs visszaút.

    Gyerekvállalás tekintetében már a társadalmi nyomás és elvárás is egyre kisebb. Elfogadják a szingli létet, az együttélést házasság, vagy akár gyerek nélkül is. Lehet választani hivatást, építeni karriert. Csak tudjunk dönteni és választani! Fogadjuk el önmagunkat így és azt, hogy egyedül, vagy ha együtt, akkor határozott kompromisszumokkal, nekünk! Vállaljuk fel, ha másra van szükségünk, hogy igen, nekünk a munka fontosabb! Minket ez tesz boldoggá! Mert nincsen ezzel semmi gond! Amennyiben viszont gyereket vállaltunk, akkor vállaljuk a vele járó felelősséget, változást és időszakos lemondást is. Legfőképp pedig ne hibáztassuk azért, mert nem tudunk szabadon sportolni, dolgozni, szórakozni. Ne büntessük azzal, hogy a munkánk, a karrierünk fontosabb, mint ő, mint a család, mint az együtt, mint a szeretet! Legyen ez egy tudatos döntés és vállalás, és akkor az, amit az anyaság (apaság), valamint a gyermekeinkkel való törődés által (vissza)kapunk fantasztikusabb élmény, és nagyobb ajándék lesz, mint amit valaha is el tudunk képzelni! Mert mi is a szeretet? Valójában az, amit adunk!

    “Szeretni valakit az sokkal több, mint egy erős érzés: döntés, ítélet és ígéret egyben.”

    „Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye.”

    „Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, hogy csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül.”

    A mesélés legyen élmény! „Nagyszerű, ha magunk találjuk ki a mesét, vagy a gyermekünkkel egymásra hangolódva alkotjuk meg közösen a történetet, mert ez lesz az egyik legszemélyesebb élménye.”

    „A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban út el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.”

    „A mesemondó szülő (…) lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül!”

    „…a felnőtt és a gyermek közötti kommunikáció egyik leghatékonyabb módja a mesélés.”

    „A mesemondás megköveteli a mesélőtől a gyermekvilág ismeretét és tiszteletét, ahogy a gyermekkel szembeni felelősségérzetet is. Aki mesél, annak tudnia kell, hogy gyermeki lélek legmélyebb rétegeibe hatol.”

    „A gyermek életében az idő nem az órához kötött, hanem a megszokásokhoz, a rítusokhoz, a szertartásokhoz. Ha a dolgok mindennap ugyanúgy történnek, az biztonságot ad a számára, ezért fontos a mesemondás rituáléjának kialakítása is. Az este a gyermek számára akkor jön el, amikor véget ér a vacsora, kezdődik a fürdetés és a mese. Jó, ha a mesemondás, mesehallgatás mindennapos tevékenység életünkben, és a nap lezárásának rítusává válik.”

  • Mese a magányos csigáról, aki boldog akart lenni

    Egy széles autóút mellett éldegélt egy csiga. Rendes, jóravaló csiga volt, illemtudó, és roppant kellemes társaság – bár ezt sajnos rajta kívül senki más nem tudta. Ugyanis olyan lassú volt szegény, hogy mire udvariasan köszönt volna bárkinek is, az már rég messze járt. Pedig annyira szeretett volna legalább csak annyit mondani, hogy:

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár?

    De nem mondhatta senkinek. Próbálkozott-próbálkozott, de egyszer sem járt szerencsével. Az autóút mentén egyébként is ritkán jártak, és azok is mind jóval gyorsabbak voltak nála. A csiga nagyon elszomorodott. Még soha nem volt barátja, és születésétől fogva egyedül élt a házában, annyira magányosan, hogy már a nevét is elfelejtette, hiszen soha nem szólt hozzá senki.

    Az út mentén széles árok húzódott, így a csiga még csak arra sem mehetett, pedig azon túl óriási erdő magasodott, nyilván tele állatokkal.

    – Ott biztosan lakik valaki, aki szívesen lenne a barátom – vélekedett a csiga. – Aki nem szalad el, mire azt mondanám, hogy „szép időnk van, nemdebár”.

    Éveken keresztül próbált eljutni az erdőbe, de hiába küszködött, az árok soha nem akart véget érni. Éjjel-nappal autók, kamionok dübörögtek el mellette, kész csoda volt, hogy addig egyben maradt.

    Aztán egyszer csak megállt. Elfáradt. Tapodtat sem mozdult.

    Feladta.

    Onnantól fogva ki se bújt a házából. Olvasott, zenét hallgatott, majd miután végzett az összes könyvvel, és kívülről fújta az összes lemezt, csak bámult kifelé az ablakon naphosszat.

    A kamionok száguldottak rendületlenül.

    És egyszer csak észrevett egy másik csigát a túloldalon. Izgatottan dugta ki a fejét a házából, és próbálta felhívni magára a figyelmet. Eredménytelenül.

    Először elszomorodott, majd úgy döntött, csak azért sem adja fel. Onnantól kezdve minden nap azon mesterkedett, hogy a szemközti csiga felfigyeljen rá. Mert hogy az sem mozdult, ott álldogált messze-messze, a forgalmas út túloldalán.

    Egyszer csak azt vette észre, hogy a másik csiga is ugyanúgy nézi őt, és ugyanolyan izgatottan integet a csápjaival. A csigát boldogság töltötte el.

    – De jó lenne átkelni az úton! – ábrándozott. Ám hiába törte a fejét, a kamionok csak jöttek és mentek, lehetetlen volt átjutni, hiszen rögvest agyonnyomták volna.

    Telt-múlt az idő. A csiga lelkesedése alábbhagyott, már alig dugta ki a fejét a házából, csak üldögélt odabent bánatosan. Néha kipillantott az ablakon, de úgy tűnt, a másik is feladta. Két magányos csiga, akik soha nem találkozhatnak.

    Aztán egyszer eleredt az eső. És csak esett és esett, de nem úgy, ahogy általában: temérdek víz szakadt le az égből, és magával sodorta a csigaházat is. A csiga biztosra vette, hogy ez már a vég – de már nem félt. Lekuporodott a földre, és miközben lepotyogtak a könyvei, összetörtek a tányérjai, felborultak a szekrényei, egy párnát tett a feje alá, és elaludt.

    Amikor felébredt, már nem esett. Kemény a csigahéj; úgy tűnt, a háza nem tört össze. Átverekedte magát a romokon, és kilesett a szabadba. Ugyanott volt, mint eddig, az út szélén, az árok mentén. De mielőtt fásultan visszabújt volna, észrevett valamit. A másik csiga volt az – méghozzá az ő oldalán! Bizony, a vihar egymás mellé sodorta őket.

    A csiga nekiveselkedett, és elindult. A másik ugyanígy tett. Hamarosan ott álltak egymással szemben.

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár? – kérdezte boldogan a csiga.

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár? – kérdezte a másik.

    És az úton továbbra is dübörögtek a kamionok, az árok örökre elválasztotta a csigát erdőtől, de ki a csudát érdekelt – hiszen már soha többé nem kellett egyedül lennie.

    (Lakatos István)

  • Nagyhatalmú Sündisznócska – mesemondó kvíz

    1. Mit kérdezett Mackó Úr Harkálytól?
    2. Mit válaszolt a Harkály?
    3. Miért lett mérges Harkály válaszára Mackó úr?
    4. Mivel kínálta meg Medve urat Sündisznócska?
    5. Miért volt sértő Medve úrnak, hogy bajuszpödrővel kínálta meg Sündisznócska?
    6. Miért szaladtak el az állatok, amikor Sündisznócska azt kiáltotta, hogy “Fusson, akinek az élete kedves!”?
    7. Miért szaladt el a mese végén Medve úr?

    Megoldások:

    1. Ki az úr az erődben?
    2. Nagyhatalmú Sündisznócska.
    3. Mert a Harkály nem azt mondta, hogy a medve az úr az erődben, hanem azt, hogy Sündisznócska.
    4. Bajuszpedrővel.
    5. Medve világ életében azt szégyellte a legjobban, hogy még vénségére sem nőtt ki a bajusza.
    6. Mert a medve ott állt Sündisznócska mögött és mindenki megijedt Medve úrtól.
    7. Rászedte Medve urat Sündisznócska és megijedt tőle, hiszen mindenki elszaladt előle.