Ruházat (1.)

Ez a furcsa ikerpár, együtt lót-fut, szaladgál. Egymást híven követik, amíg a nap eltelik. Este aztán örülnek, egymás mellett csücsülnek. (cipő)

Megkötözve mindig szalad, kioldozva helyben marad. (cipő)

Éjjel üres, nappal tele, akár táncolhatsz is benne. (cipő)

Nem él, bár élőtől varrták, akit cipel, annál inkább. Mi az? (cipő)

Nappal tele vagyok, éjjel ásítozom. (cipő)

Éjjel alszik, nappal jár. (cipő)

Orra van, de nem szagol, nyelve is van, de nem papol. (cipő)

Nem haragszom rá, mégis az orrába nyomom a lábam. (cipő)

Nyelve van, de nem beszél, orra van, de nem szagol. (cipő)

Ki hordja lábán az orrát? (cipő)

Kinek a nyelve van a lábamon? (cipő)

Kinek kötik le a nyelvét? (cipő)

Minek az orrát nyomják bele a sárba? (cipő)

Kinek a talpa nem fázik a hóban? (cipő)

Orra van, de nem szusszan, nem hall, pedig füle van, sarkantyút hord, s nem huszár, nincsen lába, mégis jár. (cipő)

Sarkantyút hord, nem huszár, nincsen lába, mégis jár. (csizma)

A kamrában lóg a szegen, tátva a nagy szája, egész nyáron ásítozik, a hideget várja. Ősszel eső beálltával a szegről leakasztják, lábra húzzák, s a cuppogó sarat úgy dagasztják. (csizma)

Felmentem a polcra, belenéztem a lyukba: Ó, drága kis lyuk, régen volt benned friss hús. (csizma)

Orra is van, csinos, formás, nem kell néki virsli, tormás. Ázott földbe nyomát látni, no kis legény, ezt találd ki! (csizma)

Füle is van, orra is van, mégsem hall, de nem is szusszan. Sarkantyút hord, s nem huszár, nincs lába, és mégis jár. Mi az? (csizma)

Két füle van, mégse hall, húzzák: azt sem mondja, jaj. Orra van, rendes, formás, nem ingerli tormás kolbász, mert szagolni nem tud vele. Ázott földön nyomát látni, tessék ezt most kitalálni! (csizma)