Címke: állatmese

  • A vadludak és az iránytű

    A vadludak és az iránytű

    Erdővári Manó a háza előtti padon ücsörgött, és élvezte a szép, napos őszi időt. Egy könyvet olvasott éppen, ám minduntalan elvonta a figyelmét egy-egy hang meg a lassan aláhulló sárguló, pirosló falevelek. Végül félretette a kötetet, és egyszerűen csak gyönyörködött az őszi erdőben.

    Ahogy nézelődött, az égen szálló vadlibacsapatra lett figyelmes. Vonulnak délre – gondolta Manó, de aztán furcsa érzése támadt. Valami nem stimmelt…

    – Hiszen ezek nem is dél, hanem kelet felé repülnek! – kiáltott fel döbbenten.

    Csodálkozva figyelte a vadlibákat, majd újra a föld felé fordította a tekintetét.

    – Talán még nem a tél elől utaznak – jegyezte meg félhangosan.

    Pár perc múlva azonban ismét gágogást hallott. Felpillantott az égre, és újra vadlibákat látott – ezúttal az ellenkező irányba, nyugatra tartottak. Erdővári Manó megint elámult, és azt találgatta magában, vajon ez az előbbi csapat-e. Ilyen távolságból nem tudta megállapítani. Amikor azonban a vadlibák hamarosan megint feltűntek az égbolton, már biztos volt benne, hogy ez bizony ugyanaz a társaság. Ugyan miért röpködnek ide-oda? – csodálkozott Manó.

    Nemsokára megtudta, ugyanis a libák megint felbukkantak, csak ezúttal már sokkal alacsonyabban, mint korábban, így Manó felkiálthatott hozzájuk.

    – Kerestek valamit? Segíthetek?

    – Tudnál segíteni? De jó lenne! – válaszolta a vezérlúd, és leereszkedett a földre, éppen Manó mellett landolt. A társai követték.

    – Miért röpködtök ide-oda? – kérdezte Manó, miután bemutatkozott.

    – Az utat keressük dél felé, de úgy tűnik, elromlott az iránytűnk, mert hol az egyik, hol a másik irányba vezet minket, miközben úgy tűnik, mintha csak itt köröznénk – magyarázta a vadludak vezetője.

    – Már többször láttalak itt benneteket elrepülni, de egyszer sem dél, hanem időnként kelet, máskor meg nyugat felé – felelte Erdővári Manó.

    A vadlibák bosszankodva csóválták a fejüket. Láthatóan fogalmuk sem volt, merre járnak.

    – Útba tudnál igazítani minket? – kérdezték a ludak.

    – Igen, dél arrafelé van – mutatta meg a helyes irányt Manó. – Meg tudjátok jegyezni?

    – Reméljük – mondta a vezérlúd. – De azért csak jobb lenne, ha működne az iránytűnk… Nem tudsz a közelben olyan helyet, ahol megjavíttathatjuk? Vagy esetleg vehetünk egy újat?

    Manó elgondolkodott, aztán megrázta a fejét.

    – Sajnos nem, pedig jól ismerem a környéket – válaszolta Manó, miközben azon járt az agya, hogyan segíthetne a madaraknak. – De nektek adhatom a saját iránytűmet, úgyis nagyon ritkán használom – jutott eszébe a megoldás.

    – Nem fogadhatjuk el, neked is szükséged lehet rá – szabadkoztak a libák.

    – Tényleg tudom nélkülözni – jegyezte meg Manó. – Ha tavasszal visszafelé jöttök, majd visszaadjátok nekem. Addig útközben biztosan találtok valakit, aki meg tudja javítani a tiéteket, vagy esetleg valahol beszerezhettek egy újat.

    A vadludak tekintete felderült.

    – Nagyon köszönjük! – kiáltották kórusban. – Ha addig nem hiányzik neked, akkor tavaszig kölcsönvennénk…

    – Persze, vigyétek nyugodtan – mosolygott Manó, és bement a házba megkeresni a műszert.

    Miután megkapták Erdővári Manó iránytűjét, a vadludak elköszöntek, majd újra a levegőbe emelkedtek. Ezúttal már valóban dél felé indultak.

    Hamarosan véget ért az ősz, eljött a hideg, havas tél. A zimankó után aztán ismét enyhülni kezdett az idő, rügyeztek a fák, a bokrok, kibújtak a virágok. Megérkezett a tavasz.

    Erdővári Manó éppen a tulipánjaiban gyönyörködött, amikor gágogást hallott a feje fölött. Vadlibacsapat szállt le a háza mellé. Manó megismerte őket. Nekik adta kölcsön ősszel az iránytűjét!

    Kedves ismerősként üdvözölték egymást, majd a vadludak visszaadták Manónak a kölcsönkapott eszközt.

    – Találtunk útközben egy ezermestert, aki megjavította a miénket – újságolta a libák vezére. – De addig is sokat segített a te iránytűd, hálásan köszönjük a segítséged! Hoztunk neked ajándékot a messzi délről – tette hozzá.

    A vadludak különleges, sosem látott gyümölccsel örvendeztették meg Erdővári Manót, aki kíváncsian harapott a zöldes színű termésbe. Nagyon finom volt!

    A libák hamarosan elbúcsúztak, még hosszú út várt rájuk. Manó jókedvűen integetett utánuk, s arra gondolt, hogy ismét újabb barátokat szerzett.

    (Üveges Szilvia)

  • Az állatok vitája

    Az állatok vitája

    Egy udvarban együtt lakott a macska, a kakas, a kutya, meg a kecske. Esténként összeültek, hogy meghányják-vessék a dolgaikat. Csak egy kérdésben nem tudtak megegyezni: kinek-kinek mi ízlik a legjobban.

    – Nincs jobb a tejecskénél! – mondja a macska – Egeret fogni sem rossz, csak fáradságos.

    – Ugyan, a tej! A kukorica vagy az árpa sokkal jobb! – szólt a kakas.

    – Igazán finom csak a csont. Mennyi csontot megettem már életemben! – állította a kutya.

    – Friss szénát ropogtatni, főleg, ha illatos, nagyon jó ám! – mondta a kecske.

    Vitatkoztak, vitatkoztak, de nem tudták eldönteni, hogy mi a legfinomabb.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Kik éltek együtt az udvarban?
    2. Min vitatkoztak az állatok?
    3. Mit mondott a macska?
    4. Milyen kedvenc ételét említette a kakas?
    5. Mi a kedvenc étele a kutyának?
    6. Mit szeret enni a kecske legjobban?
    7. Miben maradtak végül az állatok?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Biztos, hogy szereti a szénát a kecske?
    2. Még mit szeret enni a kecske?
    3. Minden kecske szereti a szénát?
    4. Más állat is szereti a szénát?
    5. Létezik olyan kecske, amelyik meg tudja mondani, hogy mit szeret?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • honnan lehet tudni, hogy milyen ételt szeret egy kecske?
    • milyen állat szereti a friss, illatos szénát?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit nem lehet/lehet tenni, …

    • ha azt akarjuk, hogy jól lakjon a kecske?
    • ha azt akarjuk, hogy ne egyen meg valamit a kecske?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha egy állat kecske, akkor szereti a friss, ropogós szénát. Az egyik állat kecske, tehát… (szereti a friss, ropogós szénát).
    2. Ha egy állat nem kecske, akkor nem szereti a friss, ropogós szénát. Az egyik állat szereti a friss ropogós szénát, tehát… (ez az állat kecske).
    3. Vagy kecske egy állat, vagy nem szereti a friss, ropogós szénát. A macska nem szereti a friss, ropogós szénát, tehát… (a macska nem kecske).
    4. Ha egy állat kecske, akkor szeret növényeket enni, és ha szeret növényeket enni, akkor szereti a friss, ropogós szénát. Tehát, ha egy állat kecske, akkor… (szereti a friss, ropogós szénát).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • A három kismalac és a gonosz farkas

    A három kismalac és a gonosz farkas

    Volt egyszer három kismalac. Elhatározták, hogy külön-külön szerencsét próbálnak, és először is házat építenek maguknak.

    Az első, aki mindig is lusta volt, csak egy szalmakunyhót tákolt össze, de arra járt a gonosz farkas és egy fúvással a levegőbe repítette a tákolmányt. A kismalac a farkas elől a második malac házába szaladt. Az már kicsit megfontoltabb volt, és fából meg gallyakból építette fel a házát. De megjött a farkas, fújt egyet-kettőt, és ez a ház is a levegőbe repült. Most már ketten szaladtak a bátyjukhoz menedékért. A harmadik szorgalmas és óvatos kismalac volt, a házát téglákból építette fel. Ide is utánuk jött a farkas a tetőre, hogy majd a kéményen keresztül másik be a házba.

    A kismalacok azonban cselt eszeltek ki. Vizet forraltak, és a farkas a kéményből leereszkedve éppen a forró vizes üstbe pottyant. Úgy leforrázta magát, hogy azon nyomban felugrott, s a fájdalomtól eszét vesztve elfutott, hogy a lába sem érte a földet.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Miből építette a házát az első kismalac?
    2. Miből építette a házát a második kismalac?
    3. Miből építette a házát a harmadik kismalac?
    4. Hová szaladt az első kismalac, amikor a farkas tönkretette a házát?
    5. Hová szaladt a második kismalac, amikor a farkas tönkretette a házát?
    6. Honnan akart bejutni a farkas a harmadik kismalac házába?
    7. Hová pottyant?
    8. Miért menekült el ordítva?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Csak akkor érezhet nagy fájdalmat a farkas, ha forró vizes üstbe pottyan?
    2. Mindig nagy fájdalmat érez a farkas, ha forró vizes üstbe pottyan?
    3. A forró víz az oka a fájdalomnak? (Miért?)
    4. Másnak is fáj, ha forró vízbe pottyan?
    5. A farkas a valóságban is forró vízbe eshet?

    Kitaláló beszélgetés. Mit lehet tenni, …

    • ha valaki forró vízbe pottyan?
    • hogy ne forrázzuk le magunkat?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezéztek be, amit abbahagyok!

    1. Vagy forró vizes üstbe pottyan a farkas, vagy nem érez nagy fájdalmat. A farkas még nem érez nagy fájdalmat, tehát… (még nem pottyant forró vizes üstbe).
    2. Ha a farkas forró vizes üstbe pottyan, akkor nagy fájdalmat érez. A farkas forró vizes üstbe pottyant, tehát… (nagy fájdalmat érez).
    3. Ha nem pottyan a farkas forró vizes üstbe, akkor nem érez nagy fájdalmat. A farkas nagy fájdalmat érez… (forró vizes üstbe pottyant).
    4. Ha a farkas leereszkedik a kéményen, akkor a forró vizes üstbe esik, és ha a forró vizes üstbe esik, akkor megégeti magát. Tehát, ha a farkas leereszkedik a kéményen, akkor… (megégeti magát).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • A három kiscica

    A három kiscica

    Három kiscica, egy fekete, egy szürke meg egy fehér, meglátott egy egeret, és – uccu neki! – utána futottak. A kisegér beugrott a lisztesládába. A kiscicák – hopplá! – utána. A kisegér elszaladt. A ládából pedig három fehér cica mászott ki.

    A három fehér kiscica meglátott az udvaron egy békát, és – uccu neki! – utána futottak. A béka beugrott egy ócska kályhacsőbe. A kiscicák – hopplá! – utána. a béka szépen tovaugrándozott, és a kályhacsőből előbukkant három fekete kiscica. A három fekete kiscica meglátott a tóban egy halacskát, és – uccu neki! – utána ugrottak.

    A halacska elúszott, és a tóból kimászott három csuromvizes kiscica. És a három vizes kiscica elindult hazafelé. Útközben szépen megszáradtak, és olyanok lettek, mint volak. Egy fekete, egy szürke és egy fehér kiscica.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Mit láttak meg a kiscicák?
    2. Mi után futottak a kiscicák?
    3. Miért futottak az egér után?
    4. Hová ugrottak be az egér után?
    5. Milyen színűek lettek, amikor kikászálódtak a lisztesládából?
    6. Mitől lett fehér a fekete és a szürke kiscica?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Csak akkor lesz fehér a fekete vagy a szürke kiscica, ha beugrik a lisztesládába?
    2. Mindig fehér lesz egy fekete vagy egy szürke cica, ha beugrik a lisztesládába?
    3. Azért lett fehér a fekete és a szürke kiscica, mert beleugrottak a lisztesládába?
    4. Bármelyik fekete vagy szürke cica fehér lesz, ha beleugrik a lisztesládába?
    5. Csak a liszttől lehet fehér a szürke vagy a fekete kiscica?
    6. A valóságban is beleugrálhatnak a kiscicák a lisztesládába?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • mi szokott történni egy fekete vagy egy szürke kiscicával, ha beleugrik a lisztesládába?
    • mi lehetett az oka annak, hogy fehér lett a fekete és a szürke kiscica?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni,…

    • ha valami szürke, vagy fekete, és azt akarjuk, hogy fehér legyen?
    • ha azt akarjuk, hogy ne legyen fehér az, ami szükre vagy fekete?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha egy fekete vagy egy szürke kiscica beleugrik a lisztesládába, akkor fehér lesz. A fekete kiscica beleugrott a lisztesládába, tehát… (fehér lett).
    2. Ha egy fekete vagy egy szürke kiscica nem ugrik bele a lisztesládába, akkor nem lesz fehér. A fekete kiscica fehér lett, tehát… (beleugrott a lisztesládába).
    3. Vagy beleugrik a fekete vagy a szürke kiscica a lisztesládába, vagy nem lesz fehér. A fekete kiscica még nem lett fehér, tehát… (még nem ugrott bele a lisztesládába).
    4. Ha kiscicák kergetik a lisztesládába bújt kisegeret, akkor beugranak utána, és ha beugranak a lisztesládába, akkor fehérek lesznek. Tehát, ha a kiscicák kergetik a lisztesládába bújt kisegeret, akkor… (fehérek lesznek).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • A farkas, a róka, meg a tyúk

    A farkas, a róka, meg a tyúk

    Egyszer a farkas tyúkot hozott a szájában. Meglátta a róka. Kérdezte tőle:

    – Honnan hozod ezt a tyúkot?

    Azt mondja a farkas: – Dadányból.

    Ahogy kinyitotta a száját, a tyúk elrepült. Egy idő múlva a farkas is látja, hogy a róka is hoz egy tyúkot a szájban. Kérdezi:

    – Hát te honnan hozod azt a tyúkot? A róka jól összeszorította a fogát, úgy mondta:

    – Göröcsönyből. A tyúk az ő szájából nem repült el.

    Beszélgetés:

    Felidéző beszélgetés

    1. Mit hozott a farkas a szájában?
    2. Mit kérdezett a róka?
    3. Mi történt, amikor a farkas kitátotta a száját?
    4. Miért tudott elrepülni a tyúk?
    5. Miért nyitotta ki a száját a farkas?
    6. Miért nem tudott a róka szájából kirepülni a tyúk?

    Véleménykérő beszélgetés. mit gondoltok?

    1. Csak akkor tud kirepülni a tyúk a farkas szájából, ha a farkas kitárja a száját?
    2. Mindig ki tud repülni a tyúk a farkas szájából, ha az kinyitja a száját?
    3. Biztos, hogy mindig kireül a tyúk a farkas szájából, ha a farkas kinyitja a száját?
    4. Azért tud kirepülni a tyúk a farkas szájából, mert a farkas kinyitja a száját?
    5. Mit szeret enni a farkas?
    6. Miért volt a tyúk a farkas szájában?
    7. Az állatok a valóságban tudnak beszélgetni?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • mit szoktunk csinálni, ha mondani akarunk valamit?
    • hogyan tudunk beszélni, ha valami van a szánkban?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni,…

    • hogy ne essen ki a szánkból, ami benne van?
    • hogy kiessen a szánkból, ami benne van?

    Gondolatbefejező beszélgetés

    1. Ha a farkas nem nyitja nagyra a száját, akkor a tyúk nem tud megmenekülni. A tyúk meg tudott menekülni, tehát… (a farkas nagyra nyitotta a száját).
    2. Ha a farkas elég nagyra nyitja a száját, akkor a tyúk ki tud repülni belőle. A farkas elég nagyra nyitotta a száját, tehát… (a tyúk ki tudott repülni belőle).
    3. Vagy nagyra tátja a farkas a száját, vagy nem tud a tyúk megmenekülni. A tyúk még nem tudott megmenekülni, tehát… (a farkas még nem tátotta nagyra a száját).
    4. Ha a farkas mondani akar valamit, akkor kinyitja a száját. ha kinyitja a száját, akkor a tyúk kiesik a szájából. Tehát, ha a farkas mondani akar valamit, akkor… (a tyúk kiesik a szájából).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés Mesékkel – Mozaik kiadó)

  • Vackor az óvodában

    Vackor az óvodában

    Ki ne hallott volna már Vackorról, a piszém pisze kis kölyök mackóról? A gyerekek, anyukák és nagymamák nagy kedvence ott lapul nálunk is a könyvespolcon. Még emlékszem rá, hogy hosszú utazásaink során a nálam 17 évvel fiatalabb kishúgom előszeretettel hallgatta CD-ről az autóban. De nem csak könyvben és kazettán volt elérhető a mese, hanem diafilmen is! Elevenen élnek emlékeimben azok a meghitt esték, amikor az összehúzott függöny mögött, leoltottuk a lámpákat, a fehér fény megjelent a falon, amíg anya a film befűzésével bíbelődött, mi árnyjátékot játszottunk a nagyobbik húgommal, vagy a felszálló porcicákat kergettük, majd anya mellé vackoltunk és kezdődhetett a csoda…

  • Mese a magányos csigáról, aki boldog akart lenni

    Mese a magányos csigáról, aki boldog akart lenni

    Egy széles autóút mellett éldegélt egy csiga. Rendes, jóravaló csiga volt, illemtudó, és roppant kellemes társaság – bár ezt sajnos rajta kívül senki más nem tudta. Ugyanis olyan lassú volt szegény, hogy mire udvariasan köszönt volna bárkinek is, az már rég messze járt. Pedig annyira szeretett volna legalább csak annyit mondani, hogy:

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár?

    De nem mondhatta senkinek. Próbálkozott-próbálkozott, de egyszer sem járt szerencsével. Az autóút mentén egyébként is ritkán jártak, és azok is mind jóval gyorsabbak voltak nála. A csiga nagyon elszomorodott. Még soha nem volt barátja, és születésétől fogva egyedül élt a házában, annyira magányosan, hogy már a nevét is elfelejtette, hiszen soha nem szólt hozzá senki.

    Az út mentén széles árok húzódott, így a csiga még csak arra sem mehetett, pedig azon túl óriási erdő magasodott, nyilván tele állatokkal.

    – Ott biztosan lakik valaki, aki szívesen lenne a barátom – vélekedett a csiga. – Aki nem szalad el, mire azt mondanám, hogy „szép időnk van, nemdebár”.

    Éveken keresztül próbált eljutni az erdőbe, de hiába küszködött, az árok soha nem akart véget érni. Éjjel-nappal autók, kamionok dübörögtek el mellette, kész csoda volt, hogy addig egyben maradt.

    Aztán egyszer csak megállt. Elfáradt. Tapodtat sem mozdult.

    Feladta.

    Onnantól fogva ki se bújt a házából. Olvasott, zenét hallgatott, majd miután végzett az összes könyvvel, és kívülről fújta az összes lemezt, csak bámult kifelé az ablakon naphosszat.

    A kamionok száguldottak rendületlenül.

    És egyszer csak észrevett egy másik csigát a túloldalon. Izgatottan dugta ki a fejét a házából, és próbálta felhívni magára a figyelmet. Eredménytelenül.

    Először elszomorodott, majd úgy döntött, csak azért sem adja fel. Onnantól kezdve minden nap azon mesterkedett, hogy a szemközti csiga felfigyeljen rá. Mert hogy az sem mozdult, ott álldogált messze-messze, a forgalmas út túloldalán.

    Egyszer csak azt vette észre, hogy a másik csiga is ugyanúgy nézi őt, és ugyanolyan izgatottan integet a csápjaival. A csigát boldogság töltötte el.

    – De jó lenne átkelni az úton! – ábrándozott. Ám hiába törte a fejét, a kamionok csak jöttek és mentek, lehetetlen volt átjutni, hiszen rögvest agyonnyomták volna.

    Telt-múlt az idő. A csiga lelkesedése alábbhagyott, már alig dugta ki a fejét a házából, csak üldögélt odabent bánatosan. Néha kipillantott az ablakon, de úgy tűnt, a másik is feladta. Két magányos csiga, akik soha nem találkozhatnak.

    Aztán egyszer eleredt az eső. És csak esett és esett, de nem úgy, ahogy általában: temérdek víz szakadt le az égből, és magával sodorta a csigaházat is. A csiga biztosra vette, hogy ez már a vég – de már nem félt. Lekuporodott a földre, és miközben lepotyogtak a könyvei, összetörtek a tányérjai, felborultak a szekrényei, egy párnát tett a feje alá, és elaludt.

    Amikor felébredt, már nem esett. Kemény a csigahéj; úgy tűnt, a háza nem tört össze. Átverekedte magát a romokon, és kilesett a szabadba. Ugyanott volt, mint eddig, az út szélén, az árok mentén. De mielőtt fásultan visszabújt volna, észrevett valamit. A másik csiga volt az – méghozzá az ő oldalán! Bizony, a vihar egymás mellé sodorta őket.

    A csiga nekiveselkedett, és elindult. A másik ugyanígy tett. Hamarosan ott álltak egymással szemben.

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár? – kérdezte boldogan a csiga.

    – Üdvözlöm, szép időnk van, nemdebár? – kérdezte a másik.

    És az úton továbbra is dübörögtek a kamionok, az árok örökre elválasztotta a csigát erdőtől, de ki a csudát érdekelt – hiszen már soha többé nem kellett egyedül lennie.

    (Lakatos István)

  • A macskacicó

    A macskacicó

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Hát ezek a fiúk már mind házasodnivalók voltak.   Azt mondta az apjuk, hogy házasodjanak meg. Fellökött a levegőbe három pálcát, minden fiúnak a részére egyet, és azt mondta, kinek amerre esik a pálcája, arra kell menni nősülni. A nagyobbik fiúnak a grófkisasszonyok felé hullott a pálcája, a középső fiúnak a bárókisasszonyok felé, a legkisebb fiúé pedig egy sűrű erdő felé hullott. El is indultak a fiúk, de a kisebbik nagyon búsult. Azon gondolkozott, hogyan tud ő menyasszonyt kapni az erdőben. Ahogy ment, mendegélt az erdőben, talált egy kis macskacicót. A macskacicó folyton nyávogott utána. Azt mondja a királyfi:  

    Kép forrása: moly.hu

    – Felséges királyapám azt tanácsolta, hogy errefelé jöjjek házasodni, de én itt nem találok leányt.  

    Azt mondja a macskacicó:  

    – Ne búsulj, én elmegyek tehozzád!

    Addig nem tudott a királyfi hazamenni, amíg meg nem ígérte, hogy feleségül veszi a cicát. A másik két testvére már otthon volt. Azok örültek, mert szép menyasszonyt kaptak. Az apjuk kérdezte sorra, hogy kinek milyen a menyasszonya. A legnagyobbik mondta, hogy az övé grófkisasszony, a közbelső mondta, hogy az övé bárókisasszony, a legkisebb azt mondta, hogy majd meglátják. Na, akkor a király azt parancsolta, hogy menjen el minden vőlegény a menyasszonyához, és hozzon egy szép virágcsokrot. A két nagyobbik fiú örömmel ment a menyasszonyához, de a kisebbik nagyon búsult. Mikor odaérkezett az erdő szélére, a cicó már várta. Látta, hogy nagyon búsul. Azt mondja neki:  

    – Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg, miért búsulsz?  

    – Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vőlegény vigyen a menyasszonyától egy virágcsokrot. Hát én a macskacicótól hogy vigyek?  

    – Ne búsulj, csak feküdj le és aludj – mondta a cicó. Akkor megkapart egy nagy odvas fát, és sok kis macskacicó jött elő. Egyik cicó ezüstvirágot hozott, a másik aranyvirágot, a harmadik gyémántvirágot, s a menyasszony összeillesztgette mind egy csokorba. A másik két királyfi már otthon volt, a kicsi későre ért haza. A király azt mondta, hogy nagyon szép a csokor, mindeniké nagyon szép, de a legkisebbé a legszebb. Kérdezték, hogy mondja meg már, ki a menyasszonya, de csak azt felelte, hogy majd meglátják.

    Telt-múlt az idő, egy hét múlva újra azt parancsolta a király, hogy menjen mindenik a menyasszonyához, és hozzon egy kendőt. Elmentek a királyfiak, a két nagyobb nagy örömmel, de a kisebbik csak nagyon búsult. Mikor odaért az erdő szélére, a cicó már várta. Azt mondja:  

    – Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg, miért búsulsz?  

    – Hogyne búsulnék, mikor most kendőt kell vigyek a menyasszonyomtól. Hát a cicó nem tud szőni.  

    – Ne búsulj, csak feküdj le és aludj.  

    Megint megkaparta az odvas fát, előjöttek a kis cicók. Egyik aranyszálat, a másik ezüstszálat, a harmadik gyémántszálat hozott. A menyasszony megszőtte. Amikor hazaérkeztek, a király megnézte a kendőt. A két nagyobbik fiúnak azt mondta, hogy hát szép, szép a kendő, amit hoztak, de a legkisebbnek azt mondta, hogy ez nagyon szép.  

    – Mondd meg: ki a menyasszonyod?  

    – Majd meglátjátok!  

    Megint telt az idő. Nemsokára a király azt mondta, hogy most már hozza el mindenik a menyasszonyát. A két nagyobbik örvendezve ment a menyasszonyáért, de a legkisebb most már igazán nagyon búsult. Arra gondolt: hogyan vigye ő a macskacicót haza? Még eddig minden megvolt, ami szükséges, de most már nincs mit tenni, csak be kell mutatni. A macskacicó ott várta az erdőszélen. Megint azt mondja neki:  

    – Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd, miért búsulsz?  

    – Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vigye haza a menyasszonyát. Én téged, cicót, hogy vigyelek?  

    – Ne búsulj, csak feküdj le és aludj!  

    A királyfi gondolta, hogy most nem alszik el, de csak nem tudott magának parancsolni, és csak elaludt. Amikor felébredt, egy gyönyörű szép királyi palotában ébredt fel, és egy nagyon szép királykisasszony volt mellette. Azt se tudta, hogy mit csináljon! Nagyon meg volt ijedve. De a királykisasszony azt mondta neki, hogy ne búsuljon, mert ő az, akit macskacicó képében megkért, de ő el volt átkozva, hogy addig mindig macskacicó legyen, amíg valaki meg nem kéri macskacicó képében.  

    – Macskacicó voltam, most te megkértél, és visszaváltoztam királykisasszonynak.  

    Voltak ott a királyi palotában inasok; kocsisok, szobalányok, gyönyörű szép hintó, lovak. Beült a királyfi a királykisasszonnyal a hintóba, tizenkét ló húzta. Így mentek hazafelé. Mikor hazaértek, már odahaza állott a lakodalom a legjavában. Mikor észrevették az őrök, hogy jönnek, a királynak hírt adtak, hogy jön más országból a király vendégségbe. Mikor odaérkeztek, akkor látta a király, hogy az az ő fia és a menyasszonya. Nagyon csodálkoztak, hogy soha nem mondta meg, hogy az ő menyasszonya kicsoda. De ez a menyasszony volt a legeslegszebb.   Megtartották a lakodalmat. Incidától Boncidáig ért a vége.

    Itt a mese vége! 

    (magyar népmese)

    Forrás: https://nepmese.hu/mesetar/mesek/a-macskacico

  • A róka meg a daru

    A róka meg a daru

    Találkozik a róka a daruval, s kérdi:

    – Hol jártál, daru koma?

    – A tónál voltam, hogy élelmet keressek, halat fogjak magamnak. Hát te, róka koma, merre jártál?

    – Én is voltam vadászni, a faluban tyúkászni. De tudod, hogy az ételről mi jutott az eszembe? Rendezzünk egy jó vendégséget.

    – Jól van, róka koma, kinél rendezzük?

    – Előbb nálam, azután pedig nálad. Holnap délben gyere hozzám ebédre.

    – Megyek, de nekem hosszú nyakú edényben add az ételt, mert én a csőrömmel tányérból nem tudok enni.

    Szerzett a róka másnapra egy kövér tyúkot, és sütni-főzni kezdte. Az ételt azonban úgy osztotta el, hogy a jó falatok mind a tányérba kerültek, a hosszú nyakú edénybe pedig csak egy kis gyenge maradék jutott.

    Látta a daru, hogy kinek milyen az étele, de semmit sem szólt, hanem ebéd után ő is meghívta a rókát.

    – Na, róka koma, holnap délben te gyere hozzám ebédre.

    – Megyek, de nekem tányérban add az ételt, mert én a szájammal hosszú nyakú edényből enni nem tudok.

    Szerzett a daru másnapra néhány szép halat, és sütni-főzni kezdte. Az ételt azonban úgy osztotta el, hogy a jó falatok mind a hosszú nyakú edénybe kerültek, a tányérba pedig csak egy kis gyenge maradék jutott.

    Látta a róka, hogy kinek milyen az étele, s mérgelődni kezdett. Kérdi a daru:

    – Talán haragszol, róka koma?

    – Hát már hogyne haragudnék, daru koma, amikor te finom ételt eszel, s nekem csak a rossza jutott!

    Felelte a daru:

    -Ugyan, édes róka koma, én csak azt tettem veled, amit te tettél velem. Kölcsönkenyér visszajár.

    (Népmese)

    Forrás: http://www.okosjatek.hu/rovid_esti_mese_gyerekeknek_az_okosjatek_tollabol

    .