„Miért kell ezt megtanulnom?”
„Ennek mi értelme?”
„Hol fogom én ezt használni?”
Ismerős kérdések?
Milyen nehéz ma olykor felkelteni a gyerekek érdeklődését a tanulás, a valamit tudás iránt!
Talán nem is a tanulás kedve hiányzik, hanem az a kapcsolat, amely az ismereteket a való élethez köti.
Régen a tanulás és az értékteremtő cselekvés szorosan összekapcsolódott a mindennapi élettel.
Mindennek megvolt a maga helye és ideje.
A paraszti kultúrában az ember nemcsak a létfenntartás miatt kötődött a földhöz.
Felelősséget vállalt érte.
A föld művelését és megóvását Istentől reá bízott feladatnak tekintette.
Együtt élt, kelt és lélegzett vele.
Tudása a tapasztalatból, a megfigyelésből és a cselekvésből született.
Ismerte a csillagok járását, figyelte az idő változását.
Felismerte a természet jeleit.
Tudta, hogyan készüljön fel, mit kell tennie, hogy átvészelje a nehezebb időszakokat.
Megvolt az ideje a munkának.
Megvolt az ideje a pihenésnek.
Nyáron aratott.
Télen előretekintett.
Reggel felkelt, kiment, ellátta az állatokat.
Délben hazament, megpihent, megebédelt.
Tett-vett a ház körül, példát mutatott, cselekedve tanított.
Az ételnek útja volt a földtől az asztalig.
Az életnek ritmusa.
Az együtt töltött időnek feladata.
Szeretni. 💝
Szeretni egymást. 💞
A földet. 🌱
A tovább örökített tudást. 🌾
A tudás volt az élet.
Hasznos, cselekedni, teremteni képes emberré tett.


