Címke: Mesékről

A válasz egyértelmű: minden nap!

A mesék kiválasztásáról már született egy bejegyzés, amiben azt is leírtam, hogy a mesélés során az élményaktiválás, vagyis az, hogy a gyerek szívesen hallgasson mesét mindent felülíró szempont. Mikor fogja szívesen hallgatni a mesét? Akkor, ha mi játszunk a hangunkkal, a mimikánkkal, a gesztusainkkal. Adjuk elő a mesét, ne csak egy unalmas felolvasás legyen! A mesék rezonáljanak a gyermek meglévő ismereteivel, tapasztalataival, élményeivel, vágyaival, reményeivel. Ezekből lesznek a kedvenc mesék. A kedvenc meséket nem nehéz felismerni, hiszen ezek azok, melyeket a gyermek szívesen hallgat meg többször, ezt kéri, hogy újra és újra meséljük el neki.

A meseválasztás fontos szempontja a terjedelem. A túl hosszú meséktől a gyerekek hamar elfáradnak. Figyelmük, érdeklődésük lankad. Mocorogni kezdenek, ásítanak, kikapcsolnak, elkezdenek valami egészen másról beszélni. A kedvenc mesék mellett próbáljunk úgy meséket válogatni, hogy különböző típusúak, jellegűek legyenek, más-más tartalmi sémával rendelkezzenek. Így szívesen hallgatja majd minden nap.

A mesélés gyakorisága lényegesen hozzájárul a gyermek értelmi és szociális fejlődéséhez. Ezért érdemes időt fordítani rá akár naponta kétszer is. Mesélhetünk játék időben (ehhez is hozok majd ötleteket), az ebéd utáni altatás és az esti lefekvés idejében is.

Lényeges szót ejteni az illusztrációról és a sok vagy kevés képet tartalmazó könyvekről is. A mese cselekményét követő illusztráció sokat segíthet főként kisebb korban a mese szövegének megértésében, ugyanakkor a túl sok kép lassítja az egyes tanulási folyamatokat, mivel behatárolja a gyerek képzeletvilágát. Az illusztrált történet elveszti személyes jelentésének nagy részét, mindazt, amit akkor nyújthatna a gyermek számára, ha a történetet a saját vizuális asszociációival tudná követni. Bizonyára már mindenki járt úgy, hogy előbb olvasott egy könyvet, és utána megnézett róla egy filmet. Valószínűsítem, hogy kis százalékban sikerült eltalálnia a rendezőnek a mi fejünkben született képet. Épp így zavarja meg a belső képteremtést mesélésnél, ha képet rakunk a gyerek elé.

Minderről ugyanakkor megoszlik a szakemberek véleménye. Egyesek szerint népi mesemondóink sem használtak semmiféle segédeszközt, csupán a szavak, a hanglejtés, a mimika és a gesztusok segítségével érték el a kívánt hatást, így egyáltalán nem szükséges illusztrációk használata. Mások szerint a könyv, a könyv illusztrációi, a képek, bábok, játékok, diaképek, különböző tárgyak és használati eszközök segítségével a gyermekek képzetei konkrétabbá tehetők.

Én leginkább az illusztráció nélküli, vagy kevés szemléltető eszközzel átadott mesélés híve vagyok, melyek leginkább csak a figyelem felkeltését, fenntartását szolgálják, az egyes humoros fordulatok csattanóját sütik el. A bábok, játékok, egyéb eszközök használatát, valamint a vizuális tevékenységeket a rávezetésnél, illetve a feldolgozásnál tartom elengedhetetlennek a feldolgozó beszélgetések mellett.

Beszélgetés alatt természetesen nem a mese megmagyarázását értem, hanem rögtön a mese elhangzása után történő felidézést, amit a gyerekek nagy örömmel vesznek és rendkívül érdekesnek találnak. Vizuális tevékenységek alkalmazása is segíti az élmény elvezetését. Fontos, hogy ne legyen éles törés a mese végén, hiszen a gyerekekben felmerülnek a mese során kérdések, a fejükben még zajlik a történet és a könyv bezárásával nem lesz vége a bennük összegyűlt érzelmeknek és gondolatoknak sem.

Meséljünk sokat. Meséljünk minden nap. Legalább egyszer. Mesemondó kategóriában hoztam példát az esti beszélgetős mesék előkészítésére és levezetésére. Használjuk, alkalmazzuk más mesékre is. Nem kell szorosan követni az általam bemutatott kérdéscsoportokat. Vegyünk belőle kettőt-hármat, amit a mese, valamint a gyermek jelenlegi élethelyzete és a benne munkálkodó érzelmek felkínálnak, bátran kezdeményezzünk beszélgetést a mesén keresztül.

Használjuk ki ezt az összezárt időszakot arra, hogy most igazán van időnk egymásra. Minden megvár. Meséljünk, szeressünk és csodálkozzunk rá arra a világra, mely gyermekünk mélyéből elénk tárul a mesék által.

Mai rohanó, média kütyükkel teli világunkban az olvasott mesét sajnos részben vagy teljesen leváltotta a videók, filmek, televízió műsorok nézése. Kétségtelen, hogy vannak olyan média anyagok, melyek hasznos tartalmakkal szolgálnak, ugyanakkor az olvasott mesét, fejlesztő hatás szempontjából nem pótolhatja egyik sem.

A gyakori mesélésnek, az ismétlődő szövegrészeknek (pl. láncmesékben), a kedvenc mesék többszöri felolvasásának köszönhetően a gyerekekbe az elbeszélő szöveg- és mondatsémák spontán beépülnek. Fejlődik értelmező gondolkodásuk, beszédészlelésük, szövegértésük, kifejező képességük. A mesehallgatás során a gyerek megtanulja az összefüggő beszéd megértését, valamint elsajátítja az elbeszélések megfogalmazásához szükséges nyelvi struktúrákat és relációkat.

A mesékben fontos szerep jut az időnek. A történetnek mindig van kezdete, közepe és vége. Van egy időrendi sorképzés: a fontos dolgoknál részletezve, a kevésbé fontosnál sűrítve jelennek meg az események. Esetenként ki is hagyható valami a történetből, és van olyan, amit csak sejteni lehet, hogy ez is megtörtént, mert különben a későbbi esemény nem következhetett volna be.

A mesék által kialakul a gyermekben a másikról való gondolkodás képessége, melynek köszönhetően képessé válik bizonyos helyzetekben nem egocentrikus téri nézőpontot felvenni, valamint képessé válik a logikai összefüggések megfordítására. Ezt – a megfordíthatóság gondolkodási műveletének elsajátítását – segítik a mesékben fellelhető varázslatok. Pl. a gonosz boszorka átka békává varázsolta a királyfit, de a királylány csókja újra királyfivá változtatta a békát.

Fontos megemlíteni azt a tényt a mesélés kapcsán, hogy csak olyasvalamit vagyunk képesek felfogni, amiről már rendelkezünk korábbi tapasztalatokkal. A mesélés, mint egy korábbi tapasztalat épül be, így segíti a megértést.

A mesélés, a beszélgetés, a kérdésekre adott válaszok elősegítik a rendszerező képességet, a gondolkodási műveletrendszerek spontán fejlődését, melynek nyelvi feltétele és eszköze a relációszókincs fejlődése és fejlettsége. Mindez azonban csak azoknak a gyerekeknek az életében következik be, akik elegendő élőszóval hallott, olvasott mesét hallgathatnak, akik elegendő elbeszélő, kérdésekre válaszoló beszédben és beszélgetésben részesülnek iskoláskoruk megkezdéséig.

A mesélés és mesehallgatás, nem csak gyönyörködtet, útmutatást is ad. Szól a földi örömökről, segít a problémák megoldásában, erkölcsi és lelki vezetőnk lehet. Csökkenti a feszültséget, segít a világ értelmezésében és erősíti az összetartozás élményét.

A mesék egyik legfontosabb tanulsága – és a mai események számunkra is legfontosabb üzenete -, hogy a befejezésben a világ egyensúlya mindig helyreáll! Az a valóság, amit az ember a mindennapjaiban átél tele van fájdalommal, félelemmel, igazságtalansággal és számtalanszor kell szembesülnünk a rossz diadalával. A mese kárpótol, olyan világot teremt, melyben a felborult egyensúly végül helyreáll. Ezáltal a mese olyan tapasztalatokat közvetít az élet történéseiről, viszontagságairól, problémáiról és az emberi kapcsolatokról, melyek megszerzésére más élethelyzetben nincs lehetőségünk.

Ezek a mese által megismert tapasztalatok sok kudarctól, nehézségtől és fájdalomtól óvják meg az embert. A mese varázsa, az abból eredő optimista életfilozófia erőt ad az embernek a mindennapok küzdelmeiben.

Kéz a kézben jár mese és valóság. A mesében a valóság tükröződik, a valóság megélését pedig a mesék segítik.

A jó mesében az erkölcsi üzenet mindig közvetett módon fogalmazódik meg. A mesében minden világos, nincsenek kétértelműségek. A mesealakok vagy jók, vagy rosszak. Ez az egyértelműség fog világos útmutatást és biztonságot adni a mesét hallgató gyermeknek, aki azzal a hőssel azonosul, akinek a helyzetét vonzónak találja, aki sikeres a gyermek számára fontos helyzetben, meg tudja oldani azokat a problémákat, amelyekhez hasonlókkal a gyerek is küszködik és ez a szó erkölcsi értelmében nem feltétlenül a pozitív hős.

A mese lényegében a saját kalandja annak is, aki meséli és annak is, aki hallgatja. Átélt élmény. Épp ezért nem véletlen, hogy milyen mesét igényel az olvasó, vagy a befogadó. Minden gyermek más-más mesére vágyik. Nem csak a meseválasztásnak van szerepe az élménnyújtásban, hanem a mesét mondó személynek is. Nem mindegy, hogy ki mesél kinek. A mesét mondó szülő, és a mesét hallgató gyermek között egyfajta mélyebb intimitás létezése az élmény létrejöttének egyik feltétele és következménye. Ha idegen meséli el a gyermeknek pl. a Hüvelyk Matyi című mesét, melyben a szülők nagyon szegények voltak, nem tudták etetni a gyermekeket és ezért kivitték az erdőbe és otthagyták őket, akkor félelm alakulhat ki a gyermekben szülei elvesztését illetően, vagy hogy hasonló megtörténhet vele is, míg ha a szülő meséli ugyan ezt a mesét, akkor ez a félelem fel sem merül benne.

A mesék világában ott van a világ minden jellemzője, és mindig valami olyan dolgoról szól, mely az élet folyamatát veszélyezteti és megmutatja, hogyan juthatunk el az adott nehézségen keresztül egy új, talán sokkal jobb élethelyzetbe. Hüvelyk Matyi meséje mai fejjel abszurdnak tűnhet, de nem volt az abban a korban, amelyben született.

A népmesékben megjelenő átalakulások azt közvetítik, hogy bizonyos helyzetek, problémák eredményes megoldásához változnunk és változtatnunk kell. Ezen változások ellenére önazonosságunk megmarad, vagyis az én folyamatassága jelenik meg a mesében. Ez az állandóság a kisgyermek számára stabilitást, biztonságot jelent. A műmesék metamorfózisai jóval bonyolultabbak, melyek megérétésre a gyermek a későbbi életszakaszokban (kb. 8 éves kor után) válik képessé.

A mese az ember egész életében szerepet játszik. A már kialakult, felnőtt személyiséget meghatározzák a gyerekkori meseélmények is. A mese jótékony, az ismeretek továbbadását, a valóság feldolgozását, valamint személyiségformáló hatását a benne rejlő lehetőségekkel együtt az emberiség már az ősidők óta ismerte és alkalmazta. A mese azzal együtt, hogy tudat alatt szembesít önmagunkkal, valamint a valóság kegyetlenségeivel kapaszkodókat is ad annak elviseléséhez és ahhoz, hogy változni, változtatni tudjunk. Ilyen formán a mesék valójában élni segítenek.