Címke: fejlesztés

  • Több, mint játék

    Több, mint játék

    A szabadtéri sportoknak, mozgástevékenységeknek nem csak helye, hanem fontos szerepe is van az oktatásban épp úgy, mint a családi életben, amennyiben elegendő időt hagyunk az élmények befogadására és feldolgozására. Minél több az idő, annál több a lehetőség is, hogy a résztvevők ki tudják venni részüket a folyamatból és bele tudják tenni személyes élményeiket is.

    Mindent biztonságossá, kiszámíthatóvá próbálunk tenni, a legtöbb helyzetnek előre ismerjük a kimenetelét. A közvetlen tapasztalat és kaland kiveszőben van az életünkből, melynek következménye egy szorongó, önálló döntéshozatalra képtelen vagy csak részben képes, a problémahelyzetekre félelemmel reagáló személyiség kialakulása.

    Ma már a fiatalok nem kerülnek kockázatos helyzetekbe, aminek az a veszélye, hogy nincs, ami felkészítse őket a felnőtt életre. Épp ezért a szülőknek és az oktatásnak lett feladata, hogy teret biztosítson a kockázatvállalásnak, az aktív cselekvésnek, a rácsodálkozás és a felfedezés élményének.

    A kalandos, kihívást jelentő helyzetek segítik megtalálni az embereknek önmagukat, a nehéz helyzetekkel való konfrontáció erősíti önbecsülésüket, a kalandos helyzetekben való részvétel felelősségteljesebb döntéshozatalra tanít. Mindez a személyes fejlődést, az értékek felfedezését segíti.

    Adjunk bátran teret a gyerekek szabadidejében ilyen, és ehhez hasonló játékoknak, kirándulásoknak, kihívásoknak. Mindezt hogyan? Az országban található számos kaland- és élménypark, valamint csodás túraútvonal mellett Lohász Cecília, Sőregi Viktória Több, mint játék című könyve számtalan ötlettel szolgál szülőknek és pedagógusoknak egyaránt. A kiadvány az egyes feladatokat korcsoport, helyszín, létszám és nehézségi fog alapján is osztályozza, így könnyedén ki tudjuk választani a saját céljainknak megfelelőt.

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)

  • Betűs talányok

    Betűs talányok

    Egy nagy csoda van széles e világon,
    Nincsen égen, sem földön, sem Magyarországon.
    Van minden városban, de nincsen Egerben,
    Van minden kis vízben, de nincsen a tengerben.
    Elfér egy vödörben, de nem a csöbörben,
    A pap se tudja ezt, csak a nyelvén hányja, 
    A mester se tudja, csak a tanítványa.
    Tudja minden varga, csizmadia egy sem,
    Elbírja egy veréb, de ló, ökör egy sem.
    Nem volt az Ádámnak, ennek nem is kellett,
    De Éva anyánknak a közepén rejlett.
    ( a "v" betű)
    
    Nincs se égen, se földön, se lent, se a tetőn.
    Van minden városban, de nincs Szeredában.
    Van minden csepp vízben, de nincs a tengerben.
    Elfér a vederben, de nem a cseberben.
    A traktor nem bírja, egy kis veréb elbírja. Mi az?
    (a "v" betű)
    
    A világ kezdetén van,
    És a világvégén is van,
    A virulásban is van,
    És a hamvában is van. Mi az?
    (a "v" betű)
    
    Vederbe belefér, cseberbe nem fér,
    két ökör nem bírja, egy veréb elbírja. Mi az?
    (a "v" betű)
    
    Bírja egy kisveréb, de ló, ökör egy se,
    befér egy vödörbe, de csöbörbe egy se. Mi az?
    (a "v" betű)
    
    Budapesten nem fér el,
    pedig minden városban van. Mi az?
    (a "v" betű)
    
    Minden csepp vízben van,
    a tengerben még sincs. Mi az?
    (a "v" betű)
    
    Mi van az udvar közepén?
    (a "v" betű)
    
    Az összetartás kezdete, a köd közepe, az időnek vége. Mi az?
    (az "ő" betű)
    
    Mi van a legtöbb földön?
    (az "ő" betű)
    
    Mi van a legtöbb a földön?
    (az "ő" betű)
    
    Hány pont kell egy rövid ö betűre?
    (egy sem, mert ha ő betű, akkor már rajta is van a két pont)
    
    Neked is van, nekem is van,
    embernek nincs, mindennek van. Mi az?
    (az "n" betű)
    
    Neked is van, nekem is van,
    embernek nincs, mindennek van. Mi az?
    (az "n" betű)
    
    A mennybolt közepén állok,
    mégsem vagyok se csillag,
    se nap, sem a hold.
    Akkor vajon ki vagyok?
    (az "ny" betű)
    
    Mi van a rét közepén?
    (az "é" betű)
    
    Mivel kezdődik az ünnep?
    (az "ü" betű)
    
    Máriának elöl van,
    Ádámnak hátul van,
    a majomnak elöl is, hátul is van. Mi az?
    (az "m" betű)
    
    Imrének egy van,
    Péternek nincs,
    mamámnak három is van,
    nekem egy, neked egy sincs. Mi az?
    (az "m" betű)
    
    Vőlegénynek nincsen,
    menyasszonynak igen,
    a macskának csak elől,
    a majomnak kétfelől. Mi az?
    (az "m" betű)
    
    Minden percben egy,
    minden pillanatban egy,
    ezer évben egy se. Mi az?
    (a "p" betű)
    
    Hány betű van az olvasókönyvben?
    (10 betű van az olvasókönyv szóban)
    
    Hány betű van az ABC-ben?
    (három: A, B, C)
    
    Egy betű hozzáadásával
    melyik szabószerszámból lesz madár?
    (olló - holló)
    
    Mi a különbség a hordó és az árva gyermek között?
    (A hordónak van csapja, az árva gyereknek nincs apja)
    
    V-vel ereinkben folyik.
    B-vel jutalmul adatik.
    D-vel télen, reggel látod.
    K-val koldus így tesz nálad.
    (vér, bér, dér, kér)
    
    H-val a törzs egyik része.
    K-val pedig kosárféle.
    S-sel madár, lakásba bérc.
    V-vel igen hasznos egy érc.
    (has, kas, sas, vas)
    
    Hol van a világ közepe?
    (ahol az "l" betű van)
    
    Hol kezdődik a teremtés,
    hol végződik az élet?
    (a "t" betűnél)
    
    Mivel kezdődik az este?
    (az "e" betűvel)
    
    Hol van a keréknek vége és kezdete?
    (a "k" betűnél)
    
    Hogyan lehet leírni a száraz 
    füvet öt betűvel?
    (széna)
    
    Elől állat, hátul kártya,
    s puskával az erdőt járja.
    (vadász)
    
    Cs-vel sok állat együtt,
    B-vel csont,
    H-val pusztító csapat.
    (csorba, borda, horda)
    
    J-vel sokszor használt ige.
    K-val nem szereti senki.
    V-vel van sok hazánkban.
    S-sel esős időben szokott lenni.
    Z-vel minden házban megleled.
    (jár, kár, vár, pár, sár, zár)
    
    Magamban bejárat vagyok,
    S-sel kezdve nyomtatok,
    H-val hadat kergetek,
    Találd ki, hogy ki lehetek?
    (ajtó, sajtó, hajtó)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Gyümölcsök

    Gyümölcsök

    Mássz meg engem,
    rázz meg jól,
    neked haszon,
    nekem jó.
    (gyümölcsfa)
    
    Öreg juhász fél lábon áll,
    többet őriz ezer juhnál. Mi az?
    (diófa)
    
    Zöld burokban születtem,
    mikor aztán nagy lettem,
    a zöld burok kifeslett,
    s az úrficska kiesett. Mi az?
    (dió)
    
    Icipici emberke csontruhába öltözve. Mi az?
    (dió)
    
    Fenn, fenn palotában,
    négyen ülnek egy szobában. 
    (dió)
    
    Fenn, fenn magasságba,
    arany égi palotába,
    nincs ajtaja, nincs ablaka,
    tündérlányok laknak abba. Mi az?
    (dió)
    
    Király ül a házban,
    magos palotában,
    négyféle szobája. Mi az?
    (dió)
    
    Négy atyafi lakik egy kis kerek házban,
    annak négy kis szobájában. Mi az?
    (dió)
    
    Négy testvér ül egy szobában,
    de sehol sincs ajtó vágva. Mi az?
    (dió)
    
    Négyen laknak egy házban,
    úri méltóságban,
    ablak nélküli kis házikóban. Mi az?
    (dió)
    
    Zöld ágon ül, de nem madár,
    négy szobában egyszerre hál. Mi az?
    (dió)
    
    Zöld a háza, négy szobája,
    négy komondor vigyáz rája. Mi az?
    (dió)
    
    Se ajtaja, se ablaka,
    mégis négyen laknak abban. Mi az?
    (dió)
    
    Nagyobb a háznál,
    kisebb az egérnél,
    édesebb a méznél,
    keserűbb a méregnél. Mi az?
    (dió)
    
    Ha megérik, nagyot pattan,
    olyan kerek, majd kicsattan,
    fogacskádon ám kifog.
    Bizony, nem fog rajta fog,
    szegény, hiába sajog.
    De ha kővel kupán vered,
    recseg-ropog, s kettéreped.
    (dió)
    
    Míg a nap égen tüzel,
    szűkre szabott subát visel.
    Mikor őszi hidegek
    lengenek át a föld felett,
    meztelenre vetkőzik,
    a subából kiszökik. Mi az?
    (dió)
    
    Potyognak már, pörögnek, 
    koppannak és görögnek,
    bekerülnek zsebbe, zsákba,
    a köténybe, a kosárba.
    (dió)
    
    Csipkés zöld gallérja van,
    erdőn terem csokrosan.
    Ha megérik csontgolyó,
    kóstold meg, mert csuda jó.
    (mogyoró)
    
    Répa, retek... Mi hiányzik?
    Szaladj ki a hegy aljáig
    s onnan aztán odavezet
    a szorgalmas mókus-sereg,
    ahol vár a répa, retek,
    s testvére egy ágon nevet.
    Mondd meg, vajon mi lehet?
    (mogyoró)
    
    Ha nem látom, felveszem,
    ha látom, nem veszem fel. Mi az?
    (lyukas mogyoró)
    
    Kék a színe, zöld a szára,
    jó lesz nekem uzsonnára.
    Barna magvát kiveszem,
    érett húsát megeszem. Mi az?
    (szilva)
    
    Kívül bor, belül hús,
    húson belül csont,
    csonton belül hús. Mi az?
    (szilva)
    
    Előbb vesz zöld ruhát,
    azután fehéret,
    ismét zöldet,
    azután vöröset,
    aztán kéket.
    Akkor már jó! Mi az?
    (szilva)
    
    Aranygyöngyös zöld leány
    kacag a hegy oldalán.
    Átöleli a karót,
    mustból kínál kóstolót.
    Vidám kedvre készül ő,
    az ő neve?
    (szőlő)
    
    Sok a szeme, mégsem lát,
    ha bőrétől kihúzzák,
    sötét helyre bezárják,
    lakománál használják. Mi az?
    (szőlő, bor)
    
    Sok szemével mosolyog,
    kipréseled, kicsorog.
    (szőlő)
    
    Fele piros, fele sárga,
    fél lábával még a nyárba,
    másik féllel már az őszbe,
    nagy szükség van a csőszre. Mi az?
    (szőlő)
    
    Idres-bodros az anyja,
    szép szemű a leánya,
    ezereszű a veje. Mi az?
    (szőlő)
    
    Nap neveli, kéz szedi,
    láb tapossa, száj keresi. Mi az?
    (szőlő)
    
    Tű meg cérna nélkül
    gyöngyös függő készül,
    Isten teremtette,
    az ember leszedte. Mi az?
    (szőlőfürt)
    
    Van nekem egy kis házikóm,
    piros a belseje, zöld a külseje,
    se ajtaja, se ablaka,
    mégis sokan laknak abban. Mi az?
    (dinnye)
    
    Ha feldobják, zöld,
    ha leesik, piros. Mi az?
    (dinnye)
    
    Se nem eszik, se nem iszik,
    kötélen áll, mégis hízik. Mi az?
    (dinnye)
    
    Zöld istállóban fekete lovak
    piros szénát esznek. Mi az?
    (görögdinnye)
    
    Zöld istállóban piros szalma,
    fekete lovak hevernek rajta. Mi az?
    (görögdinnye)
    
    Házacskámnak piros a belseje,
    fekete emberkék laknak benne. Mi az?
    (görögdinnye)
    
    Kívül zöld, belül piros,
    fekete úrfik laknak benne. Mi az?
    (görögdinnye)
    
    Zöld kötélen hízik,
    széles kulccsal nyílik,
    esznek is, isznak is belőle,
    még két kalap is kitelik belőle. Mi az?
    (görögdinnye)
    
    Szára hosszú zöld kígyó,
    akkora tojást tojó,
    nagyobb, mint a fejed,
    egy nap kell, hogy megegyed. Mi az?
    (görögdinnye)
    
    Gyümölcs vagyok, édes vagyok,
    ha megértem, piros vagyok.
    Télen elrejt jó a kamra,
    mi is volnék, ha nem...
    (alma)
    
    Virulóan hófehérben
    illat övezi szépségem,
    elvirulva zöldben járok,
    mit vénen vörösre váltok.
    (alma)
    
    Én ifjúságomban senkinek se kellek,
    vén koromban pedig mindenek kedvelnek.
    Asszonyok, leányok kebelükbe tesznek,
    szép piros voltomért engemet kedvelnek.
    (alma)
    
    Kerek, kerek, gömbölyű,
    ránézni is gyönyörű. Mi az?
    (alma)
    
    Zöld asszonynak piros arcú leányai vannak. Mi az?
    (piros almák)
    
    Kerüld meg jó, nézd meg jól,
    mássz fel reá, s szedd meg jól.
    Neki nem fáj, neked jó. Mi az?
    (almafa)
    
    Ha kigyúl: fényes - 
    harapod: édes -
    mennyezet szépe,
    fák kincse - éke,
    érte már Palkó
    majd nyakát törte.
    Mi lehet más? Csakis a...
    (körte)
    
    Hatalmas fán sok kis csengő ül,
    csakhogy nem csengetnek velük,
    pedig császár lakik bennük,
    ezért oly fenséges az ízük.
    (császárkörtefa)
    
    Olyan, mint a körte,
    finom, édes, mégsem körte. Mi az?
    (füge)
    
    Szép leányka ül a fán,
    piros ruha derekán.
    Szíve olyan, mint a kő,
    mondd meg, ki lehet ő?
    (cseresznye)
    
    Nyáron, ha megérik,
    piroslik az ágon,
    ezer piros csengettyű
    csilingel a fákon. Mi az?
    (cseresznye)
    
    Kicsi golyó vékony száron,
    piroslik a lombos ágon.
    Jaj, de édes, jaj, de jó,
    kisgyermekeknek való. Mi az?
    (cseresznye)
    
    Piros golyó vékony ágon,
    mosolyog a napsugáron. Mi az?
    (cseresznye)
    
    Vékony száron csont gömböcske,
    csonton kívül lágy belecske. Mi az?
    (cseresznye)
    
    Korán érő gyümölcs vagyok,
    szeretnek a kicsik, nagyok.
    (cseresznye)
    
    Fehér ruhás gyerek voltam,
    megnőttem, zöld pendelyt hordtam,
    piros lettem, lehullottam.
    (cseresznye)
    
    Hófehér volt legelőbb,
    zöld lett kicsivel később,
    azután meg vérveres,
    minden gyereknek kedves. Mi az?
    (cseresznye)
    
    Az érzéketlen teremtés
    eleven piros szemekkel hunyorgat. Mi az?
    (cseresznye)
    
    Hétfőn zöld,
    szerdán piros,
    szombaton fekete. Mi az?
    (meggy)
    
    Húsa, vére jóízű,
    de titokban kőszívű. Mi az?
    (meggy)
    
    Kívül szőrős, belül nedves,
    gyerekeknek igen kedves.
    (barack)
    
    Zöld levél a koronája,
    nagyon fáj a fogad rája.
    Nem kell neked a korona,
    piros szeméért vagy oda.
    (eper)
    
    Szőrös a töve, vörös a hegye,
    nyalánkok hasába való. Mi az?
    (eper)
    
    Úton-útfélen vörös cimborák ülnek. Mi az?
    (szamóca)
    
    Szép kerek erdőben piros sapkás 
    katonák üldögélnek. 
    (szamóca)
    
    Medve szereti,
    ember is megeszi,
    farkas, róka, nyúl,
    hozzá sem nyúl. Mi az?
    (málna)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Játékok

    Játékok

    Van orra és van talpa,
    lovagolva ülsz rajta.
    A gyerekek úgy szeretik,
    ha a havon fürgén siklik.
    (szánkó)
    
    Télen szalad sebesen,
    nyáron pihen csendesen. Mi az?
    (szánkó)
    
    A szekerem igen derék,
    nem kell bele tengely, kerék,
    nem húzza ló, mégis szalad,
    havas dombon messze szalad. Mi az?
    (szánkó)
    
    Hó a hasam, hó a fejem,
    hóból van a lábam, kezem,
    orrom répa, szemem szén,
    mondd meg gyorsan, hogy ki vagyok én!
    (hóember)
    
    Hidegben élek, melegben meghalok.
    Mondd meg hamar, mi vagyok.
    (hóember)
    
    Van nekem egy emberem,
    nem sír, hogyha megverem,
    nem fáj neki soha semmi
    és nem szokott soha enni.
    Egy helyben áll, nem tud menni,
    nem szeret melegben lenni.
    Behozni hát nem merem,
    mert nem lenne emberem.
    (hóember)
    
    Hóna alatt seprűt szorít,
    de sohasem sepreget!
    Bizony ésszel fel nem érem,
    ez az ember ki lehet?
    (hóember)
    
    Hóval, faggyal nem törődik,
    tűri némán, szótlanul,
    de mikor a tavaszt érzi,
    mint a patak, könnye hull. Mi az?
    (hóember)
    
    Ha hegyre lel, örvendezik,
    göröngyöktől ijedezik.
    (síléc)
    
    Minél jobban földhöz verik,
    annál magasabbra szökik. Mi az?
    (labda)
    
    Ugrik - pedig lába nincsen,
    röpül - pedig szárnya nincsen,
    s mindig pufók kerek arca
    piros, sárga, kék vagy tarka.
    (labda)
    
    Hossza van, de vége nincsen,
    tenyereden is elférne.
    Botod előtt messze szalad,
    de mögötte fekve marad. Mi az?
    (karika)
    
    Van egy játék, furcsa holmi,
    nem kell húzni, nem kell tolni...
    Fürgén fut, bár lába nincs,
    eleje sincs, vége sincs,
    olcsó holmi, mégis kincs!
    Szereti is Marika!
    Tudod mi az?
    (karika)
    
    Ide leng, oda leng,
    idekint vagy odabent,
    mint az órán az inga,
    szereti őt Katinka. Mi az?
    (hinta)
    
    Rokonaim a mesében hétfejűek,
    de engemet senki nem hív hétfejűnek.
    Nádcsontom van, papírhúsom,
    farkam spárga.
    Szállok, mint a madár, melynek
    szél a szárnya.
    (papírsárkány)
    
    Nyakra fekszik, mellre fekszik,
    kötözgetni nem szeretik. 
    (nyaklánc)
    
    A földben születik,
    nagy tűzben égetik,
    karikára nyújtják,
    az ujjadra húzzák.
    (gyűrű)
    
    Nincsen alja, nincs teteje,
    mégis hússal tömik tele.
    (gyűrű)
    
    Úgy öleli, úgy öleli, el sem bírja ereszteni. 
    Mi az?
    (gyűrű)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Barka

    Barka

    Kölyökcica barka,
    bársonybunda rajta.
    Nincsen farka, karma.
    Szellő cirógatja.
    Fényes, fürge
    esőcseppek
    nevelik fel nagyra.

    (Osvát Erzsébet)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • Időszámítás

    Időszámítás

    Két vége tél, közepe nyár. Mi az?
    (esztendő)
    
    Két vége hideg, közepe meleg. Mi az?
    (esztendő)
    
    Hideggel jön, hideggel megy. Mi az?
    (esztendő)
    
    Megyen már, meneget,
    vissza-visszanézve,
    nyomában jön az öccse,
    vígan fütyörészve.
    Beéri az öreget,
    s válláról a terhet
    legényesen leveszi,
    pedig még csak gyermek.
    Lépeget szótlanul,
    s mikor éjfél eljön,
    férfiasan kezet fog
    múlttal a jövenőd.
    Mi lehet ő?
    (esztendő)
    
    Temetésre készülődnek,
    közben várják születését.
    (óesztendő, újesztendő)
    
    Egy anyának tizenkét gyermeke, 
    s ötvenkét unokája van tőle.
    (év, hónapok, hetek)
    
    Kerek élet fája,
    szép tizenkét ága.
    Szép tizenkét ágán
    ötvenkét virága.
    Ötvenkét virágán
    négy gyöngy levelecske,
    négy gyöngy levelecskén
    hét gyöngy erecske.
    (év, hónapok, hetek, napok)
    
    Az Istennek van egy nagy kerek fája.
    Annak a fának tizenkét szép ága.
    Tizenkét szép ágának ötvenkét almája,
    ötvenkét almának háromszázhatvanöt cikke. Mi az?
    (év, hónapok, hete, napok)
    
    Ismerek egy magas fát,
    rajta épp tizenkét ág,
    négy fészek mindegyiken,
    hét tojás a fészekben. Mi az?
    (év, hónapok, hetek, napok)
    
    Négykerekű szekerét tizenkét ló vonja,
    a tizenkét lónak ötvenkettő lába,
    háromszázhatvanöt patkószeggel rakva.
    A kocsis és fullajtár egymást ugyan űzik,
    szekerében az ember hol izzad, hol fázik.
    (Év, hónapok, hetek, napok. A kocsis és a fullajtár a Nap és a Hold)
    
    Kerek élet fája, szép tizenkét ága,
    szép tizenkét ágán ötvenkét virága,
    ötvenkét virágán hét gyöngylevelecske,
    gyöngylevelecskéin huszonnégy erecske. Mi az?
    (év, hónapok, hetek, napok, órák)
    
    Egy nagy tölgynek tizenkét ága,
    mindegyik ágon négy madár fészkel.
    Mindegyik fészekben hét tojás van, 
    mindegyik tojásból huszonnégy fióka kél,
    ezek mindegyike meghal, amint hatvan lépést tesz.
    (év, hónapok, hetek, napok, órák, percek)
    
    Kerek egy ég alja,
    kerek egy nagy fa,
    kerek egy nagy fának
    négy gyönyörű ága,
    négy gyönyörű ágának
    ötvenkét ere,
    ötvenkét érnek
    háromszázhatvanöt levele.
    (év, évszakok, hetek, napok)
    
    Van egy fa,
    annak van négy ága.
    Minden ágán van három fészek,
    minden fészekben van négy madár,
    minden madárnak van hét tojása,
    s minden tojásból huszonnégy fióka kel ki. Mi az?
    (év, évszakok, hónapok, hetek, napok, órák)
    
    Volt egyszer egy építőmester, az épített egy nagy palotát.
    A palotában volt egy nagy fa. Annak a fának volt tizenkét ága,
    minden ágának volt harminc ágacskája, és minden ágacskán volt egy fekete meg egy fehér cseresznye. Mi az?
    
    (az építőmester: Isten, a nagy fa az év, a tizenkét ága tizenkét hónap, a harminc ágacska a harminc nap a hónapban, a fekete cseresznye az éjjel, a fehér a nappal)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Rovarok (1.)

    Rovarok (1.)

    Elénk példaképül állhat,
    szorgalmas és hasznos állat.
    Amit begyűjt, amit termel,
    tőle elveszi az ember. Mi az?
    (méh)
    
    Találd ki, mi lehet ez!
    Mézet is hoz nekem,
    mérget is hoz nekem,
    van, hogy megdicsérem,
    van, hogy megszenvedem.
    (méh)
    
    Szedek itt, szedek ott
    füvön ingó harmatot.
    Szedek ott, szedek itt
    virágmézet, tavaszit.
    Züm-züm-züm, zöm-zöm-zöm,
    a füled telizümmögöm.
    Oly nagy lesz az örömöm,
    ha a nevem kibököd.
    (méh)
    
    A kaptárból a virágra,
    a virágról a kaptárba,
    így repülök szorgalmasan.
    Addig jövök-megyek én,
    míg éléskamrám télre kész.
    (méh)
    
    Kertünk végén pici kas,
    benne ezer szorgalmas,
    sárga bundás,
    fürge munkás
    épít viaszpalotát,
    mézraktárat magának.
    (méh)
    
    Elszáll az erdőbe,
    magában morogva,
    szeme óriási,
    szárnya meg vékonyka.
    Mi az?
    (méhecske)
    
    Aranytőkén aranytál,
    aranytálban aranymáj,
    abból eszik Arany Pál.
    (lépes méz, méh)
    
    Van egy állat,
    amelyiktől mindenki fél,
    pedig utána sokan megnyalják a szájukat.
    (méh)
    
    Fél ujjamon is elfér,
    mégis félek tőle én.
    (méhecske)
    
    Aranysárkány, erdőt eszik,
    lángokat fúj, fényesedik,
    holtában megfeketedik. Mi az?
    (darázs)
    
    Fűszálak közt zöld bogár,
    meglapulva egyre vár.
    Ha a fűszál megrezzen,
    nagyot ugrik, ellenben. Mi az?
    (szöcske)
    
    Füvek sűrűjében barna zenész csücsül,
    senki sem kéri rá, ő mégis hegedül. Mi az?
    (tücsök)
    
    Se hárfája, se gitárja,
    mégis szól a muzsikája. Mi az?
    (tücsök)
    
    Ő a mezők nagy zenésze, 
    bár nincs neki kottája.
    Egész nyáron vígan száll
    a réteken nótája.
    (tücsök)
    
    Füvek sűrűjében
    barna zenész csücsül,
    s lábával hegedül...
    cirr-cirr... száll a nóta,
    kora reggel óta. Mi az?
    (tücsök)
    
    Egész nyáron vígan él,
    cirip, cirip, így zenél.
    De ha beköszönt a tél,
    nincs semmije, amit egyék.
    (tücsök)
    
    Kicsi házban kicsi lakó,
    kihallszik a muzsikaszó.
    Mind azt fújja: kircs-kircs-kircs!
    Vajon ki lakhat itt?
    (a tücsök)
    
    Zizzenve röppen két barna szárnya,
    éhesen száll a kizöldellt ágra.
    Jaj, a rügyeknek, gyönge levélnek,
    gyümölcsöt adó nyarat nem érnek!
    (cserebogár)
    
    Icipici lámpa világít az éjben,
    úgy száll, úgy röpül, mint a levél a szélben.
    Mi az?
    (szentjánosbogár)
    
    Kertészeknek hasznos társa
    ez a pettyes kis bogárka.
    Elpusztítja a tetveket,
    így védi a terméseket.
    Kisgyerekek is szeretik,
    énekszóval becézgetik. Mi az?
    (katicabogár)
    
    Egyik szárnyán három petty van,
    a másikon négy petty.
    Ügyes kertész, kártevőktől
    sok levelet véd meg.
    (katicabogár)
    
    Pettyes a hátam,
    hártyás a szárnyam,
    levéltetűt eszem bátran.
    (katicabogár)
    

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Hogyan?

    Hogyan?

    Hogyan esik a hó? (fehéren)

    Hogyan esik az eső? (vizesen)

    Hogyan hívják Adonyban, Bukarestben, Gyarakon, Makón, Somlyón, Szalacson a talicskát? (nem hívják, hanem tolják)

    Hogyan hívják az öreg Zebedeus két fiának apját? (Zebedeus)

    Hogyan lehet a kotlót úgy megültetni, hogy a tojásból vagy mind kakas, vagy mind jérce keljen? (a kotlót egyetlen tojásra ültetik)

    Hogyan tudnál a Berettyón száraz lábbal átkelni? (ha befagy a vize)

    Hogyan áll meg a szitában a víz? (ha megfagy)

    Hogyan lehet a rostában vizet vinni? (ha megfagy)

    Hogyan nem lehet átlépni egy szalmaszálat? (ha a fal mellé tesszük)

    Hogyan repül fel a tarka tyúk a fára? (tarkán)

    Hogyan lehet egy fél óra alatt húsz pár cipőt csinálni? (húsz pár csizmának levágjuk a szárát)

    Hogyan ül a madár a dróton? (keresztbe)

    Hogyan tudnál egy óra alatt Pestről Debrecenbe menni? (ha a fejedre egy órát tennél)

    Hogyan hal meg a kovács? (elpatkol)

    Hogy hajtanál egy ludat száz felé? (egy ludat hajtanék száz lúd felé)

    Hogyan nem lehet átlépni egy gyufaszálat? (ha a fal mellé teszik)

    Hogyan kaszálják a szénát? (sehogy, mert a füvet kaszálják)

    Hogy megy ki a ló az istállóból? (négy lábon)

    Hogyan hívják azt az embert, aki a fán van? (gyere le)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés, Társ kiadó)

  • Ruházat (2.)

    Ruházat (2.)

    Ez az, amit nő hord, s férfi forog utána, furcsa férfi ám a skót, van neki skót… (szoknyája)

    Egy lyukon bebújsz, két lyukon kibújsz, akkor vagy igazán benne, amikor kibújtál belőle. (nadrág)

    Tíz dugja, tíz húzza, míg a partra nem húzza. (nadrág)

    Egy lyukon be, kettőn ki, amikor kiérsz, akkor vagy benn. (nadrág)

    Egy úton indultam, két útra találtam, mindet végigjártam. (nadrág)

    Egy kis szobában öt kis szoba sorakozik szépen, öt kis ember bújik oda melegedni télen. (kesztyű)

    Egy lyukon bebújik, öt lyukon kibújik. (kesztyű)

    Öt kamrában egy ajtó van. (kesztyű)

    Öt kis testvér nagyon fázik, esőben is bőrig ázik, de felvesznek valamit, ne fázzanak… Ugyan, mint? (kesztyű)

    Voltam húson, vagyok húson, lekerülök hév tavaszon. Kifordítanak, télen, nyáron kanyarítanak. (bunda)

    Ha a hideg a húsodba vág, úgy ölel át, mint hű barát. De ha a nap felragyog, hű barátod elhagyod. (kabát)

    Amikor üres, felfele fordítjuk, ha tele van lefele fordítjuk. (sapka)

    Rajta is van, rajtad is van, rajta néha virág is van. Néha pörge, néha lapos, rá ne ülj és rá ne taposs. Ha valaki közeledik, egyszeribe emelkedik. (kalap)

    Négy sarka van, csupa mintás, asszonyokon igen cifrás. (fejkendő)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés, Társ kiadó)