Címke: pszichológia

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (3.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (3.)

    1998-ban, az Írásbeliség Világnapja alkalmából a Magyar Olvasástársaság ünnepségén hangoztak el a következő gondolatok:

    „Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod vagy fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”

    Mindenki másképp éli meg az anyaságot (apaságot). Van bennünk egy vágy, amit talán át sem gondolunk, csak akarjuk, akarjuk aztán amikor megkapjuk, rájövünk hogy mégsem egészen ilyenre, erre gondoltunk vagy így képzeltük el, és már nincs visszaút.

    Gyerekvállalás tekintetében már a társadalmi nyomás és elvárás is egyre kisebb. Elfogadják a szingli létet, az együttélést házasság, vagy akár gyerek nélkül is. Lehet választani hivatást, építeni karriert. Csak tudjunk dönteni és választani! Fogadjuk el önmagunkat így és azt, hogy egyedül, vagy ha együtt, akkor határozott kompromisszumokkal, nekünk! Vállaljuk fel, ha másra van szükségünk, hogy igen, nekünk a munka fontosabb! Minket ez tesz boldoggá! Mert nincsen ezzel semmi gond! Amennyiben viszont gyereket vállaltunk, akkor vállaljuk a vele járó felelősséget, változást és időszakos lemondást is. Legfőképp pedig ne hibáztassuk azért, mert nem tudunk szabadon sportolni, dolgozni, szórakozni. Ne büntessük azzal, hogy a munkánk, a karrierünk fontosabb, mint ő, mint a család, mint az együtt, mint a szeretet! Legyen ez egy tudatos döntés és vállalás, és akkor az, amit az anyaság (apaság), valamint a gyermekeinkkel való törődés által (vissza)kapunk fantasztikusabb élmény, és nagyobb ajándék lesz, mint amit valaha is el tudunk képzelni! Mert mi is a szeretet? Valójában az, amit adunk!

    “Szeretni valakit az sokkal több, mint egy erős érzés: döntés, ítélet és ígéret egyben.”

    „Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye.”

    „Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, hogy csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül.”

    A mesélés legyen élmény! „Nagyszerű, ha magunk találjuk ki a mesét, vagy a gyermekünkkel egymásra hangolódva alkotjuk meg közösen a történetet, mert ez lesz az egyik legszemélyesebb élménye.”

    „A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban út el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.”

    „A mesemondó szülő (…) lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül!”

    „…a felnőtt és a gyermek közötti kommunikáció egyik leghatékonyabb módja a mesélés.”

    „A mesemondás megköveteli a mesélőtől a gyermekvilág ismeretét és tiszteletét, ahogy a gyermekkel szembeni felelősségérzetet is. Aki mesél, annak tudnia kell, hogy gyermeki lélek legmélyebb rétegeibe hatol.”

    „A gyermek életében az idő nem az órához kötött, hanem a megszokásokhoz, a rítusokhoz, a szertartásokhoz. Ha a dolgok mindennap ugyanúgy történnek, az biztonságot ad a számára, ezért fontos a mesemondás rituáléjának kialakítása is. Az este a gyermek számára akkor jön el, amikor véget ér a vacsora, kezdődik a fürdetés és a mese. Jó, ha a mesemondás, mesehallgatás mindennapos tevékenység életünkben, és a nap lezárásának rítusává válik.”

  • 10 alapelv a családi kommunikációban

    10 alapelv a családi kommunikációban

    1. Az érzelmi nevelés alapfeltétele, hogy a gyermek BIZTONSÁGBAN érezze magát.
    2. Érzelmi készségeket nem lehet kognitívan fejleszteni. Az ember nem lesz parancsszóra kíváncsi, mint ahogy empatikusabbá, együtt érzőbbé sem válik, csak mert felszólítják erre.
    3. Az egymásra figyelés olyan készség, amelyet gyakorolni kell. Ha odafigyelünk a gyermek képzeletbeli barátjára is, ami egy érdekes gyakorlási lehetőség ezen a területen, azzal valójában azt üzenjük neki, hogy fontos a számunkra!
    4. Jó, ha kifejezzük negatív érzelmi állapotunkat, de mondjuk el annak okát is! A kritikus, vitatkozó szülők gyakori látványa is nagyon megrémíti a gyermeket – figyeljünk oda arra, hogy hogyan és miről vitázunk a gyerek előtt! Válás esetén, ha a szülő nyíltan gyűlöli, kibeszéli a másik szülőt, az az érzelmi rombolás egyik legkegyetlenebb formája!
    5. Szánjunk időt családi mókára, hancúrozásra, viccelődésre, legyen türelmünk megállni, nézelődni, homokozni, “pocsolyázni”. Mindezzel – a minőségi idővel – azt az érzést adjuk át gyermekünknek, hogy teljes szívvel jelen vagyunk a kapcsolatban.
    6. Ha egy ismerőssel való találkozás végeztével a gyermek előtt kibeszéljük a másikat, azzal meglehetősen romboló példát mutatunk – míg ha a gyermek azt látja, hogy hitelesek vagyunk a kapcsolatainkban, és azt mutatjuk ki, amit érzünk, akkor ez követendő út lesz a számára is.
    7. Fejezzük ki szeretetünket minél többször egymás iránt! “Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.” (Virgina Satir)
    8. A verbális és a nonverbális kommunikációnk legyen összhangban egymással, ellenkező esetben kialakul a kettős kötődés. A gyermek nem tudja értelmezni az ellentmondásos helyzetet, ilyenkor fokozódik a bizonytalanságérzete és növekszik az érzelmi kiszolgáltatottsága. Amit érzünk, azt verbálisan és nonverbálisan is fejezzük ki!
    9. Inspiráljuk, biztassuk gyermekünket a kockázatvállalásra, az új dolgok kipróbálására. A gyermek nagyon büszke lesz magára, ha szülei megbíznak benne, és képességeihez mérten legyőzi az akadályokat.
    10. Arisztotelész szerint ritka az, ha valaki a megfelelő személyre a megfelelő mértékben, a megfelelő időben, a megfelelő célból, a megfelelő módon tud haragudni. Ne várjunk hát tökéletességet magunktól ezen a téren – elégedjünk meg az elég jó megoldásokkal.

    Kádár Annamária: Mesepszichológia

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (2.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (2.)

    “A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll.”

    “A mesei világban minden rendben van, és a gyermek ugyanerre vágyik a saját életében is: egyértelmű és kiszámítható dolgokra.”

    “A szeretet tárgyak és személyek védelmet nyújtanak, így a gyermek személyiségfejlődése szempontjából nagyon fontos az állandó személyek jelenléte és a tárgyi környezet állandósága is.”

    “A játék és a mese segítségével a gyerek átalakíthatja a valóságot, és annyit épít be a világból a saját személyiségébe, amennyire pillanatnyilag szüksége van.”

    “A belső képekkel való munka növeli az önbizalmunkat, énazonosság-érzésünket, és feszültségcsökkentő hatással bír – gyermekként és később is hatalmas erőforrást jelent az életünkben.”

    “A gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot. Ilyenkor nagyon intenzív belső munkát végez: elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. Ez segíti őt a nap folyamán felgyűlt feszültségei, negatív érzései feldolgozásában, és azoknak a félelmeinek a megszelídítésében, amelyeket nem tudott vagy még nem mert megfogalmazni. A mesélővel való személyes kapcsolata teszi lehetővé azt, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit.”

    “A belső képek erős érzelmi töltettel rendelkeznek, összekötik a gondolatokat az érzelemmel. A tárgyállandóság kialakulása után jelennek meg, amikor a gyermek már megérti, hogy a tárgyak akkor is léteznek, amikor nem észleli őket. Ekkor a külső képet belsőleg is meg tudja alkotni – ez ad lehetőséget az érzelmi leválásra, mivel az anya belső képe is képes a stabil érzelmi biztonságot megteremteni.”

    “A mese képekre és szimbólumokra fordítja le a világ jelenségeit, ezáltal lehetővé teszi a tudattalan feszültségek levezetését. A gyermek a belső képek teremtése által lehetőséget kap a mese cselekményén keresztül a szorongások feldolgozására is. Ez a képessége felnőttként is segíteni fogja a problémák feloldásában.”

    “Minél ráérősebben, megváltoztatott tonalitással, dallamosabban mesél a szülő – úgy, hogy maga is egy belső képet készít a meséhez -, annál kidolgozottabb lesz a gyermek belső képe is.”

    “A képzeleti működés a mesében és rajzban nyilvánul meg legintenzívebben. Ekkor jelenik meg a gyermekekre jellemző fantáziahazugság is, ami négyéves korban tetőződik. Ilyenkor a gyermekben összemosódnak a valóság és a fantázia elemei, emiatt nem célszerű hazugságnak nevezni a gyermek “füllentéseit”. (…) Ha a gyermek későbbi életkorban is szereti kiszínezni, “feltuningolni” a történeteket, akkor valójában a rejtett vágya az, hogy értékeljék, ismerjék el, irigyeljék őt.”

    “A gyermekre a mágikus gondolkodásmód jellemző, emiatt még nem tudja a valóságot és a fantáziát biztonsággal elkülöníteni. Amikor a gyermek valami rosszat tesz, és azt mondja, hogy nem ő volt, akkor valójában szeretné meg nem történté tenni a dolgot. (…) Emiatt soha nem szabad egy gyermeket leszidni, megbüntetni, esetleg olyan általános következtetéseket levonni, hogy így nem lesz belőled semmi, vagy aki hazudik, az lop is.”

    “A gyermek nem csak velünk szeretné elhitetni az általa kitalált történeteket, hanem ő maga is hisz bennük. Ha odafigyelünk, ezekből a fantáziahazugságokból nagyon sok mindent megtudhatunk az őt foglalkoztató problémákról. A gyermek ugyanis nem arról ad számot ilyenkor, hogy mi volt, hanem arról, hogy mi lehetne, vagy hogyan szeretné, hogy a dolgok alakuljanak. Ha egy ilyen helyzetben megszégyenítjük, nem csak a fantáziáját bénítjuk le, hanem érzelmi fejlődésében is akadályozzuk, megtörjük önbecsülését, mert úgy érzi, hogy érzései, vágyai nem elfogadhatóak.”

    “A reproduktív, alkotó képzelet hat-hét éves kor után jellemző, amikor a gyermek már képes a valóságos tapasztalatokhoz alkalmazkodni. Ekkor már meg tudja különböztetni a valóságot a képzelettől, elkülönül a mesetudat és a valóságtudat.”

    “Ha a gyereknek megfelelő gyakorlata van a belső kép készítésben, akkor válhat jó olvasóvá, mivel belső képek nélkül az olvasás végtelenül unalmas.”

  • Anyák napjára, szeretettel!

    Anyák napjára, szeretettel!

    Vekerdy Tamás 10 tanácsa, gondolata anyáknak:

    1

    „A szülőknek egy dolguk van: az elképzelhető legnagyobb pozitív elfogultsággal kell a saját gyerekükre tekinteniük. Az lát jól, aki szeret!”

    2

    „Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk ezen. Éljünk úgy, mintha többé-kevésbé normális emberek lennénk. Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel. Nem tökéletesnek, nem zseniálisnak kell lenni. Amikor lehet, jelen kell lenni. Kongruensnek, önmagammal azonosnak kell lenni.”

    3

    „Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. (…) Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.”

    4

    „A nevelésnek két nagy lehetősége van: legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak; vagy legyél, akivé én akarlak tenni.”

    5

    „Zseniális topmenedzser abból lesz, aki lehetett teljes értékű óvodás sok mozgással, sok játékkal, mindennapos mesével, és lehetett teljes értékű kamasz lustasággal, teljesítményromlással, merengéssel.”

    6

    „Tízéves korig sokkal jobb, ha a szülő limitálja a kütyük, így a televízió és számítógép használatát. Éppen azért, hogy a kisgyerekek megtanulják: felhasználói legyenek ezeknek a dolgoknak, ahelyett, hogy ezek a szerkezetek uralkodjanak felettük. Ehhez legjobb a közösen kiválasztott műsor, limitált időben és valamelyik szülővel együtt, hogy ha kérdése van, vagy megijed, legyen ott a felnőtt, aki segít és biztonságot jelent. Persze, mesélni még ennél is jobb, a hallott mesével indul ugyanis az olvasóvá nevelés, ami a gyerekek fantáziáját, kreativitását mindennél jobban fejleszti.”

    7

    „Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt ’tudja’, amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelműen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt.”

    8

    „Tévedni, hibázni jó! Abból tanulsz. Nem úgy van az, hogy tévedhetetlenül születek, jól bemagolok mindent és tökéletes vagyok. Ilyen nincs. Ha valamelyik gyerek hibázik, az jó. Ne csesszük le érte, hanem nyomozzuk ki együtt, hol tolta el! Ezekből lehet megszerezni az ismereteket.”

    9

    „Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük.”

    10

    „A család formálja legjobban a gyereket. Ha egy család jó állapotban van, akkor ellensúlyként tud megjelenni a környezeti hatásokkal szemben.”

    Forrás: https://petofilive.hu/hirek/cikk/2019/09/20/ne-legyunk-tokeletes-anyak-10-jotanacs-szuloknek-a-szuletesnapos-vekerdy-tamastol/

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (1.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (1.)

    “Ha el merem képzelni azt, ahova el szeretnék jutni – akár fizikai, akár lelki értelemben -, az fél siker, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit belül már képes voltam megteremteni.”

    “…az érzelmi biztonság megalapozása gyerekkorban történik, és bár nem lehetetlen, de nagyon hosszú és kemény munka ezeknek a korai negatív mintáknak az átírása. A mese az ősbizalom élményét erősíti meg – azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. Ezzel az alapvető érzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat is, és könnyebb derűsnek, vidámnak lenni.”

    “…a félelem nem valami rossz dolog, hanem az erőforrásaim akitválásához szükséges érzelem.”

    “A mese optimista életfilozófiája és a mesei varázslat olyan belső hitet, önbizalmat alapoz meg, amely segít abban, hogy a látszólag leküzdhetetlen akadállyal is szembeszálljunk, hogy a mindennapi nehézségek és problémák közepette a megoldás keresésében gondolkodjunk. Érdemes!”

    “A mese egy biztonságos értékrendszer kialakítását segíti elő: tiszteletre, szeretetre, kitartásra, önmagunk iránti hűségre nevel. A józan valóságérzék és a kreatív fantázia kombinációja olyan erőt ad, ami felnőttként segít álmaink megvalósításában, az akadályok leküzdésében, céljaink elérésében – és olyan hitet, hogy bár az egész világot nem válthatjuk meg, a körülöttünk zajló eseményekbe, történésekbe igenis van beleszólási lehetőségünk.”

    “A gyermek nem kicsinyített, tökéletlen, félig kész felnőtt, hanem életkorának megfelelően egy teljes és egész lény, akinek világlátása, gondolkodása és ítéletalkotása sajátos, és nem mérhető felnőtt mércével.”

    “Az óvodás gyermek gondolkodását teljes mértékben az érzései vezérlik – még nem képes a tárgyilagosságra, könnyen becsapja a látszat, a felszín, emiatt ítéletei benyomásszerűek. még nem tud különbséget tenni lehetetlen és lehetséges között.”

    “A sajátos gyermeki szemléletben a valóság, az álmok és a fantázia összekeverednek, a külső világ és a belső valóság közötti határ könnyen átjárható.”

    “A mágikus gondolkodás jellemzője, hogy a gyermek azt hiszi, a dolgok és a jelenségek között varázslatos oksági viszony van, és úgy véli, hogy ezeknek a valóságban nem létező kapcsolatoknak a felhasználásával irányítani is tudja a világot. Például, ha párosával lép a járdaszegélyre, akkor teljesülni fognak a kívánságai. (…) Ezek a szabályok önkényesek, mindig a gyermek határozza meg, hogy mi az, amit neki teljesíteni kell ahhoz, hogy a varázslat működjön.”

    “A gyermeki képzelet nem fejlettebb a felnőtténél, de mivel a gyermek kevesebb ismerettel, tapasztalattal, élménnyel rendelkezik, a hiányzó űrt vakmerően a képzelete segítségével tölti be.”

    “A gyermekek a tökéletességről álmodnak, ami felnőtt fejjel persze utópisztikus törekvés, de ahhoz, hogy bármit valóra válthassunk, először álmodozni kell róla, hiszen a megvalósítás útjában álló korlátokat sokszor az töri át, hogy bátrak vagyunk elképzelni a dolgokat.”

    “Valójában a gyermek is kis “hályogkovács”, aki úgy tájékozódik magabiztosan a világban, hogy nincs meg hozzá a “szükséges” tudása. (…) Nem kételkedik saját tudásában, képességeiben, vakmerően “operál”, nem tudja – s jó, hogy nem tudja még – a mögöttes magyarázatokat, mert ha megtudná, akkor nem a keze reszketne, mint a hályogkovácsnak, hanem a lelke. A szülők részéről tehát nem tudományos ismeretekre van szüksége, hanem bizalomra, szeretetre, feltétel nélküli elfogadásra.”

    “A gyermek magyarázatai akkor jelennek meg, amikor véget érnek az ismeretei. Mivel a nem tudás bizonytalanságát csökkenteni szeretné, számára minden megmagyarázhatóvá válik, így próbálja megérteni a saját élményeire, tapasztalataira építve a körülötte zajló dolgokat.”

    “A gyermeknek csupán egy szempontja van: a sajátja – nem tudja más nézőpontjából megérteni, és nem tud több nézőpontot egyeztetni. Az egész világot a saját perspektívájából értelmezi, és azt feltételezi, hogy mindenki úgy látja a dolgokat, ahogy ő. Hosszú ideig tanulja, hogy mások másként látnak vagy gondolnak dolgokat, és hogy a látszat nem minden – amíg ezt nem érti meg, könnyen összekeveri a saját nézőpontját máséval, nem világos számára a különbség önmaga és mások között.”

    “Nagy tévedés önzőnek vagy irigynek nevezni azt a gyermeket, aki nem adja oda játékát a társának, vagy nem érti meg, miért nem veheti el mások homokozóvödrét. Hiszen még nem érti azt sem, hogy ugyanaz a dolog, ami számára kellemes, hogyan lehet valaki más számára kellemetlen. Csak fokozatosan ismeri fel, hogy más emberek gondolatai és érzései nem azonosak az övével.”

    “A gyermek nehezen tesz különbséget a belső és a külső valóság között. Bár tudja, hogy a bábszínházban a boszorkány csak báb, egy a sok meseszereplő közül, mégis fél, mert azt hiszi, hogy bántani akarja őt. Ebben az életkorban jelennek meg a fantáziahazugságok, melyek a valóság és a képzelet összeolvadásai, s melyeket a gyermek maga is elhisz.”

    “A mese képi világa és valóságábrázolása teljes mértkében megfelel a gyermeki gondolkodásmódnak, emiatt a mese tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ, és mese minden, ami a gyermeki képzelőerőt megmozgatja.”

    “A gyermek folyamatos kíváncsiságát, miértjeit nem lehet kielégíteni természettudományos ismeretekkel. Arra, hogy otthonosan érezhesse magát a számára rejtélyekkel teli világban, a mesék adnak lehetőséget.”

  • Csíkfaló és barátai

    Csíkfaló és barátai

    Van a szeparációs szorongásnak természetesen rendes, hivatalos pszichológiai magyarázata is, ugyanakkor anyai tapasztalatom azt mondatja velem, hogy amikor a gyerek többet fog fel a világból, mint amennyit megért és amennyire számára is elfogadható magyarázata van, és még ebből többet is vállal magára, mint amennyit kellene, akkor szorong. Már apró pici babának, majd kisebb-nagyobb gyereknek, ifjúnak és sajnos felnőttnek is.

    Négy gyerekemből kettőre jellemző ez leginkább. És a kutyánkra, Megire. Egy bordercollie. Embernek hiszi magát, de tényleg. Úgy sétál, jár-kel (ha hagynám még intézkedne is), mint egy ember. Amikor pedig hirtelen rádöbben, hogy sokkal több dolgot tapasztal maga körül, mint amit ismerettel is tud párosítani, akkor még egy krumplis zsáktól is összerittyenti magát.

    Persze olyan nincs, hogy valaki semmitől sem szorong. Lehet ezt kondícionálni, gyakorolni és kellő tudatossággal kezelni, de mindenkinek van legalább egy mumus az életében, amitől gombóc kerül a torkába, vagy összeszorul a gyomra. Hogy kire mennyire hat és kinek milyen megküzdési stratégiája van, az személyiségfüggő egyrészt. De nagyon sok múlik azon is, hogy milyen példa van a gyerek előtt, hogy kommunikáljuk le ezeket a helyzeteket és mit adunk neki, amivel ezt ő kezelni tudja. Fontos, hogy tudjunk beszélni az érzelmekről, megkapja a gyerek azt a mennyiségű és minőségű figyelmet, amire neki szüksége van és hogy mi úgy reagáljuk le a szorongás által kiváltott viselkedési reakcióit, hogy azzal ne tetőzzük tovább a bajt.

    A nagyfiam, amikor 9 éves volt naphosszat tudta ecsetelni, hogy hogyan lehetne felszámolni a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenségeket a Földön. Egy világ súlyát cipelte a vállán. Pedig soha senki nem kérte rá. Biztosan látja ezt ma is, de tudja, hogy nincs arra kapacitása, hogy megoldja, így most a másik végleten él. A teljes nyitottságból a totális elzárkózásba menekült. Ez is egy megoldás. Ideig óráig működni is fog nála. Amikor pedig már ez sem használ, majd keres(ünk) egy másikat.

    A legkisebb lányom ugyan még csak 5 éves, de szintén nagyon magas érzelmi intelligenciával jött közénk, szociálisan érzékeny, tele van kíváncsisággal és nincs olyan, amit ne venne maga körül észre. Ráadásul szerintem ő már eleve szeparációs szorongással született. A szobaküszöböt sem léphettem át nélküle. Gyakorlatilag mióta megszületett, olyan, mint egy kis matrica. Rám tapadt és ha le akarnám szedni, megsérülne. Úgyhogy matricástul élem az életem.

    Minden változás aktív katasztrófa élmény számára. Amíg első szülöttemnél az előre felkészítés az esetek 85 százalékában jól működött, addig a legkisebbnél még ez is csak a szorongást fokozta benne, és addig stresszelt, amíg el nem jött a pillanat. Úgyhogy erről gyorsan elszoktam és a kész tény mellett maradt nála a hit, a szeretet, a szerepjáték, a töménytelen mennyiségű mese és egy aranymondás: “ne félj, amíg engem látsz!” – ha pedig engem éppen nem látsz, akkor ott van Öcsi (aki amúgy a bátyja) és a többi tesó.

    Nagyon szeretünk könyvesboltba járni. Nálunk ez egy külön program. Felülünk a vonatra, be a Nyugatiba és ott vár ránk három emeletnyi csoda. A nagyokat szabadon engedem, a kicsivel pedig elböngészek a gyerekirodalom birodalmában. Egy ilyen alkalommal akadt a kezembe Deligáda Éva és Lovász Hajnalka Mit kezdjünk a szorongással című könyve Várkonyi Éva rajzaival. A könyv már megjelenésében is olyan, hogy szívesen veszi kezébe anya és gyerek is. A rajzos mesefigurák (figurancsok) kedvesek, szép, esztétikus és vidám megjelenést kaptak kedves, vidám a gyerekek számára is értelmezhető, ismert és valós térben, valamint időben elhelyezett történetekkel.

    A könyv első fejezetei pszichológiai útmutatók. Egyszerűen, érthetően, életcentrikusan, gyakorlati példákkal. nem kell visszalapozni, kétszer elolvasni vagy felütni a latin szótárt, hogy megértsük a leírtakat. Semmi fölösleges sallang, csak a mögöttes lényeg, egy használható útmutató gyermekünk és saját gyermeki lényünk megértéséhez, a szorongások oldásához és a mesék alkalmazásához.

    Pár szóban a mesékről: fantasztikusak! Hat újra és újra elolvasható történet olyan félelmekről, amelyekkel jó eséllyel a gyerkeink is szembe találják magukat és olyan megoldásokkal, amit gyerekeink alkalmazni is tudnak. Az én kicsi lánykám imádja a történeteket. A kedvenc könyve. Sokszor ő kéri, hogy olvassak belőle. Amikor olvasunk, bekapcsolódik a történetbe. “Beszól” a mesébe, beszélget a szereplőkkel, tippeket ad nekik, vagy épp elmeséli a saját élményét.

    Nemrég költöztünk egyet, és amikor kipakoltuk a dobozokat, sajnálattal vettük tudomásul, hogy Csíkfaló és barátai könyvestül eltüntek. Persze ez a könyv szerencsére még pótolható, lehet venni másikat, ugyanakkor a dobozolás, az új rendre átállás, a hétköznapok forgataga elterelte a figyelmünket és ez elmaradt. Ma átmentünk meglátogatni a dédink. A szobája olyan, mint egy kisebb könyvtár. Több száz könyv ABC sorrendben és témákra bontva a polcokon. Dédi épp tavaszi nagytakarításra adta a fejét, 85 évesen jó kihívásnak találta egyesével lepakolni és leporolni az összes könyvet. Ha már ott jártunk, segítettünk neki és mi akadt a kezünbe? A barátainkat rejtő könyv! Volt ám örömujjongás! Este pedig már ebből olvastunk.

    Szóval ha valaki épp egy szuper kis könyvet keresne a témában (szorongás), ami nem csak elméleti, hanem gyakorlati segítséget is tud neki nyújtani, akkor én azt mondom, hogy ne keressen tovább! Szerintem megtalálta. Nekünk bevált és jó szívvel ajánlom nem csak szorogó gyerekek szüleinek. Úgy gondolom, hogy ez az a könyv, ami egy anyuka, vagy nagymama (apuka, nagypapa) polcáról sem hiányozhat. De senki ne higgyen nekem, inkább olvassa el és próbálja ki. Megéri!

  • Higgy újra a varázslatban!

    Higgy újra a varázslatban!

    Illusztráció: pixabay.com

    “Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy minden varázslat.” (Einstein)

    Einstein annak ellenére, hogy tudós volt – még pedig a realitások világának kutatója és megismertetője – mégis azt hirdette, hogy a képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. Ma már egyre többen vallják – és tudják -, hogy megvalósítani csak azt tudjuk, amit el is tudunk képzelni. Szkenneléses agyvizsgálatok pedig már bizonyították is, hogy az agynak ugyan az a része aktivizálódik, amikor végrehajtunk egy eseménysort, mint amikor csak elképzeljük annak végrehajtását! (Dr. Caroline Leaf) A képzelet ereje és értéke felbecsülhetetlen! Rohanó világunkban elfelejtettünk álmodni, elfelejtettük megélni a csodákat és hinni a meséket.

    Ha valaki a terveiről mesélt nekünk, akkor azt sokszor a realitástól elrugaszkodottnak éreztük, gyerekesnek tituláltuk és felhoztunk egyből legalább 10 érvet neki arra, hogy miért ne. Földhöz ragasztottuk önmagunkat és a környezetünket is. Álljunk meg és nézzünk körül, hogy mindez hová vezetett.

    Tegyük fel magunknak a kérdést: tényleg így szeretnénk élni? Tényleg egy ilyen világot akarunk megmutatni és átadni a gyerekünknek? Valóban egy álmok nélküli nemzedéket akarunk kinevelni?

    Ugye nem?

    Ez az időszak teret enged a változásnak. Eddig csak arról beszéltünk, hogy mi hogyan fejlesszük a gyerekeket. Mit tehetünk mi azért, hogy ők okosabbak, ügyesebbek legyenek. Álljunk meg egy kicsit és guggoljunk le hozzájuk, nézzünk körül az ő kis világukban, a mesék világában, amiben ők olyan bátran élnek és feltétel nélkül hisznek. Játsszunk velük, legyünk részesei képzeletük szüleményeinek és tanuljunk meg tőlük újra álmodni, egy elképzelt jelenben élni, ahol a csodák a hétköznapok részei. Tanuljunk meg tőlük újra hinni a varázslatban!

  • Miért épp mondj egy mesét?

    Miért épp mondj egy mesét?

    Vekerdy Tamás pszichológus, író. Az anyák nagy támogatója és a gyermekek lelkét kiszipolyozó iskolarendszer nyílt kritikusa. Számomra az egyik leghitelesebb szakember a témában. A földi létet 84 évesen hagyta itt, nem nyomtalanul. Munkássága, gondolatai élő hagyatékok, melyeket számtalan könyvben és interjúban olvashatunk, ha kell újra és újra.

    Ma a mesélésre számtalan eszköz áll rendelkezésünkre. Ott vannak a könyvek, ott van a telefon, laptop, a TV és ott van a mi képzeletünk. Szívesen halad az emberiség a technikával. Kényelmesebb a gyereket beültetni a trubadúr láda elé, de nem jobb. A mai napig emlékszem nagymamám meséire a macitestvérekről (mely rólam és a húgomról szólt). Nemrég a költözésnél kezembe akadt egy régi naplóm, melyben a legnagyobb fiamnak írt mesék vannak, a legkisebb lányommal pedig Lencsi-meséket írunk. Imádja. Épp tegnap este mondta Dougnak, az óriás plüss medvéjének, hogy „lájkoljátok anyukám oldalát, mert nagyon szuper meséket ír!”. Létezik ennél nagyobb elismerés és meggyőzőbb visszajelzés? Nem hiszem. Vekerdy Tamás számára a legkedvesebb mese a Hüvelyk Matyi volt. No, nem a klasszikus mese, hanem az édesapja által tovább szőtt történetek. Vekerdy Tamás úgy véli, hogy a gyerekek a “fej” mesét szeretik a legjobban. Azt, amit a szülő maga talál ki.

    A mesélésben az a legjobb, hogy olyankor együtt lehetünk. Ha a tv-t vagy az egyéb audiovizuális csatornákat választjuk, a gyerek sokszor marad magára a mesével, már ha ezeket lehet a szó valódi tartalmát tekintve mesének nevezni. Vekerdy Tamás szerint a mese legfontosabb eleme ugyanis a belső kép készítés, ami abban a pillanatban leáll, amikor az élőszót felváltják az audiovizuális csatornák. A gyerek hirtelen túl sok információt kap. A kívülről érkező képek mellett nagyon sok belső feldolgoznivalója is akad, ráadásul egy óvodás korú vagy kisebb gyerek még nem tud különbséget tenni a két kép között. Gondoljuk el, milyen veszélye van ennek a téma megválasztásánál! Egy televízióban látott mese, film, vagy számítógépes játék megélt történésként raktározódik el a kis agyában. Nincs külön tár az agyban a valóságban látott képnek és a televízióban látott képnek. Ugyan oda raktározzuk! A tévé előtt a gyerekben megnő a feszültség is, amit a képernyő elől felállva kényszeresen vezet le ugrálva, hangosan kiabálva, kis rakoncátlan ördögfiókaként őrjöngve.

    Vannak persze jó mesék. Főként azok, melyek nem filmszerűek, hanem amelyekben egy mesélő kíséri, narrálja a szépen illusztrált mesét, mint pl. a Magyar Népmesékben. Ugyanakkor nincs az a filmesített verzió, ami felválthatná az élőszóval felolvasott vagy elmondott mesét! Vekerdy Tamás szerint a nem nevelő célzatú (bár hozzá teszem, hogy minden mese tanít, átad valamit és így nevel is), a szabad örömből született – a művészi mesék a jók. A másfél-két-három éves kisgyerekek az olyan meséket szeretik igazán, amik olyan történeteket mesélnek el, amik velük is megtörténnek. A gyerekek – minél kisebbek, annál inkább – imádják, ha a környezetük jelenségei elevenednek meg a mesékben. Például lemegyünk anyával az utcára vásárolni, a bácsik ásnak, nyitva van a telefonkábel fedele, építkeznek, van ott markológép, vásárolunk tejet, kenyeret – és így tovább.

    Vekerdy Tamás nem csak hitte, hanem tudta is, hogy a mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket: “A belső kép ugyanis feldolgozás, indulatok, vágyak, szorongások, ismeretek feldolgozása, ezért kell mesélni este, vagy ha beteg a gyerek. Ettől lemegy a láza, testileg-lelkileg ellazul, megnyugszik, gyorsabban gyógyul.” – vallotta.

    A közös meséléssel töltött idő, a felidézett pillanatok, emlékek mind ajándékok. Testnek és léleknek egyaránt. Kihatnak a gyermekünk önbecsülésére, énképére, problémamegoldó képességére, lelki békéjére, nyugalmára és világról alkotott nézeteire. Fantasztikus erő és lehetőség forrása. Ismerjük fel, használjuk ki és mondjunk egy mesét ma is!

  • Milyen gyakran mondjunk mesét?

    Milyen gyakran mondjunk mesét?

    A válasz egyértelmű: minden nap!

    A mesék kiválasztásáról már született egy bejegyzés, amiben azt is leírtam, hogy a mesélés során az élményaktiválás, vagyis az, hogy a gyerek szívesen hallgasson mesét mindent felülíró szempont. Mikor fogja szívesen hallgatni a mesét? Akkor, ha mi játszunk a hangunkkal, a mimikánkkal, a gesztusainkkal. Adjuk elő a mesét, ne csak egy unalmas felolvasás legyen! A mesék rezonáljanak a gyermek meglévő ismereteivel, tapasztalataival, élményeivel, vágyaival, reményeivel. Ezekből lesznek a kedvenc mesék. A kedvenc meséket nem nehéz felismerni, hiszen ezek azok, melyeket a gyermek szívesen hallgat meg többször, ezt kéri, hogy újra és újra meséljük el neki.

    A meseválasztás fontos szempontja a terjedelem. A túl hosszú meséktől a gyerekek hamar elfáradnak. Figyelmük, érdeklődésük lankad. Mocorogni kezdenek, ásítanak, kikapcsolnak, elkezdenek valami egészen másról beszélni. A kedvenc mesék mellett próbáljunk úgy meséket válogatni, hogy különböző típusúak, jellegűek legyenek, más-más tartalmi sémával rendelkezzenek. Így szívesen hallgatja majd minden nap.

    A mesélés gyakorisága lényegesen hozzájárul a gyermek értelmi és szociális fejlődéséhez. Ezért érdemes időt fordítani rá akár naponta kétszer is. Mesélhetünk játék időben (ehhez is hozok majd ötleteket), az ebéd utáni altatás és az esti lefekvés idejében is.

    Lényeges szót ejteni az illusztrációról és a sok vagy kevés képet tartalmazó könyvekről is. A mese cselekményét követő illusztráció sokat segíthet főként kisebb korban a mese szövegének megértésében, ugyanakkor a túl sok kép lassítja az egyes tanulási folyamatokat, mivel behatárolja a gyerek képzeletvilágát. Az illusztrált történet elveszti személyes jelentésének nagy részét, mindazt, amit akkor nyújthatna a gyermek számára, ha a történetet a saját vizuális asszociációival tudná követni. Bizonyára már mindenki járt úgy, hogy előbb olvasott egy könyvet, és utána megnézett róla egy filmet. Valószínűsítem, hogy kis százalékban sikerült eltalálnia a rendezőnek a mi fejünkben született képet. Épp így zavarja meg a belső képteremtést mesélésnél, ha képet rakunk a gyerek elé.

    Minderről ugyanakkor megoszlik a szakemberek véleménye. Egyesek szerint népi mesemondóink sem használtak semmiféle segédeszközt, csupán a szavak, a hanglejtés, a mimika és a gesztusok segítségével érték el a kívánt hatást, így egyáltalán nem szükséges illusztrációk használata. Mások szerint a könyv, a könyv illusztrációi, a képek, bábok, játékok, diaképek, különböző tárgyak és használati eszközök segítségével a gyermekek képzetei konkrétabbá tehetők.

    Én leginkább az illusztráció nélküli, vagy kevés szemléltető eszközzel átadott mesélés híve vagyok, melyek leginkább csak a figyelem felkeltését, fenntartását szolgálják, az egyes humoros fordulatok csattanóját sütik el. A bábok, játékok, egyéb eszközök használatát, valamint a vizuális tevékenységeket a rávezetésnél, illetve a feldolgozásnál tartom elengedhetetlennek a feldolgozó beszélgetések mellett.

    Beszélgetés alatt természetesen nem a mese megmagyarázását értem, hanem rögtön a mese elhangzása után történő felidézést, amit a gyerekek nagy örömmel vesznek és rendkívül érdekesnek találnak. Vizuális tevékenységek alkalmazása is segíti az élmény elvezetését. Fontos, hogy ne legyen éles törés a mese végén, hiszen a gyerekekben felmerülnek a mese során kérdések, a fejükben még zajlik a történet és a könyv bezárásával nem lesz vége a bennük összegyűlt érzelmeknek és gondolatoknak sem.

    Meséljünk sokat. Meséljünk minden nap. Legalább egyszer. Mesemondó kategóriában hoztam példát az esti beszélgetős mesék előkészítésére és levezetésére. Használjuk, alkalmazzuk más mesékre is. Nem kell szorosan követni az általam bemutatott kérdéscsoportokat. Vegyünk belőle kettőt-hármat, amit a mese, valamint a gyermek jelenlegi élethelyzete és a benne munkálkodó érzelmek felkínálnak, bátran kezdeményezzünk beszélgetést a mesén keresztül.

    Használjuk ki ezt az összezárt időszakot arra, hogy most igazán van időnk egymásra. Minden megvár. Meséljünk, szeressünk és csodálkozzunk rá arra a világra, mely gyermekünk mélyéből elénk tárul a mesék által.