Ötven együtt töltött év után az idős házaspár a különleges alkalmat ünnepelte. A közös reggelinél így gondolkozott a feleség: – Ötven éve vagyok tekintettel a férjemre, és minden alkalommal neki adom a kenyér ropogós sarkát. Ma szeretném én megenni ezt a finom falatot. – Ezzel megvágta a friss kenyeret, és férjének – a várakozásokkal ellentétben – azt a szeletet nyújtotta, melynek csak a szélén volt ropogós a héj. Ő azonban a legnagyobb örömmel fogadta, kezet csókolt neki és azt mondta: – Kedvesem, te jelented nekem a legnagyobb örömet minden nap. Ötven éven keresztül ettem a kenyér végét, holott egyáltalán nem szeretem. Mindig azt hittem, hogy neked nem ízlik.
Visszacsatolás
- Mi lenne, ha az osztályban hasonló viselkedésmód adódna?
- Valójában mennyire érdeklődünk a másik iránt?
- Konkrétan mennyire fogadjuk el mások másságát az osztályon belül?
- Mennyi teret biztosítunk az osztályban az emberi kapcsolatokról való beszélgetésnek, hogy jobban megismerjük egymást?
- Vannak olyan témák az osztályon belül, melyeket senki sem akar igazán felhozni, nehogy kínos vizekre evezzen?
Felhasználási javaslat
Mi lenne, ha a történet elmesélése előtt egy friss, jó illatú kenyeret szeletekre vágnánk, és szétosztanánk a résztvevőknek? Biztos, hogy nagyobb hatást érnénk el, mintha csak felolvasnánk a történetet. További lehetőség, hogy a klasszikus moderációs kártyák helyett saját, kenyér formájú és színű kártyákat készítünk.
(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)
Mesemondó blog 