Mesemondó blog

Címke: asszertív kommunikáció

  • A szöges cipős ember

    A szöges cipős ember

    Történt egyszer, hogy megkérdezte egy demokrata egy másiktól, mitől kell a mostani időkben a legjobban félni. A megkérdezett demokrata így válaszolt: – Szerintem már nem kell félni semmitől, csak a szöges cipős embertől. – Az előbbi demokrata egyáltalán nem értette ezt a hasonlatot, ezért a másik elmagyarázta neki: – Egyszer a Meese nevű erdőben volt egy fegyvergyár a háború alatt. a tizenkét bunkerra osztott gyár, melyeket fákkal, és közönséges csarabbal ültettek körbe, és aminek köszönhetően az épületek felismerhetetlenek voltak a levegőből, sértetlenül túlélte a háborút. Az egyik bunkerben teli vászonzsákok feküdtek, tartalmukat már nem dolgozták fel. A lakosság számára, akik évek óta szenvedtek a textil hiányától, az erős zsákvászon nagyon értékes volt. Sokan felkerekedtek, odalopakodtak a bunkerhez, kinyitották a zsákokat, kiöntötték a benne lévő szürke port egy eldugott sarokba, majd hazavitték a zsákmányt. Ez így ment, amíg lehetett, és a puskapor halom egyre csak nőtt. És akkor jött, aminek jönnie kellett: tudatlanságból, butaságból és gondatlanságból belépet a bunkerbe egy ember szöges cipőben. A szögek hatására szikrák csaptak fel a bunker betontalajából, a szikrák meggyújtották a hegyekben álló puskaport, majd egy robbanás szétvetette a bunkert, és mindenkit maga alá temetett, aki ott tartózkodott. – De mi köze van ennek a szöges cipős embernek a mai korhoz? – kérdezte az első demokrata. – Rajta kívül mástól nem kell félni – válaszolta a második. – Mert senki sem tudja, hol, de a puskapor egyre csak halmozódik.

    Visszacsatolás

    • Mit szimbolizálhat a puskapor?
    • Te hogyan ültetnéd át ezt a történetet az egymás közötti kommunikáció témakörére?
    • Miért van az, hogy gyakran felhalmozzuk a konfliktusokat, ahelyett, hogy még időben megoldanánk őket?
    • Voltál már valaha a szöges cipős ember szerepében, és gyújtottad már fel akaratod és tudatod ellenére a “puskaport”?

    Felhasználási javaslatok

    Minden résztvevőnek kioszthatunk egy nagy szöget, amire egy papírzászlót erősítünk. Ezután mindenkinek fel kell írnia egy zászlóra, mit szeretne megjegyezni, mint legfontosabb leckét a történetből vagy a foglalkozásból. Barkácsáruházakban találunk szögeket, akár meglepően nagy méretben is. Egy másik megoldás, hogy a zászlókra már korábban a kommunikáció témaköréhez tartozó idézeteket írunk. Vagy bevihetünk egy pár sportcipőt fémszögekkel, ami még látványosabb. Rajzolhatunk egy cipőt egy A/4-es lapra, amit fénymásolhatunk úgy, hogy mindenkinek jusson belőle. Minden résztvevő erre feljegyezheti a “konfliktus” témához kapcsolódó feljegyzéseit.

  • Hallgatni egymásra

    Hallgatni egymásra

    Volt egyszer egy ember, akinek nem működött jól a házassága. Amikor tanácsot kért, így szólt a mester: – Meg kell tanulnod meghallgatni a feleségedet. – A férfi megfogadta a tanácsot, majd visszajött egy hónap múlva, és arról számolt be, hogy megtanulta meghallani a feleségének minden szavát, amit mond. Ekkor nevetve azt mondta a mester: – Akkor most menj haza, és halld meg minden szavát, amit nem mond ki!

    Visszacsatolás

    • Te mit gondolsz a mester két tanításáról?
    • Hogyan értékeled önmagad a másokra való odafigyelés terén?
    • Te mennyire hallod meg a ki nem mondott dolgokat, illetve mennyire tudsz a sorok között olvasni?
    • Konkrétan mit tanulhatunk ebből a kis történetből?

    Felhasználási javaslat

    Módszertanilag a következőképpen járhatunk el: felolvassuk a történetet a mester első tanácsáig, majd feljegyezzük és megbeszéljük a résztvevőkre tett hatását. Ezután végigolvassuk a történetet, és újfent megvizsgáljuk a hatásokat.

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press kiadó)

  • Problémamegoldás

    Problémamegoldás

    Egyszer egy Indianában lévő birkafarm tulajdonosa nagy gondban volt a szomszédja kutyái miatt. Rendszeresen átjöttek a földjére, és széttépték a legjobb állatait. Az ilyen gondokat általában a bíróság előtt, vagy egy szögesdrót-kerítéssel, vagy fegyverrel oldják meg… Ez az ember azonban másképp cselekedett. Támadt egy jobb ötlete: a szomszédmindegyik gyerekének adott egy vagy két fiatal bárányt, akikkel mint kisállatokkal eljátszhattak. Amikor egy idő után a gyerekeknek saját kis nyájuk volt, a bárányok védelmében elkezdték megkötni a kutyákat. (…) Ez végül megoldotta az egész problémát.

    Visszacsatolás

    • Hogyan foglalnád össze a történet tanulságát?
    • Miért választjuk gyakran a nehezebb megoldást?
    • Hogyan folytatódna a történet, ha egy másik (agresszívabb) típusú megoldáshoz fordult volna a farm tulajdonosa?
    • Te mennyire állsz jelen pillanatban a saját magad útjában?
    • Pontosan mit tanulhatunk ebből a kis történetből a másokkal való viselkedésről?

    Felhasználási javaslat

    Használhatunk műanyag játékkutyákat és báránykákat a vizuális megjelenítés érdekében. Ezenkívül módszertanilag a következőképpen járhatunk el: olvassuk fel a történetet a “Támadt egy jobb ötlete…” részig, és először a résztvevőkkel közösen gyűjtsünk össze megoldási lehetőségeket. Ezt követően végigolvashatjuk a történetet, és megvitathatjuk az ott szereplő megoldást.

    (Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press kiadó)

  • Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (10.)

    Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (10.)

    “Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni gondolatainkat érzéseinktől, és vállaljunk is felelősséget ezekért. Ne általánosítsunk, hanem fogalmazzuk meg egyes szám első személyben.”

    “Nagyon fontos, hogy megtanuljunk nemet mondani, és ha asszertív kommunikációval nem lehet megoldani a helyzetet, akkor elkerülni azokat a személyeket, akik csökkentik önbecsülésünket vagy nem tisztelik kellő kép az érzéseinket.”

    “Jó, ha rendszeresen megnevezzük a gyerekeink érzéseit is, visszatükrözve számára, hogy érzi magát egy-egy helyzetben.”

    “Értékeljük, dicsérjük, amikor megfogalmazza pozitív és negatív érzelmeit, ezzel visszaigazolva számára, hogy ez fontos és jó dolog!”

    “Segítsünk neki elviselni a sikertelenséget: “Gyere próbáljuk meg együtt!” Soha ne kívánjunk tőle olyat, amit életkori sajátosságai még nem tesznek lehetővé.”

    “Ha úgy irányítjuk a beszélgetéseket, hogy az érzelmek is szóba kerüljenek, ha hangosan kimondjuk, amit érzünk, és tőle is megkérdezzük, ő hogyan érez adott helyzetben, akkor természetessé válik számára érzelmeinek kifejezése, és lesznek is szavai erre.”

    “A gyermek azt is megtanulja ebben a folyamatban, hogy egyszerre akár két érzelmi állapotot is megélhet, és ez természetes dolog.”

    “Az érzelmi kompetenciát csak személyes történeteken, pillanatnyi eseményeken, filmek, könyvek megbeszélésén keresztül lehet fejleszteni.”

    “Fontos, hogy soha nem utasítsuk el a gyermek érzéseit, mert ez csak hevessé és zavarodottá teszi őt – míg az érzelmek elfogadása, elismerése és tisztelete segítségére lesz az adott helyzet feldolgozásában, ezáltal problémamegoldó képessége is javul.”

    “MINDEN érzést el lehet fogadni, csak a cselekedeteket szükséges korlátozni!”

    “Az énközlés része a viselkedés leírása (…), a saját érzelmek kifejezése a másik személy viselkedésének következményeként (…), és a viselkedés következményeinek megfogalmazása a saját személyünkre nézve.”

    “Az érzelmi biztonság megalapozásában fontosak a megfelelő határok. (…) Ahhoz, hogy a korlátokat megfelelően kijelöljük, a gyermekben egyértelműen tudatosítani kell, mi az, ami tilos és mit tehet helyette. Ismerjük el kívánságait, de fogalmazzuk meg a korlátokat is, és a beteljesíthetetlen kívánság helyett ajánljunk számára alternatívát. Fogadjuk el és értsük meg ellenérzéseit is.”

    “Szülőként teljes mértékben jogunk van dühösnek lenni anélkül, hogy bűntudatot kellene éreznünk emiatt, hiszen a gyermekben így tudatosul, hogy nem vagyunk közömbösek cselekedetei iránt, és hogy vannak határok, amelyeket tisztelnie kell. Jogunk van kifejezni haragunkat, de úgy, hogy közben ne szégyenítsük meg ezzel gyermekünket. Ebből a viszonyulásból a gyermek megtanulja, hogy a düh természetes dolog – és meg lehet tanulni bánni vele. Érzéseket nem lehet és nem is szabad tiltani!”