Van egy fa, a fának ötvenkét ága, ötvenkét ágán ötvenkét virága. (az esztendő, a hetek, és a vasárnapok)
Egy apának van hat leánya, a hat leánynak van egy fiútestvére. (a hét napjai)
Vannak hétnevű testvérek, naponként egymás után halnak meg, és egymás után feltámadnak. (a hét napjai)
Heten vannak, mind testvérek, nevüket is jól ismered, de nem szereted mind őket, csak azt, amelyikkel jót pihenhetsz. (a hét napjai)
Tegnap volt, holnap lesz, Mi az? (ma)
Nyolc betűből állok, de tagom csak három, pihen akkor minden ember, télen úgy, mint nyáron. Első tagom hasznos ásvány, ebből készül zár és csákány. Második tagom, ha veszed, varga kis szerszámát leled. Harmadik tagom ragyogó égitest, míg el nem tűnik, a földön nincsen est. (vasárnap) Halott minden háznál, de nem harangoznak. A halottas háznál nem is siránkoznak. Amely napon meghalt, el is temettetett, s másnap a meghaltnak gyermeke született. Mi az? (az év utolsó napja)
Két testvér egymással kergetőzik, de egymást soha el nem érik. (nappal, éjszaka)
Ikertestvérek kergetik egymást, az egyik szőke, a másik barna. Mi az? (nappal, éjszaka)
Kergeti egymást két testvér, az egyik haja fekete, a másik haja fehér. (nappal, éjszaka)
Kerek egy ég alatt Istenkének fája, egyik ágán nő fekete levél, másik ágán nő fehér levél. (éjszaka, nappal)
Elgurul az aranyorsó, megkerül az ezüstorsó. Elgurul az ezüstorsó, megkerül az aranyorsó. Mi az? (nappal, éjszaka)
Helye lehet az asztalon, zsebedben s akár a falon. Időt jelez lapjaival: évvel, hónappal és nappal. Beleírhatsz s lejegyezhetsz névnapokat, ünnepeket. (naptár)
Hatvan gyermeke van, minden gyermekétől hatvan unokája. Mi az? (óra, percek, másodpercek)
Amennyit elveszel tőle, annyival több lesz belőle, minél gyorsabban pereg, annyival vagy öregebb. Mi az? (idő)
Ezt töltheted bátran, nem kell hozzá tölcsér, halálod napjáig nagyon sokat töltsél! (idő)
(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés, Társ kiadó)