Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Magyar Népmesék Nagycsoport

A lóvá tett sárkány

Volt egyszer egy szegény ember. Úgy hívták, hogy Tóbiás. Olyan szegény volt, hogy már szegényebb nem is lehetett, mégis minden évben szegényebb lett. Szegényebb pedig azért lett évről évre, mert minden évben született egy gyermeke. Mikor már több gyereke volt, mint ahány lyuk a rostán, Tóbiás elindult világgá, hogy munkát keressen, m a munkáért pénzt kapjon, a pénzen meg kenyeret vegyen tömérdek gyerekének.

Ment, ment mendegélt, s elért egy széles legelőre. Azon a széles legelőn egy kunyhó állt. Tóbiás belépett a kunyhóba, hát ott lelte a juhászt. Éppen sajtot készített.

  • Munkát keresnék, nagyságos juhász úr – szólalt meg Tóbiás.

Mire a juhász azt felelte, hogy ami munka van, azt ő elvégzi, de egy darab sajtot jó szívvel ad. Tóbiás elfogadta a sajtot. A juhász meg sürgette, hogy siessen, mert a legelő a hétfejű sárkányé, s ha a sárkány itt találja, megeszi sajtostul vagy anélkül.

De bizony a juhász elkésett a sürgetéssel, mert alig lépett ki a kunyhóból Tóbiás, megjött a sárkány, elébe állott Tóbiásnak, és szórta a lángot, mind a hét szájából.

Megijedt Tóbiás, de azt is látta, hogy ijedtséggel nem sokra megy. Úgy tett tehát, mintha nem félne. Meg sem várta, hogy a sárkány mit mond, hanem rátámadt nagy merészen:

  • No, te koszos sárkány, te mit keresel itt?
  • Hogy én mit keresek itt? – kérdezte a sárkány. – Ez az én legelőm, ha nem tudnád. Az meg az én kunyhóm, s a kunyhóban a juhász az én juhászom.
  • Mérkőzzünk meg – mondta Tóbiás. – Amelyikünk erősebb, azé lesz a legelő, a kunyhó, meg a juhász. De jól vigyázz, rongyos sárkánya, mert én rettentő erős vagyok ám.
  • Jó – hagyta rá a sárkány -, legyen, ahogy mondtad. De hogy mérkőzzünk?

Körülnézett Tóbiás, s a szeme megakadt egy sziklán.

  • Hadd lám – mondta -, mit tudsz kifacsarni a sziklából.

A sárkány egy árva szót sem szólt, csak lehasított egy darabot a sziklából. Aztán a darab sziklát a két tenyere közé fogta, ahogy a hólabdát formáljuk. Mikor ez megvolt, szorítani kezdte. Nem sokáig kellett szorítania, lisztté porladt a kemény szikla a markában.

  • Szép, szép – hagyta rá Tóbiás -, de én ennél többet tudok. Én savót préselek a sziklából.

Vett ő is egy darab sziklát, hozzá vette a sajtot, amit a juhásztól kapott, aztán a kettőt összeszorította. A sárkány odament, s megkóstolta, mi csepeg. Csakugyan savó volt.

  • No, mondta a sárkány -, ha te ilyen erős vagy, legyünk jó barátok.
  • Nem bánom – egyezett bele Tóbiás -, de csak akkor, ha úgy tekintesz, mint bátyádat.

Beleegyezett a sárkány, s mindjárt elindultak barátságban a legelőn. Addig mentek, míg egy cseresznyefához nem értek. Roskadozott a fa, annyi gyümölcs termett rajta.

  • Együnk! – mondta a sárkány.

“Ennék én örömest – gondolta Tóbiás -, de soha nem tudnék arra a fára fölmászni.” De aztán eszébe jutott, hogy mit kell tenni. Mindjárt mondta is.

  • Megfogod a fa tetejét, lehúzod, s tartod, amíg én becseresznyézem. Amikor én már jóllaktam, akkor jössz sorra te. Elvégre a bátyád vagyok.

Úgy lett, ahogy mondta, s a sárkány lehúzta a cseresznyefa koronáját, és Tóbiás addig evett, amíg a hasa dobbá nem kerekedett.

  • No – mondta a sárkány -, addig én fogtam neked, most fogd te énnekem.

Fogni még tudta Tóbiás, de tartani már nem. Mert alighogy megfogta a cseresznyefát, a fa kiegyenesedett, Tóbiás pedig, ha addig nem is tudott, most megtanult repülni. Mikor már eleget repült, lehuppant egy bokor tövére, egyenest egy nyúlra, amelyik ott hűsölt. Megijedtek mind a ketten. A nyúl futott volna, de nem futhatott, mert Tóbiás ijedtében megfogta.

A hétfejű sárkány meg csodálkozott, egyre csodálkozott, nem értette mi lelte Tóbiást.

  • Engem az lelt – felelte Tóbiás -, hogy megláttam ezt a nyulat a bokorban, átszökkentem hát a cseresznyefán, hogy el ne szalasszam. De meg is fogtam, ide nézz!

A nyúlfogás úgy megtetszett a sárkánynak, hogy Tóbiást meghívta a falujába. Estére megérkeztek a sárkányfaluba, a sárkánytanyára. A sárkányok éppen vacsoráztak. Négyen ültek az asztalnál, az apa, az anya, meg a két sárkánytestvér, mindegyik előtt hét-hét tányér. Mert hétfejű sárkányok voltak mind. Mindegyik tányérban birkatokány. A négy sárkány olyan iszonyú jó étvággyal csámcsogott, mintha égiháború készülődne.

Mikor beléptek, fölnézett a négy sárkány. Egyszerre huszonnyolc pár szem szegeződött Tóbiásra. Egy darabig csak nézték a jövevényt, aztán a sárkány apa megtudakolta:

  • Ezt az embermiszliket mi végre hoztad ide?
  • Tisztelettel beszélj az én barátomról, apám – mondta a sárkány -, mert amilyen hitvány, olyan rettentő az ereje, s ha megharagszik, mindnyájunkat felfal mérgében.
  • Ha barátod, szívesen látjuk – felelt a sárkány apa, s mindjárt meg is mutatta Tóbiásnak, hová üljön. A sárkány asszony tányért rakott elébe. Tóbiás pedig hozzálátott a birkatokánynak. Egy feje volt szegénynek, nem hét, mint a sárkányoknak, de olyan éhes volt, hogy egy fejjel is többet evett, mint amazok a héttel-héttel.

Nem is művelt egyebet a sárkányokkal, mint evett meg aludt. Mikor reggel fölébredt, egy kicsikét megmosdott, aztán leült reggelizni, szép lassan reggelizett – reggelizett, míg meg nem szólalt a déli harangszó. Akkor már föl sem kelt az asztaltól, ugyanis hozták az ebédet. Nem sietett az ebéddel sem, hanem addig-addig eszegetett, míg leszállott az este, megszólalt a harang, s tálalták a vacsorát. Vacsorázni csak addig vacsorázott, míg elálmosodott. Mikor elálmosodott, el is aludt, s mikor aludt, egy falatot sem evett. De csak addig aludt, amíg föl nem ébredt. Mert mihelyt fölébredt, tüstént előröl kezdte az evést.

A sárkányoknál az a szokás járta, hogy egyik nap egyik, másik nap másik hozta a vizet a kútról. A vízhordáshoz tömlőt használtak, tizenkét bivaly bőréből varrott óriási tömlőt. Egy darabig udvariaskodtak a sárkányok a vendéggel, de hogy telt-múlt az idő, a sárkány anya egyszer csak így szólt Tóbiáshoz:

  • Ma te vagy a soros, eredj vízért.

Tóbiás odasompolygott a tömlőhöz, de úgy megijedt tőle, hozzányúlni sem mert. Hiszen mozdítani sem bírta volna. Töprenkedett, mit tegyen, hogy tegye, hogy szégyenbe ne maradjon. Rászólt hát a sárkányra:

  • Gyere, mutasd meg, hol a kút, hadd hozzak vizet.

Mire a sárkány így válaszolt:

  • Vesd a válladra a tömlőt, megmutatom.
  • Vetném, vetném – ravaszkodott Tóbiás -, de ha a vállamra vetem a tömlőt, nem látom az utat, és soha nem találok haza a kút mellől.

A sárkány megfogta a tömlőt, s elvezette Tóbiást a kúthoz. Szép nagy kút volt, hét falu sárkánya hordta belőle a vizet.

Hogy oda értek a kúthoz, Tóbiás fogott egy ásót, s kezdte körülárkolni a kutat. A sárkány nézte, nézte egy darabig, aztán megkérdezte:

  • Hát te mit akarsz?
  • Hazaviszem az egész kutat – felelte Tóbiás -, legalább nem kell napról napra fáradoznunk vízhordással.

Elkezdett a sárkány jajgatni, sivákolni, hogy ne bántsa a kutat Tóbiás, hét falu sárkánya hordja onnan a vizet, s ha Tóbiás elviszi, kitör a rettentő háborúság.

Tóbiás úgy tett, mintha habozna, aztán félrehordta az ásót, s rászólt a sárkányra:

  • Hát ha nem akarod, hogy a kutat hazavigyem, hozz te vizet!
  • Szívesen – felet a sárkány, a tömlőt megtöltötte, vállára vetette.
  • Várj csak, sárkány koma – azzal fölugrott a tömlő tetejébe. A sárkány meg hazavitte a teli tömlőt, a tömlőn Tóbiást.

Másnap a sárkány anya az erdőbe küldte őket fáért.

A sárkány ősi sárkány szokás szerint hozzálátott, és egyik fát a másik után tépte ki tövestül. Tóbiás meg töprengett, töprengett, mit süssön ki, hogy szégyenben ne maradjon.

Nem sokáig töprenkedett, mert eszébe jutott, hogy mit kell tenni. Hozott volt magával kötelet, hogy megkösse a fát, amit majd hazavisz. No, hát ezzel a kötéllel kezdte körülkeríteni az erdőt. Meglátta a sárkány, megkédezte:

  • Hát te mit akarsz?
  • Hazaviszem az egész erdőt – felelt Tóbiás -, legalább nem kell napról napra fáradoznunk a fahordással.
  • Jaj, jaj, jaj – sivalkodott a sárkány -, eszedbe ne jusson megtenni. Hét falu sárkánya jár ide fáért, ha az erdőt hazaviszed, kitör a rettentő háborúság.

Tóbiás úgy tett, mintha habozna, aztán félrehajtotta a kötelet, s így szólt a sárkányhoz:

  • Hát ha nem akarod, hogy az erdőt hazavigyem, hozz fát énhelyettem is.
  • Szívesen – felelt a sárkány, de most már nagyon mérges volt. Miközben hol egy bükköt, hol egy tölgyet tépett ki gyökerestül a földből, egyre azon tanakodott magában, miként végezhetne Tóbiással. Addig-addig tanakodott magában, hogy beesteledett.

Gondolták, nem mennek haza, hanem ott éjszakáznak az erdőben. Tüzet raknak a tóparton, s lefeküdnek a tűz mellé aludni. A sárkánynak bundája volt, magára terítette, Tóbiásnak szűre volt, ő meg azt terítette magára.

Mikor Tóbiás elaludt, a sárkány lehúzta róla a szűrt, s bedobta a tóba. Úgy számított, hogy ha Tóbiás megfázik éjjel, a teste meggémberedik, akkor könnyebben elbánik vele.

Aludt, aludt Tóbiás, amíg a fázás föl nem ébresztette. Ahogy a szemét kinyitotta, látja ám, hogy a szűr úszkál a tóban. Mindjárt megértette a sárkány számítását. Nem szólt egy szót sem, hanem vette a sárkány bundáját és rádobta a parázsra. Azzal visszafeküdt a helyére, s aludt reggelig. Reggel így szól a sárkányhoz:

  • Mit vétett neked a szűröm, hogy a tóba dobtad?

Azzal Tóbiás fogta a botját, és rácsapott a bundára. A bunda elhamvadt a parázson, s most egyszerre hamuvá lett.

  • Így jársz magad is, ha ki nem hozod a szűröm a vízből – mondta Tóbiás, s a fogát is megcsikorgatta, hadd ijedjen meg az a beste sárkány.

Ugrott is a sárkány, mintha nem sárkány, hanem kis kutya volna, s kihozta a szűrt a tóból.

Aztán a sárkány összekötözte a fát, Tóbiás ráült a facsomóra, a sárkány a vállára vetette, s hazavitte a fát Tóbiással együtt.

Délre értek haza. A sárkány anya már várta őket a kapuban. Elfogta a méreg szörnyű módon, mikor látta, hogy a fia a hátán cipeli Tóbiást. Szólt neki, hogy beszélni akar vele. Ezt mondta neki:

  • Eltakarítsd innen a barátodat, különben le is út, fel is út, nem tűrlek meg a háznál. Hát micsoda sárkány vagy te, hogy így szolgálsz egy nyomorult embermiszliket? Egy hónapja itt él a nyakunkon, s még két szalmaszálat sem tett keresztbe.

Vakarta a sárkány a fejét, vakarta, hogy most mitévő legyen. Az anyjával nem szállhatott szembe, akármennyire félt Tóbiástól.

Végül mégis úgy határozott, hogy megverekszik Tóbiással, lesz, ami lesz.

  • No – mondta neki -, gyere, verekedjünk meg.
  • Nem bánom – hagyta rá Tóbiás -, de mit adsz, ha én győzök?
  • Egy véka aranyat – ígérte a sárkány -, ha meg én győzök, akkor fogod magad, s hazamégy.

Most meg Tóbiás kezdte vakarni a fejét. Vakarta, vakarta, hogy mitévő legyen. Végre kisütötte, mit kell tennie. Így szólt a sárkányhoz:

  • Legyen, ahogy akarod. De van egy kikötésem. Te mondd meg, hogy mivel verekszünk, én mondom meg, hogy hol verekszünk.
  • Jó – hagyta rá a sárkány -, verekedjünk bottal.
  • No, ha bottal verekszünk – mondta Tóbiás -, akkor menjünk, s ki-ki válasszon botot magának. Ha választottunk, megmondom, hol verekedjünk.

A sárkány kirántott egy szálfát az árok mellől, letördelte az ágait s bejelentette, hogy ő azzal verekszik. Tóbiás egy fejszenyelet választott.

  • Hol verekszünk? – kérdezte a sárkány vérszomjasan.
  • A disznóólban – mondta Tóbiás.

Már mentek is be a disznóólba. Elől a sárkány, mögötte Tóbiás. A szűk disznóólban a sárkány a hét fejével, a négy lábával, a két szárnyával moccanni sem bírt, nemhogy verekedni tudott volna. Tóbiás a fejszenyéllel kedvére elcsépelte.

Mikor a sárkánynak mind a hét feje zúgott már, jajgatni kezdett, hogy hagyják abba, megfizeti a véka aranyat, mert Tóbiás győzött.

Azután töprenkedni kezdett, hogy tegye ki Tóbiás szűrét. Addig-addig, hogy egyszerre csak így szólt:

  • Tüsszentsünk versenyt, bátya. Ha te tüsszentesz nagyobbat, egy véka aranyat kapsz, ha én tüsszentek nagyobbat, szeded a sátorfádat, s hazamégy.
  • Nem bánom – mondta Tóbiás.

Azzal bement a házba, a sárkány teleszívta magát levegővel, s akkorát tüsszentett, hogy Tóbiás kis híján a mennyezethez ragadt, úgy odacsapta a szél. Mikor megint lábra állt, megindult a szobában köre a fal mentén, ide is nyomott valami rongyot, oda is nyomott valami rongyot, amoda is nyomott valami rongyot.

A sárkány nézte, nézte, aztán megtudakolta:

  • Ugyan bizony mit csinálsz?
  • Én csak azt, hogy minden lyukat bedugaszolok – felelte Tóbiás.
  • Aztán miért dugaszolod be a lyukakat?
  • Hát hogy a tüsszentést ki ne eresszék, mert ha kieresztik, nem megy szét a ház a tüsszentéstől. S ha a ház nem megy szét, miből tudod meg, hogy én tüsszentettem nagyobbat?

Térdre borult a sárkány Tóbiás előtt, úgy könyörgött, hogy ne tüsszentse el a fedelet a fejük felől, szegény sárkányok felől.

  • Ha nem akarod, nem tüsszentek – mondta Tóbiás -, de akkor ide a véka arannyal.

A sárkány lemérte a második véka aranyat is, aztán így szólt Tóbiáshoz:

  • Verekedésben, tüsszentésben te vagy az erősebb. De hadd lám, ki erősebb a kiáltásban. Ha te kiáltasz nagyobbat, kapsz egy véka aranyat, ha én kiáltok nagyobbat, eltakarodsz a házunktól.
  • Kiálthatunk – egyezett bele Tóbiás -, de előbb menjünk a kovácshoz.
  • Menjünk, menjünk, de mi végből? – kérdezte a sárkány.
  • Hát, csak azért, hogy körülabroncsozza a fejedet. Mert ha körül nem abroncsozza ügyesen, úgy szétreped a fejed az én kiáltásomtól, mint a földhöz csapott tojás.

Féltette a fejét a sárkány, féltette mind a hetet, lemérte hát a harmadik véka aranyat is. Azután így szólt:

  • Verekedésből, tüsszentésből, kiáltásból te vagy az erősebb. De hadd lám, ki erősebb a csattintásban. Ha te csattintasz nagyobbat, kapsz egy véka aranyat, ha én csattintok nagyobbat, elhordod innen az irhádat.
  • Megpróbálhatjuk – mondta Tóbiás.

A sárkány vette az ostort, s akkorát csattintott, hogy Tóbiás azt hitte, lecsapott a villám.

  • Add csak ide azt az ostort – mondta aztán Tóbiás -, most én csattintok. De a szemed hunyd be, ki ne ugorjon valamiképpen. Nem venném a lelkemre.

Behunyta a szemét a sárkány engedelmesen. Tóbiás pedig megsuhogtatta az ostort, s olyat húzott a sárkányra, hogy az ostornak is fájt. Azt hitte a jámbor sárkány, hogy a csattintás csípte meg olyan cudarul, elismerte hát, hogy vereséget szenvedett.

  • Most már tudom, hogy mindenképpen erősebb vagy nálam.
  • Előbb is tudhattad volna – felelt Tóbiás. – De látom, terhetekre vagyok, vedd a hátadra a négy véka aranyat, én a tetejébe ülök, vigyél haza békességben.

Örült a sárkány, hogy végre megszabadul Tóbiástól, hátára kapta a zsákot a négy véka arannyal, Tóbiás a nyakába ült, azzal a sárkány ügetni kezdett Tóbiás faluja felé. Ahogy ügettek, Tóbiás egyre biztatta a sárkányt. Így biztatta:

  • Gyí, lovam, gyí.

Hét erdőn haladtak által, hét falun haladtak által hazafelé menet. Hét erdő népe, hét falu népe látta, hogy Tóbiás sárkányháton lovagol. Hét erdő népe, hét falu népe suttogta:

  • Nézzétek csak, ott üget a lóvá tett sárkány.

Hangosan mondani nem merték, mert volt, aki a sárkánytól félt, volt aki Tóbiástól félt. Megmaradtak hát a suttogásnál.

A sárkány hazavitte Tóbiást a falujába. A kapu előtt kezet ráztak, s elbúcsúztak barátságosan. A sárkány még sírt is egy kicsit, mert érzékeny lelkű volt.

Hazafelé menet a sárkány elgondolkozott. Arra gondolt, hogy soha olyan kellemesen nem telt az ideje, mint Tóbiással. Előre félt tőle, hogy odahaza a sárkányházban mennyire fog unatkozni.

Ahogy így füstölgött magában, egyszer csak kuncogást hall a bokorból. Odanéz a sárkány a bokorba. Hát látja, hogy egy róka kacag ott, csurom könny a szeme, még a farka is lobog, olyan jól mulat. Gondolta a sárkány, megkérdi, min mulat, hadd mulasson ő is, ráfér, amilyen bús.

  • Ugyan bizony min kacagsz? – kérdezte a rókát.
  • Rajtad kacagok, sárkány koma. Ki máson kacagnék?
  • Rajtam? – ámuldozott a sárkány – Miért kacagsz rajtam?
  • Csak azért – felelt a róka -, mert te vagy az első lóvá tett sárkány, akit életemben láttam.
  • Már hogy tettek volna engem lóvá – méltatlankodott a sárkány – sárkány vagyok én, mégpedig a javából.

Mire a róka elmondta, hogy Tóbiás tette lóvá a sárkányt. Mégpedig azzal, hogy kicsalt tőle négy véka aranyat, pedig senki semmi ember, aki nemhogy egy sárkánnyal szembe merne szállni, de még az ugatós kutyától is fél. De ez még semmi, mert ráadásul a nyakába ült, és úgy hajtotta végig az országon, mint a lovat.

Gondolta a sárkány, ha már oda a becsülete, legalább a négy véka aranyat szerezze vissza. Tanácsot kért a rókától, hogy mit csináljon.

  • Gyere vissza – mondta a róka -, kilenc tyúkért, meg egy kakasért visszaszerzem az aranyadat.

Mindjárt megindultak a falu felé. Amikor a kerítéshez értek, Tóbiás meglátta őket. Tudta, hogy most vagy eszébe jut valami nagyon okos, vagy többé semmi nem jut eszébe, mert a sárkány elpusztítja. Erre mindjárt eszébe jutott, ami kellett.

Rákiáltott a rókára:

  • Hát nem kilenc sárkánybőrt ígértél? Most meg ezzel az eggyel akarod kiszúrni a szememet?

Erre a sárkány úgy megijedt, hogy ijedtében agyoncsapta a rókát, s hazáig meg sem állt.

Tóbiás pedig palotát épített a rengeteg aranyból. Ma is ott él kilencvenkilenc gyermekével. S a sárkányok úgy félnek tőle, mintha mindennap sárkányt reggelizne.

(Kolozsvári Grandpierre Emil)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Nagycsoport

Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának 
az orra 
hegye -
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

(Szabó Lőrinc)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Nagycsoport

A szél meg a Nap

Licskes-lucskos szürke bácsi
(Hujj, hujj, én a Szél vagyok!)
kék udvarban seprűjével
megkergette a Napot.
Szél mondta: Hujj, hujj, hujj!
Nap mondta: Bujj, bujj, bujj!
Szél kergette,
utolérte, 
jól megverte
összetörte,
kék udvarból kiseperte,
kendőjébe bekötötte,
mondjátok meg: hova tette?
Zsebre tette a Napot.
Zsebre tette? Zsebre ő!
Azért van most rossz idő.

(Szabó Lőrinc)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
kommunikáció Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A megfelelő szó

Egyszer, még nagyon régen, egy uralkodó az élet nagy kérdéseiről elmélkedett. Mivel a Jó és a Rossz lényege foglalkoztatta, megparancsolta szolgájának, hogy hozza elé a legjobb, legszebb és legértékesebb szerveket. A szolgáló elhozta egy állat szívét és nyelvét. Az uralkodó megnézte a szerveket, elgondolkodott az értelmükről, majd újra elküldte a szolgát, de ezúttal azt kérte, hogy a legcsúnyább, legszörnyűbb szerveket hozza magával. A szolga elment, és újra egy szívet és egy nyelvet hozott az uralkodó elé. Az uralkodó csodálkozva kérdezte a szolgáját: – Amikor a legszebb szerveket kérem, szívet és nyelvet hozol, de akkor is ugyanezeket hozod, ha a legrosszabbakat kérem: hogy lehet ez? – A szolga szerényen így válaszolt: – Hogyha az, amit az ember érez és gondol, tisztán a szívéből jön, és a nyelve csak őszintén az igazat mondja, akkor a szív és a nyelv a legértékesebb szerv. Akihez tartoznak, az az ember egészségesnek és boldognak érzi magát. De ha a szív csak kirakattá válik, ami megtagadja a vágyakat, a nyelv pedig igaztalan és hamis dolgokat mond, akkor mindkét szerv büntetés annak az embernek, akihez tartozik. A kettősség, amit környezete felé mutat, a bensőjét is áthatja, és elfordul tőle a boldogság.

Visszacsatolás

  • Te mit gondolsz a szolga kijelentéséről?
  • Mi a történet lényegi mondanivalója, tanulsága a saját szavaiddal összefoglalva?
  • Konkrétan mit tanulhatunk a másokkal való kommunikáció és érintkezés terén ebből a történetből?

Felhasználási javaslatok

Felolvashatjuk a történetet a “…majd újra elküldte a szolgát, de ezúttal azt kérte, hogy a legcsúnyább, legszörnyűbb szerveket hozza magával…” részig, és hagyjuk gondolkodni a résztvevőket, vajon mely szerveket fogja a szolga az uralkodó elé vinni. Ezt követően pedig végigolvashatjuk a történetet, majd utána gondoljuk át, és beszéljük meg.

(Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet – Z-press)

Kategóriák
Találós kérdések

Az emberről

Legalul van két karó,
azon felül egy hordó,
azon felül tátom-bátom,
azon felül szortyom-hortyom,
azon felül illancs-pillancs,
azon felül sűrű erdő.
(az emberi test: láb, has, száj, orr, szem, haj)

Sűrű erdő, kopasz mező,
itt két halló,
ott két látó,
szimmogató,
tátogató. Mi az?
(az embere haja, homloka, füle, orra, szeme, szája)

Először négy lábon mászik,
később két lábon jár,
s végül három lábon botorkál.
(az ember fejlődése)

Reggel négy lábon jár,
délben két lábon jár,
este három lábon jár.
(az ember fejlődése)

Édesanyád gyermeke,
de neked nem testvéred.
(te magad)

Akármilyen sűrű erdő,
leveles ág abban nem nő.
(haj)

Piciny kis házikónak
két világos ablaka,
minden este bezárják,
minden reggel kinyitják.
(szem)

Két szomszéd lakik egymás mellett.
Mindenkit látnak, csak egymást
nem láthatják sohasem.
Ha tükörbe pillantasz, kitalálod.
(szem)

Két testvér egy házban él,
de sohasem találkozhatnak.
(szem)

Csak kettő van, de a világért
oda nem adnám senkinek.
(szem)

Tükör vagyok, de nem szobád falán,
forrás vagyok, de nem a zöld fák alatt,
Ablak vagyok, de nincs kék egem,
Mint barna felhő múló vész után:
Boltos szivárvány nyugszik fölöttem.
Nincs ajkam, mégis mosolygom én,
Nincsen szavam, mégis kérlelni tudlak.
(szem)

Nekem, nagyapámnak, 
az apám apjának,
hány szeme volt?
(kettő)

Fent haj,
lent haj,
ha a közepébe is jut haj,
az baj.
(szempilla)

Reggel mi nyílik fel
leghamarabb a házban?
(szempilla)

Melyik vízben nincsen homok?
(a könnyben)

Tető alul, tető felül,
ének szól a kettő közül.
(száj)

Bor vedernek csont pereme,
mindenfélét raknak bele.
Eszik, iszik,
soha meg nem telik. Mi az?
(száj)

Csak a szádban forgatod,
s nem veszi be a gyomrod.
(nyelv)

Vörös kemencében,
vörös lepény. Mi az?
(nyelv)

Ha éhes vagy megeteted,
piros színét is kedveled.
Ha mozgása fölösleges,
bizony sokat árthat neked.
(nyelv és a száj)

Harminckét harcosnak kapitánya van.
(fogak és a száj)

Piros istállóban harminckét fehér fog. Mi az?
(száj és fogak)

Mi nélkül nem lehet enni?
(száj nélkül)

Tárt kapun jön, melegít,
szűk kapun jön, hidegít. Mi az?
(a lehelet)

Érkezésük és távozásuk is fájdalmat okoz.
Mi az?
(fogak)

Eszik, iszik, mégsem hízik,
akinek van - pödörheti.
(bajusz)

Sudara lefelé, gyökere felfelé.
(szakáll)

Az alakja változatos,
két kis lyuka használatos.
Nem jó mikor nagyon tele.
Más dolgába ne üsd bele!
(orr)

Néha hosszú, néha rövid,
vagy sima, vagy kunkorodik.
Van ritka, van sűrű is,
kinő, pedig nem vetik.
Van fekete, barna is,
hófehér is, arany is.
(haj)

Girbe-gurba tekervényes,
a zajokra nagyon kényes.
Jobbról, balról hírt hoz neked,
megkönnyíti életed.
(fül)

Csak becsukott szemmel láthatjuk. Mi az?
(álom)

Vásárban veszed,
szirupba nem teszed,
mégis a legédesebb.
(álom)

Mikor más aluszik, én akkor beszélek,
zúgásomtól mégsem serken föl a gyerek.
Fenn állva velem nem beszélnek,
nyitott szemmel reám nem is nézhetnének.
(álom)

Mi utazik a legmesszebb,
mégis a leghamarabb ér oda?
(gondolat)

Mit nem lehet az embertől elvenni?
(a tudást)

(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

Kategóriák
kommunikáció Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Johnny és a kecskebak

Johnny erős, jókötésű hároméves fiúcska volt. Egy szép napon összebarátkozott a szomszédban lévő kecskebakkal, Billyvel. Minden reggel szedett egy kis füvet és salátalevelet, majd elvitte Billynek reggelire. Olyan szoros lett a barátságuk, hogy Johhny órákat töltött Billy kedélyes társaságában. Egy nap Johnny arra gondolt, hogy jót tenne Billynek, ha kicsit megváltozna a menüje, ezért salátalevél helyett rebarbarát vitt a barátjának. Billy rágcsálta kicsit a rebarbarát, de megállapította, hogy nem ízlik neki, így eltolta magától. Johhny megfogta Billy egyik szarvát és így próbálta megetetni Billyvel a rebarbarát. Ez alkalommal Billy a barátját lökte el, először csak finoman, de amikor látta, hogy Johhny csak nem engedi el, olyan erősen meglökte, hogy a kisfiú egy nagy huppanással a fenekére pottyant. Johnny annyira megsértődött, hogy letisztogatta magát, mérgesen ránézett Billyre, és soha többé nem jött vissza hozzá. Néhány nappal később, amikor az édesapja megkérdezte, miért nem megy már soha a szomszédba Billyvel csevegni, így válaszolt: – Azért, mert visszautasított.

Visszacsatolás

  • Pontosan mi volt Johhny problémája?
  • Mennyiben hasonlítunk Johhnyra a gondolkodásunkban és tetteinkben?
  • Mennyire szeretnénk, hogy mások megfeleljenek az elvárásainknak?
  • Milyen hatással vannak az elvárásaink az emberi kapcsolatainkra?
  • Mire tanít minket ez a kis történet?

Felhasználási javaslat

A vizuális megjelenéshez bevihetünk egy kis rebarbarát és/vagy egy műanyag játékkecskét, hogy jobban rögzüljön a történet.

(Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet – Z-press kiadó)

Kategóriák
Találós kérdések

Táj

Csobog, csacsog, csörgedez,
fűnek-fának köszöngetve
lágy hangon énekel.
Sietve surran a fák alatt,
meg-megcsobban,
majd elhallgat,
titkot súg a halaknak. Mi az?
(patak)

Ágazik, bogazik,
sohasem virágzik. Mi az?
(patak)

Jött a hegyről, jődögélt,
s amikor a völgybe ért,
lábujjhegyen, lassacskán,
csörgedezett tétován.
Bámészkodott,
meg-megállott,
sajnálta, hogy a pisztrángok
nem jöttek a hegyről véle,
s félve gondolt már előre
a girbegörbe jövendőre.
Érezte, a kedve fogy.
S hát egyszer csak látja,
hogy gigágázó lúdcsapat
fut felé, s ijedtében átszaladt
a legelső híd alatt.
Nem volt ő más, csak a...
(patak)

Éjjel-nappal ágyát mossa,
messze hallik mormogása,
fecseg-locsog, nem nyugszik,
éjszaka sem aluszik. Mi az?
(folyó)

Éjjel-nappal ágyban van,
mégsem alszik soha. Mi az?
(folyó)

Mindig fut, mégsem fáradt el.
Mi az?
(folyó)

Úton megyen, meg nem áll,
földön fekszik, fel nem áll,
ágazik-bogazik,
mégsem hajt levelet. Mi az?
(folyó)

Hegyen megyen, meg nem áll,
földön fekszik, fel nem áll,
hanyatt fekszik, úgy szalad,
erdőn, völgyön át halad,
ágazik, bogazik,
mégsem levelezik. Mi az?
(folyó)

Zúgva-zengve zuhog alá
ha gát állja útját,
majd csendesen hömpölyögve,
minden akadályt legyőzve
folytatja az útját. Mi az?
(folyó)

Ide s oda kanyarog,
nyárban sokszor sanyarog,
mikor aztán van mit inni,
veszedelmes szokott lenni.
Ember, állat neki egy,
felfalja, ki neki megy,
víz a lelke, jég a háta,
aki ügyes, kitalálja.
(folyó)

Lábat rajtam ne keress,
léptem mégis oly sebes,
éjjel-nappal szaladok,
s mégis ágyban maradok.
(folyó)

Hegyek között született,
etették a felhők.
Vízen élt csak, egyebet
sosem evett - s megnőtt.
Nyáron puha, mint a szél,
s házat visz a hátán.
Kővé lesz, ha jön a tél,
s téged se bír el tán.
Betakar, ha meleged van,
s már nem izzadsz - csuda jó,
ha kijössz, a fogad koccan.
Mondd meg, mi ez?
(folyó)

Szalad, szalad láb nélkül,
mindent elnyel torok nélkül.
Ágya van, de nem alszik. Mi az?
(folyó)

Nincsen pihenésem, nincsen maradásom,
ágyban fekszem, még sincs soha megnyugvásom.
A vándornak útját állhatom kevélyen,
de többször könnyítem, s megrövidítem.
Hideg keblemtől sok állat éltét szívja,
s lettem már soknak gyászos, hideg sírja.
S ha végre futásom fáradtan bevégzem,
ami magam vagyok, sírom is az lészen.
De bárha síromba egyre temetkezem,
futásom mégis egyre tart szüntelen.
(folyóvíz)

Feketében kezdődik,
feketében végződik,
mégis kék. Mi az?
(Duna)

Feketétől ered, feketébe ömlik,
mégis kéknek mondják.
Hosszú utat tesz meg,
hajókat hord hátán,
de ha útja véget ér,
megpihen a tenger mélyén.
(Duna)

Két testvér egymásért epekedik,
de soha-soha nem találkozik. Mi az?
(a folyóvíz két partja)

Éjjel-nappal szájalhatok,
berekedni mégsem fogok.
(vízesés)

Nyáron táncol, ringatózik,
télen jól betakarózik. Mi az?
(tó)

Ágaskodik, feltornyosul,
alázuhan, majd elsimul.
ha nem leszel úrrá rajta,
a képedet arcul csapja.
(hullám)

Se tenger, se puszta - 
hajó be nem járja,
ember nem lép rája. Mi az?
(mocsár)

Két domb között rátalálsz. Mi az?
(völgy)

Nem foghatsz meg, nem is láthatsz,
ha akarod, megtalálhatsz.
Lehetsz felnőtt, lehetsz gyerek,
veled éppúgy feleselek.
Mondd meg nekem, mi a nevem?
(visszhang)

Egy nyelvet sem tud, 
mégis minden nyelven beszél. Mi az?
(visszhang)

Neve van, teste nincs,
ha kérdezed - megfelel. Mi az?
(visszhang)

Nagyot kiáltok - visszakiált,
ha hallgatok - ő is hallgat. Mi az?
(visszhang)

Bár egy szót sem értek,
mindent megismétlek.
(visszhang)

Aki a nevem kimondja,
azonnal megsemmisít engem.
(csend)

(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Középső csoport

Falusi hangverseny

Háp! Háp! Háp!
Jönnek a Kacsák!
Hej, de éhes, hej, de szomjas
ez a társaság!

Bú! Bú! Bú!
Boci szomorú!
Illeg-billeg tyúkjai közt
a Kukurikú!

Röf! Röf! Röf!
Orra sárba döf:
négy sonkáján Kucu néni
lassan eldöcög.

Gá! Gá! Gá!
Szalad világgá
Liba mama, ha a Csacsi rábőg, hogy. I-á!

Rút! Rút! Rút!
Föl is, le is út:
mérges Pulyka, te szereted csak a háborút!

Bú! Röf! Háp!
Sípok, trombiták:
keltsen édes hangversennyel
ez a társaság!

(Szabó Lőrinc)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
kommunikáció Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Mi történik, ha nemet mond?

Egy napon Samuel teljesen maga alatt volt, mert a főbérlője felmondta az albérletét, s ő nem tudta, hova menjen. hirtelen támadt egy ötlete: tulajdonképpen lakhatna jó barátjánál, Moshénál. Ez a gondolat megnyugtatta Samuelt, míg csak egy másik gondolat át nem suhant a fején, mégpedig a következő: – Honnan vagyok én ilyen biztos, hogy Moshe befogad a lakásába? De miért ne tenné? – mondta Samuel kicsit mérgesen ettől a gondolattól. – Végtére is én találtam a lakást, amiben most él, sőt, még pénzt is adtam neki kölcsön, hogy ki tudja fizetni a lakbért az első hat hónapra. Igazán a legkevesebb, amit tehet értem, hogy befogad egy-két hétre, ha szükséges. – Ezzel el is volt intézve a dolog, míg újra eszébe nem jutott a dolog vacsora után. – Tegyük fel, hogy vonakodik… Vonakodik? – kérdezte magától Sámuel. – Az isten szerelmére, miért vonakodna? Mindent nekem köszönhet, amije van. Én szereztem neki az állását is. Én mutattam be annak a nőnek, aki végül a felesége lett, és három szép fiút szült neki, akikre Moshe olyan büszke! És ő akar megtagadni tőlem egy szobát egy hétre? Lehetetlen.

Ezzel megint csak lezárta a dolgot, míg ágyba nem bújt, ahol nem tudott elaludni, mert a gondolat újra visszatért. – Tegyük fel, hogy visszautasít. Mi lesz akkor? – Ez már túl sok volt Samuel számára. – Hogy az ördögbe tagadhatná meg tőlem? – mondta, és egyre dühösebb lett. – Azt is nekem köszönheti, hogy még él. Fiatal korában egyszer én mentettem meg a megfulladástól. Ilyen hálátlan lenne, hogy a tél közepén kitaszítana az utcára? – De a gondolat csak nem hagyta nyugodni. – Tegyük fel, hogy… – Szegény Samuel addig hergelte magát, amíg csak bírta. Végül éjjel kettő körül felkelt, elment Moshéhoz, hosszasan nyomva a csengőt, míg Moshe félálomban ki nem nyitotta az ajtót, és csodálkozva kérdezte: – Samuel! Mi a baj? Miért jöttél ide az éjszaka közepén? – Samuel időközben olyan mérges lett, hogy már nem tudott magán uralkodni, és ráüvöltött: – Majd elmesélem én neked, miért is jöttem ide az éjszaka közepén. Ha azt gondolod, hogy könyörögni fogok, hogy akárcsak egy napra is befogadj, tévedsz! Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzád, a házadhoz, a feleségedhez vagy a családodhoz. Menjetek mindannyian a pokolba! – Ezekkel a szavakkal sarkon fordult, és elment.

Visszacsatolás

  • Milyen reakciókat vált ki benned elsőre a fenti történet?
  • Neked milyen hasonló élményeid voltak már?
  • Miért van az, hogy néhány konfliktusba rövid idő alatt ennyire belelovaljuk magunkat?
  • Hogyan viselkedhetne ebben a helyzetben Moshe?

Felhasználási javaslat

A történet végén kínálkozik a lehetőség, hogy a résztvevőkkel közösen elgondolkodjunk a lehetséges folytatáson, s ennek alapján következtetéseket vonjunk le az emberek közötti kommunikációról.

(Forrás: Detlev Blenk – Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőkenk – 125 történet – Z-perss kiadó)