Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

A lókötő róka

A kis sünnek volt két lova. A két ló akkora volt, mint két makk, de erős, mint két táltos. Sebesen futottak picike lábaikon, és a legnehezebb terhet is elhúzták.

A kis sün tökből épített nekik icike-picike istállót.

A kis sünnek valami dolga akadt az erdő túlsó végén. A két apró lovat bekötötte az istállóba, és az istálló ajtaját lezárta.

Ment, ment vígan a kis sün.

Erre várt a róka! Az icike-picike istállót lovastul a hátára vette és hazavitte.

  • Ki vitte el icike-picike istállómat és két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
  • Én nem – felelte a kis borz.
  • Én nem – felelte a kis nyúl.
  • Én nem – felelte a mókus.
  • Ki tudja, ki vitte el icike-picike istállómat és két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
  • Én nem – felelte a kis borz.
  • Én nem – felelte a kis nyúl.
  • De én tudom! – kiáltotta a mókus. – A róka vitte el. Láttam őt az odúm alatt elhaladni.

A kis sün leült, és keservesen sírdogált.

Nemsokára arra jött a medve.

  • Mi történt, kis sün?
  • Ó, kedves medvém, a róka ellopta icike-picike istállómat és két apró lovamat!
  • Miért nem kéred tőle?
  • Mert félek – sírta a kis sün.
  • No, majd én segítek neked – felelte a medve.

A medve és a kis sün sietett a rókához.

A róka az úton közlekedő két barát láttára sebesen beosont a rókalukba. A bejáratot lezárta.

  • Róka, róka, hova bújtál? Előlünk el mért futottál? – dörömbölt a medve a rókaluk ajtaján.

A róka sírni kezdett:

- Ó, jaj nekem! Áztam-fáztam,
vörös bőrömig eláztam.
Most a tűznél melegedek,
mert kivert a láz s a hideg.

A medve azonban tovább dörömbölt az ajtón.

- Róka, róka, mitől fáztál?
Künn az erdőn miért áztál?
Eső nem esett,
harmat sem esett.
Róka, róka, hova bújtál?
Előlünk el mért futottál?

A róka lelkendezve kiáltozott:

- Nem bújtam el. Láttam, jöttök,
s gondoltam: jó levest főzök.
Azzal várlak benneteket,
biztosan megéheztetek.
Várjatok hát keveset!
  • Nem várhatunk, vörös róka! Engedj be a rókalukba! Hadd nézzem meg: ott mit őrzöl? – sürgette őt a medve.
  • Mit őriznék, kedves medve? – siránkozott a róka.
  • Talán az icikie-picike istállót és a két apró lovat.
  • Én nem őrzöm.
  • De te őrzöd! – kiáltott a kis sün. – A mókus látta, mikor erre hoztad.

Erre a lókötő róka már nem tudott mit felelni. Ki is adta az icike-picike istállót a két apró lóval a medvének és a kis sünnek.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Találós kérdések

Természeti jelenségek (5.)

Napsütésben melléd szegődik,
de meg nem szólít. Mi az?
(árnyék)

Földön fut négykézláb,
a lábaimnál játszik,
estére nagyra nő,
éjjel nem is látszik.
Követne akkor is,
ha vízben járnék.
Na, mi az, mondd meg!
Nem más, csak az...
(árnyék)

Vízen átmegy száraz lábbal,
de nem bír az égő lánggal. Mi az?
(árnyék)

Nekem is van, neked is van,
kertben kóró, annak is van.
(árnyék)

Bármerre jársz, mindig követ,
s hiába dobsz felé követ,
nem ijed meg, el nem szalad
hogyha megállsz, ő is megáll,
s ha elindulsz - veled halad.
(árnyék)

Ahol jársz, magaddal viszed,
a kezedbe mégsem veheted.
(árnyék)

Éjjel-nappal járok,
de éjjel nem látom magamat,
csak nappal.
(árnyék)

Árnyékban hiába keresel.
(árnyék)

Életem elején nagyobb vagyok nálad,
életem delén kisebb vagyok nálad,
életem utolján nagyobb vagyok nálad.
(az árnyékod)

Jaj, de szépen süt a hold,
megy egy eleven s egy holt.
(ember és az árnyék)

Mikor állok, ő is áll,
mikor járok, ő is jár. Mi az?
(az árnyékom)

Híd, de sosem építették,
hét színe van, egy se festék,
földtől nyúlik mindkét vége,
mégis felvezet az égbe.
Senki nem szed rajta vámot,
széles útját mégse járod,
mert a hídfőt nem találod.
(szivárvány)

Ritka vendég föld felett,
jöttét lesik az emberek.
Ha feltűnik az égbolton,
mindenki nézi boldogon.
(szivárvány)

Fönt nevet az apa,
könnyezik az anya,
lent a lányuk
hétszínű övet köt. Mi az?
(szivárvány)

Színes tartógerenda
a világra borulva.
(szivárvány)

Háztetőmön keresztül
tarka pányvaív feszül. Mi az?
(szivárvány)

Töve tengerbe,
levele szemembe,
ága-boga, hajléka
hajlik Jeruzsálembe. Mi az?
(szivárvány)

Szeg nélkül és fa nélkül,
szerszám nélkül, vas nélkül,
szemed előtt híd épül.
(szivárvány)

Honnan jön? Senki se tudja,
azt se, merre visz az útja.
Kéményeken furulyáz,
tőle lobban a parázs.
Hátán felhő lovagol,
nád előtte meghajol,
a fák róla beszélnek,
minek hívják, mondd meg!
(szélnek)

Mindörökké barangolok,
azt sem tudom, hogy hol lakom.
Ahol járok, dörömbölök
ajtón és ablakon.
Ezért senki nem szeret.
Ki is szeretné a...
(szelet)

(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Magyar Népmesék Mesegyűjtemény Nagycsoport

Tündér Ilona és Árgyélus

Volt egyszer egy király, és annak három fia. Volt a királynak egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel virágzott, s meg is érett rajta az alma minden éjjel. Így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy olyan gazdag király nem volt az egész világon.

Egyszer azonban a király, amikor szokása szerint korán reggel kiment sétálgatni gyönyörűséges kertjébe, az aranyalmáknak csak a hűlt helyét lelte. Így történt ez másnap is, harmadnap is.

Összehívta a király erre az egész udvart, s kihirdette, hogy ha olyan emberrel találkozik, aki az aranyalmákat megőrzi, fele vagyonát neki adja.

Az őröknek sem kellett egyéb, odaállottak az almafához. De hiába volt minden, mert éjféltájban mély álom ereszkedett reájuk, és alig múlt el negyedóra, mire felébredtek, az aranyalmák mind eltűntek. Egyszer azután a tanácskozásban felszólalt a három királyfiú, és megjelentették, hogy majd ők fogják őrizni az almafát.

Legelőször a legidősebb ment őrködni. De vele is csak ugyanaz történt, mint a többivel.

A középső sem járt jobban.

Végre a legkisebb vállalkozott. Árgyélus királyfi. Legelőször is dohánnyal jól megtömött aranyszelencét dugott a zsebébe, így ült le az almafa alá.

A holdvilág szépen világított, Árgyélus királyfi arcára, már érzeni kezdte, hogy az álom össze akarja a szemét húzni, szippantott hát egy kis dohányt, jól megdörzsölte a szemét, nagyokat prüsszentett. Aztán másodszor is nagyot szippantott a dohányból, még egyszer megdörzsölte a szemét. Egyszer csak halk suttogást hallott. Feltekintett, hát a feje felett tizenkét hollót látott elrepülni. Egyenest az almafához tartottak; a tizenharmadik holló, mint vezér, elől repült. Árgyélus megkapta a tizenharmadik hollónak a lábát, s felkiáltott:

  • Megvagy, tolvaj!

De midőn rátekintett, hát látja, hogy karja közt gyönyörű szép lány fekszik, aranyfürtjei eltakarják szép fehér vállát.

  • Ki vagy te, szép tolvaj? – kérdezi a királyfi. – Soha többé el nem eresztelek!
  • Én Tündérszép Ilona vagyok – mondta a szép leány – , ezek a hollók pedig a leánypajtásaim. Mulatságból minden este iderepülünk, hogy az aranyalmát leszedjük. De nálad nem maradhatok, pedig megvallom, hogy te vagy, akit soha felejtenem nem lehet, mert csak téged szeretlek!
  • Maradj nálam – kérte Árgyélus.
  • Nem maradhatok – felelte Tündérszép Ilona -, de megígérem, hogy ezentúl mindennap el fogok jönni, de az almákat többé el nem viszem. Légy mindig itt, ha látni akarsz!

Ezzel nagy robajjal elrepült a tizenhárom holló.

Másnap az egész udvar nagy csodálkozására az aranyalmák mind megvoltak. A király homlokon csókolta a fiát. Árgyélus csak azt kérte az apjától, engedje meg, hogy tovább is őrizhesse az almafát.

Ki is ment minden éjjel Árgyélus királyfi őrködni, hogy láthassa Tündérszép Ilonát.

De volt a király udvarában egy Vénbanya, aki Árgyélus királyfit nagyon szemmel tartotta. A király is kezdett kíváncsi lenni, hogy mi lehet az oka, hogy Árgyélus annyira szeret az almafánál őrködni. Magához szólította hát a Vénbanyát, és így szólt hozzá:

  • Látom, hogy Árgyélus királyfit te szemmel tartod. Vigyázd meg egyszer, mikor az almafánál őrködik!

A Vénbanya úgy tett. Mikor Árgyélus az almafához ment őrködni, a Vénbanya a bokrok mögé bújt. Másnap korán reggel már jelentette a királynak:

  • Meglestem Árgyélus királyfit. Gyönyörűséges aranyhajú lánnyal láttam az almafa alatt ülni; holló képében jött az almafára, úgy lett belőle aranyhajú lány.

Hazudsz, Vénbanya! – mondta a király. Nem igaz!

  • De úgy van az, felséges uram. Ha kell, holnap jelet is hozok arról, hogy igazam van.

Másnap este Árgyélus és Tündérszép Ilona megint egymással mulattak. Maguk sem tudták, hogy történt, mélyen elaludtak mind a ketten. Ekkor előcsúszott a Vénbanya, és egy aranyfürtöt levágott Tündérszép Ilona hajából, azután lassan elment.

Felébredt Tündérszép Ilona, sírni, jajgatni kezdett; felébredt erre Árgyélus is.

  • Mi bajod van, kedvesem?
  • Jaj, Árgyélus, élj boldogul, én téged soha többé nem láthatlak, nálad nem maradhatok; a házadban tolvajok laknak, nézd, aranyfürtjeimből egyet levágtak.

Ezzel megölelte Árgyélust, ujjáról egy gyűrűt vett le, és Árgyéluséra húzta.

  • Neked adom – mondta -, erről akárhol megismerlek.

Ezzel összecsapta kezét, hollóvá változott, és elrepült.

Másnap reggel a Vénbanya megmutatta az aranyfürtöt a királynak. Nagyon csodálkozott a király, és tüstént magához hivatta Árgyélus királyfit.

  • Édes fiam, testvéreidet már mind kiházasítottam, megjött az idő, hogy téged is megházasítsalak; gazdag királylányt kerestem számodra, azt hiszem, nem lesz ellenvetésed.
  • Kedves atyám, én meg fogok házasodni, de csak úgy, ha én választhatok magamnak feleséget: már találtam is. Tündérszép Ilona lesz a feleségem!

A királynak nem tetszett a felelet, de bármint akarta is lebeszélni Árgyélust a kívánságáról, az nem engedett. Kardot kötött az oldalára, és elment, hogy Tündérszép Ilonát megkeresse. Az egész udvar gyászba borult utána.

Már majdnem az egész világot összejárta Árgyélus, de Tündérszép Ilonának még a nyomára sem talált. Egyszer egy kis házhoz jutott, a házban egy vén anyóra talált. Illendően köszöntötte. A vén anyó széken ült, csodálkozva kérdezte Árgyélust:

  • Hol jársz erre, ahol a madár sem jár?
  • Öreganyám – mondta Árgyélus -, nem tudná nekem megmondani, merre lakik Tündérszép Ilona?
  • Nem biz én, édes fiam, de talán ha hazajön az uram, a Nap, az mindenüvé odasüt, az talán meg tudja mondani. De bújj el, mert ha meglát, felfal!

Erre elbújt Árgyélus. Hazajött a Nap, belép a szobába, mindjárt elkezdte:

  • Pfü, pfü, anyó, emberhús, büdös!

Erre kimászott az ágy alól Árgyélus, s köszöntötte a Napot.

  • Szerencséd, hogy köszöntöttél – mondta a Nap -, másként felfaltalak volna! Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán a Hold bátyám tud felőle valamit.

Elment Árgyélus oda is. Ott is úgy járt, mint a Napnál. A Hold a Szélhez utasította.

Oda is eljutott, szépen beköszönt, és a Széltől is megkérdezte, hogy nem tud-e valamit Tündérszép Ilona felől.

  • Én – mondta a Szél – nem tudok semmit, de nem messze tőlem, abban az erdőben lakik az Állatkirály, az talán tud valamit.

Ment, mendegélt újra Árgyélus, már egészen beesteledett, úgyhogy majdnem semmit sem látott, felmászott egy fára, szétnézett, nem lát-e valahol világot. Csakugyan messze távolban észrevette egy kis világocskát, egy szép kastélyból szüremlett. Bekopogott, kinyílott az ajtó, és egy óriás jött elébe, akinek a szeme a homlokán volt.

  • Jó estét, felséges király – köszönt Árgyélus -, nem tudnál te nekem Tündérszép Ilonáról valamit mondani, hol lakhat?
  • Szerencséd, hogy úgy köszöntöttél, mint illik, másként halálfia lettél volna. Én az Állatkirály vagyok. Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán az állataim közül valamelyik tud felőle valamit.

Ezzel egyet füttyentett, és az egész palota azonnal tele lett mindenféle állattal. Megtette a király a kérdést, de az állatok közül sem tudott senki semmit. Végre is előkullogott egy sánta farkas:

  • Én – mondta a sánta farkas – tudok Tündérszép Ilona felől valamit. A Fekete-tengeren túl lakik, ott törték el a lábamat.
  • Nahát, akkor vezesd oda ezt a szegény királyfit – mondta a király.

A sánta farkas azonnal odaállt, hogy Árgyélus üljön rá. Így mentek, mentek száz meg száz esztendeig. Egyszer csak letette a farkas Árgyélust.

  • Már én tovább nem vihetlek, oda most már magad is eltalálsz, hiszen nincsen már messze, csak száz esztendőt kell menni! – ezzel elbúcsúzott tőle, és elsántikált.

Ment, mendegélt Árgyélus tovább, egyszer csak egy völgyet látott, mely három heggyel volt körülvéve. A völgyben épp három ördög verekedett. Odament hozzájuk, és kérdezte tőlük, miért verekednek.

  • Az atyánk meghalt, s maga után ezt a köpönyeget, ostort és ezt a bocskort hagyta. Ez a köpönyeg olyan köpönyeg, hogyha magadra veszed, és aztán a bocskort a lábadra húzod, és ezzel az ostorral egyet csattantasz, és azt mondod: “Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok.” – ott vagy azonnal; ezen nem tudunk mi megegyezni. Nem tudjuk, kinek mi jusson.
  • No – mondta Árgyélus -, ha csak az a baj, majd elosztom én köztetek; hanem egyik hágjon fel erre a hegyre, a másik arra, a harmadik meg amarra!

Az ördögök felmentek a hegyre. Árgyélus pedig felvette magára a köpönyeget és a bocskort, az ostorral egyet csattintott, és azt mondta: “Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok, legyek azonnal Tündérszép Ilonánál!”

Azonnal egy kristálytiszta palota előtt termett.

Éppen kitekintett az ablakon Tündérszép Ilona egyik játszótársa, megismerte Árgyélust, beszólt hangosan Tündérszép Ilonához:

  • Itt jön Árgyélus!

Tündérszép Ilona azt hitte, hogy csak játszanak vele, pofon vágta a lánypajtását.

De jött a másik, a harmadik, a negyedik, a tizenegyedik, de úgy jártak mind a tizenegyen, mint az első.

Árgyélus bekopogott az ajtón. Egy öregasszony jött ajtót nyitni. Nagy csodálkozással nézett Árgyélusra. Aztán a csodálkozás nagy örömre változott.

  • Jaj, de jó, hogy itt vagy, Árgyélus, legalább megszabadítod a mi királykisasszonyunkat! Most nem mehetsz be hozzá a gonosz Varázslótól, most nem lehetsz vele, csak éjféltájban, mert csak akkor járhat szabadon. Akkor, ha te háromszor megcsókolod, a Varázslónak nem lesz többé hatalma rajta. Most éppen jókor jöttél, mert nincs itthon, másként halál fia lennél.
  • Nem félek én tőle sem – mondta Árgyélus -, megvívok én vele!

Az öregasszony behívta Árgyélust, selyemágyat vetett neki, pompás vacsorát készített számára, aztán azt mondta:

  • Minden éjjel eljön ide Tündérszép Ilona, ne aludj el!

De az öregasszony gonosz boszorkány volt. Volt egy sípja, melyet ha megfújt, akit akart elaltatott vele. Most is kihúzta a sípot, elfordult és sípolt, és attól Árgyélus úgy elaludt, hogy azt sem tudta, hogy a világon volt-e valaha. Éjféltájban eljött Tündérszép Ilona, meglátta a kedvesét, és felkiáltott:

  • Ébredj fel, kedvesem! Ha háromszor megcsókolsz, megszabadulok a varázslattól.

De Árgyélus nem ébredt fel. Reggel azt mondja a Vénbanya:

  • Itt volt Tündérszép Ilona, de te elaludtál, mint a bunda.

Másnap is ugyan úgy történt, harmadnap is.

De egyszer, amint a Vénboszorkány elbóbiskolt, Árgyélus meglátta a nyakán a sípot. Leoldotta, és kíváncsiságból belefújt. Hát, látja ám, hogy az egész cselédség elaludt tőle.

Ekkor tért észre, hogy azért aludt ő is olyan mélyen, mikor a Vénbanya sípolt. Most a maga nyakára akasztotta a sípot, és valahányszor a Boszorkány fel akart ébredni, ő mindannyiszor sípolt egyet. Így volt éjfélig.

Ekkor jött Tündérszép Ilona. Árgyélus háromszor megcsókolta, és azonnal az egész vár kivilágosodott, minden ajtó felnyílt, a Vénboszorkány elsüllyedt.

De hogy másodszor megcsókolta volna Árgyélus Tündérszép Ilonát, előbb tizenegyszer pofon vágta.

  • Ez azért van, mivel te tizenegy játszótársadat pofonvágtad, mikor igazat mondtak.
  • Megérdemlem – rebegte Tündérszép Ilona.

Ekkor Árgyélus karjába vette Tündérszép Ilonát, felhúzta a köpönyegét és bocskorát, ostorával egyet csattintott:

  • Hipp-hopp! Ott legyek, ahol én akarok, legyek az apám várában!

Azonnal odarepültek, egy szempillantás alatt.

Árgyélus hatalmas király lett, Tündérszép Ilona hatalmas tündér; ha meg nem haltak, most is élnek.

(Illyés Gyula)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, 1989)

Kategóriák
Találós kérdések

Természeti jelenségek (4.)

Aranyméz letarolja
égtől a földre,
felkúszol, lecsúszol
kedvedet töltve:
arcodat befutja
mennyei repkény. Mi az?
(napfény)

Éjjel-nappal nincs nyugalma,
két világ a birodalma.
A sötétség úgy fél tőle,
mindenütt szalad előtte. Mi az?
(napsugár)

Úton megyen nem poroz,
vízen megyen, nem csobog,
nádon megyen, nem suhog,
sáson megyen, nem susog,
eső éri, nem ázik,
ha fagy éri, nem fázik. Mi az?
(napsugár)

Balta nélkül, csákány nélkül
jeget tör. Mi az?
(napsugár)

Út fut, minden házba befut. Mi az?
(napsugár)

Legnagyobb a világon,
s a legkisebb lyukon is befér. Mi az?
(napsugár)

Az én ablakomban is van, 
a te ablakodban is van,
a más ablakában is van. Mi az?
(napsugár)

Eső veri, nem ázik,
ha fagy éri, nem fázik. Mi az?
(napsugár)

Magasabb a toronynál,
vékonyabb a nádszálnál. Mi az?
(napsugár)

Künn is van, benn is van,
mégsem lehet megfogni.
(világosság)

Két krajcár az ára,
mégsem fér a házba. Mi az?
(világosság)

Fénynél születik, sötétben meghal,
makacs kísérőd, nem lát és nem hall.
Árokba eshetsz, kajánul majmol,
nemhogy kihúzna rögtön a bajból.
Ha fára mászol, kúszik utánad.
Bemész a tóba? Úszni sem fáradt.
Akkor is követ, ha nem akarod,
csak sötétben tűnik el mindjárt,
nyomát sem látod, hogy nappal itt járt.
(árnyék)

Este hosszú, délben kurta,
falon néha igen furcsa. Mi az? 
(árnyék)

Jól látható dolog, mégis csupa semmi,
sötét - mégis fénynél tudod észrevenni.
Mindenhol fekete a megjelenése,
égjen gyertya, avagy süssön a nap fénye.
Egy cseppet sem halljuk, sőt nem is érezzük,
mégis hűsítőül gyakran felkeressük.
De mihelyt a fény kialszik hirtelen,
azonnal eltűnik, nyoma sem marad fenn.
(árnyék)

Megyen-megyen, meg-megáll,
hol lefekszik, hol feláll.
(árnyék)

Hídon megyen nem dobog,
vízen megyen nem locsog,
nádon megyen, nem ropog,
sáron megyen, nem pocsog.
(árnyék)

Míg fönn a nap, s fény vesz körül,
nem távozik tested mögül.
Hol röviden, hol meg hosszan,
állva, ülve, csak veled van.
De ha a fényt búra váltja,
testednek e hű barátja
észrevétlen odahagy,
s a sötétben magad vagy.
(árnyék)

Van egy barátom, olyan, mint én,
úgy tud futni éppen, mint én.
Ha eszem, nem kéri,
ha iszom, nem nézi.
Ki lehet ő? Tudsz rá felelni?
(árnyék)

Vízen megyen, nem zuhog,
sáron megyen, nem suhog,
eső veri, nem ázik,
fagy éri, nem fázik.
(árnyék)

Lassan megy, mégis
versenyt fut a nappal. Mi az?
(árnyék)

(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Cérna és cirmos

(Elnézést a cellux csíkért, ez még az én gyermekkori mesekönyvem, itt-ott már viseltes. 🙂 – a szerkesztő)

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Téli lakoma

Tél lett. Vastag hótakaró borította a földet. Az erdei állatok éheztek és fáztak.

Mit tett a kis sün? Tüzet rakott. Sütni való tököt vette elő. A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta. A tökdarabokat megsütötte. A tökmagot megpörkölte.

Mit tett ezután a kis sün? Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte kockás sáljával. Az illatozó sülttök-darabokat tálcára rakta, és kült az odúja elé.

  • Itt a finom, forró mézízű eledel! – rikkantotta.

A vidám kínálgatásra odasereglettek az állatok:

a róka,

a farkas,

a vadkan és a kit fia,

az őz, a borz és a nyúl.

A hangos sürgés-forgásra felébredt barlangjában Medve Pál.

  • Brumm, brumma! Mi lehet ez? – indult a lakomázók felé.

Hű, de megörült a jó ételnek! Hat darabot falt fel belőle. Mikor vége lett a lakomának, örömében meghívta magához a kis sünt téli vendégnek.

A kis sün beköltözött Medve Pálhoz.

Pipázgattak, dominóztak, és hozzá pörkölt tökmagot rágtak.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon, Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Népköltészeti hagyományok a mai gyereklírában

Ki seper ki?

Hallod-e Kati,
ki seper ma ki?

- Seper a macska,
ő a soros ma.

Seperj csak macska,
tiéd a laska,

dió a béle,
túró a széle.

Seper a macska,
poros a mancsa.

Tüsszent egyet,
s mosdani kezdett.

(Gazdag Erzsi)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Találós kérdések

Természeti jelenségek (3.)

Báránynak nevezik,
bár nem béget soha,
nincs gyapjú a hátán,
nincs szája, sem foga,
lába sincs és méis
vándorol a nyájban,
tavasszal és ősszel,
s akkor is ha nyár van. 
(bárányfelhő)

Kormos hasú bivalyok
fellegelik a napot.
Összecsapnak, láng ragyog.
Tejük habzón dől, csorog.
(esőfelhők)

Erős, tán a legerősebb,
az életnél is idősebb,
s a föld színén, a föld alatt
meg sem állna, mindig halad.
Néha mintha szárnya volna,
felszáll messze a magasba,
s ha elunta égi útját,
könnyei a földet mossák.
(eső)

Mindent lemos szappan nélkül,
tőle erdő, mező zöldül.
Mi az?
(eső)

Magasabb a toronynál,
vékonyabb a nádszálnál.
Mi az?
(eső)

Vékonyabb a nádszálnál,
magasabb a toronynál.
Sírva dudorászik,
ezüstösen poroszkál. Mi az?
(eső)

Földre esem, de nem fáj,
minden növény engem vár.
(eső)

Felhő könnye hull a földre,
futó csermely lesz belőle.
(eső)

Felhőből jön, földre ér,
onnan hamar visszatér. Mi az?
(eső)

Felül kopog, alul csobog. Mi az?
(eső)

Ló lába szúrta,
kerék talpa gyúrta,
disznó orra túrta,
az út szélén kész a torta. Mi az?
(sár)

Kopogva hull le a földre,
a szántóföldre, a mezőre.
Nyomában letarolt határ - 
termést ott már senki se vár.
(jégeső)

Nagy meleg után érkezik,
vízzel, széllel keveredik,
s ahová csak elmehet,
pusztítja az életet.
(jégeső)

Szent Péter apostol és az égi szentek,
égi tekepályán gurigázni kezdtek.
Nehéz golyójuknak lehallatszik hangja,
dőlnek is a bábuk, visszhangzik robaja.
(mennydörgés)

Hegyomlás robaja
füled hasogatja,
vakító fénysugár
szemed kápráztatja. Mi az?
(mennydörgés, villámlás)

Sohasem hazudik,
mégis mindig becsap. Mi az?
(villám)

Egy lábon imbolygott,
egy nagyot kacsintott.
(villámlás)

Paták vad vágtával messze dübörögnek,
vészes csattogással egyre közelednek.
Láng lobban nyomukban amíg elrobognak,
szél süvít mögöttük mire elcsitulnak.
(vihar)

Cserfa csattan,
ezer ága pattan,
ezer ágán ezer fészek,
ezer fészek, ezer tojás,
mégis egy a székük.
(napkelte)

Csontkürttel kürtölnek,
aranydeszkák hasadnak,
földi férgek mozognak.
(hajnalhasadás)

(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon

Kiugrott a gombóc…

Kiugrott a gombóc a fazékbul,
utána a molnár fazekastul.
Stul-stul-stul, fazekastul.

Elfutott a molnár fazekastul,
követte őt Böske néni sodrófástul,
Stul-stul-stul, sodrófástul.

Futott Böske néni sodrófástul,
utána meg Miska apó unokástul,
Stul-stul-stul, unokástul.

Futott Miska apó unokástul,
követte őt a kis házuk ablakostul.
Stul-stul-stul, ablakostul.

Sietett a kis ház ablakostul, 
utánuk a kis kert eperfástul.
Stul-stul-stul, eperfástul.

Futott, loholt a kert eperfástul,
utána meg cirmos cica kiscicástul.
Stul-stul-stul, kiscicástul.

Ráugrott a cirmos a gombócra,
s megetette kisfiával lekvárostul.
Stul-stul-stul, lekvárostul.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)