Meseország szélén állt a szalmaviskó. Szalma volt a teteje, ablaka, ajtaja. Benne lakott Szalma Jónás, Szalma Juli, Szalma Jani. Szombat este bűvös magot találtak. A bűvös magot elültették. Óriási tök nőtt belőle. Nőtt, nőtt a tök. Akkora lett, mint a kerítés. Akkora lett, mint a szalmaviskó. Volt öröm, vigasság!
- Száz forintot is megér! Ezret is! Tízezret is! – ugrálták körbe. Azután leültek a tövibe. Tervezgettek.
- Veszünk az árából ezüstvárat. Jó!
- Veszünk az árából táltos lovat! Jó!
- Veszünk az árából ezüsttálat!
- Miért tálat? Ezüstibriket veszünk!
- Miért ibriket? Ezüstkést veszünk!
- Ezüsttálat!… Ezüstibriket!… Ezüstkést!…
Estig vitatkoztak. Akkor mérgükben véletlenül megrúgták az óriási tököt. Az óriási tök meg, rissz!, ezer szeletre esett.
Vége lett az óriási töknek. Vége lett a tervezgetésnek.
Szalma Jónás, Szalma Juli, Szalma Jani azóta is abban a szalmaviskóban lakik. Szalmán ülnek. Szalmakását eszegetnek.
Kár volt összeveszni!
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Mesemondó blog 