Kategóriák
Érdekességek a természetről

Hullócsillagok

Te tudod mi az a hullócsillag, tudományos nevén meteor? A meteor az a fényjelenség, amit az űrben keringő kisebb kövek vagy porszemek keltenek a légkörben. A fényjelenséget oka, hogy a nagy sebbesség miatti surlódástól felizzva elektromos töltéssel rendelkező kis részecskék keletkeznek körülöttük.

A népi hiedelem szerint, ha kívánunk valamit, amikor hullócsilaggot látunk, akkor teljesül a kívánságunk. Tűzgömbnek akkor nevezünk egy hullócsillagot, amikor kiemelkedő fényjelenséggel jár. A zuhanás után esetleg megtalálható kőzetanyagot nevezzük meteoritnak.

Az év egyik leglátványosabb, és Magyarországról általában a legjobban megfigyelhető csillaghullását az augusztusi Perszeidák meteorraj adja.

A Perszeidák első megfigyelése Kr.u. 36-ban történt Kínában. A számítások szerint az üstökös már ezt megelőzően is keresztezhette a Föld pályáját, így akár sok ezer éves is lehet az áramlat, csak feljegyzések nem maradtak róla korábbról.

Az üstökös pályája mentén szétszórt por mára egy igen széles lepellé terebélyesedett, így már július második felében is láthatunk kis számban Perszeida meteorokat. A porfelhő legsűrűbb részén minden évben augusztus 11-13-a környékén haladunk át, de előtte és utána is igen jól megfigyelhető, intenzívebb meteortevékenységet láthatunk esténként, ha feltekintünk az égre.

A meteorok a Perszeusz csillagkép irányából látszanak jönni, innen az elnevezés, de valójában nem onnan indulnak, így az égbolt bármely részén feltűnhetnek. A tapasztalatok szerint északi irányba nézve láthatjuk a legszebb, leglátványosabb hullócsillagokat.

Igaz, már az ókorban is készítettek feljegyzéseket a nyár végi csillaghullásokról, és a későbbi időszakokból is több írásos dokumentáció található, ami foglalkozik a témával. Mindezek ellenére viszonylag későn, 1835-ben írta le pontosan a visszatérő ciklikusságot és a megfigyelés pontos irányát, azaz a Perseus csillagképet egy belga csillagász, polihisztor, Adolphe Quetelet. A Perseidák elnevezés is ekkortól használatos.

(Forrás: Természet Nagy Enciklopédia – Passage kidaó, Wikipédia, eumet.hu)

Kategóriák
Találós kérdések

Hangszerek

Ide húzzák, túl taszítják, jaj de szépen szól. Mi az? (muzsika)

Se nem eszik, se nem isszák, mégis mindenkinek tetszik. Mi az? (muzsikaszó)

Ütik, verik, s kiabál, három lábon jól megáll. Mi az? (zongora)

Egyik fogam hófehér, másik fogam éjfekete. Ha elém ülsz, egykettőre szól a zene. Tudod már, hogy mi a nevem? (zongora)

Nem fullad meg, pedig gyakran szorítják a nyakát, ilyenkor legjobb a kedve, s énekli dalát. Mi az? (hegedű)

Erdőn születtem, megölettem, halva éneklővé lettem. (hegedű)

Senkinek éltemben soha nem szolgáltam, de halálom után én egyaránt voltam: parasztnak, nemesnek azután szolgáltam, mindenek szívét én felbuzdítottam. (hegedű)

Száraz fán négy kis zsinór és egy szőrös pálca, szépen muzsikál, úgy noszogat táncra. Mi az? (hegedű)

Ajkamat csókolgatják, a hátamat lapogatják, szellőztetnek sok ablakon, ezt szó nélkül nem hagyhatom. Vagy sírok, vagy nevetek, ugyan bizony ki lehetek? (furulya)

Hosszúkás a formája, táncolnak a hangjára. (furulya)

Egyre fújják, bár nem meleg, s hangjáról dobhártyád megremeg. (furulya)

Ezt szó nélkül nem hagyhatom. Vagy sírok, vagy nevetek, ugyan bizony ki lehetek? (furulya)

Erdőn vágják, otthon fújják, igen sokat tapogatják. (furulya)

Erdőn kivágják, falun szól, embert megbolondító. (furulya)

Ütik, verik, kiabál, pedig neki nem is fáj. (dob)

Ütnek, vernek, mégse fáj. (dob)

Akkor víg, ha verik. Mi az? (cimbalom)

Erdőn lettem, megölettem, halva éneklővé lettem. (citera)

Hangszer vagyok a javából, készítenek drótból, fából. Zenélek vidámat, búsat, attól függ ki milyet húzat. A kottából nem sokat tudok, reszketnek rajtam a húrok. (citera)

Nekem olyan kis lovam van, amely minden házhoz benyerít. (harang)

Vas a nyelve, réz a pendelye, amikor húzzák, kilóg a nyelve. (harang)

Hét napon át hallgat, a hetedik nap jajgat. (harang)

Érctől lettem, érctől vagyok, torok nélkül kiabálok. Az élőket összehívom, a holtakat elsiratom. Mi az? (harang)

Kötéllel húzzák, vas a pendelye. (harang)

Ha a bika elbődül, az egész falu rácsodül. (harang)

Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom, a villámot elhárítom. (harang)

(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)