Föld alatt a háza, se szemes, se szája. Mi az? (giliszta)
Rózsaszínű pálcika, lábak nélkül mozdul, füvek alatt, föld alatt alagutakat fur. Mi az? (giliszta)
Hegyet völgyet bejárja, pedig nincsen neki lába. (kígyó)
Nincs ruhája, mégis minden évben levetkőzik. Mi az? (kígyó)
Bár sose húzott inget, minden évben levet egyebt. Mi az? (kígyó)
Fűben csúszik, fűben mászik, vízben siklik, el nem ázik. Mi az? (kígyó)
Ismerek egy tarka házat, lakik benne szarvas állat. Szegény igen fél ám tőled, szarvát behúzza előtted. Bármerre jár, völgyön, hegyen, házikója vele megyen… Tarka házban szarvas állat, ügyes vagy, ha kitaláltd. (csiga)
Bármerre jár, völgyön, hegyen, házikója vele megyen. (csiga)
A szabad mezőre gyakran kisétálok, pedig kis házamtól soha meg nem válok. (csiga)
Van egy kis ház, nincs ablaka, kikukucskál a lakója, lassan jár, hogy tovább érjen, a házból ki nem lépjen. (csiga)
Szarvat visel, nem ökör, nyerge van, de nem szamár, lába nélkül fára jár. (csiga)
Csúszik, mászik, csillámlik, út széléről vacsorázik. (csiga)
Ha a gazda útnak indul, a háza is vele mozdul. Mi az? (csiga)
(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)
Gyerekkorunkban a nagyobbik húgommal létrehoztuk a Csigavédő Ligát. Nagyon komolyan vettük a játékot. Készítettünk a tagoknak igazolványt (azaz neki és nekem), és minden belépőnek (azaz neki és nekem) esküt kellett tennie, hogy csigát soha nem eszik, és ha lát egy csigát az úton keresztbe haladni, akkor segíti a csiga a biztonságos tovább haladását abba az irányba, amerre a csiga éppen tartott.
Ez a játék (ami már igazán nem is játék, hanem tudatos mentőakció) nálam a mai napig tart és tovább adtam a gyerekeimnek is. Eső után összeszedegetjük az úton bóklászó csigákat, megmentve őket az autók, kerékpárok kerekétől, vagy épp az eltaposástól.
Tudtátok? Hazánkban 12 féle védett csigafaj él. Köztük van az éti csiga is. Tudom, hogy a kertben nem szeretik, mert megrágja a leveleket, de hasznos! Korhadék evő és esetenként dögöt is fogyaszt. Vigyázzunk rá együtt!
Amikor gyermeket vállalunk, megszokott életünk megváltozik. Egyes szerepek háttérbe szorulnak, mások előtérbe kerülnek. Bizonyos tevékenységeink elmaradtak és újak jönnek helyettük. Egy időre. Mindez nem végleges, átmeneti. Az alap szocializáció az első 5-6 évben lezajlik. Kb. ez az az idő, ami valóban a miénk. Ebben az életkorban van szüksége teljes valónkban ránk, és csak ránk. Utána jönnek a társak, a bandák, a szerelmek. Persze utána is ott lesz, még egy darabig: ruházhatjuk, elé kell rakni az ételt, de már azt sem sokáig. Ha jól csináltuk az első 6 évet, akkor tudni fogjuk, hogy hol van, mit érez, felhív és hozzánk fordul, ha bánat éri.
6 év. Amikor kezd lötyögni az első fog, már tudhatod, hogy egy korszak lezárul. Új időszak következik. Visszatérhetnek a régi, szeretett szerepek, szokások és kapcsolatok. Több idő jut a társra, a család többi tagjára, barátokra, hivatásra, önmagunkra.
6 év belátható, kezelhető, tervezhető és szeretettel, törődéssel feledhetetlenné tehető!
Megtanultunk kétkerekűzni és az első fog már ki is potyogott. Nagy lány lett. Mindenkinek előre köszön, azóta nem szégyenlős, bátran kommunikál, csacsog és egyedül is elbringázik a park másik végére, ahol már nem hallja a hangom és látni is csak alig lát. Kihúzza magát, büszkén, peckesen jár. A bringa mellé elővettük az évek óta porosodó futócipőm, a megkopott ruhákat, a régi életem és énem egy darabját. Lassan, de biztosan, általa gyarapodva és megújulva lassan visszatérek. Hálás vagyok, hogy engem választott anyukájának, hogy ezt a 6 évet nekem adta, és hogy részese lehettem a csodájának. Még kicsit fogom. Ölelem, puszilgatom amíg lehet. Együtt játszunk, mesélünk, mert 1 év és már magának olvas. 1 év és már a tanító néni szava lesz a szent, 1 év és már mással játszik, 1 év és futni is egyedül mehetek. Valami véget ér és megint egy teljesen új korszak veszi kezdetét.
Az érzelmi nevelés alapfeltétele, hogy a gyermek BIZTONSÁGBAN érezze magát.
Érzelmi készségeket nem lehet kognitívan fejleszteni. Az ember nem lesz parancsszóra kíváncsi, mint ahogy empatikusabbá, együtt érzőbbé sem válik, csak mert felszólítják erre.
Az egymásra figyelés olyan készség, amelyet gyakorolni kell. Ha odafigyelünk a gyermek képzeletbeli barátjára is, ami egy érdekes gyakorlási lehetőség ezen a területen, azzal valójában azt üzenjük neki, hogy fontos a számunkra!
Jó, ha kifejezzük negatív érzelmi állapotunkat, de mondjuk el annak okát is! A kritikus, vitatkozó szülők gyakori látványa is nagyon megrémíti a gyermeket – figyeljünk oda arra, hogy hogyan és miről vitázunk a gyerek előtt! Válás esetén, ha a szülő nyíltan gyűlöli, kibeszéli a másik szülőt, az az érzelmi rombolás egyik legkegyetlenebb formája!
Szánjunk időt családi mókára, hancúrozásra, viccelődésre, legyen türelmünk megállni, nézelődni, homokozni, “pocsolyázni”. Mindezzel – a minőségi idővel – azt az érzést adjuk át gyermekünknek, hogy teljes szívvel jelen vagyunk a kapcsolatban.
Ha egy ismerőssel való találkozás végeztével a gyermek előtt kibeszéljük a másikat, azzal meglehetősen romboló példát mutatunk – míg ha a gyermek azt látja, hogy hitelesek vagyunk a kapcsolatainkban, és azt mutatjuk ki, amit érzünk, akkor ez követendő út lesz a számára is.
Fejezzük ki szeretetünket minél többször egymás iránt! “Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.” (Virgina Satir)
A verbális és a nonverbális kommunikációnk legyen összhangban egymással, ellenkező esetben kialakul a kettős kötődés. A gyermek nem tudja értelmezni az ellentmondásos helyzetet, ilyenkor fokozódik a bizonytalanságérzete és növekszik az érzelmi kiszolgáltatottsága. Amit érzünk, azt verbálisan és nonverbálisan is fejezzük ki!
Inspiráljuk, biztassuk gyermekünket a kockázatvállalásra, az új dolgok kipróbálására. A gyermek nagyon büszke lesz magára, ha szülei megbíznak benne, és képességeihez mérten legyőzi az akadályokat.
Arisztotelész szerint ritka az, ha valaki a megfelelő személyre a megfelelő mértékben, a megfelelő időben, a megfelelő célból, a megfelelő módon tud haragudni. Ne várjunk hát tökéletességet magunktól ezen a téren – elégedjünk meg az elég jó megoldásokkal.
Mesemondó blog 