Kategóriák
Cikkek

Motiváljunk!

Előfordult már mással is, hogy hiába hívta gyermekét játszani, egy határozott nem-et kapott válaszul? A gyereket spontán nem feltétlenül fogja érdekelni egyik játék sem. Az óvodában sem az óvó néni két szép szeméért ülnek le a gyerekek a foglalkozáshoz. Fontos, hogy a gyereket motiváljuk, keltsük fel az érdeklődését. Hangoljuk rá az adott tevékenységre. Vegyük figyelembe egy játék kiválasztásakor az életkori sajátosságokat. Ha túl “gyerekes” neki, nem fogja érdekelni és akkor sem, ha meghaladja az ő kis vevőkéjét. A játékot is úgy kell megterveznünk, hogy életkortól függően a figyelmük 10-15 percnél tovább nem leköthető, tehát legalább 10 percenként, de 3-4 éves gyereknél ez még rövidebb idő és 20 percnél tovább nem is várható el tőle, hogy egy helyben üljön. A kis foglalkozásunknak gyakorlatilag úgy kell kinéznie, hogy van egy rávezetés, van egy “fő foglalkozás” és van egy levezetés.

A másik, ami megkönnyítheti a dolgunkat, ha kiiktatjuk, de legalábbis minimalizáljuk a TV előtt töltött időszakot. Az audiovizuális ingerek sokasága túlterheli a gyerek idegrendszerét, ráadásul úgy hat rájuk, mint amikor felhúzunk egy lendkerekes kisautót. Amíg ül a TV előtt, addig a lendkereket felhúzzuk, és amikor feláll a TV elől, akkor a kerék kipörög, a gyerek meg fel. Szóval ne csodálkozzunk, ha egy mesefilm után nem tudjuk sem elaltatni, sem asztalhoz ültetni.

Nem kell túlfoglalkoztatni sem a gyerekeket. Hagyjuk nyugodtan kicsit unatkozni is őket, hadd nézzen körül, hadd találja fel magát. Idő kell neki is, mire megszokja ezt az új helyzetet és a jóval ingerszegényebb környezetet, mint amit az óvoda alapból nyújt neki. Vegyük elő többször ugyan azt a játékot vagy mesét, főleg ha valamelyikről azt látjuk, hogy tetszik neki. Az ismétlés egy nagyon fontos tanulási elem.

Ha túl sok játék van a gyerek körül, az sem jó. Dobozoljunk be pár játékot, tegyük el pár hétre, majd pár hét múlva vegyük elő. Úgy fog neki örülni, mintha új játékot kapott volna. Közben pedig másik pár játékot tegyünk el. Nálunk mondjuk nincs sok játék és inkább a kreatív tevékenységet segítő eszköztárunk a nagy, de játékot csak akkor tudok elrakni, amikor a lányom alszik. Ha látja, egyből minden kell.

Dicsérjük sokat! Az alkotásait tegyük kitüntetett helyre, mutassuk meg neki, hogy megosztottuk mindenkivel, küldjük el a nagyszülőknek. Sikerélményt ad neki és ez is növelni fogja a motivációját.

Tudom, hogy főleg amikor egyik pici, másik kicsi és nincs egy nagymama sem a közelben, akkor nyugodtan leülni játszani, felkészülni és motiválni nehezebb, illetve minden gyereknek más a személyisége, az aktivitás igénye, és figyelmének terjedelme. Ne ragaszkodjunk az elképzeléseinkhez, ne kössük az ebet a karóhoz, legyünk rugalmasak, a gyermekeinkkel töltött idő legyen öröm, a boldogság forrása. Csak figyeljük a lényükből kibontakozó csodát, és ahogy Vekerdy Tamás is javasolja: ne vasaljunk, hogy jusson elég idő és energia önmagunkra és gyermekünkre egyaránt!

„Könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol. Nem lehet úgy háztartást vezetni, mint régen, amikor nagycsaládok éltek együtt, és amikor háztartási alkalmazottak voltak. Legyen rendetlenség a lakásban, legyen kedély az otthonban, lustálkodjon, pihenjen az anya. Ne adja át magát ezeknek a hajszolásoknak, amit a külvilág és nem egyszer, mi férfiak szeretnénk kipréselni a nőkből.” (Vekerdy Tamás)

Kategóriák
Mesegyűjtemény

Ceruzamese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy doboz ceruza. Öt színes ceruza lakott egy fehér papírdobozban. Ültek a bolt polcán és azon sóhajtoztak, hogy őket senki sem fogja megvenni. Véletlenül ugyanis a zoknik mellé tették őket, és nem a többi írószer közé.

– Gondolj csak bele – mondta a piros ceruza – minket csak akkor vesznek meg, ha egy kisgyerek zoknit és ceruzát is akar venni egyszerre. Elég kicsi ennek az esélye. Nézd, meg itt ülünk már hetek óta és senki, még csak meg se fogott minket. Ám ebben a pillanatban egy kisfiú állt meg a polc előtt. Levett egy zoknit. amin egy piros autó volt és betette a doboz ceruzát is az anyukája kosarába.

– Na látod- mondta a kék ceruza –, felesleges volt úgy aggódni. Végül minden ceruza gazdára talál.

Miután kifizették és hazavitték őket, a kisfiú kitette a ceruzákat az asztalra. Hozott fehér lapokat és egy nagy dobozt, ami tele volt már más, színes ceruzákkal, radírokkal, faragókkal.

– Odanézz kiáltott fel a zöld ceruza – mindjárt rajzolni fognak velünk! – Na végre – nyújtózkodott a sárga – már azt hittem megbarnulok itt unalmamban. És a kisfiú rajzolni kezdett. Egy nagy piros autót rajzolt, fekete kerekekkel. Szinezte, színezte, színezte az autó oldalát, és egyszer csak elkopott a piros ceruza hegye.

– Jaj, most mi lesz, siránkozott a piros ceruza – biztos más színnel fogja befejezni a rajzot. Ám a kisfiú pirosra akarta festeni az egész autót, ezért elővette a ceruzafaragóját és szépen, óvatosan kihegyezte újra a piros ceruzát.  A ceruza nagyon örült, amikor még szépen vissza is tették a dobozába a többi közé, már szavakat sem talált. Boldogan nézett körbe a zöld, a kék, a sárga és a fekete ceruzán:

– Igaz, hogy minden ceruza gazdára talál, de mi jó gazdára is találtunk! – lelkendezett – Ez a kisfiú nagyon ügyesen rajzol, és a ceruzáira is nagyon vigyáz! – mondta és minden ceruza boldogan hajtotta álomra a fejét.

Forrás: http://www.okosjatek.hu/rovid_esti_mese_gyerekeknek_az_okosjatek_tollabol

Kategóriák
Cikkek

Milyen gyakran mondjunk mesét?

A válasz egyértelmű: minden nap!

A mesék kiválasztásáról már született egy bejegyzés, amiben azt is leírtam, hogy a mesélés során az élményaktiválás, vagyis az, hogy a gyerek szívesen hallgasson mesét mindent felülíró szempont. Mikor fogja szívesen hallgatni a mesét? Akkor, ha mi játszunk a hangunkkal, a mimikánkkal, a gesztusainkkal. Adjuk elő a mesét, ne csak egy unalmas felolvasás legyen! A mesék rezonáljanak a gyermek meglévő ismereteivel, tapasztalataival, élményeivel, vágyaival, reményeivel. Ezekből lesznek a kedvenc mesék. A kedvenc meséket nem nehéz felismerni, hiszen ezek azok, melyeket a gyermek szívesen hallgat meg többször, ezt kéri, hogy újra és újra meséljük el neki.

A meseválasztás fontos szempontja a terjedelem. A túl hosszú meséktől a gyerekek hamar elfáradnak. Figyelmük, érdeklődésük lankad. Mocorogni kezdenek, ásítanak, kikapcsolnak, elkezdenek valami egészen másról beszélni. A kedvenc mesék mellett próbáljunk úgy meséket válogatni, hogy különböző típusúak, jellegűek legyenek, más-más tartalmi sémával rendelkezzenek. Így szívesen hallgatja majd minden nap.

A mesélés gyakorisága lényegesen hozzájárul a gyermek értelmi és szociális fejlődéséhez. Ezért érdemes időt fordítani rá akár naponta kétszer is. Mesélhetünk játék időben (ehhez is hozok majd ötleteket), az ebéd utáni altatás és az esti lefekvés idejében is.

Lényeges szót ejteni az illusztrációról és a sok vagy kevés képet tartalmazó könyvekről is. A mese cselekményét követő illusztráció sokat segíthet főként kisebb korban a mese szövegének megértésében, ugyanakkor a túl sok kép lassítja az egyes tanulási folyamatokat, mivel behatárolja a gyerek képzeletvilágát. Az illusztrált történet elveszti személyes jelentésének nagy részét, mindazt, amit akkor nyújthatna a gyermek számára, ha a történetet a saját vizuális asszociációival tudná követni. Bizonyára már mindenki járt úgy, hogy előbb olvasott egy könyvet, és utána megnézett róla egy filmet. Valószínűsítem, hogy kis százalékban sikerült eltalálnia a rendezőnek a mi fejünkben született képet. Épp így zavarja meg a belső képteremtést mesélésnél, ha képet rakunk a gyerek elé.

Minderről ugyanakkor megoszlik a szakemberek véleménye. Egyesek szerint népi mesemondóink sem használtak semmiféle segédeszközt, csupán a szavak, a hanglejtés, a mimika és a gesztusok segítségével érték el a kívánt hatást, így egyáltalán nem szükséges illusztrációk használata. Mások szerint a könyv, a könyv illusztrációi, a képek, bábok, játékok, diaképek, különböző tárgyak és használati eszközök segítségével a gyermekek képzetei konkrétabbá tehetők.

Én leginkább az illusztráció nélküli, vagy kevés szemléltető eszközzel átadott mesélés híve vagyok, melyek leginkább csak a figyelem felkeltését, fenntartását szolgálják, az egyes humoros fordulatok csattanóját sütik el. A bábok, játékok, egyéb eszközök használatát, valamint a vizuális tevékenységeket a rávezetésnél, illetve a feldolgozásnál tartom elengedhetetlennek a feldolgozó beszélgetések mellett.

Beszélgetés alatt természetesen nem a mese megmagyarázását értem, hanem rögtön a mese elhangzása után történő felidézést, amit a gyerekek nagy örömmel vesznek és rendkívül érdekesnek találnak. Vizuális tevékenységek alkalmazása is segíti az élmény elvezetését. Fontos, hogy ne legyen éles törés a mese végén, hiszen a gyerekekben felmerülnek a mese során kérdések, a fejükben még zajlik a történet és a könyv bezárásával nem lesz vége a bennük összegyűlt érzelmeknek és gondolatoknak sem.

Meséljünk sokat. Meséljünk minden nap. Legalább egyszer. Mesemondó kategóriában hoztam példát az esti beszélgetős mesék előkészítésére és levezetésére. Használjuk, alkalmazzuk más mesékre is. Nem kell szorosan követni az általam bemutatott kérdéscsoportokat. Vegyünk belőle kettőt-hármat, amit a mese, valamint a gyermek jelenlegi élethelyzete és a benne munkálkodó érzelmek felkínálnak, bátran kezdeményezzünk beszélgetést a mesén keresztül.

Használjuk ki ezt az összezárt időszakot arra, hogy most igazán van időnk egymásra. Minden megvár. Meséljünk, szeressünk és csodálkozzunk rá arra a világra, mely gyermekünk mélyéből elénk tárul a mesék által.

Kategóriák
Mesegyűjtemény

Mese a piros kalapos békáról

Két kisbéka élt a Zöld Völgyben. Kutykuruty, kutykuruty, a kisebbik folyton elégedetlenkedett. Morcosan nézte a zöld füvet, zöld vizet meg a saját zöld kabátját.

– Csúnya a kabátom! – Nyafogta durcásan.

– Ugyan, miért? – álmélkodott Brekeke, a nagyobbik.

– Az is zöld, mint minden. Jaj, de unalmas!

– Tudod, mit? Kiakasztunk egy meghívót, hogy akinek csak van piros valamije, az jöjjön hozzánk vendégségbe. Hej, de vígan leszünk majd!

Kiakasztották a meghívót. Nagy öreg béka tappogott a fűz alá.

– Hát ez meg mire jó? – csóválta a fejét. – Vendégség…

– Hogy jót mulassunk!

– Ej, csak aztán sírás ne legyen a vége! – intette őket az öreg. De már ekkor, kop-kop-kop, kopogtattak is a vendégek. Két piros bóbitás harkály jött elsőnek, utánuk a katicabogarak, mögöttük meg a légyölő galóca ballagott különleges, fehér pontokkal, ezüstfoltokkal díszített piros kalpagjában. A kisbékák irigyen, sóhajtozva nézték őket. Mindenki valmai pirosban büszkélkedett. Kínálgatták a vendégeket gyöngyvirág poharakból, hajnali harmattal, tücskök húzták a talpalávalót, remekül mulattak. De jaj – miféle hang zavarja meg vidámságukat?

– Kelep, kelep! Itt vagyok! – bólogatott jókedvűen a gólya. – Piros a csizmám, nekem is szólt a meghívás, igaz? Táncolni akarok a mulatságotokon!

Hanem a kisbékáknak ekkor már hűlt helyük volt, zsupsz! – fejest ugrottak a vízbe, s kereket oldottak, a gólya meg kénytelen-kelletlen hazament. De a kisbékák nem okultak az esetből. Piros kabátkát, piros kalapkát szabtak-varrtak maguknak, abban szökdécseltek a tóparton. Látta ezt a bölcs öreg béka, és így sopánkodott:

– Jaj, csak baj ne legyen belőle!

A gólya meg a fészkéről belátott a Zöld Völgybe, s észrevette az ugrándozó kis piros alakokat. “Magától sétáló kalapok?” – csodálkozott, és nyomban odasietett. Közelebb érve látta, hogy a kiöltözött kisbékák hancúroznak ott, a legteljesebb nyugalomban.

– No, már most nem bújtok el előlem! – rivallt rájuk. – Idepiroslik a kalapotok!

Ekkor rettentek csak meg a kisbékák! Akárhova ugrottak, felhangzott a gólya kelepelése:

– Nem bújtok el, itt piroslik, ott piroslik a kalap!

– Dobjátok le gyorsan azokat a piros holmikat! – kiáltott rájuk egy nagy zöld levél rejtekéből a bölcs, öreg béka. Jobbra röppent a kabát, balra a kalap, s a két kisbéka zöld kabátjában máris bessurant a zöld fűbe, máris beugrott a zöld vízbe.

– Hová lettek? – bökdöste csodálkozva a kalapokat a gólya.

Bizony, hiába bökdöste, nem menekültek a kalapok. Hű, de mérges volt!

A két kisbéka pedig ott csücsült a zöld víz mélyén, ott kuksolt a zöld kabátban, beleolvadt a sok-sok zöldbe. Aligha kívántak volna maguknak egyhamar piros kalapot, piros kabátot!

(Lengyel mese, átdolgozta: Sebők Éva)

Forrás: http://www.okosjatek.hu/rovid_esti_mese_gyerekeknek_az_okosjatek_tollabol

Kategóriák
Cikkek

Mit fejleszt a mesélés?

Mai rohanó, média kütyükkel teli világunkban az olvasott mesét sajnos részben vagy teljesen leváltotta a videók, filmek, televízió műsorok nézése. Kétségtelen, hogy vannak olyan média anyagok, melyek hasznos tartalmakkal szolgálnak, ugyanakkor az olvasott mesét, fejlesztő hatás szempontjából nem pótolhatja egyik sem.

A gyakori mesélésnek, az ismétlődő szövegrészeknek (pl. láncmesékben), a kedvenc mesék többszöri felolvasásának köszönhetően a gyerekekbe az elbeszélő szöveg- és mondatsémák spontán beépülnek. Fejlődik értelmező gondolkodásuk, beszédészlelésük, szövegértésük, kifejező képességük. A mesehallgatás során a gyerek megtanulja az összefüggő beszéd megértését, valamint elsajátítja az elbeszélések megfogalmazásához szükséges nyelvi struktúrákat és relációkat.

A mesékben fontos szerep jut az időnek. A történetnek mindig van kezdete, közepe és vége. Van egy időrendi sorképzés: a fontos dolgoknál részletezve, a kevésbé fontosnál sűrítve jelennek meg az események. Esetenként ki is hagyható valami a történetből, és van olyan, amit csak sejteni lehet, hogy ez is megtörtént, mert különben a későbbi esemény nem következhetett volna be.

A mesék által kialakul a gyermekben a másikról való gondolkodás képessége, melynek köszönhetően képessé válik bizonyos helyzetekben nem egocentrikus téri nézőpontot felvenni, valamint képessé válik a logikai összefüggések megfordítására. Ezt – a megfordíthatóság gondolkodási műveletének elsajátítását – segítik a mesékben fellelhető varázslatok. Pl. a gonosz boszorka átka békává varázsolta a királyfit, de a királylány csókja újra királyfivá változtatta a békát.

Fontos megemlíteni azt a tényt a mesélés kapcsán, hogy csak olyasvalamit vagyunk képesek felfogni, amiről már rendelkezünk korábbi tapasztalatokkal. A mesélés, mint egy korábbi tapasztalat épül be, így segíti a megértést.

A mesélés, a beszélgetés, a kérdésekre adott válaszok elősegítik a rendszerező képességet, a gondolkodási műveletrendszerek spontán fejlődését, melynek nyelvi feltétele és eszköze a relációszókincs fejlődése és fejlettsége. Mindez azonban csak azoknak a gyerekeknek az életében következik be, akik elegendő élőszóval hallott, olvasott mesét hallgathatnak, akik elegendő elbeszélő, kérdésekre válaszoló beszédben és beszélgetésben részesülnek iskoláskoruk megkezdéséig.

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Magyar Népmesék Mesegyűjtemény Nagycsoport

A háromágú tölgyfa tündére

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, de még az Óperenciás-tengeren is túl, lakott a zöld királynak egy fia. Egyedül volt a kastélyban, hát unatkozott. Vette fegyverét, kiment vadászni. Mihelyt kiért az erdőbe, talált egy nyulat. Célba vette, hogy lelője. A nyúl rimánkodni kezdett:

– Bocsáss meg, királyfi, jó tettedért jót várj hadd meg az életemet.

Meghagyta a nyúl életét, nem bántotta. A nyúl elszaladt. Talált aztán egy rókára. A rókát is célba vette, és a róka is azt mondta:

– Ne lőj le, királyfi, hadd meg az életemet, jó tettedért jót várhatsz.

Azt is elbocsátotta, s ment tovább az erdőbe. Talált aztán az erdőben egy kis őzet. Azt is célba vette, hogy lelője, az is visszaszólt neki:

– Királyfi, bocsánatot kérek tőled, hadd meg az életemet, mert jót mondok neked, majd még megköszönöd. Elbocsátotta azt is. Azt mondja neki az őz:

– Kegyes királyfi, megmondom most az én hálámat. Menj be az erdő közepéig. Találsz ott egy háromágú tölgyfát. Vágj le abból egy ágat. Majd abból az ágból kijön egy tündérkislány. Az lesz a feleséged. De vigy magaddal egy kicsi vizet, netalán szükség lehet rá.

El is ment a királyfi, meg is találta a tölgyfát, le is vágta róla az ágat, ki is jött abból egy szép tündérlány. Rögtön rikoltott a királyfinak:

– Jaj, vizet, mert megfulladok!

Forgott a királyfi ott körül kereken, hogy a vizet elővegye, de a flaskó feldűlt, és a víz kifolyt. A szép tündérlány meghalt. Nem volt mit tenni, felvette az ölébe, elvitte haza, eltemette. Telt-múlt az idő, megint elment vadászni. Megtalálta a rókát.

– No, kegyes királyfi, bocsánatot kérek, jó tettedért jót mondok. Menj el megint az erdőbe, oda, ahol a tölgyfáról egy ágat már levágtál volt. Vágj le még egy ágat, mert abból is egy szép tündérlány jő ki. De vizet vigy neki, mert szükség lehet reá.

Járt a királyfi erre, arra, hogy vizet kapjon ott az erdőben, de nem talált. Volt nála egy kulacs bor. Gondolta, hogy hát az is jó. De megint úgy járt, mint a múltkor. Levágta az ágat, kijött abból is egy szép tündérlány, ő bort adott neki, de a lány mégis meghalt, mert a bor igen erős ital volt neki. Nagy búban volt a királyfi, hogy abból is kifogyott. Felvette azt a lányt is, hazavitte nagy szomorúan, hogy milyen szerencsétlen ember is ő. Az isten megadta neki a szerencsét, s ő nem tudta felhasználni. Eltemette azt a lányt is, szép rendesen. Búsult, búsult egy darabig, de aztán megint elment az erdőbe vadászni. Találkozott akkor a nyúllal.

– No, kegyes királyom, jó tettedért jót mondok. De gyere velem, hadd mutassam meg, hol van az élő víz. Elmentek ketten, megtalálták a forrást. – Vigyél vizet innen magaddal. Menjünk most tovább. Megtalálták a tölgyfát, amelyről a királyfi már két ágat levágott; a harmadik ág még rajta volt.

– No, most vágd le ezt a szép tölgyágat. Levágta, s abból is egy szép tündérlány jött ki. Kiált is rögtön a lány, azt mondja:

– Vizet, vizet, mert megfúlok! A kis nyúl kapja a kancsót, odanyújtja a kislánynak.

Az jót ivott belőle, és megmaradott, nem halt meg. Akkor a kislány letérdelt a királyfi előtt, bocsánatot kért tőle, hogy kiszabadította a tölgyfából. Elmondta neki a sorsát:

– No, tisztelt királyfi, engemet az isten néked rendelt ezen a világon. Köszönöm jótettedet. Hárman voltunk testvérek, de meg voltunk mindnyájan átkozva, hogy ne tudjunk megszaba­dulni ennek a tölgyfának a gyökerétől, valameddig egy ember le nem vágja. Ezentúl már együtt leszünk mi ketten ezen a világon.

Megölelték, megcsókolták egymást. A kis nyúl ott ugrált előttük, örvendezve, hogy megszabadították az ő kedves asszonyát. No, útra keltek mind a hárman. Mentek, de útközben, mielőtt haza érkeztek volna, a városon kívül volt egy szép kút. Oda leültek, megbeszélték most már a maguk sorsát. Azt mondja a tündérlány a királyfinak:

– Tisztelt kedvesem, sajnálom fáradságodat, de én ebben a tündérruhában nem vagyok bátor bemenni a te kastélyodba. Hagyjál itt engemet a kis nyúllal. Menjél előbb csak te haza, hozzál nekem új ruhát.

Ott is maradt. A királyfi elment, hogy hozzon neki ruhát. De örömében sok időt töltött otthon, vadonatúj ruhát csináltatott a tündérlánynak. Várták ők, várták a királyfit, de csak nem érkezett vissza. Jártak a kútra sokan vízért. A tündérleány azért, hogy ne lássák ott a kútnál tündérruhában, felmászott arra a nagy fűzfára, amely árnyékot tartott a kútnál. A kis nyúl meg elment eleséget keresni.

Kiment a kútra egy boszorkányné is, vizet meríteni. Betekint a kútba, lát egy fényes fehérségű szép tündért. A tündér már fenn volt a fűzfán, de képe meglátszott a vízben. Tekintett a boszorkány erre, arra, de élő személyt csak nem látott. Végül is azt gondolta, hogy az a kép a kútban az ő képe. De végül mégis meglátta a tündérlányt fenn a fán. Levette a fáról, megkérdezte, hogy mi okból hágott oda. A tündérlány elmondta, hogy mi minden történt véle, s hogy őt egy királyfi szabadította meg. Mindent, mindent elmondott annak a boszorkányné­nak. Azt is, hogy épp most várja ő a királyfit, hogy más gúnyát hozzon neki. Akkor a boszorkányné megfogta, és bedobta a kútba a tündérlányt.

Volt neki is egy lánya: elment gyorsan haza, kivezette a maga lányát a kúthoz, és felhágatta azt a fűzfára. Odaérkezett a királyfi a gúnyával. Szólítgatta a tündérlányt, keresi, hogy hol lehet az ő menyasszonya. A tündérruhát már felvette a boszorkányné lánya, de ő maga, hiába, mégis fekete volt. Meglátja végre a kis nyulat a királyfi, kérdi attól is, hogy hol van a lány:

– Én itthagytam – mondja a kis nyúl – a kút mellett. Elmentem valami eleséget keresni, közben felmászott a fűzfára. No, már nézik körül kereken, hát hol van az a lány a fán. Mondja a királyfi neki:

– Szállj le onnan, öltözzél fel! Mikor leszállt a fáról, látja az ábrázatát, hogy csúnya, fekete. Pedig milyen szép volt! Mi történt vele?

– Ó, lelkem, kedvesem – mondja a boszorkányné lánya -, a nap sugara reám tűzött, megfogta az egész ábrázatomat. Felöltöztette így is a királyfi, azt gondolta, hogy ő a tündérlány. Elvitte haza. De abból a tündérlányból, az igaziból, akit a boszorkányné bevetett a kútba, lett egy szép aranyhal. De hagyjuk most még azt az aranyhalat a kútban. A cigánylány élt, élt a királyfival, felesége volt neki. Elment egyszer a boszorkányné a lányához. Mondja neki:

– Vajon nem történik-e valami még abból, amit azzal a tündérlánnyal csináltunk? Mert én kijártam a kúthoz, és egy szép aranyhalat láttam a vízben. Hátha abból a lányból lett az a hal? Azt tanácsolom én neked, fiam – mondja a lánynak -, tedd magad beteggé. Mondjad a királyfinak, addig nem fogsz meggyógyulni, amíg azt az aranyhalat, amely abban a kútban van, ő ki nem fogatja. A királyfi azt is megcselekedte a kedveséért. Kifogatta az aranyhalat, megfőzték; a boszor­kányné lánya evett belőle, és íme, meggyógyult. De mikor a szakácsné tisztította a halat, egy pikkelyecske, egy halpénzecske leesett a földre. Ahogy a földben az kifakadott, lett egy szép aranyalmafa. Az a fa minden éjszaka megvirágzott, délig megért az alma rajta, de éjszaka mindig elvitték a gyümölcsét. Gondolkodóba esett a király, vajon mi lehet az oka, hogy ők annak a fának a gyümölcsét nem tudják használni. Nem tudta, hogy annak a gyümölcsét a tündérek hordják el. No, de a boszorkányné megint elment a lányához. Mondja a lányának:

– Mi dolog ez? Valahogy még kiderül, hogy nem te vagy a tündérlány. Ki kéne vágatni azt a fát! Mondta is hát a királyné a királynak:

– Semmi hasznát nem vesszük annak a fának! Vágasd le onnét, hogy többet ne is lássuk!

Volt a szomszédban egy szegény ember. Azt hívatta el a király, hogy vágja ki a fát. Ki is vágta az rendesen, de mikor a szegény ember hasigálta, aprítgatta a fát, egy kis darab kiesett belőle. A szegény ember pedig látva, hogy aranyfa ez, azt a kis darabot betette a zsebébe azzal, hogy hazaviszi kincsnek. A király nem tudta, hogy a szegény ember valamit elvisz onnan, megfizette a fáradsága díját. A szegény ember hazament. Letette azt a kis darabka fát, melyet a zsebében vitt, a tűz mellé a kis szegletbe. Az ott megmaradt, de a fa többi részét a királyné elégette. A szegény ember házában pedig, amikor este lett, olyan világosság támadt, hogy gyertya nélkül is láttak. Mondja a feleségének a szegény ember:

– Bizonyára ez a kis fadarabocska világít.

Úgy is volt. Másnap elment a szegény ember munkába feleségestül, lányostul. Jó reggel elmentek, a házat ki se seperték, s az ágyat se rendezték el. Estére, mikor hazaértek, hát az ő házuk ki van seperve, az ágy felékesítve, minden rendesen. Gondolták magukban, ki járhat az ő házukban, aki úgy dolgozik, mikor ők mindent szerteszét hagytak. Másnap reggel újra készültek, hogy menjenek a királyhoz, munkába. De most otthon hagyták a lányt elrejtve, hogy lesse meg, ki jár az ő házukba. Megint úgy hagyták szerteszét minden portékájukat. A lány az ablak alatt állott, titkon, hogy senki meg ne lássa. Hát abból a kis fadarabból kijő egyszer csak egy tündérlány, kezd sepregetni a házban. A szegény ember lánya csak nézte egy ideig, hogy mit dolgozik az a lány, aki abból a fácskából jött ki. Aztán hirtelen beszaladt a házba, a fácskát megragadja. A tündérlány már nem bírt visszamenni a fába. No, megkapták a tündérlányt. Annak nem volt mit csinálnia, ott maradt velük. Attól fogva a két lány együtt ment el a király udvarába, munkába.

Egyszer a király mesét akart hallani. Mondott ez is mesét, a másik is egy mesét. Rákerült a sor a tündérlányra. Mondja a király:

– No, mondjál már te is egyet, te vagy itt a legszebb. Lássuk, mit láttál, mit próbáltál életedben.

A tündérlány erre elkezdte mondani. Éppen az ő kedveséről kezdett mesélni:

– Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. Kiment az egyszer vadászatra, találkozott egy kis nyúllal… – És végig mondta az egészet addig, hogy: “Én vagyok az a tündérlány, akit a királyfi a tölgyfából kivett!” Megölelte erre a lányt a királyfi, elzavarta a boszorkány lányát, s elvette feleségül a tündérlányt. Máig is élnek, ha meg nem haltak. 

(Illyés Gyula)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Mesegyűjtemény

A három kismalac

Élt egyszer egy kis házikóban az erdő szélén három kismalac. Már egészen kinőtték, ezért elhatároztak, hogy építenek maguknak saját házat. A legkisebb volt a leglustább, ezért ő szalmából épített házat és igen gyorsan el is készült vele. Ahogy készen lett, nyomban le is heveredett a fűben és csak nézte napestig az égen elhúzó felhőket.

A középső testvér fából kezdett építkezni. Látva azonban, hogy öccse már készen van, elkapkodta a munkát, hogy minél hamarabb csatlakozhasson a testvéréhez. A legidősebb téglából épített házat.

-Majd meglátjátok, mit ér a ti házatok a farkassal szemben! – figyelmeztette testvéreit, de azok rá sem hederítettek, csak élvezték a lágy tavaszi szellő simogatását.

Egy nap a farkas nagyon megéhezett és ezért kiódalgott az erdőből a mezőre, egészen a malackák háza tájékára. Bekopogott a legkisebb malachoz:

– Kismalac, engedj be! – kérte a malackát.

– Nem engedlek, mert megeszel! – szólt ki remegő hangon a kismalac.

– Akkor elfújom a házad! – kiáltott haragosan a farkas, majd vett egy nagy levegőt és azzal a lendülettel el is fújta a gyenge kis szalmaházat.

Szaladt, szaladt a kismalac a testvéréhez.

– Ui-ui testvérkém, engedj be, mert üldöz a farkas!

Nemsokára oda is ért és bekopogott a deszkaház ajtaján is:

– Kismalac, engedj be!

– Nem engedlek, mert megeszel!

– Akkor elfújom a házad! – kiáltott haragosan a farkas, majd ismét vett egy nagy levegőt és addig, addig fújta a faházat, amíg azt is sikerült összedöntenie.

Szaladt is a két kismalac a testvéréhez.

– Ui-ui testvérkém, engedj be minket, mert üldöz a farkas!

Nemsokára oda is ért a farkas és bekopogott a téglaház ajtaján is.

– Kismalac, engedj be!

– Nem engedlek, mert megeszel!

– Akkor elfújom a te házad is! – kiáltotta haragosan az éhes farkas, majd teleszívta a tüdejét levegővel és elkezdte fújni a téglaházat is. Fújta, fújta, de sehogy sem bírt el vele. 

A farkas egy darabig járt, kelt a ház körül és azon morfondírozott, hogy hogyan juthatna be, hogy megegye a malackákat. Végül kerített egy hosszú létrát és felmászott egészen a kémény tetejére, hogy majd azon ereszkedik le a házba.

A legidősebb testvér azonban nem volt rest, gyorsan odatett egy nagy üstben vizet forralni a tűzre a kémény alá. A farkas a kéményből egyenesen a forró vízbe zuhant, és összeégette magát. Nagy jajgatás közepette kotródott el a házikótól. Úgy szaladt, vissza se nézett. Azt mondják, soha többé nem kívánta a malachúst!

A két kismalac pedig tanult a leckéből. Elhatározták, hogy többé nem lesznek lusták és nem kapkodják el a munkát sem. Építenek magunknak ők is téglaházat.

(Népmese)

Kategóriák
Cikkek

A valóság tükröződése

A mesélés és mesehallgatás, nem csak gyönyörködtet, útmutatást is ad. Szól a földi örömökről, segít a problémák megoldásában, erkölcsi és lelki vezetőnk lehet. Csökkenti a feszültséget, segít a világ értelmezésében és erősíti az összetartozás élményét.

A mesék egyik legfontosabb tanulsága – és a mai események számunkra is legfontosabb üzenete -, hogy a befejezésben a világ egyensúlya mindig helyreáll! Az a valóság, amit az ember a mindennapjaiban átél tele van fájdalommal, félelemmel, igazságtalansággal és számtalanszor kell szembesülnünk a rossz diadalával. A mese kárpótol, olyan világot teremt, melyben a felborult egyensúly végül helyreáll. Ezáltal a mese olyan tapasztalatokat közvetít az élet történéseiről, viszontagságairól, problémáiról és az emberi kapcsolatokról, melyek megszerzésére más élethelyzetben nincs lehetőségünk.

Ezek a mese által megismert tapasztalatok sok kudarctól, nehézségtől és fájdalomtól óvják meg az embert. A mese varázsa, az abból eredő optimista életfilozófia erőt ad az embernek a mindennapok küzdelmeiben.

Kéz a kézben jár mese és valóság. A mesében a valóság tükröződik, a valóság megélését pedig a mesék segítik.

A jó mesében az erkölcsi üzenet mindig közvetett módon fogalmazódik meg. A mesében minden világos, nincsenek kétértelműségek. A mesealakok vagy jók, vagy rosszak. Ez az egyértelműség fog világos útmutatást és biztonságot adni a mesét hallgató gyermeknek, aki azzal a hőssel azonosul, akinek a helyzetét vonzónak találja, aki sikeres a gyermek számára fontos helyzetben, meg tudja oldani azokat a problémákat, amelyekhez hasonlókkal a gyerek is küszködik és ez a szó erkölcsi értelmében nem feltétlenül a pozitív hős.

A mese lényegében a saját kalandja annak is, aki meséli és annak is, aki hallgatja. Átélt élmény. Épp ezért nem véletlen, hogy milyen mesét igényel az olvasó, vagy a befogadó. Minden gyermek más-más mesére vágyik. Nem csak a meseválasztásnak van szerepe az élménnyújtásban, hanem a mesét mondó személynek is. Nem mindegy, hogy ki mesél kinek. A mesét mondó szülő, és a mesét hallgató gyermek között egyfajta mélyebb intimitás létezése az élmény létrejöttének egyik feltétele és következménye. Ha idegen meséli el a gyermeknek pl. a Hüvelyk Matyi című mesét, melyben a szülők nagyon szegények voltak, nem tudták etetni a gyermekeket és ezért kivitték az erdőbe és otthagyták őket, akkor félelm alakulhat ki a gyermekben szülei elvesztését illetően, vagy hogy hasonló megtörténhet vele is, míg ha a szülő meséli ugyan ezt a mesét, akkor ez a félelem fel sem merül benne.

A mesék világában ott van a világ minden jellemzője, és mindig valami olyan dolgoról szól, mely az élet folyamatát veszélyezteti és megmutatja, hogyan juthatunk el az adott nehézségen keresztül egy új, talán sokkal jobb élethelyzetbe. Hüvelyk Matyi meséje mai fejjel abszurdnak tűnhet, de nem volt az abban a korban, amelyben született.

A népmesékben megjelenő átalakulások azt közvetítik, hogy bizonyos helyzetek, problémák eredményes megoldásához változnunk és változtatnunk kell. Ezen változások ellenére önazonosságunk megmarad, vagyis az én folyamatassága jelenik meg a mesében. Ez az állandóság a kisgyermek számára stabilitást, biztonságot jelent. A műmesék metamorfózisai jóval bonyolultabbak, melyek megérétésre a gyermek a későbbi életszakaszokban (kb. 8 éves kor után) válik képessé.

A mese az ember egész életében szerepet játszik. A már kialakult, felnőtt személyiséget meghatározzák a gyerekkori meseélmények is. A mese jótékony, az ismeretek továbbadását, a valóság feldolgozását, valamint személyiségformáló hatását a benne rejlő lehetőségekkel együtt az emberiség már az ősidők óta ismerte és alkalmazta. A mese azzal együtt, hogy tudat alatt szembesít önmagunkkal, valamint a valóság kegyetlenségeivel kapaszkodókat is ad annak elviseléséhez és ahhoz, hogy változni, változtatni tudjunk. Ilyen formán a mesék valójában élni segítenek.

Kategóriák
Cikkek

Meseválasztás

Akinek van gyereke, vagy vigyázott már gyerekre, az biztosan tudja, hogy a gyerekeket egyetlen dologra tudjuk rávenni: arra, amihez neki kedve van. Egész egyszerűen azért, mert az fog neki örömet okozni és bár ő nem tud róla, de az fog hozzájárulni a fejlődéséhez is. Ezért a mi feladatunk az, hogy kedvet varázsoljunk nekik a mesehallgatáshoz.

A jó mese igazodik a gyermek pillanatnyi pszichés szükségletéhez, így elősegíti a lelki harmónia megteremtését, valamint élményaktiválással hozzájárul a spontán szocializációhoz. Mind a szülő, mind a gyermek szempontjából a mesélés elsődleges szemontja az élménynyújtás, illetve az élményhez juttatás. Élmény nélkül a mese szocializációs hatása, a spontán tanulás elmarad.

A mesélés közvetett kontaktus a szülő és a gyermek között. Ennek a mesélés közben kialakuló összekapcsolódásnak a tartalmát pedig a mese fogja közvetíteni. Ennek a személyes viszonynak a milyensége a szülő mesélő képességétől és a gyermek ráhangoltságától a függ.

Összefoglalva: az élmény és a fejlődés lehetősége a tartalmilag jól kiválasztott mese, valamint a mesélő (szülő) és a mesehallgató (gyerek) közötti kontaktus függvénye.

Hogyan varázsoljunk kedvet a meséhez?

Az első és a legontosabb, hogy ne legyen más dolgunk! Ha a gyerek azt érzi rajtunk, hogy ez egy kötelező kör, vagy feszültek vagyunk, mert még ott a mosatlan, a befejezetlen munka (home office révén), még nem vittük le a kutyát sem és különben is annyira szeretnénk már csendben, nyugodtan eltölteni magunkban egy fél órát, akkor egy türelmetlen, icergő-ficergő és oda nem figyelő gyereket kapunk. Az élmény meg csak egy senkinek sem hiányzott egy nagy bádá bumm lesz!

Próbáljuk meg úgy beosztani az időnket, hogy mire pancsi, vacsi, fekvés, addigra már ne legyen más dolgunk, vagy ha ez nem jött össze, akkor nincs más hátra, minthogy az összes többi teendőt elengedjük. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez az idő most egy szeánsz, egy ajándék nekünk és a gyerekünknek egyaránt. Várjuk együtt! Beszéljünk róla már fürdés vagy vacsora közben, hogy hú, de jó lesz összebunkizni és mesélni egy jót! Kérdezzük meg, ma melyik mesét szeretné és miért? Mi volt a legjobb a napjában, mi okozott neki nehézséget – még akkor is, hogy ha kényszer bezártságban gyakorlatilag egész nap a lábunk alatt volt és minden történést láttuk. Azonban azt, hogy mi zajlott le benne, legbelül, biztosan nem.

Ebben az időben olyan dolgokat tudhatunk meg, melyeket nem is sejtettünk. Ebben az időben olyan kötelék és kapcsolat alakulhat ki köztünk, mely egy megingathatatlan bizalmat adhat egy nehéz időszakban.

A mesélés legyen a mi időnk. Szeretettel, nyugalommal és békességgel átszőve. Pár nap és már nem a TV-t akarja majd bekapcsolni, nem a számítógépen vagy az egyéb IT kütyükön akar majd böngészni, már ő fogja felhozni a témát, kezdeményezni a beszélgetést és várni a napnak azt a részét, amikor anya vagy apa és az élmény, amit a mesélés ad, csak az övé!